Nógrád Megyei Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-17 / 41. szám

2006. FEBRUAR 17., PENTEK 3 PÁSZTÓI NAPLÓ SIKERES ESZTENDŐ Pásztó. Eredményes évet tudhat maga mö­gött az Ágasvár néptáncegyüttes. Több mint harminc fellépés különböző színhelyeken, köztük csehországi vendégszereplés. Hor­váth Ish'án, az együttes vezetője elmondta, hogy sikerrel szerepeltek a megyei folklór­fesztiválon és az év végi karácsonyi rendez­vények alkalmával. A Gárdonyi Géza Általá­nos Iskolában megkezdte működését az utánpótláscsoport. Az együttes a Nógrádi Mecénás pályázaton nyert pénzen a hagyo­mányőrzést kívánja erősíteni, a régi népszó kásokat feleleveníteni, és színpadra vinni. Az idei tervekről az együttes vezetője el­mondta, hogy új koreográfiákat tanulnak be és egy spanyolországi meghívásnak is szeretnének eleget tenni, amelyhez anyagi támogatásokat kell szerezniük. Útfelújítási feladatok Pásztón Pásztón a város képviselő-testülete 2004. évben fo­gadta el az út- és járda építési-felújítási tervét. Azóta eltelt másfél esztendő, nézzük mit sikerült a tervből megvalósítani. Erről Malomhegyi Lajos, a műszaki osztály vezetője az alábbiakat mondja: Pásztó. A 2006 évig szóló fejlesz­tési tervben szereplő utak közül nem valósultak még meg az alábbiak: Útépítések közül a Hunyadi u. korszerűsítése, Ifjúság, Vezér, Derkovits u. felső szakasza, Tü­csök u., Vidróczki, Munkácsy út felső szakasza. Útfelújítások esetében az Esze Tamás, Nyírfácska, Ágasvár, Tóth Árpád u. Járdaépítéseknél az Alkotmány u. alsó és felső megtervezett szakaszán. A szennyvízhálózat teljes ki­építése indokolttá teszi a kon­cepció felülvizsgálatát, kiegészí­tését. Az útépítésekhez minden­képpen szükséges a Hunyadi út Fő útig tartó további kiépítésével foglalkoznunk, javasoljuk még felvenni a Bánya, Zagyva-köz, Bajcsy-Zs. utcákat. Útfelújításoknál elsősorban a nagy gépjárműforgalmat lebo­nyolító gyűjtőutak felújítását tartjuk fontosnak. Ezek: Irinyi, Baross G., Régi vásártér, Kos­suth u. I., Kossuth u. II., Ady E. (Mátyás király-Béke u. között), Béke u., Vár u., Nagymező út.- A fejlesztési javaslatokban mi szerepel?- Az Észak-magyarországi Re­gionális Fejlesztési Tanács pá­lyázati felhívást tett közzé (TEUT) a települési önkormány­zati szilárd burkolatú belterüle­ti közutak burkolatfelújítása 2006. évi támogatásának elnye­résére. A NORDA-pályázattal a szilárd burkolatú utak felújítá­sára 50 százalékos támogatást lehet elérni. Egy pályázatra ma­ximum 50 millió forintos támo­gatás adható, a régiónak 448 millió forint áll rendelkezésére. Egy pályázat csak egy vagy egy­mással összefüggő utak felújítá­sát tartalmazhatja. 2005. évben testületi ülés anyaga volt az Iri- nyi-Baross G. utak felújítására. Sajnos az április 18-i rendkívüli időjárás miatt lekerült a napi­rendről. A szennyvízhálózat építés Dl. üteme a gyűjtőutak közül legin­kább a Régi vásártér utat érintet­te, teljes pályás felújítása elke­rülhetetlen. Amennyiben a képviselő-tes­tület a NORDA-pályázat benyúj­tása mellett dönt, a fenti négy út felújítását javasoljuk, ami há­rom külön pályázat benyújtását jelenti. Az Országos Területfejlesztési Hivatal a regionális operatív program 2.2 keretében a Városi területek rehabilitációja című pá­lyázatot újra megnyitotta az észak-magyarországi