Nógrád Megyei Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 280-304. szám)

2005-12-19 / 295. szám

2005. DECEMBER 19., HÉTFŐ 11 SPORTTDKOB Nem is olyan csúnya Quasimodo Eddigi legjobb évüket zárták a tarjániak Tizenhárom évvel ezelőtt pár salgótarjáni „izompacsir­ta” összedugta a fejét, és rövidesen megalakították a rút és púpos, de érző szívű, nemes lelkű notre-dame-i toronyőrről elnevezett testépítő sportegyesületet, a Quasimodót. Idén a megye egyik legsikeresebb egyesü­leteként történetük talán legjobb évét zárták. A Salgótarján kellős közepén található gyakorlóteremben kora reggeltől késő estig - még vasár- és ünnepnapon is - sokan adják egymásnak a kilincset, a „Quasiban” serény munka fo­lyik. Tonnák százait emelik, nyomják, lökik naponta az oda járók, de kilométerek tucatját is lenyomják a futópadon, vagy a gyakorlóteremben felügyelő Gyarmati Istvánon, Rubint Jáno­son vagy Kirschner Krisztiánon pólóban is látszik, hogy nem ma kezdték a testépítést, erőeme­lést, de sajnos mára már csak utóbbi száll be néha a verseny­zésbe, hogy eredményeivel se­gítse övéit az egyesületek közöt­ti vetélkedésben, pontverseny­Juhász Csaba arca mindent elárul a szobakerékpáron. Gyakorlott versenyzők, képzett szakembe­rek segítik a tömeg- és-izomnö­velést, szálkásítást, vagy bár­mely más egyéni óhaj-sóhaj sze­rinti erősödést, vagy éppen fo­gyókúrát, de táplálkozási tanács­adással is rendelkezésre állnak, természetesen díjmentesen. A súly nagyságáról ben. Utóbbi izomkolosszussal, az egyesület elnökével beszél­gettem egy remek versenyévad után.- Nem panaszkodhattok, jól ki­jött ez az év nektek. Minden szin­ten jobbnál jobb eredményeket, helyezéseket értetek el.' Pedig olyan nagy egyéniség, mintpéldá­Kamuti a MOB-fötitkár ul a többszörös magyar és masters Európa-bajnok Radies Berci nem is versenyzett. Hogy lá­tod, minek köszönhető mindez? Csak azt ne mond, hogy a szeren­csének, mértebben a sportágban ez nagyon ritka, itt minden deká­ért áldozatot kell hozni, minde­nért meg kell szenvedni.- Eddig is sok erős ember volt Salgótarjánban, csak valami mi­att ódzkodtak a nyilvános fellé­péstől, talán nem volt kellő önbi­zalmuk, nem mertek elindulni országos megmérettetésen. Az elmúlt pár évben elért sikerek ösztönzik a fiatalokat és mivel próbáljuk szűkös anyagi körül­ményeink ellenére is minél több versenyre elvinni őket, az ered­mények sem maradnak el. Ami Bercit illeti, ő továbbra is edz, csak - a kellő hivatalos elisme­rés híján - picit megkeseredve, sajnos a versenyzést hagyta ab­ba. Egyébként folyamatosan jön­nek a fiatalok és ő már pár éve mastersként (szeniorként) vett részt a felnőttek versengésében, bár az én véleményem szerint még mindig benne lenne az első háromban, ha indulna!- Tudjátok-e fokozni, felülmúl­ni a jövő évben ezeket, hogy áll az utánpótlás helyzete, kitől milyen segítségre számíthatnak a ver­senyzők, a klub?