Nógrád Megyei Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-21 / 18. szám
4 2005. JANUÁR 21., SZOMBAT KULTÚRA „Az égnek emelt bőrrosta" E szép, kifejező címet kapta Nagy Imre dolgozata, amely a Palócföld 2005/5-ös számában jelent meg Földi Péter Somoskőújfalun élő festőművész szegedi és budapesti kiállításáról. A szerző a „Bőrrosta” című új festményt - amely Szegeden a bejárati ajtó fölött, szokatlan dimenzióban kapott helyet - elemezve írta le, hogy a „festő-táltos az égnek emelte a rostát (csakúgy mint a szibériai sámándobokat szokás), s nekünk kell most azon keresztültekinteni, s csak rajtunk, befogadókon múlik, hogy észrevesszük-e a rosta lyukai között az ég, vagy a lelkünk csillagait...” Csongrády Béla Egyebek mellett ez az írás Is Igazolja, hogy a Palócföld eredeti - fél évszázaddal ezelőtti - célkitűzésének megfelelően, folyamatosan figyel a Nógrád megyében született értékekre, a kulturális, a művészeti élet új kezdeményezéseire, eseményeire. A folyóirat gyors egymásutánban megjelent elmúlt évi négyes, ötös és hatos számából azonban egy másik - ugyancsak tudatos - törekvés is egyértelműen kiolvasható: nevezetesen a távolabbi és közelebbi múlt kiemelkedő személyiségeiről való megemlékezés szándéka és gyakorlata. Kivált, ha erre évfordulók, jubileumok is inspirálják a szerkesztőket. E koncepció jegyében fogta át mindhárom számot (sőt az egész 2005-ös évfolyamot és egy különszámot is) a József Attila száz éve” című sorozat. Ebben sokan - helyiek és megyén kívüliek - és sokféleképpen nyilvánították ki a költőhöz és zseniális lírájához fűződő gondolataikat, érzelmeiket. Hidasi József és Szakonyi György verset írt, Tverdota György - aki ma Magyar- országon méltán számít fózsef Atszámba vette a költő alakjának, életművének szobrászati ábrázolásait. Ezek között Kő Pál salgótarjáni - a József Attila Művelődési Központ aulájában található - domborművét tévesen helyezte a megyei könyvtárba. Különös, de látványos módját választotta a múltidézésnek Gáspár István Gábor, aki a „Nem én kiáltok” című írásában Párizsban járt József Attila nyomában, s a legendás Fejtő Ferenccel, valamint Kassai György Marton László: A Dunánál (Palócföld 2005/6. sz.) tila-szakértőnek - „Tiszta költészet - politikai költészet” címmel igényes tanulmányt tett közzé. Salamon Nándor Balassagyarmat - tehát a „Civitas Fortissima” - szülöttének, Párkányi Raab Péternek Sopronban - tehát a „Civitas Fidelissimá”-ban - 1988-ban felállított József Attila-szobrát mutatta be, bevezetésként azonban egyetemi tanárral beszélgetett róla. Formabontó, de rendkívül hatásos és üdvözlendő az az összeállítás a hatodik számból, amelyben a Balassi Bálint Megyei Könyvtár által szervezett nyári olvasótábor tizennégy megyei és országhatárainkon túli résztvevője fejthette ki véleményét a költőről és verseiről. Mert fontos amit a hozzáértők mondanak, de legalább annyira, ami a mai tizenéves fiatalok tudatában él József Attiláról. Az összkép biztató: azt sejteti, „ hogy már készen állnak a befogadásra”. Tavaly, augusztus derekán lett volna hetvenéves a fiatalon elhunyt Gerelyes Endre, az 1960-as évtizedben indult írógeneráció egyik legtehetségesebb, legmarkánsabb tagja. Gyermek- és ifjúkora ezernyi szállal kötődött Salgótarjánhoz, illetve Zagyvapálfalvához. Sokat merített az itt szerzett élményeiből. Természetes, hogy a Palócföld is méltatta személyiségét, a prózairodalomban játszott szerepét. A negyedik számban Ordögh Szilveszter, Szakonyi Károly, Konczek József idézte fel emlékképeit Praz- novszky Mihály pedig „Az író és a táj” kapcsolatát elemezve, a következőkkel fejezte be 1995-ben kelt írását: „S ha filológusként nem is tudjuk ezeket a kapcsolódásokat kimetszeni a halál által lezárt életműből, a novellákban olvasóként ott érezzük az utolsó nógrádi lovag, Lancelot nagy elhatározásának szándékát: a szülőföld, a táj által is meghatározott feladat megvívásának reménytelen-szép küzdelmét: az ember, a léke, a hit, a jóság, a remény megmentését.” Ugyanebben a lapszámban főszerkesztőként kényszerült Praznovszky Mihály abba a tragikusan nehéz helyzetbe, hogy „Horváth István emlékezete” címmel a lap hasábjain is elbúcsúzzon barátjától - barátunktól - aki 2005. április 17-én távozott az elíziumi mezőkre. „Sokat vállalt és sokat teljesített Nógrád megye szellemi életében. Egyszer majd eljön az ideje, hogy a maga teljességében felmérjük életművét, de az még messze van. Most csak a hiányérzet, a veszteség érzelmeivel viaskodunk. ” Olyan esztendő még nem volt és Palócföld-szám is kevés, amelyben - függetlenül az évfordulóktól - ne esett volna szó Madách Imréről és munkásságáról. Ebből a szempontból a 2005/5-ös szám különösen gazdagnak tekinthető négy jelentékeny opussal Heltai Nándor, Király Nina, Müller Katalin és Sáfrány Attila tollából. (S a legfrissebb - még „meleg” - kultúra napi különszámban is helyet kapott a Tragédia-szerző egyrészt Németh Péter Mykola „Madách Imre - az „északi géniusz szülötte” című tanulmányával, másrészt Farkas András illusztrációi révén.) E publikációk is részei annak a legújabb kori Madách- kultusznak, amelyet Nógrád teremtett 1964-ben és rendületlenül ápol azóta is. Persze igaztalan, aránytalan lenne a tallózás a Palócföld három számában, ha nem térnénk újra vissza azokra az írásokra, amelyek közvetlenül napjainkban gyökereznek. Közülük feltétlenül említést érdemelnek például a palóc portrék. Ezek w* áL-Sh Gerelyes Endre emlékezete (Palócföld 2005/4. sz.) sorában a negyedik számban Solymár József Gaál István filmrendezőt, a „pásztói képírót,”, az ötödikben a herencsényi Pékár Istvánt mutatta be, aki ugyancsak megnyilatkozott falujáról „Elmetszett gyökerek” címmel. Ebben a sorozatban beszélgetett Szabó Andrea Kapros Mártával, az egy évvel ezelőtt Madách-díjat kapott etnográfussal. Ugyancsak figyelemre méltó az az emberközeli interjú, amelyet a hatodik számban Dóra Ottóval, a Nógrád Megyei Ön- kormányzat Közgyűlésének elnökével a megye helyzetéről, perspektíváiról készített Ba- ráthi Ottó. A „Két színész egy városból” című írásában Gáspár István Gábor a Salgótarjánból elszármazott Pindroch Csabát és Gyuriska Jánost szólaltatta meg. Az ötödik számban kezdődött és a hatodikban fejeződött be Sulyok László „Drog - a pénzért vett halál” és Baráthi Ottó „Kiáltás a Dolinkáért” című, nagy ívű írása. Mindkettő megannyi tanulsággal szolgál. S még mindig hiányos a kép, hiszen alig esett szó a szépirodalomról, a Palócföld próza- és versterméséről. Mentségként a terjedelmi korlátok szolgálnak. Egy „földön kívüli" Madách-díjas Praznovszky Mihály irodalomtörténész, könyvtárigazgató, a Palócföld főszerkesztője a minap Balassagyarmaton rendezett megyei Madách-ünnepségen nevezte így Kerényi Ferencet, az egyik újdonsült kitüntetettet. Újdonsült - mondjuk, pedig ő éppenhogy nem az. Hiszen ezúttal már másodszor kapta meg a Madách-díjat, a megye legmagasabb kulturális elismerését Ez eddig csak id. Szabó István Kossuth-díjas szobrászművésszel esett meg, aki ugyancsak kétszer - 1965-ben és 1983-ban - részesült e díjban. Intézményként a Madách Imre Gimnázium iskolaközössége (1973 és 1999) duplázott eleddig. (Kuriózumként jegyzendő meg, hogy Szabó András személyében immár a fiú is Madách-díjas az apát, Szabó Károlyt (1968) követően. Férj és feleség is van a díjazottak között: T. Pataki Fászló (1997) és Patakiné Kerner Edit (2002) egyaránt megkapta e rangos kitüntetést) Cs. B. Kerényi Ferenc első ízben 1969- ben lett tulajdonosa a Madách- emlékéremnek. Miután mindössze huszonöt éves volt, mindmáig a legfiatalabb - s már kétszeres - Ma- dách-díjasnak tarthatja magát. A döntéshozók - bár nyilván csak vázlatosan, kivonatosan ismerkedhettek meg Kerényi Ferenc pályaképével - nem véletlenül fogadták el a javaslattevők indítványát és voksoltak ismét a Budapesten született és ott élő irodalom-és színháztör- saitoala ténészre. Bár főként a XIX. századi magyar irodalom révén az ország más részein is otthonosan mozog és - például Kiskőrösön a Petőfi életművét új szempontokkal gazdagító munkásságáért, Fejér megyében a Vörösmartyval foglalkozó tevékenységéért, Bala-' tonfüreden és Pápán Jókai-kuta- tásaiért - nagy tiszteletnek örvend, talán nem túlzás az állítani, hogy a fővároson kívül Nógrád megyéhez fűzik a leg- \CH szorosabb munka- és emberi kapcsolatok. I960 óta folyamatosan jelen van a Palóc- föld című folyóiratban, első dolgozatát éppen negyven évvel ezelőtt - huszonkét éves korában - jelentette meg a lapban „Egy Mikszáth-emlék- tárgy dokumentumaiból” címmel. Akkor bizonyára ő maga sem gondolta, hogy egy életre elkötelezi magát a nógrádi gyökerű klasszikusok szellemi örökségének kutatása, népszerűsítése mellett. Egy napilapcikk keretében nemcsak felsorolni, még megemlíteni sem lehetséges, hogy mit tett Kerényi Ferenc az 1964-ben zászlót bontott legújabb kori Madách-kultusz életben tartása, gazdagítása érdekében. Számtalan Madách-publiká- ciója jelent meg - erre a koronát „Az ember tragédiája” közelmúltban napvilágot látott szinoptikus kritikai kiadásának gondozása tette fel - 1983-ban megrendezte a csesztvei Madách-emlék- múzeum állandó kiállítását, amit 1998-ban felújított, s megannyi magas színvonalú szakmai és ismeretterjesztő előadást tartott szerte a megyében Madáchról és a Tragédiáról. Mondandója jószerivel mindig abbéli hite, meggyőződése köré fonódik, hogy Madách Imre fő művének „gondolatigazdagsága sohasem utalható a múlt kegyeletes ereklyéi közé, hanem van és lesz üzenete, birtokba veendő mondandója minden kor embere, így a mi nemzedékeink számára is. ” Praznovszky Mihály az imponálóan gazdag életmű, a lankadatlan szorgalom, a hihetetlen munkabírás és néhány további terv ismeretében nevezte „földön kívü- li”-nek Kerényi Ferencet, hiszen- mint mondta - földi ember eny- nyi munkára nem képes. Ezt nyilván tréfásan, legfeljebb képletesen értette, azt a kijelentését viszont nagyon is komolyan gondolta, hogy Kerényi Ferenc - utalván Mikszáth Kálmánnak a negyvenéves írói jubileumán köszönetként elmondott beszédére- nem csodaszerű ember ugyan, de igenis joggal érdemli meg az elismerést, mert szereti és tevékenyen szolgálja hazáját, nemzetét. MR E AZ EMBER TRAGÉDIÁJA Kritikai kiadás A legújabb kiadást Kerényi Ferenc rendezte Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Ha vacsora után dcázni akarsz, akkor ide kell adnod a heti béred”. Szerencsés nyertesünk: Szatmári Sándomé Cserháthaláp, Deák F. út 7. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését legkésőbb január 26-ig juttassák el szerkesztőségünkbe, az 1000 Ft-os vásárlási utalvány szintén itt vehető át!