régió ré­szére, melyről részletesen külön előterjesztés keretében tájékoz­tatom a testületet. A maximum 1 milliárd forin­tos beruházáshoz 90 százalékos támogatást lehet igényelni. A10 százalékos önerő csökkentésére további 5 százalékos külön BM- támogatás igényelhető, így az önerő, kedvező esetben 5 száza­lékra lecsökkenthető. Mivel a pályázatban útburko­lat-felújítások is szerepelhetnek, kisebb önerővel tudnánk a beru­házást megvalósítani. A pályá­zatnál viszont egybefüggő akció- területet kell kijelölni, ezért a vá­rosközponttól távoli területek ebbe nem férnek bele. Az OTH-pályázat benyújtása esetén útfelújításoknál az Irinyi - Baross G. utat, a Régi vásártér utat, valamint a Hunyadi u. ki- szélesítését a Fő útra (ingatlan- vásárlásokkal együtt) javasoljuk szerepeltetni. Sokoldalú tevékenységet végző képviselő A 2002-es év önkormányzati választása alkalmával nem került be a pásztói képviselő-testületbe. Később mégis képviselő lett. Milyen okok vezettek oda, hogy mégis a testület tagja lett, kérdeztük Huczekné Rétvári Mónikát. Interjú. - Molnár Béla nagyra be­csült képviselőnk halála után kaptam felkérést a megüresedett tisztség betöltésére, amelyet örömmel vállaltam. 2004 augusz­tusában a ciklus félidejében kap­csolódtam be a helyi politikai munkába.- Úgy tudom, hogy több közéleti feladatot is ellát Erről szeretnék bő­vebbet tudni- 2004 őszén a pásztói MSZP- alapszervezet elnökének válasz­tottak. Arra törekszem, hogy mun­kám során a higgadt és reális, ész­szerű megoldásokat keressünk a helyi politikában is. Amikor a „Sikeres Magyaror­szágért” felhívás elhangzott, ma­gától értetődővé vált, hogy ez csak akkor valósulhat meg, ha az ország egyes részei, régiói is sike­resek. E gondolatból fakadt a pásztó­iak felismerése, illetve elhatáro­zása, amikor megalakult a helyi civil közösség a Sikeres Pásztó­ért Társaság, melynek elnöke lettem.- A Sikeres Pásztóért Társaság­nak mik a céljai és feladatai?- Eddig 124 magy ar településen jött létre ilyen társaság. A mozga­lomnak csaknem 2400 tagja van. Van, ahol vállalkozók, máshol kü­lönböző pártoknak a tagjai szim­patizánsai találtak egymásra. Együtt tervezünk, hiszen a Sike­res Magyarországért mozgalom elsősorban alkotni kíván, és en­nek érdekében hálózatot építeni. Az emberek nem 4 éves ciklu­sokban gondolkodnak. Helyben akarják szebbé, lakhatóbbá tenni környezetüket. A helyi tenni aka­rás találkozik össze a racionalitás­sal, illetve a realitással. Pásztón ez év február 24-én alakult meg a kö­zösség. Arra törekszünk, hogy a maguk területén sikeres, ismert a közösségi célok érdekében együtt dolgozni tudók alkossák a tagsá­gunkat.- Eddig milyen eredményeket ért el a civil szervezet és mik a továb­bi terveik?- Az eddigi időszak aktív mun­kával telt el. Célul tűztük ki, hogy a város érdekében politikamente­sen, csakis a város és a városla­kók érdekeit szem előtt tartva kö­zösen gondolkodjunk és csele­kedjünk. Csakis a közös cél az, ami a fontos. Ehhez pedig szük­ség van minden egyes emberre függetlenül attól, hogy milyen po­litikai szemléletet vall. „Közélet­műhely” címmel lakossági fóru­mokat szervezünk, ahol a lakos­ságot a leginkább érdeklő város- politikai kérdésekkel foglalko­zunk. Effajta kreatív kezdemé­nyezés hiányzott eddig városunk életéből. Foglalkoztunk a kultú­ra helyzetével, szerepével és a to­vábbi feladatokkal, kitörési lehe­Huczekné Rétvári Mónika tőségekkel. Lakossági fórumot szerveztünk a nyugdíjasok tájé­koztatására, a nyugdíjrendszer megismertetése céljából. Rendszeres párbeszédet folyta­tunk szakmai csoportokkal, kö­zösségekkel, kikérjük véleményü­ket, miben látják a problémák oka­it, milyen megoldásokat javasol­nak egyes gondok megoldására.