- Próbálunk minden évben jobb és jobb eredményeket el­érni, de ebben a kiélezett küz­delemben és kiegyensúlyozott hazai mezőnyben nem könnyű folyamatosan előrelépni. Sajnos A Quasimodo csapata - majd hiánytalanul a junior korú fiataljainkban egyelőre még nem alakult ki a kellő versenyláz, de remélem hamarosan ez is megjön. Ebben az évben először a város is hoz­zájárult költségvetésünkhöz 30 ezer forinttal, sajnos a többit magunknak kell előteremteni, ahogyan ezt az elmúlt évek alatt is tettük. Mára már a nevezé­sek és utazások egyre többe ke­rülnek, így nincs könnyű dol­gunk. Ennek ellenére mindany- nyian bizakodunk, hogy van­nak még erőtartalékaink, és az idei eredményeket is túl tudjuk szárnyalni. ■ Satis A Quasimodo idei legjobb eredményei: 2005.04.22-24. Női és férfi erőemelő magyar bajnokság, Oros­háza: 3. Sándor Judit (67,5 kg testsúly) - 312,5 kg összeredmény. 3. Juhász Csaba (125 kg) - 730 kg. 2005.05.21. Nógrád megyei erőemelő-bajnokság, Kétbodony: 1. Berki Róbert ( 100 kg) - 612,5 kg összteljesítmény. 1. Kirschner Krisztián (110 kg) - 662,5 2. Betes Attila (110 kg) - 572,5. í. Ju­hász Csaba (125 kg) - 770 kg. 2005.11. 7. Nógrád Megyei Fekvenyomó Bajnokság, Balassa­gyarmat 1. Sándor Judit (67,5 kg) - 80 kg. 1. Czinege László (75 kg) - 140 kg. 1. Ponyi Tamás 100 kg - 220 kg. 1. Kirschner Krisztián( 110 kg) - 220 kg. 1. Juhász Csaba (125 kg) - 210 kg. 2005. 11. 11-13. Női-férfi fekvenyomó magyar bajnokság, Já­noshalma 1. Ponyi Tamás (100 kg) - 222,5 kg 2. Demus Attila (67,5 kg) - 140 kg 2. Kirschner Krisztián (110 kg) - 217,5 kg. 4. Juhász Csaba (125 kg) - 210 kg 4. Sándor Judit (67,5) - 75 kg. Most akkor melyik igaz!? mlsz-közlemény Kis magyar focivalóság Szombati számunkban közöltük a Magyar Távirati Irodához (MTI) eljuttatott Magyar Labdarúgó Liga fel­szólítását „Bozóky mondjon le” címmel. Hamar jött a cáfolat. íme. (Mottó: most ismerd ki magad fociberkekben kedves Olvasó!) A Magyar Olimpiai Bi­zottság szombati közgyű­lésén Kamuti Jenőt, a kétszeres olimpiai ezüst­érmes tőrözőt választotta meg főtitkárnak a lemon­dott Aján Tamás helyére. * A tanácskozáson csaknem 5 órás - politikai felhangokat sem nélkülöző - vita után kö­vetkezett a voksolás, ahol a 6 ' jelölt közül Császári Attila, Fa­ragó Judit és Molnár Zoltán je­lezte, hogy visszalép, Szabó Bence pedig meg sem jelent a közgyűlésen. Kamuti - aki az Európai Vívó Szövetség alel- nöke és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke - 6 vokssal többet kapott mint Sinka László, a Magyar Kézi­labda Szövetség főtitkára.- Olimpián és nagy világ- versenyen sokszor voltam má­sodik, most végre győztem - mondta megválasztása után Kamuti Jenő. - Célom a har­móniát és a békességet vissza­állítani a MOB-ban. Ez a mun­kakör nem politikai kérdés, hanem erkölcsi kötelesség számomra. Ma látható volt, hogy bizonyos érdekcsoportok befolyásolni akarják a közgyű­lést, de az is bebizonyosodott, hogy igenis szükséges kibe­szélni a dolgokat, és megőriz­ni a sport értékeit. A Magyar Labdarúgó Liga ré­széről a Magyar Távirati Irodá­hoz eljuttatott csütörtöki hír­anyag több téves információt tar­talmaz. A tulajdonosi összejöve­telen a hazai profi klubok (illet­ve az azokat működtető gazda­sági társaságok) kevesebb mint fele képviseltette magát - a liga­elnök meghívására - és a jelen­lévők