Nógrád Megyei Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-18 / 15. szám
2006. JANUAR 18., SZERDA 11 SPORTTÜKÖR Köszöni, de még nem! A megyei labdarúgó-szövetségek vezetői Vörös Tamást és Helmeczy Lászlót jelölik a MLSZ-t ideiglenesen irányító háromtagú ad hoc bizottságba. Az amatőr futball képviselői arról is határoztak, hogy amennyiben vállalja a jelölést, egységesen Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának MLSZ-elnöki kandidálását támogatják. A tanácskozáson részt vett Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Liga elnöke is, akit felkértek arra, hogy kezdjen el egyeztetni Csányival.- Néhányan valóban megkerestek ezzel de abszolút nem vagyok tisztában az MLSZ jelenlegi helyzetével, azt sem tudom, hogy kik a lehetséges elnökjelöltek. Azt azért nem zárom ki, hogy egyszer befektessek egy klubba, de csak akkor, ha majd biztonsággal lehet gyerekeket kivinni a bajnoki találkozókra. Ha majd olyan lesz a sportág közönsége, mint Európa nagy részén, ha majd a randalírozók gyorsított eljárás után kapják meg büntetésüket, akkor talán én is szerepet vállalok a sportágban, hiszen szeretem a futballt. Jelen pillanatban semmiféle pozíciót nem szeretnék betölteni az MLSZ-ben - reagált az OTP-vezér. HOMEOPÁTIÁS TANÁCSADÁS BOitOSTYm pvnn% v%ic;órviuv\ elektroakupunktúrás állapotfelmérés január 20-án, 10.00-18.00 óráig a Borostyán Patikában. Bejelentkezés: 32/511-290. Salgótarján, Fülek! út 53-55. Nyitva tartás: H-P. 7-19-ig. SZÓ., 8-12-ig. Tel.: 32/511-290. Jí Évtizedes hagyomány folytatódik az Év sportolója Tizedik alkalommal adják át a városi elismerést Tíz éve, 1996-ban adták át először Salgótarján önkormányzatának elismeréseit, az Év Sportolója-díjat azoknak, akik az előző év magyar bajnoki, vagy nemzetközi eredményei alapján azt kiérdemelték. Kezdetben öt kategóriában hirdettek győzteseket (felnőtt és ifjúsági nők, illetve férfiak, valamint csapat), ötödik éve a város sportjáért legtöbbet áldozó szponzort is díjazzák, s rendre különdíjat adnak át olyan sportolóknak, akik ilyen vagy olyan okok miatt valamelyik kategóriából kiszorulnak. Idén tehát tizedik alkalommal „zsűrizték” az eredményeket, s a legjobbakat, valamint szakvezetőiket, edzőiket most is a városi sportbálon ünnepelhetjük. Tíz esztendeje Takács Tamás, az azóta fiatalon, tragikusan elhunyt sportvezető és néhány segítője keltette életre a sport- csarnokban az első sportgála- sportbál elnevezésű rendezvényt, amelynek fénypontja a város legeredményesebb sportolóinak megjutalmazása volt. Azóta a gála és a bál egybeolvadt, de a hagyomány nem veszett el, így ez év első napjaiban már tizedszer ült össze egy szakmai bizottság, amelynek tagjai a beérkezett javaslatok közül döntött az egyes kategóriák legjobbjairól. A 2005-ös eredmények alapján a legjobb felnőtt női sportoló a Petőfi DSE duatlonosa, Papp Ildikó lett, aki Európa-bajnoki tizenegyedik, hazai sprint, rövid távú és főiskolai második hely- lyel, valamint felnőtt negyedik hellyel büszkélkedhet. Az ifjúsági leányok közt a Dornyay SE tájfutója, Koós Brigitta végzett az élen, aki minden hazai bajnoki versenyen dobogón végzett, s összetett magyar bajnoki címe Koós Brigitta mellett váltóban és rövid távon is aranyérmes lett, s kiváló eredményeket ért el a serdülő Euró- pa-bajnokságon (váltóban tizedik, egyéniben 35. és 36. helyeken zárva). A felnőtt férfiaknál két győztest hirdettek: Lipták Attila, a Skorpió SE vadászíjásza és Verticil Tamás, az St. Hegyikerékpáros Egyesület bringása holtversenyben lett első. Vadászíjászunk Európa-bajnoki címmel, hazai bajnoki és GP- sorozat ezüstéremmel és két Európa-kupa második hellyel érdemelte kia a címet, míg kerekesünk első lett a Magyar Kupa-sorozatban, ezüstérmes az országos bajnokságban és a cyclokrossz-szériában, több futamgyőzelmet is aratva. Az ifjúsági fiúk közt az ugyancsak hegyikerékpáros Csercsics Tibor nem talált legyőzőre, aki szintén megnyerte a Magyar Kupa-sorozatot, a bajnoki pont- vadászatban pedig negyedikként zárt. Az elmúlt esztendő legeredményesebb csapata a Salgótarjáni Kézilabda Klub NB I/B-s felnőtt férfiegyüttese, illetve a Skorpió SE NB I-es női futsal- csapata lett. Az év szponzorának ez évben is a Salgótarján és Környéke Vízmű Kft.-t választották, míg a különdíjasok Csonka András asztaliteniszező, Venyercsán László atléta, gyalogló és a Salgótarjáni Sportiskola Egyesület 1995-ös labdarúgócsapata lettek. A kategóriák legjobbjai, valamint edzőik, szakvezetőik Lipták Attila és mindazok, akik a legjob- bakkal együtt szeretnének ünnepelni, a sportbálon mulatnak majd február 4-én, szombaton 19 órától a városi sport- csarnokban, ahol a helyi Főnix Táncklub, a bikinis D. Nagy Lajos, valamint Szőllős Robi és zenekara gondoskodik a jó hangulatról. Jegyek korlátozott számban még válthatók a Létesítmény és Sport Kht- nál (Salgótarján, Bartók Béla út 10.). ■ Andó Ákos Mennyitér? Összesen több mint félmillió forint pénzjutalmat osztanak ki az év legeredményesebb sportolóinak: a felnőttek 60 ezer, az ifjúságiak 40 ezer forintot vehetnek át, a legjobb csapatoknak 120 ezer forintot, a különdíjas egyéni versenyzőknek 20 ezer, a csapatnak 30 ezer forintot ad a város. S § ' S Hívásra házhoz száll! Nokia 3120 Domino csomagban 15 990 Ft Rendeld meg a 06-30/63-63-630-as számon, most fantasztikus áron! ■ színes kijelző ■ kihangosítható ■ MMS Ez aztán a kényelem! Többszörösen is, hiszen ha telefonon rendeled meg a Nokia 3120-as mobilt mindössze egy hívással, mi házhoz szállítjuk. Ráadásul még a zsebedbe sem kell mélyebbre nyúlnod, mivel így még kedvezőbb az ára! Kizárólag a T-Mobile-nál... Fontos tudnivalók: Az akciós ár kizárólag a fenti telefonszámon és az interneten megrendelt Domino csomagra érvényes. A telefonszám csak a T-Mobile hálózatából hívható ingyenesen. Hétköznap 8-tól 17 óráig fogadjuk a rendeléseket. A készüléket akár már a megrendelést követő munkanapon, de legkésőbb két munkanapon belül kiszállítjuk. Az ajánlat 2006. január 16-tól 31-éig vagy a készlet erejéig érvényes. A készülék csak a T-Mobile Magyarország Rt. előfizetői kártyájával használható. T ■ 'Mobile Jobb veled a világ Lékó - csak remik Harmadik döntetlenjét játszotta Lékó Péter a Wijk aan Zee-i, Corus 2006 elnevezésű szuperversenyen, miután a 2. fordulóban a 16 éves Karjakin- nal, a harmadikban a Világkupa-győztes Aronyiannal osztozott meg a ponton. Némi meglepetésre a bolgár világbajnok Topalov viszont a 2. körben „kihúzta a gyufát” Adams ellen, és Ivancsukot is „becsapta” a villámagyú és kezű Anand, aki a harmadik forduló után 2,5 ponttal átvette a vezetést. A nagymesterversenyen is akad magyar érdekeltségünk, Almá- siZoltán eddig 2,5 pontot kasz- szírozott be, de a így is a 2-5. helyen áll holtversenyben. Ki így, ki úgy Nehéz napjuk volt az egyéni versenyek harmadik kiemeltjeinek az ausztrál nyílt tenisz- bajnokság második napján: a férfiaknál a hazai Lleyton Hewitt csak öt játszmában győzte le a cseh Robin Viket, míg a nőknél a francia Amelie Mauresmo szintén döntő játszmára kényszerült kínai ellenfele ellen. Velük ellentétben a világelső svájci Roger Federer köny- nyedén jutott be a második fordulóba, mert az üzbég ve- télytársát három játszmában „intézte el. Parádésan sikerült a korábbi világelső svájci Martina Hingis visszatérése. A Grand Slam-viadalon legutóbb 2002- ben, a US Openen szerepelt klasszisra nagyon nehéz feladat várt, hiszen a 30. helyen kiemelt orosz Vera Zvonarjova ellen lépett pályára. Az összecsapás aztán talán még a leg- vérmesebb Hingis-rajongók álmait is felülmúlta, a 25 éves játékos 65 perc alatt, könnyedén verte ellenfelét. Sajnos búcsúzott az egyetlen főtáblás magyar teniszező, Czink Melinda, aki két játszmában kapott ki a kínai Meng Jüantői az első fordulóban. A világranglistán 114. helyen álló magyar játékos 37 ki nem kényszerített hibát vétett, ellenfele ezzel szemben csak 16- ot, így hiába volt hattal több nyerő ütése, esélye sem volt a sikerre. A 77 perces meccset a selejtezőből a főtáblára került kínai 6-4, 6-2-re nyerte, s így ő készülhet a 2. fordulóra, amelyben a második helyen kiemelt belga Kim Clijs- terssze 1 találkozik. EMASZ KÖZLEMÉNY Tisztelt Fogyasztóink! Ezúton tájékoztatjuk Önöket arról, hogy társaságunk, az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. (ÉMÁSZ) új, átfogó számlázási rendszer bevezetése mellett kötelezte el magát. Első ütemben az üzleti ügyfelek számlázásának megújítására kerül sor. Ezzel összefüggésben 2006. január 18-án 15.00 órától 2006. február 1-jén 19.00 óráig az érdemi ügyintézéshez szükséges informatikai rendszer részlegesen áll rendelkezésre. Emiatt ügyfélszolgálati irodáink - legnagyobb sajnálatunkra - csak korlátozott ügyintézésre képesek. Megértésüket és türelmüket köszönjük, az esetlegesen okozott kellemetlenségekért szíves elnézésüket kérjük. Miskolc, 2006. január Tisztelettel Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. www.emasz.hu