Nógrád Megyei Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-05 / 4. szám
2006. JANUÁR 5., CSÜTÖRTÖK SPORTTÜKÖR Tizenhét mérkőzés, tizenhét győzelem Labdarúgó megyei I. osztály - Mérlegen a Balassagyarmat A Balassagyarmat labdarúgói az utóbbi években bármelyik osztályban szerepeltek, hozták azt a teljesítményt, amit a vezetők és a szurkolók a csapat elé támasztottak. így volt ez legutóbb is a megyei I. osztályban, ahol százszázalékos teljesítménnyel zárták a 2005-2006-os bajnokság őszi szezonját, mely egyedüli ebben az osztályban a hazai pontvadászatban. A kitűnő szereplésről Szalai István edzővel beszélgettünk. Balassagyarmat csapata (álló sor, balról): Szalai István edző, Mohácsi László, Geregai János, Schuchmann Attila, Szilágyi Gábor, Adamek László, László Lóránd, Gaál Balázs, Major Csaba gyúró. Guggolnak: Benécs Balázs, Lovász Balázs, Baranyi Ákos, Baranyi Tibor, Fábri Zoltán, Széles Gábor, Vida Máté.- Mikor kezeltétek a felkészülést és mi volt a célkitűzés?- Elsőként az előző évad előzményeiről kell néhány szót szólnom. Az NB III zárása után - ahol csapatunk két pont híján a dobogón végzett - azzal kellett szembenéznünk a már ismert okok miatt, hogy az őszi szezont a megyei első osztályban kell kezdenünk. A csapatot nagyrészt sikerült együtt tartani. A hosszúra sikeredett szünet után a felkészülést július 13-án kezdtük meg. A vezetés által meghatározott cél már a kezdésnél egyértelmű volt: egy év után szeretnénk visszajutni az NB Ill-ba.- Miként értékeled az őszi szezont?- A megyei első osztály csapatainak játékerejéről semmi ismeretünk nem volt. A lehetőségeink a felkészülésre, a fiúk edzéslátogatása, a heti edzésszám, az elvégzett munka ellenére a kezdésnél elég nehezen alkalmazkodtunk az új körülményekhez. A mérkőzéseket, ha a számszerűséget tekintjük nem is mindig a sok rúgott gól jellemezte, de ami biztatást adott az a kevés kapott gól volt. Az adott játéknapokon a mérkőzések nagy részében, az irányítás a kezünkben volt, bár itt időnként voltak kihagyásaink a figyelem tartósságában. Az őszi szezont a csapat pontvesztés nélkül az első helyen zárta. A célt eddig teljesítettük, de túlzott elégedettségre azért nincs okunk nem szabad, hogy a fejekben az elégedettség eluralkodjon.- Mit nyújtottak egyes csapatrészek?- A rúgott gólok száma minősíti a csapat támadójátékát, a kapott gólok a védőmunkát. Mivel együttes munkáról van szó nehéz különválasztani a csapatrészek szerinti teljesítményt. A legtöbb változás a támadóposztokat betöltőknél történt, az ő játékuk összehangolása volt a legnagyobb feladat. Szerencsére képesek voltak a felállt védelem elleni csatában az összjáté- kot esetenként eredményes egyénivel kiegészíteni. Ezen mindenféleképpen javítanunk kell. A középső és védő csapatrészek összeszokottabb játéka adta a csapat stabilitását, még ha időnként előfordultak is megingások.- Egyénileg kikkel vagy elégedett, illetőleg kiktől vártál többet?