Nógrád Megyei Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-02 / 28. szám

2 NÓGRÁD MEGYE 2006. FEBRUÁR 2., CSÜTÖRTÖK „Megszolgálom a bizalmukat” Egy este a nyugdíjrendszerről Boldvai László és Nagy Sándor egy nyugdíjkorrekciós programról beszélt- Az Orbán-kormány első teljes évében megtört a nyugdíjfelzárkóztatás lendülete - hangsúlyozta Nagy Sándor politikai államtitkár a január 27-i lakossági fó­rumon, a TIT megyei egyesületének épületében, ahol jelen volt Boldvai László országgyűlési képviselő is, s ahol a salgótarjáni nyugdíjasok egy részének vélemé­nyével is szembesülhettek a politikusok.- Nagy Andort becsületes, nyílt, őszinte emberként is­merhettük meg, akinek számít a nógrádi emberek sorsa. Nem az a fontos, hogy hol kel, vagy hol fekszik a képviselő, hanem az, hogy mit tesz az itt élők érde­kében - jelentette ki Varga Béla, a megyei önkor­mányzat képviselője, Nagy Andor kampányfőnöke, ja­nuár 28-án, Szécsényben, az országgyűlési képviselő- jelölt bemutatkozásakor. A rendezvényen jelen volt Pelczné Gáli Ildikó, a Fidesz alelnöke is. Sz. E. Salgótarján. Az államtitkár szerint a Fidesz-FKGP-MDF koalíció ön­kényesen megváltoztatta a nyug­díjtörvényt, s így 1999-2000-ben a korábban ígérteknél kevésbé nőtt a nyugellátás reálértéke. 2002 és 2006 között azonban minden évben következetesen érvényesült azok vásárlóerejének növelése.- Háromféle oka lehet Ma­gyarországon annak, hogy vala­kinek alacsony a nyugdíja - hangsúlyozta az államtitkár, majd kifejtette: az egyik a kevés szolgálati idő, a másik, ha szol­gálati ideje alatt végig minimál­béren foglalkoztatták. A harma­dik eset lehet, ha valaki rossz időben vonult nyugdíjba, azaz az akkori nyugdíj-megállapítási rendszer alacsonyra szabta az idősek járandóságát, amely az 1998 előtti és az 1991 és 1996 közötti időszakra vonatkozott. A három kategóriát nehéz egyfor­mán kezelni. A 2006 és 2010 kö­zött tervezett korrekciós prog­rammal kapcsolatban a rendez­vényen egyebek mellett elhang­zott: újabb egyhavi nyugdíjnak megfelelő többletemelést kap az említett időszakban mintegy két és fél millió nyugdíjas. Az intéz­kedések célja, a rendszer igaz­ságtalanságainak felszámolása. A megjelent mintegy 60 jelen­lévő közül, volt aki nosztalgiá­val tekintett a régi időkre, volt aki indulatosan reagált az állam­titkár beszámolójára: „nézzenek körül, itt mindenki beteg, rok­kant, hiszen amíg dolgoztuk szá­zalékot kellett teljesítenünk, s cserébe ma csupán 40-50 ezer forint nyugdíjat kapunk.” Ka­szás István salgótarjáni lakos ugyanakkor hozzászólásában hangsúlyozta: örülne a nyugdíj- korrekciónak. Gordos Vilmos 82 éves - szintén salgótarjáni - 50 százalékos rokkantnyugdíjas úgy fogalmazott: „hisz benne, hogy az ország számára nincs más út, csak a szocializmus.” Hozzátette: nincs az a hatalom, ami neki bármit is megszerzett volna az életben, mindent saját magának köszönhet. Szeles Enikő Szécsény. - Vissza kell adni a munka becsületét és biztosítani kell az emberek számára, hogy a munkával szerzett jövedel­mükből meg tudjanak élni. A Fi­desz szükségesnek látja a mun­kahelyteremtés és munkahely­megtartás támogatását - hang­súlyozta Pelczné Gáli Ildikó, majd ismertette a Fidesz-Ma- gyar Polgári Szövetség három legfontosabb gondolatát, amely a munka, otthon és a család. A nemzeti és a gazdasági konzul­táció tapasztalatai alapján az al- elnök elmondta, a munkabére­te | ■g két terhelő járulékok a közvet­len hátráltatói annak, hogy munkahelyek jöjjenek létre, ezért tíz százalékpontos csök­kentést kívánnak elérni. Pelczné Gáli Ildikó kiemelte: „ma Magyarországon változásra van szükség, hiszen az emberek nem élnek úgy, mint ahogyan él­hetnének”, majd az országgyűlé­si képviselőjelöltet méltatva megfogalmazta: Nagy Andor már bizonyított, de ellenzékben más országgyűlési képviselőként dolgozni, mint egy támogató kor­mánnyal a háttérben.- A Fidesz és a KDNP közös je­löltjeként indulok ismét a válasz­/ '/ 1 tásokon - jelentette ki Nagy An­dor. Hozzátette: szeretném újra képviselni Nógrád megye 49 tele­pülését, amelynek legnagyobb problémája a munkahelyhiány. Az elkövetkező négy évben a tu­rizmusra kell koncentrálni, Hol­lókőre és Ipolytarnócra támasz­kodva és maradandót kell alkot­ni e téren, amely munkahelyeket is teremthet az emberek számá­ra. Programjából ízelítőt adva a képviselő elmondta, hogy a CserFa Egyesület ülésén felvető­dött egy úgynevezett natúrpark létrehozásának az ötlete, amely - a környezetvédelmi tevékeny­séggel együtt - a turisztikai fej­lesztéseket is elősegítené a tér­ségben.- Szeretnék újra bizalmat kapni, mert úgy gondolom, meg fogom szolgálni - jelentette ki, végül úgy fogalmazott: várják mindazok támogatását, akik azt szeretnék, hogy 2006-ban ismét Orbán Viktornak hívják Magyar- ország miniszterelnökét. Varga Béla, Pelczné Gáli Ildikó és dr. Nagy Andor a szécsényl bemutatkozáson Előfizetéssel kapcsolatban hívja a 32/416-455-ös telefonszámot, vagy érdelkődjön szerkesztőségeinkben! 3 hónapon át tartó nagy nyereményjátékunk utolsó szakaszához érkezett. Sorsolásunkon rész veszt vesz minden olyan olvasónk, aki február hónapra érvényes előfizetéssel rendelkezik Amennyiben még nem előfizetőnk, de szeretne részt venni sorsolásunkon, úgy fizessen elő Ön is a Nógrád Megyei Hírlapra, legkésőbb február 10-ig. Február havi fődíjunk egy mobiltelefon csomaggal! Uj tanácsadás a Sül-ben Mihalik J. ______________________________ Sal gótarján. Munka- és pályaválasztási tanács­adás indult január 30-tól a lAMK-Salgótarjáni Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodában. Az intézmény az Ifjúsági, Család és Szociális Mi­nisztérium pályázatán nyerte el ezt a lehetősé­get, de támogatja az indítását a városi önkor­mányzat is. Az új, ingyenes szolgáltatás szak­szerű segítséget igyekszik nyújtani a fiatalok munkavállalásához, a pályaválasztáshoz. For­mája igénytől függően lehet egyéni vagy csopor­tos, s magában foglalja többek közt az álláske­resés módját, menetét, a pályaismereti felkészí­tést, de szükség esetén az önismereti tanács­adást is. A munkát keresők keddi és csütörtöki napokon 14 és 18 óra között Korill Krisztina tanácsadót ke­ressék. (Bejelentkezés: 20-207-37-66-os mobil­számom vagy e-mailen: korillkriszta@chello.hu). A Tájak, Korok, Múzeumok Egyesület salgótarjáni tagcsoportja február elsején, szerdán tartotta ülé­sét a Gagarin Általános Iskolában. Salgótarján belvárosának, tereinek átalakításáról, a posztamens szobrának kiválasztásáról tartott tájékoztatót Puszta Béla polgármester, valamint ez alkalommal vá­lasztották újra a tagcsoport vezetőségét is. BESZÁMOLÓ SALGÓTARJÁN MEGÚJULÁSÁRÓL Közúti ellenőrzés H! E. Nógrád megye. A Nógrád Megyei Közlekedési Felügyelet február elsején és másodikén országos összehangolt közúti ellenőrzés keretében a rendőrség és a ka­tasztrófavédelmi igazgatóság bevonásával a 21-es főúton a sal­gótarjáni ipari parknál, illetve a ‘Mátraszőlősnél található parko­lókban ellenőrzi a közlekedőket. Az ellenőrzés célja elsősorban a vezetési és pihenőidőkre, a ve­szélyes árut szállító járművek­re, a közlekedésbiztonságra, a közúti közlekedési szolgáltatás­ra, a műszaki és környezetvé­delmi előírásokra vonatkozó szabályok betartásának vizsgá­lata. Az évszakra és az időjárá­si körülményekre való tekintet­tel az ellenőrzés során a belföl­di és külföldi járművek téli fel­készítettségének ellenőrzését is kiemelten kezelik. Gazdikereső Salgótarján. Fiatal palotapincsi keveréknek és fiatal németju­hásznak keresnek gazdát az ál­latvédők. Érdeklődők hívják a 70/2253129-es telefonszámot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom