Nógrád Megyei Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-11 / 9. szám

2006. JANUÁR 11., KEDD 11 SPORTTÜKÖR Célba ért a nógrádi páros a „Fapados Dakaron” Budapest-bamako-rali Egyeseknek a visszaút sem lesz könnyű Számtalan kaland után hétfőn célba ért a december 26-án a magyar fővárosból indult, 7632 kilométeren át tartó és alacsony költségvetésű alternatív Dakar, a Budapest-Bamako-rali, melyen a megmaradt 37 egy­ségből az érsekvadkerti valamint legéndi Szabó Tamás-Hegyi Viktor páros a versenykategóriában a 4. helyen végzett. Az indulás előtt a Felvonulási téren Szabó Tamás és Hegyi Viktor A nógrádiak autója (hátul) az Atlanti-óceán partján Mauritániában Fekete Afrika „megfogta” az addig lendületesen haladó Budapest-Bamako-rali mező­nyét. Az első sorban normál uta­kon haladó kalandtúrarali az „utolsó pillanatban” amikor már nem volt sok hátra az útból, Ma­uritániában és Maliban megis­merte a Szahara, a homok erejét. Néhányan - ha már ott vannak - kacérkodtak a homokdűnés ki­rándulásokkal, de hamar bele­tört bicskájuk és csak nagyon nehezen, mentésekkel jutottak vissza a járható(bb) utakra. Bár a térképek szerint innen már földúton kellett volna haladniuk, alig járható ösvényeken autóz- gattak, és szétszakadozott a me­zőny. Sokan a bozótosokban éj­szakáztak a befutó előtti két na­pon, de aztán a Niger folyó mel­lett fekvő Bamakóban hétfőn reggeltől késő estig szállingóz­tak befelé a csapatok Elgyötört emberek, felismerhetetlen autók gyülekeztek a célban, ahol a he­lyi autókereskedők hiéna módjá­ra csaptak le az eladandó négy- és kétkerekűekre, és a szokásos többórás alkudozások talán még most is tartanak. (Mint ismere­tes, a rali jótékony célú is egy­ben, mert a túladott autók árából és a szervezés költségeiből fenn­maradt összegből az ottani gye­rekek javára adakoznak a részt­vevők.) Aztán a késő esti záró­partin a Bamakóban élő magya­rok, valamint a helyi illetékes szervek képviselői köszöntötték a bátor kalandorokat, akik nem győzték a „rémtörténetek” hosz- szú sorát mesélni az utakról, au­tókról, emberekről és felőrölt idegekről. A legnagyobb elisme­rés viszont Maiga asszonytól, a mali idegenforgalmi minisztéri­um kabinetfőnökétől kapták, aki kihangsúlyozta: - Budapest-Ba­mako nagyon erős híd népeink között. De hogy ki ne hagyjuk a szá­munkra, nógrádiak részére leg­fontosabbat: a Szabó-Hegyi pá­ros a versenykategóriában 4. lett Nissan Patroljával. Különdíjak­ból is akadt pár érdekességből íme néhány: „Hősies magatartásért és ön- feláldozásért”: Tiba Tamás (1000 kilométeren át vontatott egy má­sik autót). „Totál eltökélt csapat”: A So­mogyi-Szedlákovics páros, akik veterán Mercijükkel olyan helye­ken mentek át, ahol a terepjárók is megszenvedtek. Kiosztásra került még a „Ma­li-magyar barátság díj” (Mamadu Sibibének és Tocoure Karaomukinak), az „Alacsony költségvetés mintapéldája” (töb­beknek) és a „Teréz Anya Jóté­konysági díj” a TV2 forgatócso­portjának, akik munkájuk mel­lett ajándékokat és emberséget „osztogattak”. A Budapest - Bamako résztve­vőinek jó része a sikeres autó­bizniszek után repülővel tér ha­za, néhányan - mint a nógrádi páros is - négy (két) keréken éli át még egyszer a nagy kalandot ■ (satis) Teljes mellszélességgel! Kedd délelőtt a Parlament­ben fogadta Gyurcsány Fe­renc miniszterelnök a 2012- es labdarúgó Európa-baj- nokság magyar pályázati szervezólrizottságának tagja­it, s a megbeszélésen egyér­telművé vált, hogy a kor­mány teljes mellszélességgel támogatja a rendezési szán­dékot A találkozón jelen volt többek között a négy ki­jelölt rendező város (Buda­pest, Debrecen, Győr és Szé­kesfehérvár) polgármestere. A megbeszélést követően Áb­rahám Attila, az NSH elnöke ki­jelentette, egyetértés volt abban, hogy az állam számára fontos a pályázat sikere és ha december 8-án az UEFA döntése nyomán Magyarország és Horvátország rendezhetné meg az eseményt, az előzetes tervek alapján 160 milliárd forintot fordítanának