- A csapat teljesítményét nagyban meghatározta Mohácsi László és Schuchmann Attila folyamatos jó teljesítménye, megbízható rutinos játéka. Itt kell megemlítenem Szilágyi Gábor, Fábri Zoltán és Geregai János játékát is. Lovász Balázsnak és Gaál Balázsnak is voltak jó mérkőzései, de játékban le kell higgadniuk, a szertelen megoldások időnként rontottak teljesítményük értékén. László Lóránd fontos góljaival sokszor segítette a csapatot, Széles Gábor kreatív játéka időnként élmény volt. Baranyi Ákosnak javulnia kell a kapu előtti helyzetek kihasználásában. Adamek László labdaszerzésben jobb, támadássegítésben kell javulnia. A csapat többi tagja, Vida Máté, Benécs Balázs, Szenográdi Péter, Baranyi Tibor és Varga Ferenc amikor lehetőséget kaptak igyekeztek teljesítményükkel hozzátenni a győzelmekhez. Meg kell említenem, hogy az őszi szezont egy mérkőzés kivételével teljesen kihagyó, a közelmúltban térdműtéten átesett Gyimesi Gábor góljai nagyon hiányoztak. Kívánunk a csapat nevében ezúton is mielőbbi gyógyulást és visszatérést.- Milyen tanulságokat vonsz le az eddig látottakból?-Az eredményes folytatás érdekében változatlanul komolyan kell vennünk minden mérkőzést, valamennyi ellenfelet. Sajnos több alkalommal előfordult, hogy a kezdésnél kényelmesen, késve reagáltunk, így az ellenfél ebben a periódusban eredményesen alakított ki gólhelyzetet. Erre nagyobb figyelmet kell fordítanunk. Javulnunk kell a felállt védelem elleni támadásvezetések eredményességét illetően is, különösen a hazai mérkőzéseinken, amikor az ellenfelek nagy része megszállja a saját kapuja előterét. Oda kell figyelnünk a rögzített játékhelyzetek megoldására, erre több időt kell szánnunk.- Hogyan tovább?-A felkészülést január 23-án kezdjük el. Ezt némileg át kell alakítani, mivel a műfüves pálya a korai mínuszok beköszöntőnek köszönhetően még nem készült el. Nekünk a nem túl jó állapotban lévő Vízy Zsigmond utcai pálya áll rendelkezésünkre. Természetesen tervezünk a városi sportcsarnokban is foglalkozásokat. ■ Kanyó Ferenc A számok tükrében Az őszi végeredmény 1. Balassagyarmat 17 17 0 0 63-9 51 Otthon 1. Balassagyarmat 8 8 0 0 37-5 24 Vendégként 1. Balassagyarmat 9 9 0 0 26-4 27 Mérkőzésről mérkőzésre A Balassagyarmat a bajnoki találkozókon az alábbi eredményeket érte el. 1. forduló: Kiste- renye (idegenben) 2-0, 2.: Mátranovák (otthon) 3- 0, 3.: Szügy (i) 2-1, 4j Diósjenő (o) 3-0, 5.: Nógrádmegyer (i) 2-0,6- Tar (o) 5-1,7- Szécsény (i) 3-1,8.: Karancslapujtő (o) 2-1,9- Romhány (i) 4- 0,10. Berkenye (o) 7-1,11.: Palotás (i) 4-1,12.: Érsekvadkert (i) 4-0, 13.: Nagybátony (o) 1-0, 14.: Rimóc (i) 3-0, 15.: Zagyvaróna (o) 6-0,16.: Héhalom (i) 2-1,17.: Karancsberény (o) 10-2. Gólszerzők 17 gólos: László. 15 gólos: Széles. 7 gólos: Lovász. 5 gólos: Mohácsi. 4 gólos: Gaál, Baranyi Á. 3 gólos: Baranyi T. 2 gólos: Benécs. 