Nógrád Megyei Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-19 / 16. szám

2006. JANUÁR 19., CSÜTÖRTÖK Mit ad a szakszervezet? Egy kis számtan Kazáron A bányászszakszervezet kazári nyugdíjas-alapszer- vezete három település - Kazár, Mátraszele és Rákóczibánya - nyugdíjasait fogja össze. Itt is, ott is gyakran elhangzik a kérdés: Mit ad tagjainak a szakszervezet? Miért érdemes szakszervezeti tagnak lenni? Tőzsér Gáspár, az alapszervezet elnöke vette a fáradságot és számolni kezdett. Nem adtam fel! Szomorú gyermekkorom volt. Szüléimét korán elve­szítettem, mindkettőjüket ugyanabban az évben. Ti­zenhárom évesen én lettem a falu árvája, amerre mentem, bizony, mindenki megsiratott. Majd jött a háború, melynek szenvedéseit nincs is erőm leírni. Az életem is csak egy hajszálon múlott. Méltányossági alapon A településeken nem kevés azoknak a nyugdíjasoknak a szá­ma, akik a bányánál dolgoztak, de szerény nyugdíjból élnek. Az alapszervezet vezetése ezért év­ről évre felméri, kik azok, akik méltányossági alapon néhány ezer forinttal több pénzhez jut­hatnak. Tavaly harminchármán voltak, akiknek nyugdíja nem ha­ladta meg a legkisebb öregségi nyugdíj kétszeresét, a 49 400 fo­rintot, s így kérelmük kedvező el­bírálást nyert. Havonta átlagosan háromezer forinttal kaptak több nyugdíjat, ami 36 000 forint több­letet jelent egy évben. Tőzsér Gáspár azonban előbbre tekintett. Azt is kiszámolta, 1997 óta munkájuk milyen eredmény­nyel járt. Azóta a mostani vezetés irányítja az alapszervezetet, és 38 méltányossági nyugdíjkérelmet továbbítottak 2004 végéig. A 38 nyugdíjas kérelmező átlagosan kétezer forinttal, évente 24 000 forinttal több pénzhez jutott. S el­készült az összegzés is: 71 kis­nyugdíjas kétmillió-százezer fo­rinton „osztozott” az elmúlt évek­ben. S természetesen megkapták az esedékes nyugdíjemeléseket. Segélyek és jutalmak A Központi Bányászati Alapít­vány és a Nógrádi Bányásznyug­díjas Alapítvány, amelyet annak idején a nógrádi szakszervezeti alapszervezetek hoztak létre, se­géllyel támogatja rászoruló idős, beteg nyugdíjasokat. Az elmúlt 8 év alatt a bányászati alapítvány kuratóriuma 62 nyugdíjas bá­nyász kérelmét megalapozottnak találta és 741 ezer forint segélyt fi­zetett ki nekik. A nógrádi alapít­vány kuratóriuma szegényebb volt, de így is sokan, több mint hatszázötvenen jutottak közel 700 ezer forint segélyhez. Szak- szervezeti, illetve szociális se­gélyt 291 rászoruló kapott, össze­sen 551 500 forintot. Emellett az alapszervezet temetési segélyt is fizetett elhunyd tagjai és a közvet­len hozzátartozók után. Sajnos sokan, százharminckilencen tá­voztak az elmúlt években. Az alapszervezet a részvét mellett 356 500 forinttal támogatta a gyászolókat. Az idős emberek megbecsülése sok mindenben megmutatkozik Kazáron. Többek között abban, hogy köszöntik, s ha szerényen is, de megjutalmazzák azokat, akik 50-60 éve hűségesen kitar­tanak a szakszervezet mellett. Ed­dig nyolcvanketten voltak ilyenek a kazári, a mizserfai, a rákóczi- bányai, a mátraszelei, a bárnai és az istenmezejei szakszervezeti csoportban. Jutalmazásukra 167 ezer forintot fordítottak. Akciók, pályázatok A bányászszakszervezet Nóg- rád megyei nyugdíjasbizottsága esztendőről esztendőre kedvez­ményes vásárlási akciókat szer­vez nyugdíjasainak. Az alapszer­vezetek aztán összegyűjtik a tüze­lőt, a burgonyát, zöldséget, mosó­szercsomagot igénylőket. A kazári alapszervezetben nagy népszerű­ségnek örvendenek ezek az akci­ók. Az árkülönbözet, ami a bolti és az akciós árak között van, sokszor egészen jelentős. Az elmúlt 8 év­ben ez megközelítette a 2 millió 200 ezer forintot. S ez a pénz nyugdíjas vásárlóknál maradt. Az elmúlt években több olyan pályázatot is nyert Kazár, amely­ben közreműködött a szakszerve­zet. Több mint félmillió forintot kapott így a település hagyomány- őrző csoportja, jutott ebből a kazári bányászemlékpark „kiegé­szítésére”, meg a mátraszelei bá­nyászemlékmű építéséhez is. El­ismeréssel szól arról is Tőzsér Gáspár, hogy az önkormányzatok - amelyek területén az alapszer­vezet működik - nem feledkez­nek el a bányásznyugdíjasokról, a bányászözvegyekről. A kazári, a bátonyterenyei, a rákóczibányai és a mátraszelei önkormányza­tok 430 ezer forinttal támogatták őket eddig. 8 év közel 8 millió Összegezve a számokat kide­rül, hogy a 8 év alatt közel 8 mil­lió forinthoz jutottak a szakszer­vezeti tagok, az alapszervezet ve­zetőségének közreműködésével. Az elnök azt tartja, aligha akad olyan szervezet, amelyik annyit tett, annyit adott tagjainak mint a bányászszakszervezet. A szakszervezeti tagok, a moz­galmi munka, a szervezeti élet támogatása fontos, de nem kizá­rólagos része az alapszervezet­ben folyó munkának. Minden év elején mintegy 450-500 szak- szervezeti taghoz juttatják el az önsegélyező pénztár csekkjeit, hogy az idős emberek ne utazza­nak értük Salgótarjánba. A nyug­díjasokat érintő rendeleteket fo­lyamatosan ismertetik az idős emberekkel és segítenek akkor is, ha haláleset történik, hogy a hozzátartozók hová fordulhat­nak támogatásért. Megismerte­tik a szakszervezeti tagokkal az 5 éves nyugdíjkorrekciós prog­ramot is, amely enyhíteni igyek­szik a nyugdíjrendszerben meg­lévő igazságtalanságok hatását. Azért teszik ezt, hogy mindenki tudja, mire számíthat 2006 és 2010 között. Hosszan tudná sorolni Tőzsér Gáspár azokat a panaszokat, az elmaradt szénpénztől, a pótlóla­gos nyugdíjemelésig, amelyekre igyekeztek megoldást találni az országgyűlési képviselőnél, a me­gyei nyugdíjfolyósító igazgatóság­nál,-vagy a helyi önkormányzat­nál. De figyeltek arra is, hogy a kö­zösség gyarapodjon, mert általa az idős ember is jobban, nyugod- tabban él. Tőzsér Gáspár szemé­lyesen is szerepet vállalt abban, hogy Kazáron megnyíljon a fiók- patika és a takarékszövetkezet. Amikor az önkormányzat ötlete­ket, javaslatokat kért a 2000- 2006 közötti időszak fejlesztési tervéhez, 14 oldalon sorolták el­képzeléseiket. De eljuttatták ja­vaslataikat a kulturális és sportbi­zottság hosszú távú elképzelései­hez, az önkormányzat költségve­téséhez és Kazár község jövőbeni településfejlesztési koncepciójá­nak kialakításához is. Kapcsolatot kerestek az önkor­mányzatokkal is, így Mátraszelén Rákóczibányán és Istenmezején, ahol az alapszervezet tagjai élnek. Az eddigi tapasztalatok azt mu­tatják, hogy jó úton járnak. S még valami: az emberek látják, hogy a bányászszakszervezet él, dolgo­zik a településeken. Éltetik a tiszt­ségviselők, a bizalmiak, akik nagy szorgalommal, felkészülten, önzetlenül végzik munkájukat a településeken élő nyugdíjasok ér­dekében. -vg­Mikor vége lett a háborúnak, elindultam munkát keresni. He­teken keresztül járkáltam, de fi­atal korom miatt nem vettek fel sehol. Ezért több éven át nap­számban jártam kapálni, aratni, vagy éppen mikor, milyen mun­ka akadt a számomra. Aztán 1947-ben jelentkeztem a salgó­tarjáni üveggyárba, de szeren­csétlenségemre, előttem telt be a létszám. Ezért Nagybátonyba ke­rültem a magasépítőkhöz, de csak egy hónapig dolgozhattam