a kontinensviadalra. Hatvanhat- milliárd származna központi forrásból, míg a maradék részt az önkormányzatok, a nemzeti fejlesztési terv, valamint magán­tőke bevonásával biztosítanák. A május 31-ig leadandó végle­ges pályázatra az NSH 70 millió forintot különített el, amelyet Kisteleki István a liga részéről to­vábbi 70 millió forinttal egészí­tett ki. Valamennyi résztvevő úgy ítélte meg, az Eb-rendezés nemzeti ügy, felül áll a pártérde­keken. - A kontinensviadal rea­litás, míg az olimpia egy álom, viszont az Eb sikeres megren­dezése közelebb hozhatná Ma­gyarországot az álom megvaló­sításához - hangzott a frappáns végszó Gyárfás Tamástól, a pá­lyázati bizottság elnökétől. Jótékony Honvéd A Budapest Honvéd labdarú­gócsapata jótékonysági, illetve felkészülési céllal két hetet tölt Szudánban. Bólék Zoltán, a ma­gyar iszlám közösség elnöke, a túra ötletgazdája elárulta, elő­ször a magyar válogatottra gon­doltak, de mivel jelenleg nincs szövetségi kapitánya a csapat­nak, új együttes után kellett néz­niük. Ekkor kerültek képbe a kispestiek, mivel 50 évvel ez­előtt az akkor Puskás Ferenc ne­vével fémjelzett gárda három mérkőzést is játszott az afrikai országban, s mindannyiszor nyert. A Honvéd január 31-én utazik Szudánba, s 14 napot tölt ott és öt mérkőzést játszik majd három helyszínen, az egyiket a szudáni válogatottal a 70 ezer fé­rőhelyes nemzeti stadionban. A másik négy összecsapáson he­lyi klubokkal találkozik a kis­pesti csapat, amelynek egy fo­rintjába sem kerül a szudáni uta­zás A találkozók összes bevéte­lét - azaz nem csak a jegyekből, de a reklámokból származót is - az első magyar afrikai kórház felépítésére fordítják a szerve­zők. A magyar delegációval tart a legendás Aranycsapat kapusa, Grosics Gyula - ő tagja volt az 50 éve Szudánban túrázó Honvéd- nak is - aki így éppen ott ünnep­li majd 80. születésnapját febru­ár 4-én, s tiszteletére fogadást tart a szudáni államelnök. Rajta kívül a korábbi legendák közül szintén kiutazik Fenyvesi Máté és Várhidi Pál. Tenisz-világranglisták Csak egy magyar a legjobb 100-ban Az év nyitótornái nem hoztak komoly változást a férfiak és nők hagyományos világranglistájá­nak élcsoportjában. Az uraknál óriási fölénnyel Federer vezet, a magyarok közül Bardóczky Kor­nél áll a legelőkelőbb helyen. A hölgyeknél az amerikai Lindsay Davenport az első, a legjobb 100- ban egyetlen magyar, Czink Me­linda található. A világranglista (zárójelben a korábbi helyezés). Férfiak: 1. (1.) Roger Federer 6725 pont, 2. (2.) Rafael Nadal 4765,3. (3.) Andy Roddick 3085, 4. (4.) Lleyton Hewitt 2465,5. (6.) David Nalbandian 2370, 6. (5.) Nyikolaj Davigyenko 2355,7. (7.) Andre Agassi 2275, 8. (8.) Guillermo Coria 2190,9. (9.) Ivan Ljubicic, 2180 10. (10.) Gaston Gaudio 2050, ...408. (405.) Bardóczky Kornél 69 pont. Nők 1. (1.) Lindsay Davenport 3380 pont, 2. (2.) Kim Clijsters 3206, 3. (3.) Amelie Mauresmo 2851, 4. (4.) Marija Sarapova 2780,5. (5.) Mary Pierce 2394,6. (9.) Nadja Petrova 1936, 7. (7.) Patty Schnyder 1907, 8. (6.) Justine Henin-Hardenne 1891,9. (8.) Jelena Gyementyjeva 1864, 10. (10.) Venus Williams 1724, ...99. (96.) Czink Melinda 260, ...148. (150.) Nagy Kyra 190,231. (186.) Szávay Ágnes 109, 234. (244.) Gubacsi Zsófia 108, 240. (248.) Kuti-Kis Rita 104, 252. (245.) Kapros Anikó 97 pont Most mutasd meg! Tavaly rendezte meg először a Kobak-kupasorozat egyik futa­maként a Salgótarjáni Városi Bal­eset-megelőzési Bizottság, a Sal­gótarján és Környéke Közbizton­ságáért Alapítvány és a Kobak Motorsport Club „Most mutasd meg, mit tudsz!” címmel azt az autós ügyességi versenyt, ame­lyen bárki részt vehetett. A cél az volt, hogy a fiatalok ne az utcá­kon, főutakon próbálgassák veze­tői tudásukat, balesetveszélyes helyzeteket előidézve, gyakorta okozva közlekedési baleseteket, hanem ellenőrzött körülmények között, rendőrök által biztosított területen hódolhassanak autóver­senyzői szenvedélyüknek. A ver­seny sikere