1 gólos: Varga, Szenográdi, Adamek, Gyimesi, Fábri, Kiss (Héhalom, öngól). Akik az őszi szezonban pályára léptek Mohácsi László, Geregai János, Schuchmann Attila, Szilágyi Gábor, Adamek László, László Lóránd, Gaál Balázs, Benécs Balázs, Lovász Balázs, Baranyi Ákos, Baranyi Tibor, Fábri Zoltán, Széles Gábor, Vida Máté, Szenográdi Péter, Varga Ferenc, Gyimesi Gábor. ■ B. T. A játékosok szerint Miroslav Klose (Werder Bremen) volt a legjobb mezőnyjátékos, Robert Enke (Hannover) pedig a legjobb kapus a német labdarúgó-bajnokság őszi idényében a Bundesliga játékosainak szavazása alapján. Klose a 249 profi voksának 38,3 százalékát szerezte meg a Kicker felmérésén. A 14 mérkőzésen 16 gólt szerző csatár mögött a holland Rafael van der Vaart (Hamburg) végzett a második helyen 22,5%-kal, Tim Bo- rowski (Werder Bremen) lett a harmadik 13-mal. A kapusoknál Enke (22,9) sorozatban harmadszor bizonyult a legjobbnak, ezúttal Oliver Kahnt (Bayern München, 21,6) és Roman Weidenfellert (Borussia Dortmund, 10,4) előzte meg. Az őszi idény legjobb edzője címet a hamburgi Thomas Doll (57,5) érdemelte ki, míg a játékosok szerint a bajnoki aranyérmet az éllovas Bayern München (78,8) szerzi majd meg. Fizess a képzésért! A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) edzőbizottsága úgy határozott, hogy az MLSZ nehéz helyzetére tekintettel önköltséges alapon rendezi meg január 20-22-én szakmai továbbképzését. Az edzőbizottság és az MLSZ Szakmai és Edzőképző Központja a tatai előadásokra az UEFA „Pro” diplomás edzőket, az NB I, NB II vezetőedzőit és az MLSZ instruktorait várja. Új sportcsatorna Sport Klub néven új tematikus televíziós csatornát indított hétfőn az IKO Kábeltévé Kft. Az adón látható lesz az idei labdarúgó-világbajnokság minden összecsapása és szerepelnek továbbá brazil futball- találkozók, dél-amerikai kupa- mérkőzések stb. Emellett egyenes adásban közvetít férfi kosárlabda Euroliga-összecsa- pásokat, a teniszezők mestersorozatának viadalait, valamint technikai sportokkal és profi boksszal várja nézőit. Motorosaink, Szilveszter és Hátai súlyos balesete 28. dakar-rali Touaregek az élen - Tartják előkelő helyezéseiket a magyarok A 28. Dakar-rali negyedik, 639 kilométeres szakaszát Szalay Balázs szavaival akár „Dakar-klasszikus- nak” is nevezhetnénk, hisz ez volt a verseny legváltozatosabb gyorsaságija, az elején dűnékkel, majd a vége felé kiterjedt kősivataggal. Az előzetes ijesztgetések szerint ez amolyan „ásó-lapátos” etapnak és gyorsaságinak nézett ki, ahol nagy szerepet kaphatott a navigációs szimat is. Szerencsére minden egységünk sikerrel átverekedte magát a homok és kősivatagon, és bőven az elvárás felett teljesítenek. Nem csak Palik László, (ő mint tudjuk, sajnos motorhiba miatt még Európában kiesett) tűnt el pár nappal ezelőtt, hanem a harmadik szakasz után az addig vezető és mindenkit „oktató” világhírű, de már visszavonulót fújt rallfenomén, a spanyol Carlos Sainz is kikerült a képből. Ám a jelek szerint csak azért, hogy aztán csapattársaival (Bruno Saby, Jutta Kleinschmidt kisasszony) együtt - mintegy flottatüntetésként - visszavezérelje a Volkswagen Touaregeket az élre (lásd a napi eredményeket alább). Nos a mi szintünkön legalább ennyire látványos Szalay Balázsék „comeback”-je , akik a mostani nehéz szakaszon - úgy, hogy újra bedöglött a kormányszervójuk - hat helyet léptek előre összetettben. Még így is előttük áll eddigi leggyorsabb autós párosunk Kis (bordatörött) Sándorral a volán mögött, és ez bizony igen szívderítő és egyben kellemes meglepetés. Pedig akadt bajuk temérdek, először bal hátsó defektet kaptak, és 5 perc alatt összetorlódtak az autók előttük, így hát „vonatoztak” egy darabig. A nagyobb baj a cél előtt alig 100 kilométerrel érte őket, egy igen tempós bal kanyarban kiszakadt a jobb hátsó kerekük futóművestől! Szerencsére valahogy összerakták, és csak utazótempóra vették a sebességet, és szerencsésen beértek a szervizpontra. Motorosaink is jól bírják egyelőre a homokot és kavicsot, néhány kisebb tanyázást fel sem vesznek már, szerencsére a Mól regionális csapatának szlovák endurós világbajnoka Katrinák a homokban bukott, de így is a 13. összetettben. Vargának azonban más is akadt: a tankolásnál nem zárták jól le üzemanyagtartályát, így a benzin a csizmájába lötykölődött, ami kegyeüenül égette bőrét. Egyedül a négykerekű Suzukival, a quaddal van gond, és nem is kicsi. Már a kezdetek óta vacakol az elektronikája, és a kiszámíthatatlan leállásokkal őrületbe kergeti „lovasát” Greff Róbertét (és szervizcsapatát), aki hatalmas késést szedett össze, de a versenybíróságtól kapott egy esélyt egy rövi- debb útszakasz formájában, hogy beérje a mezőnyt. Sajnos az óta nincs róla friss értesülés. Kamio- nos hátvédjeink - nekik lenne a feladatuk a bajba jutott csapattársakon segíteni - szerencsére mentés nélkül maradtak eddig, és nyugodtan, nagyobb problémák nélkül haladnak saját tempójukban. Lapzártánkkor érkezett információ szerint az ötödik szakaszon súlyos balesetet szenvedett az erdélyi Szilveszter Zsolt, a regionális Mol-Dakar Team tagja a motorosok mezőnyéten. A versenyző az erősen szembe sütő nap miatt összeütközött a belga Patrick Lebonnaj mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek, a karját és lábát is törő Szilvesztert még a helyszínen újra kellett éleszteni, majd mentőhelikopterrel szállították kórházba. Nem sokkal később a szakaszon Kátai Péter is balesetet szenvedett. A motoros kulcs- és combcsontját törte. Eredmények: Rasidia-Ouar- zazate 639 km (ebből 386 km a mért szakasz). Autósok, (összetett): 1. Sainz-Schulz (Volkswagen Touareg) 9:21:18 ó 2. Saby-Perin (Volkswagen Touareg) 4:51 p h. 3. Kleinschmidt-Pons (Volkswagen Touareg) 5:09 p h., ...26. Kisr Czeglédi (Nissan) 2:19:32 ó h, 35. Szalay-Bunkoczi (Opel) 2:37:29 ó h., 61. Liszi-Tóth 3:35,49 p h., 88. Kristóf-Hujber 4:52:31 ó h. Motorosok (összetett): 1. Coma (KTM) 10:17:576,2. Pujol (KTM) 4:51 ph., 3. Despres (KTM) 5:06 p h ...43. Varga ( KTM) 2:34:27 ó h., 49. Kátai (KTM) 2:46:47 ó h., 112. Herman (KTM) 4:38:20 ó h. Ka- mionosok (összetett): 1. Csaguin- Jakubov-Szavosztyin (KAMAZ) 11:35:30 ó, 2. Loprais-Gilar- Loprais (cseh, TATRA) 1:08:47 ó h., 3. Kabirov-Beljajev-Mokejev (KAMAZ) 1:18:41 ó h. ...13. Darázsi-Szalai-Rack (MAN) 2:39:27 ó h., 32. Szobi-Jobbágy- Éder 4:57:02 ó h., 39. Szaller- Laklóth-Csitári 6:51 ó h. ■ (satis) Súlyos balestet szenvedett Szilveszter Zsolt