- A ciklus félidejében lett képvi­selő. E rövid idő alatt miben tudott segíteni a városlakóknak?- Szerencsére sokan megke­resnek kéréseikkel, észrevétele­ikkel. Amiben tudok, segítek, utá­nanézek a megoldás lehetőségei­nek. Nagyon jó érzés, amikor kö­szönőszót kapok és elégedett ar­cot látok. Természetesen vannak gondok, amelyekre nincs gyors megoldás, hosszabb időt vesz igénybe az ügy­intézés. Választókörzetemből is se­gítségért fordultak hozzám, egy évek óta húzódó ügy kapcsán, amiben addig semmiféle előre- mozdulás nem történt. Természe­tesen mielőtt bármit is teszek, utá­na kell nézni, hogy a panasznak mi a valóságalapja és csak ezután lehet intézkedni. A polgármesteri hivatal szak­embereitől azt a felvilágosítást kaptam, hogy az ügyben semmi­féle előrelépés nem történt. Csak ezután kértem a környék lakóinak a támogatását, amit meg is kap­tam. Rövid időn belül az önkor­mányzat részéről intézkedés tör­tént és a játszótér elkészült Na­gyon sajnálatos, hogy segítsége­met a körzet képviselője szemé­lyes támadásnak ítélte meg, én nem annak szántam. A játszótér tervdokumentáció­ját is átadtam, aminek kiválasztá­sához nem vette igénybe önzetlen munkámat. Egy a fontos a játszó­tér elkészült. Sarkalatos téma településünk kulturális élete. Személyes ügyemnek érzem a kultúra ter­jesztését, megismertetését. Ének­zene szakos tanár vagyok, hivatá­som is kötelez. Lakóhelyünk kul­turális életéhez, művelődéséhez lehetőségeimhez képest hozzájá­rulok, különböző programokat szervezek és azokban részt is ve­szek. Terveink között szerepel az ifjúság helyzetével kapcsolatos kérdések feltérképezése, megvita­tása és cselekvési program kiala­kítása. A jövőben is számítunk minden segíteni szándékozóra, aki tenni szeretne városunk jele­néért és jövőjéért. Mozgalmas évkezdés Pásztó. Mozgalmasan kezdődött az év a pásztói tűzoltóság mun­katársai számára. Eddig közel húsz esetben kellett kivonulni­uk különféle események kap­csán. A részletekről Csépe Zsolt százados, a pásztói hivatásos ön- kormányzati tűzoltóság pa­rancsnoka számolt be.- Legtöbb alkalommal az esős, havazásos időjárást kö­vetően lakások pincéiből kel­lett a csapadékvizet kiszivaty- tyúzni. Két tűzeset volt Pász­tón a Jávor utcában, illetve a Veres Pálné utcában. Az előb­bi esetről már beszámoltunk. A Veres Pálné úti tűznél egy lakóingatlan udvarán ki­gyulladt egy Ford Tranzit kis­teherautó. A lángok átterjedtek egy könnyűszerkezetű mellék- épületre is, amely a járműhöz ha­sonlóan teljesen kiégett. A pász­tói önkéntes tűzoltók gyors és szakszerű beavatkozása eredmé­nyeként sikerült megakadályoz­ni a tűznek a szomszédos épület­re történő átterjedését. Személyi sérülés nem történt, de az anya­gi kár közel kétmillió forint. Közlekedési baleseteknél is adódtak feladataik a tűzoltók­A kiégett autó és előtte a melléképület romjai fotő:es­nak. A 21-es fő közlekedési úton három balesetnél is jelen voltak és feszítő-vágó szerszámaikkal szabadították ki a sérülteket, il­letve az egyik balesetben el­hunyt személyt. Madách-díjat kapott a Muzsla A Muzsla néptánce­gyüttest Nógrád megye közgyűlése 2005 végén a megye legmagasabb díjá­val a Madách-díjjal tün­tette ki. Hosszú út veze­tett el eddig. Pásztó. Az együttes 1983-ban alakult és az amatőr csoport igen hamar jó hírnévre tett szert, kivívta a város és a térség elismerését. A gyors fejlődést a rendszerváltás után a támogatá­sok elapadása sem tudta megál­lítani, s ma már a megye egyik legsikeresebb és legfoglalkozta­tottabb együttesévé vált. Egy-egy koreográfia erejéig szinte az egész magyar néptánc kincset be tudják mutatni. 2004-ben, Nógrád megyében egyedülálló új műsorral mutat­koztak be a nagyközönségnek, „Rockballadák” táncházi est címmel. Az együttes sokszor há­zigazdái a megye más települé­sei által rendezett programok­nak is. Éveken keresztül a Nóg­rád megyei nemzetközi folklór­fesztivál egyik szervező rendező csoportja volt. Évente mintegy ötven fellépésük van. Nagy gondot fordítanak az utánpótlás nevelésére, e csopor­tok létszáma 120 fő. Ennek kö­szönhetően Pásztón, sőt a kör­nyező települések általános is­koláiban és óvodáiban is meg­honosodott a néptáncoktatás. Az együttes az utóbbi években rendre komoly eredményeket ért el nemzetközi szinten is. 1995- ben részt vettek Francia- országban a rodezi világfesztivá­lon, melynek eredményeként 1999-ben újra meghívást kaptak e nemes rendezvény házigazdáitól. 1996- ban a Zakopanéi polgár- mester és a közönség különdíjá- val tértek haza a táncosok Len­gyelországból, majd elnyerték a XVII. hegyi népek fesztiváljának III. helyezését. Madách-díjat kapott a Muzsla 1997- ben a Vajdaságban és a Bánátban arattak szép sikere­ket. 1998- ban Magyarország egyedüli képviselőjeként az iz- miri nemzetközi fesztiválon vettek részt Törökországban. 2000- ben a franciaországi Ruffecben és a lengyelországi Zukowóban vendégszerepei­tek. 2001- ben nemzetközi hírne­vüknek, elismerésüknek kö­szönhetően meghívást kaptak Szicíliába. 2002- ben Szardínia szigetén aratták újabb sikerüket. 2003- ban Görögországban megrendezett világfesztiválon méltóképpen képviselték Ma­gyarországot, Nógrád megyét és Pásztót. 2004- ben ismét Görögor­szágba, a Vajdaságba és a Bán­átokba kaptak vendégszerep­lésre felkérést. A sikereknek köszönhetően 2005-ben először Portugáliá­ban, Racerben vettek részt a folklórfesztiválon, majd au­gusztusban a Zakopanéban rendezett hegyi népek feszti­válján szerepelt a Muzsla, ahol húsz együttes versenyében a 10 tagú zsűri az első hellyel ju­talmazta a versenyprogramot, ezzel az együttest. 2004-ben a Muzsla néptánc­együttes az országos minősítő rendszerben minősült. Az együttes 2005. szeptem­ber 1.-én indította be az Esztam zenekar segítségével Pásztó város és környező tele­püléseinek részére a „tánchá­zat” és a „játszóházat.” Az együttes eredményes te­vékenységét és érdemeit Pász­tó város 200-ben „Pásztóért” emlékplakett adományozásá­val ismerte el. Az együttes ve­zetője Tóth Lászlóné, művésze­ti vezetője Ágoston László, kísé­rőzenekara pedig a Jankura Miklós vezette együttes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom