Nógrád Megyei Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-02 / 1. szám
2 2006. JANUÁR 2., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE Gyermekszülés otthon? Jogszerű, de kevesen élnek vele - Szabad a választás! (Folytatás az 1. oldalról) holland példákkal, ahol szülőotthonok biztosítják az otthon szülés „illúzióját”, ennek ellenére Amerikában a kismamák 98 százaléka kórházban szül. Mint kiderült, a statisztika oka az, hogy semmilyen komplikáltabb terhességet (például ikrek, far- fekvéses magzat, magas vérnyomás) nem vállalnak az otthonok. A szakmai kollégium jelenlegi állásfoglalása szerint nem a szülést kell hazavinni, hanem a szülőszobákat kellene otthonosabbá tenni és mindazon vélt vagy valós előnyt, amit az otthon szülés nyújt vagy nyújthat az intézeti szüléseknél kell bevezetni, hasznosítani. Megtudtuk azt is, hogy az alternatív szülés egyik módszereként elhíresült „csendes szülés” már nem új dolog. A főorvos részt vett annak a francia szülésznek az előadásán, aki ebben a témában megfigyeléseket végzett, melyek alapján kiderült, a kismamák jobban szeretnek kis helyiségekben, félhomályban, csendben és a saját maguk által kiválasztott pózban vajúdni, mint neonfénnyel kivilágított szülőszobákban. Ennek oka lehet az is, hogy manapság egyre többet hallunk a születés során a babákat ért stresszről, amely azonban egyáltalán nem kóros, hiszen ennek köszönhető, hogy aktivizálódik a világrajött szervezet hormonrendszere, „beindulnak” a szervek és alkalmazkodnak a megújult körülményekhez. Hazánkban nem tiltja a jog az otthon szülést, mégis kevesen élnének ezzel a lehetőséggel, őket is megkerestük és megtudtuk tőlük, hogy számukra megnyugtatóbb lenne otthon átélni azt a csodát, melyet egy gyermek világrahozatala jelent, mint kórházban. - Egészséges terhesként a kedélyállapotomra, a pszichémre és ezáltal magára a szülésre is kihatna a nem jól választott helyszín. Emellett fontosnak érzem, hogy a gyermekem ott lássa meg a napvilágot, ahol a jövőben felnő - mondta el az egyik anyuka. Számukra az otthon légköre és a szülés szorosan összekapcsolódik, míg a kórházi környezet betegségtudatot ébreszt: Biztos van valami baj velem vagy a babával, mert akkor miért vagyok itt? - teszik fel a kérdést. Mindazonáltal mindannyian egybehangzóan állították, ha a terhesség alatt bármilyen probléma adódik akkor tanácsos az orvosra hallgatni és kórházban szülni, de emellett maximálisan elutasítják azt, hogy az orvos túlságosan megerősítse az előforduló kockázatokat. ■ H. B. AJÁNDÉK RENDŐRÖKNEK Salgótarján. A Magyar Autóklub idén Is megajándékozta azokat a rendőröket, akik kimagasló munkát végeztek a biztonságos közlekedésért. Idén Buda Gábor, a salgótarjáni, és Berczeli Zoltán, a rétsági rendőrkapitányság munkatársa vehetett át ajándékcsomagot. Az átadáson jelen volt Tordai György, az autóklub elnökségi tagja is. A bányatröszt, a világháború és a muflonok A fotó 1941 november 25-én készült Mátraszelén. A középen álló férfi az elejtő, a Salgótarjáni Kőszénbánya Tröszt egyik vezető munkatársa, Palla főmérnök. A muflonfejet balról Sági Béla erdész tartja, jobbról pedig adatközlőnk édesapja, Varga Ferenc. A kép jobb szélén álló férfi nevét Is tudjuk: Donászi Ferenc főerdész. A bal szélen álló, sapkás férfi a főmérnök sofőrje. Faragó Zoltán Alig ismert helytörténeti érdekesség, hogy Magyarország egyik első, muflontartásra berendezett vadaskertjét az 1920- as évek elején Mátraszele határában alakította ki a Salgótarjáni Kőszénbánya Tröszt Rt. Ami ezen vadfaj hazai telepítését illeti, a ma szlovákiai Ghimesen, Nyitra vármegyében 1868-69- ben történt az első honosítás, az ország mai területére a zempléni Füzérradvány környékére 1901-ben érkeztek az első példányok. A mátraszelei muflonkert szerepe azonban szinte ismeretlen e nagyvadfaj hazai meghonosításának történetében - tegyük hozzá, méltatlanul. Visszaemlékezések szerint valamikor az 1920-as évek elején alakították ki a község határában, a Pallag (parlag) nevű területrészen a muflonkertet. A ma már Salgótarjánhoz tartozó Zagyvarónán élő Varga Ferenc gyermekkorában szüleivel .