felülmúlta az előzetes várakozásokat: félszáz induló és több mint kétezer néző látogatott el a salgótarjáni külső pályaud­varra, ahol a 2 kilométeres, kife­jezetten erre a célra épített pá­lyán tehették próbára az indulók saját technikai tudásukat és mér­hették fel autójuk képességeit. A sikereken felbuzdulva a ren­dezők az idén is várják a verseny- szellemmel rendelkezőket janu­ár 15-én: a helyszín a salgótarjá­ni külső pályaudvar, nevezése­ket a helyszínen lehet leadni. A verseny napján reggel 7-9.30 óra között edzési lehetőség is van, akik ez idő után adják le ne­vezésüket, már nem próbálhat­ják ki a pályát verseny előtt. A nevezési feltétel mindössze a biz­tonsági öv, illetve bukósisak, va­lamint a nevezési díj megfizeté­se. A rajt 10 órakor lesz. Utcai autóval négy kategóriában lehet nevezni, a negyedik kategória fel­ső határa 2000 köbcenti. Az ötö­dik kategóriába a 2000 köbcenti fölötti, épített, külső csöves, vala­mint összkerékhajtású autók tar­toznak. Junior kategóriában a 17 év alattiak versenyezhetnek. A kategóriagyőztesek díjait ez­úttal is a Salgótarján és Környé­ke Közbiztonságáért Alapítvány biztosítja, s a tavalyi évhez ha­sonlóan lesznek különdíjak is. ■ (Hegedűs) SPORTTURMIX Vb-diáköröm Azokon a napokon, amikor a városban világbajnoki mérkő­zést rendeznek, zárva marad­nak az iskolák kapui Kaisers- lauternben, a június 9-én kez­dődő labdarúgó-vb egyik hely­színén. Erről hétfőn döntöttek a helyi vezetők, akik ugyanakkor jelezték: arra kérték a tanintéz­mények irányítóit, hogy a tan­év addig hátralévő részében legalább két extra tanítási na­pot iktassanak a programba, hogy ne legyen túl nagy a ki­esés. Kaiserslauternben össze­sen négy csoportmeccset és a nyolcaddöntő egyik találkozóját rendezik, de ez csak négy taní­tási napot érint. Czink sikere Czink Melinda bejutott a ne­gyeddöntőbe a 145 ezer dollár összdíjazású canberrai női te­nisztornán, amelynek máso­dik fordulójában három szett­ben (5-7, 7-5, 6-3 ) legyőzte a 9. helyen kiemelt francia Virginie Razzanót. A tavaly a fináléig menetelt magyar játé­kos a legjobb 8 között a dél­koreai Jun Cseong Csóvál ta­lálkozik. Erősít a Sopron A koppenhágai együttesét ma­ga mögött hagyó válogatott ka­pus, Rabóczki Balázs 3 éves szerződést kötött az FC Sopron labdarúgócsapatával, amely a téli felkészülés idején erős el­lenfelekkel találkozik majd. - Azért tértem haza, mert az FC Köbenhavnnál az elmúlt hóna­pokban nem jutottam játékle­hetőséghez. Sopronban min­den szempontból megfelelő háttér van a kiemelkedő mun­kához, így nem sokat gondol­kodtam a váltáson - mondta a decemberi amerikai túrán a válogatottban is bemutatkozott hálóőr. Ugyancsak Selymes Ti­bor csapatában folytatja pá­lyafutását Christian Munte- anu, aki Temesvárról érkezett, s négy évre kötelezte el magát. A gárda egy hét múlva nyolc­napos ausztriai edzőtáborba utazik, majd olyan erős gár­dákkal mérkőzik meg, mint a Bajnokok Ligájában szerepelt szlovák Artmedia és az oszt­rák Rapid Wien, valamint a Salzburg. Február elején több mint két hétre Olaszország kö­vetkezik, Torinóban majd Bergamóban edzőtáboroznak. Kell egy kis meditáció Buddhista szerzetes lett a kö­zelmúltban Paradorn Sricha- phan, aki kedden bejutott a sydneyi tenisztorna második fordulójába. A 2003-ban a vi­lágranglista 9. helyén állt - kiválóság egy hetet töltött me- ditálással és böjtöléssel egy Bangkok melletti kolostorban. - A többéves rohanás után jó­lesett egy kicsit visszavonul­ni. Távol voltam a családtól, a tenisztől, kikapcsoltam a tele­fonomat, és mindennap hajna­li 4-kor keltem. Most sokkal kiegyensúlyozottabban, nyu- godtabban megyek ki a pályá­ra, és ha kihozom magamból a legjobbat, akkor az ered­mény sem érdekel - jelentette ki a 26 éves játékos. Sricha- phan időközben visszacsú­szott a teniszvilágrangsor 42. helyére, és legfőbb céljának azt tartja, hogy visszakapasz­kodjon a top 20-ba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom