Nógrád Megyei Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-01 / 27. szám

6 GAZDASÁGI TÜKÖR ■■■■■Ml 2006. FEBRUAR l.f SZERDA Milliárdokat ajánlanak a településeknek hitelprogram A pénz többségét lakásvásárlásra és felújításra szánják az önkormányzatok Hatvanmilliárd forintnyi kedvezményes hitelre pá­lyázhatnak mától az ön- kormányzatok, amelyet bérlakások építésére, fel­újításra, vásárlásra is for­díthatnak. Körképünkből kiderül: országszerte sokan várnak bérlakásra. Europress-összeállítás Pécsett 1999-ben indult meg a szociális bérlakás-építési prog­ram, s az első 30 garzonlakásos épületet 2000-ben átadták. Az­óta több nagy és néhány kisebb beruházást hajtottak végre. Bókay Endre, a lakásfejlesztési és -gazdálkodási bizottság elnö­ke elmondta, szeretnék folytatni a programot. Egy átlagos kétszo­bás szociális bérlakás havi bér­leti díja átlagosan 6-8 ezer forint havonta. Pécsett az elmúlt hat évben összesen 476 új építésű bérlakást adtak át, ám 150-et visszavásároltak, rendbe tettek, 70 lakhatatlan állapotút pedig teljesen felújítottak, így majd 700 bérlakásról beszélhetünk 2000 óta Pécsett. A Komárom-Esztergom me­gyei Nagyigmánd 6 lakásos tár­sasháza a múlt évben épült fel, itt a bérleti díj négyzetméteren­ként 441 foirnt. Nyergesújfalu 2004 év végén 18 bérlakást ala­kítottak ki az egykori Viscosa munkásszállóból, a lakbér 115 forint négyzetméterenként. Somogybán az országos átlag felénél is kevesebb a bérlakás. A megye városaiban több mint 1200 család szeretne bérlakás­ba költözni, de már nincs üres. Kaposváron van a legtöbb bérla­kás a megyében. 1284 család la­kik ilyen otthonban, de még így is négyszázan várnak arra, hogy bérlakásba költözhessenek. Idén 14 új önkormányzati lakás tervei készültek el, emellett kijelöltek egy területet, ahol 2 épületben összesen hatvan lakás épül majd. Az elmúlt két évben Bar­cson készült el a legtöbb bérla­kás, 88 család költözhetett ezzel új otthonba, de a Dráva menti városban is tervezik, hogy újabb bérlakásokat építenek a kedvez­ményes hitellehetőséggel. Egerben 2005 februárjában újabb tizenöt költségelvű önkor­mányzati bérlakást adtak át a Pozsonyi úton. A 60, 70, és 80 négyzetméteres alapterületű ott­honok úgynevezett költségelvű bérlakások, a piaci ár közelében, négyzetméterenként 533 forin­tot kért értük a város a már kije­lölt bérlőktől. Ugyanitt korábban 64 szociális és 24 költségelvű bérlakást építtetett az önkor­mányzat, s itt található a 69 laká­sos Ifjúsági Garzonház is. Szántósi Rafael gazdasági alpol­gármester elmondása szerint már senki nem vár bérlakásra, így újabb önkormányzati építke­zést egyelőre nem terveznek. Gyulán legutóbb 2002-ben ad­tak át 40 szociális bérlakást, az­A bank szerint 10-12 ezer bérlakás épülhet hónapok g egyeztettünk a hitel- program részleteiről a polgár- mesterekkel- nyilatkozta la­punknak Aladics Sándor, a Magyar Fejlesztési Bank ve­zérigazgató-helyettese. Az eddi­gi tárgyalásokból az látszik, hogy körülbelül a pályázatok . 40 százalékát fordítják majd az önkormányzatok új bérlakások építésére, és a 60 százalékát la­kásvásárlásra illetve a meglévő bérlakásállomány felújítására. Várhatóan a kistelepüléseknél a szociális jellegű pályázatok lesznek a „slágerek”. A megye- székhelyeken pedig elsősorban az új munkahelyekhez kapcso­lódó, foglalkoztatási célú lakás­építések, valamint részben a nagycsaládosoknak szánt prog­ramok iránt érdeklődnek. A fő- város például várhatóan a pá­lyázati pénz többségét a nagy- családosok megsegítésére fordí­taná, mondta Aladics Sándor. A Magyar Fejlesztési Bank becslése szerint a hitelprogram révén 10-12 ezer bérlakást épít­hetnek vagy újíthatnak fel az önkormányzatok. A pályázat­hoz 10 százalék önerő szüksé­ges, a 2000főnél kevesebb lakosú települések esetében pedig csak 5 százalék. Fontos könnyítés, hogy a saját erőbe beszámítható más állami vagy uniós támogatás. Budapest a legolcsóbb Közép-Európában AZ EU-HQZ 2004-ben csatla­kozott országok közül még mindig Budapesten a legol­csóbb a megélhetés. A világ legdrágább városa már nem Tokió, hanem Oslo. Az amerikai jegybank elnökének utolsó napja alán gr££Nspa,n tegnap töl­tötte be utoljára az amerikai jegybank, a Fed elnöki tisz­tét. 18 évi kormányzás alatt arra törekedett, hogy elke­rülhetők legyenek a nagy gazdasági kilengések. He­lyét Ben Bénánké veszi át. A HIRSAV A PANNON GSM TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT A BUX-index 2006. január 31-én 22700 77 fifin Előző napi záróérték: 22420 .....Változás: -0,97% 1 ....................1..... 225 00 Záróérték: 22202 22000. Nyitóérték: 15.30, a New York-i ó 22 428 tőzsde nyitása/1 •% 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 0ra FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2006. január 31-én /Ft $/Ft /$ t \ m 252,43 208,55 1,21 +1,07 Ft +0,76 Ft Ocent A kistelepüléseken szociális bérlakásokat, a megyeszékhelyeken a nagycsaládosoknak építenek új házakat óta nem építettek a városban - tájékoztatott Szabó Jenő alpol­gármester. Az igénylő több, de pénz híján nem gondolhattak a lakásállomány bővítésére. Tolna megyében a kilencve­nes évek elején rendelet tette le­hetővé, hogy a bérlakásokat a la­kók rendkívül kedvezményesen- a forgalmi érték 16 százaléká­ért - megvásárolhatták. Ekkor az ingatlanok többsége magán- tulajdonba került. Új bérlakás az elmúlt tizenöt évben alig épült. Szekszárdon egy lakásra 25-30 jelentkező van - tudtuk meg dr. Kiss Gyulától, a Vagyonkezelő Kht. igazgatójától. Dunaföld­váron évek óta nem építettek bérlakást, Bátaszéken viszont évről évre átadtak egy-egy bér­házat. Tavaly nyolc új lakásba költözhettek be a lakók, akik pá­lyázaton nyerték el a bérleti jo­got. Az nyert, aki előre a legtöbb hónapra kifizeti a bérleti díjat, mondta Bozsolik Róbert jegyző. Kecskeméten 2000 óta állami támogatás és saját erő segítsé­gével 240 bérlakás létesült - Szakmailag indokolt, és igény is van arra, hogy még több épül­jön, de ez inkább politikai, gaz­daságpolitikai, semmint szak­mai kérdés - mondta az önkor­mányzat illetékese, Bak Sándor. A homokbányái volt laktanyán most egy hatvanlakásos tömbre bent van az igény, hogy vissza­kapja a város a Kincstári Va­gyonigazgatóságtól. Ezeket min­denképpen fel akarják újítani. Törökszentmiklóson 16 költ­ség alapú bérlakást építettek, egy 30 lakásos fecskeházat, egy 24 lakrészes nyugdíjasházat, összesen 70 új lakást néhány év­vel ezelőtt. így már nem volt szükség szociális bérlakásokra. Fegyverneken a már meglévő önkormányzati bérlakásokat használják, ezeken kívül nem igényelt a lakosság bérlakást. Jászberényben még idén befe­jezik négy önkormányzati bér­lakás átalakítását. Egyelőre a pa­nelprogram keretében szeretné­nek fejlesztéseket végrehajtani. A fővárosban a kerületi önkor­mányzatok hatásköre, hogy mi­ből mennyi bérlakást építenek. Hunvald György VII. kerületi polgármester elmondta: tavaly egymilliárd forint kedvezmé­nyes hitelt vettek fel bérlakás­építésre. Ebből 200-300 új lakást építenének évente, várhatóan 2008 elejéig. Ekkorra megújul az erzsébetvárosi bérlakáspark. Önök igénylik a hitelt? Pécsett elképzelhető, hogy nem ezt a hitelt veszik fel szekszárdon csatlakoznának a programhoz, ha marad a tíz- százalékos önrész. törökszentmiklóson idén biz­tos, hogy nem veszik igénybe a hitelt. Talán jövőre merik az ezzel járó kockázatot vállalni. fegyverneken a Fecskeház- programban nem nyertek, így nem is próbálkoznak újabbal, nem is lenne hozzá önerő. JÁSZBERÉNYBEN 1990 óta nem épültek bérlakások, ám a hitel­re nem pályáznak az idén. BUDAPESTEN, a VII. kerületben inkább vissza nem térítendő támogatásra pályáznának. NYERTESEK 2006.01.31. Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft BorsodChetn 2 550 +0,75 142 FHB 1449 +0,63 102 Egis 24 400 +0,41 680 Émász 11540 +0,35 77 Richter 43 355 +0,01 3 259 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft PannonPlast 2 290-2,09 62 OTP 7150-2,05 5 573 Mól 21550-1,15 5 874 Mtelekom 978-0,71 877 Synergon 595-0,34 269 A BUX-index az elmúlt napokban 23250 23000 HIRDETÉS Szeretne tájékozódni a mezőgazdaság világában? Az AGRO+MASHEXPO kiállításon gazdálkodóként és kertbarátként is mindent megtudhat a mezőgazdasági termelésről és termesztésről, annak technikai-technológiai hátteréről. • Mezőgazdasági gépek • Állattartás és eszközei, takarmányok, tápok • Parkok és kertek létesítésének, berendezésének és gondozásának eszközei, felszerelései • Mezőgazdasági informatikai eszközök és rendszerek • Mezőgazdasági gépek vizsgálata, mérőműszerek és berendezések • Vetőmagvak, virágmagvak és egyéb szaporftö anyagok • Vegyipari termékek • Mezőgazdasági szolgáltatások • Mezőgazdasági területek környezetbarát fejlesztése Nyitva tartás: naponta 9-17 óráig (11-én 16 óráig). Bővebb információ: HUNGEXPO Zrt., Budapest X., Albertirsai út 10. Telefon: 263-6537, Fax: 263-6340 Internet: www.agromashexpo.hu E-mail: agromashexpo@hungexpo.hu 50% VOUtmuu kedvezmény u hungexpo AGRO+MASHEXPO. A jó gazda választása AGRO + MASHEXPO 24. Nemzetközi mezőgazdasági és mezőgép kiállítás 2006. február 08-11. HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont

Next

/
Oldalképek
Tartalom