és testvérével együtt a községben lakott, édesapja, id. Varga Ferenc erdészként dolgozott itt, más feladatai mellett a muflonokat és a kertet is gondozta. Visszaemlékezései szerint mintegy 70 holdas területet kerítettek be. (Nem derült ki, hogy kis magyar vagy katasztrális, így a régi kert pontos kiterjedése sem ismert, de valószínűleg 30 vagy 40 hektár körül lehetett.) Valamikor az 1940-es évek legelején jelentős bővítést hajtottak végre rajta, azt azonban már nem sikerült kideríteni, hogy mekkorát. Az eredeti terület nagy részét erdő borította, főleg akác. Emellett a kert egy kisebb darabja legelő volt, illetve parlagon hagyott szántóföld is tartozott hozzá. (Ezért is hívták úgy a területet, hogy Pallag.) Egy árokban pedig forrás is fakadt, ami az állatok ivóvízellátását biztosította. Varga Ferenc visszaemlékezése szerint a muflonok szívesen tartózkodtak a legelőn is. Az állatok gondozásában az erdész és a családja is részt vett, illetve igény szerint helybeli napszámosok is. A kerítésen kívül nagy méretű pajtát építettek, ebben helyezték el a muflonok téli takarmányát. Alapvetően lóhereszénával etették őket, de ma már egészen különlegesnek tűnő módon is gondoskodtak ellátásukról: úgynevezett lombgaly- lyat készítettek számukra. Ez úgy történt, hogy leveles tölgylombokat kévékbe kötöttek, megszárítottak, majd alkalmas helyen télire eltárolták. Varga Ferenc így emlékezik erre:- Apám télen naponta háromnégy ilyen kévét vitt be nekik, azt ették. A tölgy levele zöld maradt, nem bámult meg, szerették a muflonok. A kertben volt egy befogó is, abban mindig etették őket, hogy odaszokjanak. A befogó felett a hegyoldalban ástak egy gödröt, az erdész elbújt benne. Aztán amikor a muflonok bementek enni a kerítésen belülre, baltával elvágott egy kötelet, a csapóajtó meg leszakadt. Az élő állatokat eladták, azt nem tudom, hogy kinek és hová, de hordták őket Szeléről, az biztos. A legtöbb, ami benn volt, úgy 120 példány körül lehetett - mondja Varga Ferenc. A mátraszelei muflonkerti vadászatokat a két mellékelt, az 1940-es évek elejéről fennmaradt fénykép is bizonyítja. A kert a második világháború végén semmisült meg, amire Varga Ferenc így emlékezik vissza:- Az oroszok 1944 végén jöttek be, december utolsó napjaiban. Amikor a front áthaladt, valamikor karácsony után, a kertben még nem esett kár. Akkor vagy száz muflon lehetett benne. Csakhogy akkor már mindenkinek volt puskája, némelyiknek még gépfegyvere, golyószórója is. Lőtték a vadat, ami csak eléjük került! Apám ezektől féltette a muflonokat. Kimentünk hát a hegy gerincére, aztán baltával a kert keleti oldalán végig levágtuk a dróthálót az oszlopokról, és kizavartuk az összes muflont. A környéken nem is láttuk őket többször, de pár évvel később, ha jól emlékszem, 1948- ban, az Érdekés Újság című lapban megjelent, hogy a Bükk- hegységben muflonok telepedtek meg, de nem tudják, hogy honnan kerültek oda. Lehetségesnek tartom, hogy a mátraszelei kertből kiengedettek jutottak el odáig valamiképpen! Varga Ferenc utóbbi megjegyzéséhez érdemes hozzáfűzni egy gondolatot. A muflon mozgáskörzete igen kicsi a többi nagyvadéhoz képest, legfeljebb öt kilométer átmérőjű körön belül leéli egész életét, ha az állomány gyarapszik, a számára alkalmas élőhelyeken terjeszkedik ugyan, de nem vándorol. Fentieket kutatások támasztják alá. Egy vadaskerti állomány, ami szűk területhez, az ott rendszeres élelemforráshoz szokott, elképzelhető, hogy még kevesebb hajlandóságot mutat új élőhelyek elfoglalására. A háborús viszonyok azonban teremt- hetettek a szokásostól eltérő helyzetet! A Medves-vidék, a Mátra és Bükk között hullámzó Heves-Borsodi-dombság alkalmas élőhely a muflon számára, rajta keresztül Mátraszele és a Bükk-hegység nyugati pereméig leküzdendő, legfeljebb 10-15 kilométer nem elképzelhetetlen még az eredeti élőhelyéhez ragaszkodó muflon számára sem. Mátraszelétől a Mátra-hegység persze nem esik messze, de a Zagyva-völgy választja el a két vidéket, aljában falvakkal (1944-45-ben persze még közel sem akkora belterületekkel, mint ma), köz- és vasúttal, ráadásul kiterjedt nádasokkal, mocsaras rétekkel. A mátraszelei muflonok valószínűleg szívesebben húzódtak az Ivád-Pétervására-Bükkszék vonal kiterjedt érdéin keresztül a Bükk felé. A szakirodalom szerint a második világháborút körülbelül 80-100 magyarországi-muflon élte túl. (A mai Magyarország területére vonatkozó adat!) Varga Ferenc adatai alapján ezt a létszámot érdemes felülvizsgálni. A Bükk felé tartó, feltételezett útvonalon persze nagy lehetett az elhullás, az orvvadászok, a katonák, a katonaszökevények is lő- hették őket, de az eddig feltételezettel szemben mégiscsak lényegesen több egyed alapozhatta meg a háború utáni hazai muflonállományt. A fotó készítésének időpntja nem ismert, az 1940-es évek elejére tehető. A képen balról a második férfi az elejtő bányafőtanácsos, a többiek az erdészeti személyzet tagjai.