ott. Gyenge voltam ehhez a mun­kához, nem bírtam felvinni a téglát és a maltert az emeletre. Ismét állás nélkül maradtam. Jobb lehetőség híján áztán a bá­nyához kerültem, a szénosztá­lyozóban dolgoztam néhány évig. Aztán ösztöndíjat kaptam, és elvégezhettem egy könyvelői tanfolyamot, mellyel a szécsényi ÁFÉSZ-nél tudtam elhelyezked­ni. Végre volt biztos havi fizeté­sem, végre egy kis jó is történt az életemben. Örültem, mert jó munkaerőnek bizonyultam, és meg is becsültek a munkahelye­men. Időközben férjhez men­tem, és két csodálatos gyerme­kem született. Boldog voltam, lám, az élet mindenki számára tartogat jó dolgokat is. Ám az örömteli boldogság nem tartott sokáig, mert a férjem ágyban fekvő beteg lett, így ott kellett hagynom a munkahelyemet. Más módon kellett a megélhe­tésről gondoskodnom. Ezért 1976 őszén alakítottam egy 22 fős bedolgozói csoportot. A Váci Kötöttárugyár részére készítet­tünk ingeket és blúzokat. A cso­port olyan fiatalasszonyokból állt, akik még varrógépet sem láttak életükben, én tanítottam meg őket erre a mesterségre. Ki­váló csapat lett belőlük. Munká­mért igen nagy megbecsülést, Kiváló Dolgozó címet és jutalmat is kaptam a vállalat vezetőségé­től. Igen nagy megtiszteltetés volt számomra, mikor a gyár igazgatója megkért, hogy május elsején rimóci viseletben ve­gyünk részt a felvonuláson. Min­denki minket üdvözölt! Úgy látszik, az életnek mégis csak az a rendje, hogy az örömöt bánat kövesse, mert röviddel ez­után meghalt a férjem. Úgy érez­tem, hogy mindennek vége! Há­rom évig fekete ruhát viseltem. A harmadik év végén aztán meg­szólalt bennem egy hang, hogy ezt tovább ne csináljam. Élni kell! Attól az időtől fogva más­képpen éreztem a bánatot és a fájdalmat. A mai napig sem ér­tem, mi lett velem. Úgy éreztem, mintha megkönnyebbülés vett volna erőt rajtam. Csodálatos a természet gondviselése! 1985-ben mentem nyugdíjba, de még három évig dolgoztam a kötöttárugyár pásztói gyáregy­ségénél. Ezt követően sem ma­radtam tétlen, mert hozzáfog­tam a babakészítéshez. Először csak kukoricacsuhéból, de eb­ben nem nagyon leltem örömö­met. Átváltottam hát a népvise­letes babákra. A nógrádi falvak­ban gyűjtöttem az anyagot, az el­mondások alapján leírtam, leraj­zoltam, majd megvarrtam a viseleteket. Ez nem volt új dolog számomra, mert fiatalkoromban én is palóc viseletben jártam. Az évek során megvarrtam Nógrád megye szinte valamennyi visele­tét, de a keszthelyi babamúze­um felkérésére más vidékekről is készítettem babákat, amelyek szerepelnek is a gyűjteményé­ben. Babáimmal nagyon sok ki­állításon vettem részt, valame­lyik szinte mindig „úton” van. Magányos hétköznapjaimban mindig nagy örömet jelent, ha egy-egy baba elkészül, és gazdá­ra talál. Persze, vannak olyanok, amelyektől semmi pénzért nem válnék meg. Nyugdíjaséveim­nek másik kellemes oldala, hogy 1992-ben beléptem a nyugdíjas­klubba, ahol alakítottam egy ti­zennégy tagú népdalkört. Na­gyon szeretek énekelni, és nagy örömet jelentett számomra, hogy ezt a szeretetet, kedvet át tudtam adni más embereknek is. Arany minősítésű kis közös­ségünk sok sikeres szereplést tudhat maga mögött. Nyugdíjas­találkozókon, szüreti felvonulá­sokon, versenyeken képviseltük klubunkat. Mivel Szécsénynek nincs jellemző viselete, ezért hollókői ruhát öltöttünk ma­gunkra, amit én varrtam a cso­port tagjainak. Meghívást kap­tunk Beregszászra is, ahol négy napot töltöttünk és egyórás mű­sort adtunk elő a Magyar Nem­zeti Színházban. Mindezek na­gyon szép emlékek maradtak bennem. Ä népdalkor működése pillanatnyilag szünetel, de ter­vezzük, hogy a jövőben folytat­juk ezt a fajta hagyományőrzést. Tesszük ezt annál is inkább, mert úgy látjuk, hogy a mai fia­talok nem ismerik eléggé régi népdalainkat, hagyományain­kat, ezért szeretnénk ezeket élet­ben tartani, és átadni a bennün­ket követőknek. Az előzőekben már említet­tem a nyugdíjasklubot, ahová szívesen járok. Az „Őszi Alkony” nevet viselő nyugdíjasklubunk a helyi művelődési központban működik. Alapítási időpontját pontosan nem tudom, de sok év­re nyúlik vissza tevékenysége. Tagjainak egy része egyedülál­ló, akiknek kellemes kikapcsoló­dást jelentenek az együttlétek, jól érzik magukat a hasonló ko­rú és sorsú emberek társaságá­ban. Ám az utóbbi időben öröm­mel tapasztaltuk, hogy házas­párok is jelentkeztek felvételre. Jelenlegi létszámunk 44 fő. Álta­lában kéthetente jövünk össze, amikor is különböző programok töltik ki a délutánt előadások, filmvetítések, köszöntők. De van, amikor egyszerűen csak a napi problémáinkat beszéljük meg egymással. Egy muzsikus tagtársunk jóvoltából táncos rendezvényeket is szervezünk, ami igazán „gond- és betegségfe­ledő” program számunkra. Szí­vesen látunk más klubokat is vendégül és megyünk mi is hoz­zájuk. Ügyes kezű asszonyaink kézimunkáiból önálló kiállítást rendeztünk az intézményben, de megyei, sőt megyén kívüli ki­állításokra is kaptunk már meg­hívást. Versíróink, versmondó­ink, énekes szólistáink sokfelé öregbítik a klub hírnevét. Kiss Miháfyné Nagy Erzsébet Segély egyszer A nyugellátásban részesülő személy részére - ha olyan élethelyzetbe került, amely létfenntartá­sát veszélyezteti - egyszeri segély adható. Ilyen ve­szélyhelyzet lehet katasztrófa, elemi csapás, köze­li hozzátartozó betegsége, vagy halála. A kérelme­ző havi jövedelme nem haladhatja meg az öregsé­gi teljes nyugdíj legkisebb összegének kétszeresét - 2006-ban a 51 600 forintot - ha közeli hozzátar­tozójával közös háztartásban él. Ha pedig egyedül él a két és félszeresét - a 64 500 forintot. Az Or­szágos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazga­tója rendkívül indokolt esetben, az összeghatárt meghaladó jövedelemnél is engedélyezheti az egy­szeri segélyt. A segélykérelmet a lakóhely szerinti illetékes megyei, fővárosi igazgatósághoz, kirendeltséghez, vagy nyugdíjfolyósító igazgatósághoz, vasutas biz­tosított esetén pedig a MÁV Rt. Nyugdíjigazgató­sághoz kell, benyújtani erre a célra rendszeresí­tett formanyomtatványon. Az évente egyszer adha­tó segély összege nem lehet kevesebb tízezer fo­rintnál és nem lehet több az öregségi teljes nyug­díj jogszabályban meghatározott teljes összegnél, az idén 25 800 forintnál. A kérelemhez természe­tesen csatolni kell a rendkívüli körülményeket iga­zoló számlákat, dokumentumokat. Az egyszeri segélyt a nyugdíjfolyósító igazgató­ság utalja, a nyugdíjfolyósítással azonos módon. Múló évek - Szépkorúak emlékei címmel a közelmúltban jelent meg az MSZOSZ Nyugdíjas Szövetség ki­adásában az a könyv, amely 61 nyugdíjas szerző - köztük 14 Nógrád megyei alkotó - írását tartalmazza. A kötet anyagát abból a 125 pályamunkából válogatta a szerkesztőbizottság, amelyek a nyugdíjasszövet­ség újságja, a Múló Évek írásmű pályázatára érkeztek az ország 15 megyéjéből. A válogatásban található Kiss Mihályné szécsényi nyugdíjas Nem adtam fel című munkája. A fotó a budapesti könyvbemutatón ké­szült. Az álló sorban jobbról a harmadik a szerző.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom