Nógrád Megyei Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-25 / 21. szám

2 2006. JANUAR 25., SZERDA A „Röpke Ivek” szárnyaló röptéje BALASSAGYARMATI NAPLÓ__________ Az idei megyei Madách-ünnepségen mutatta be Gombár Endre irodalomtörténész a Komjáthy Jenő Iro­dalmi és Művészeti Társaság legfrissebb irodalmi an­tológiájának, az immár igazán nemes hagyományokra visszatekintő „Röpke ívek” legfrissebb számát Ádám Tamás szerkesztésében és Oroszlánná Mészáros Ág­nes gondozásában. Szabó Andrea Balassagyarmat. Az összeállí­tás huszonnégy szerző írásmű­veit tartalmazza.- A Röpke ívek mindig marad is, ám mindig változik is. így van ez rendjén. És így van ez nagyon jól. A válogatók, a szerkesztők, a kiadó, a támogatók, minden munkatárs együttes érdeme - emelte ki a méltató, hozzátéve: - Örömmel beszélek minden szer­zőről, kivéve Fábián Bertát, Merczel Erzsébetet, Ádám Ta­mást, Ketykó Istvánt, Nyikon Na­tasát, Romhányi Gyulát, Juhász Ákost, Lázár Lászlót, Szabó End­rét és Annus Antalt. Róluk be­széljenek csak saját verseik és prózáik. Szávai Attila két remekbe sza­bott írásával szerepel. „A hajnal madarai” olyan, akár egy imp­resszionista miniatúra. Nem is novella, csupán novellino. Máso­dik írása viszont már „igazi” no­vella. Témája az „örök témák” egyike: a szerelem születése és halála. Áron és Zsuzsi az ellent­mondásoktól teljes magyar Rivi­érára, a Balatonra utaznak nya­ralni és túl hamar habzsolják fel a lelki és testi szerelem - ez utóbbit testiségnek is mondhat­nánk - örömeit. A „Röpke ívek” megfontolásra érdemes gondo­latokat is kínálnak a nyájas olva­sónak. Hadd idézzek hát rögvest Szávai novellájából egyet. „Rá­jöttek (t.i. Áron és Zsuzsi), hogy az idő és szerelem viharaiban hallgatni is lehet, néha kell is, tes­tileg és lelkileg egyaránt. ” Ugye, szép? - tette fel a költői kérdést Gombár Endre. Tipikusan női, vagy költőnői versekkel - ha vannak ilyenek - jelentkezett Katona Ágota. Nem tudni, szándékosan archaizál-e, vagy nosztalgiázó utánérzések vannak-e az ilyesféle, egyébként megkapó és szép sorokban: „Jer, add a vigasznak cseppjét, szonett/ e búra légy jó gyógyír, égi balzsam.” De hát szonettnek szonett a vers, a címe is az: „Szonett a szonetthez”. Holeczné Lőke Zsuzsanna a belátható emberi történelem leg­nagyobb természeti katasztrófá­jának, a 2004-es szökőárnak is emléket állít, különös, de na­gyon izgalmas írásával, amelyet „családi bábjátékénak határoz meg, és írása tulajdonképpen egy bábjáték forgatókönyve - a szükséges technikai elemekkel. Furcsa korunk rekvizitumait és relikviáit egyaránt fellelhetjük benne; a szerző maró gúnya, el­utasító attitűdje nyilvánvaló, amikor macsóideálokról, a kará­csonyt agresszív üzletté és konzumálássá züllesztő plázákról ír. Meg azokról az uborkafára felkapaszkodott ma­gyarokról, akikben nem tudni, mi a nagyobb, sznobizmusuk, vagy a primitívségük - fogalma­zott az irodalomtörténész. Fél évszázaddal visz bennün­ket vissza az időben Nógrády An­dor kitűnő novellája, „Amikor a toronyóra elüti a delet”. Talán az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ihletésében fo­gant. A kerettörténetben két idős férfi utazik vonaton valahová, és amint az ilyen szituációban gyak­ran előfordul, útitársként elme­sélik egymásnak életük fontos fe­jezeteit. Ezek a fejezetek alkotják az elbeszélés központi magját. Szerelmek és csalódások, és köz­ben a hol viharként tomboló, hol csak szürke ködöt árasztó, ónos esőt szitáló, egyszerre drámai és szeszélyes és egyszerre monoton magyar történelem. Csizmár Boglárkától két rövid verset választottak a „Röpke ívek”-be. Az „Idill” sóhajtásnyi szerelmi vallomás, az „Alkonyi vers” a természetleíró líra és a gondolati költészet laza egybe- szövésével, nyelvi megvalósítá­sával, romantikus hangvételével éppen Puskint és Lermontovot juttatja eszünkbe. Bácsik Katalin eddigi kötetei, a „Lélekrács” és „Vasvirág” né­hány évvel ezelőtt az elidegene­dés, a közöny, a lelki elsivároso- dás, a szeretetlenség, korunk nagy betegségtünetei ellen tenni akaró költőt mutattak be. Válo­gatott elbeszéléseinek élén pe­dig a „Röpke ívekben” is szerep­lő „Ékszerdoboz” áll. Bácsik Katalin prózájában ép­pen úgy, mint költészetében, el­sősorban lélekbúvár. Lélekbúvár mivolta kiapadhatatlan kincses- bányája témáinak, tulajdonsága szakmai ártalom. De ebből a szakmai ártalomból profitál ol­vasója. Az „Ékszerdoboz” című novella gyermeki emlékezés a felszabadúlás-felszabadulás ko­rára - ki-ki válasszon tetszése, és főleg megélt, saját sorsa sze­rint. Az előbb elcsent, majd egy üldözött zsidó családtól ajándék­ba kapott ékszerdobozba belefér az egész korszak történelme is. „Nyomulnak előre / törtető vi- gécek / s szorulnak / egyre / utaknak szélére, / kik csak/ félni mernek” - írja Csáky Kár­oly „Önvallató” című versében, és ha nem tudnánk, hogy kikre gondol éppen, a „Pesszimista lá- tomás”-ból legalábbis megsejt­hetjük. A „Pesszimista látomás” záróakkordjára okkal mondhat­juk: verseiméhez illő, sőt... sőt... sokunkban kimondatlanul bár, de felrémlő: „Itt már csak / egy újabb / megváltás segít." Csikász István következik a sorban, egykor sok első között is első, a polihisztor művész, aki hol a Parnasszus meredek szik­láit ostromolta, hol Thália kegye­it kereste, hol pedig pedagógus, grafikus, vagy restaurátor, azu­tán kalandos és soha nyugpontot nem kereső és nem találó ván­dorlása után átlép a Styx folyón, hogy gyászba borítsa övéit, bará­tait és tisztelőit, és bizonyára még sokáig betöltésre váró űrt hagyjon maga után. Műfajilag valójában meghatározhatatlan, de súlyos gondolatokkal teli az „Érettség(i)” címet viselő írása - értékelte az olvasottakat az iro­dalomtörténész. T. Pataki László „Makacskodó Madách rejtély(ek)” címet vise­lő dolgozata túlcsordulóan sok, egymástól gyakran időben és térben különböző, vagy függet­len névre, írásra, elképzelésre, feltevésre, vagy feltevést nem igénylő tényadatra hivatkozik. A már-már kaotikusnak tetsző kavargásban és kavargásból a szerző maga is keresi a kivezető utat, amikor azt írja: „A Madách rejtély ha nem is fokozódik, min­denesetre bonyolódik. ” A dráma­költő házasságában történt vélt és valós megcsalások/félrelépé- sek persze valóban kihathattak a Tragédiára. Miért is ne? Soós Géza „Keresztre feszül­ve” című novellája tömören, fe­szesen megírt történet egy szép falusi lányról, akinek fotómodellkedését udvarlója képtelen elviselni. Kőműves Klá­ra egy 21 soros költeménnyel je­lentkezik a „Röpke ívekben”. A párkapcsolat fontosságáról, a so­ha meg nem szűnő vágyakról szól a verse. Finta Katától „Apám megérezte...” című no­velláját olvashatjuk az antológi­ában. Szép, míves novella a ha­lálról, a hosszú ideig testi-lelki kapcsolatban' együtt élők telepa­tikus képességeiről és a késői megbánások hiábavalóságáról... Csikász István és Ádám Ta­más mellett országos hírű alko­tó Zonda Tamás. A „Tizennégy­ezer karakter hódolat múltnak, Hrabalnak” visszaemlékezés Rákosiék és Kádárék diktatúrá­jára. A daliás idők daliás párttit­káraira, az ÁVH-ra. És vitriolos megjegyzések is jelenkorunkról, az emlékezés szövetébe egyálta­lán nem hiú díszítésként bele- varrva. Zonda jelentős gondol­kodó, nagyszerű stílusművész- mondta Gombár Endre, aki min­denkinek elolvasásra ajánlotta az immár 26 éves kisvárosi alko­tó társaság antológiáját. Mindenütt szétszóródott alkatrészek és roncsok hevertek... A Borsod-Abaúj-Zeraplén megyében, Hejce és Telkibánya között a múlt héten lezuhant szlovák kato­nai repülőgép körüli mentési, biztosítási feladatok el­látásában a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság is közreműködött. A tragédiában 42, Koszovóból haza­tért katona vesztette életét. A helyszínen látott pusztí­tás még a határőröket is sokkolta... helyszínen - még egy nappal ké­sőbb is - szörnyű látvány fogadta a határőröket: mindenütt szétszó­ródott alkatrészek és roncsok he­vertek, óriási pusztulásról árul­kodva. Az alapján, amit saját sze­mükkel láttak, egybehangzóan ál­lítják: a zempléni erdőben még a S. K. Balassagyarmat/Hejce. A repü­lőgép-szerencsétlenség miatt már csütörtök éjszaka mozgósí­tották az igazgatóság határva­dász századát. Az események alakulása folytán a kijelölt 21 fő (egy tiszt és húsz tiszthelyettes) másnap délután indult útnak és a péntek esti, éjszakai biztosítá­si feladatokban vett részt. A nagy hidegben, négyórás vál­tásokban végzett munka igen fá­rasztó és megerőltető volt A ne­hézségek már a helyszín megkö­zelítésével elkezdődtek: a hegyvi­déki terepre való feljutás - a meg­felelő út hiányában - a nagy hóban komoly gondot okozott. A televízióban bemutatottnál is sok- kolóbb kép rajzolódott ki előttük a tragédia körülményeiről... A mindenkori biztosítási fel­adatok végeztével az átfagyott határőröknek a helyi lakosság a pihenőidőkben meleg ételt és te­át biztosított, a kedves gesztu­sért ezúton is köszönetét fejezi ki a résztvevő állomány.

Next

/
Oldalképek
Tartalom