korántsem egyhangúlag formáltak véleményt arról: le­mondásra szólítják fel dr. Bozóky Imrét, az MLSZ elnökét. Kistele­ki István ligaelnök, az MLL köz­leményével ellentétben, a Nem­zeti Sport pénteki számában megjelent nyilatkozatában ma­ga is elismerte, nem volt egysé­ges a csütörtöki hírben még egy­behangzónak feltüntetett állás­pont. Mindezt több csapat képvi­selője is megerősítette. A kül­döttközgyűlési döntéshozatalt előkészítő másik, csütörtöki ülé­sen az amatőr labdarúgást kép­viselők nagy többséggel bizal­mukról biztosították dr. Bozóky Imrét. A Magyar Labdarúgó Szö­vetség december 20-án 10 órától elnökségi ülést tart, amelyen az elnökségi tagok megismerhetik az MLSZ felügyelőbizottsága ál­tal készített jelentést, míg de­cember 21-én 10 órától a Puskás Ferenc-stadion Iharos-termében kerül sor a Magyar Labdarúgó Szövetség rendkívüli küldöttköz­gyűlésére. , SPORTTURMIX Totóeredmények 1. Bielefeld -1. FC Köln ' 3-21 2. Dortmund - Bayern München 1-2 2 3. Kaiserslautem-Wolfsburg 4. Leverkusen-Hannover 3-21 0-0x 5. Mainz-Duisbura 1-1 X 6. Mönchengladbach-Frankfurt 4-31 7. VfB Stuttgart-Schalke 8. Bremen-Hamburg 2-01 lapz. után 9. Hertha BSC-Nümberg 10. Lazio-Juventus lapz. után 1-1 X 11. Empoli-Fiorentina 1-1 X 12. Reggina-intemazionale 042 13. Sampdoria-Roma lapz. után 14. Arsenal-Chelsea lapz. után Brazil öröm A Libertadores Kupa-győztes brazil Sao Paulo Mineiro 27. percben lőtt góljával 1-0-ra le­győzte a Bajnokok Ligája-cím- védő angol FC Liverpoolt, s ez­zel megnyerte a Japánban ren­dezett labdarúgó klub-világ- bajnokságot. A jokohamai fi­nálét közel 67 ezer szurkoló tekintette meg a helyszínen. A torna összdíjazása 15 millió dollár volt, ebből a győztes klub 4,5 milliót kapott. Csípett a Pick Az eddig mindkét százszázalé­kos csapat közül a házigazda Pick Szeged 27-24-re (félidő: 12-13) nyert a címvédő MKB Veszprém ellen a férfi kézilab­da NB I szombati csúcsrang­adóján, s ezzel átvette a veze­tést a tabellán. Mivel a férfi­bajnokság rájátszásában ettől az idénytől kezdve párharcok lesznek, és a csapatok nem vi­szik magukkal az alapsza­kaszbeli összecsapások ered­ményeit, ezért a kedvezőbb helyről történő playoff-rajtért is folyt a két gigász csatája. Sakk Világkupa Némi meglepetésre az ör­mény Levon Aronyian sikeré­vel fejeződött be a szibériai Hanti-Manszijszkban rende­zett, másfél millió dollár össz­díjazású sakk Világkupa, mi­után a döntőben legyőzte az ukrán Ruszlan Ponomarjovot. A 23 éves nagymester a finá­léban két döntetlen után a rá­játszás rapid partijaiban két­szer is felülmúlta a korábbi FIDE-világ-bajnokot, s ezzel 100 ezer dollárt is kasszíro­zott. A mostani első 10 helye­zetthez az Élő-pontszámok alapján öt nagymester - köz­tük Lékó Péter és Polgár Judit is csatlakozik. A 16 sakkozó­ból négy indulhat majd a 2007-es vb-tornán. Gyepes kell a Wolvesnek Két és fél évre írt alá szerződést Pénteken délután aláírta szerződését Gyepes Gábor a Wolverhampton Wanderers együtteséhez. A váloga­tott védő az elmúlt időszakban kölcsönben szerepelt az angol másodosztály 10. helyén álló együttesnél, s mert edzője, Glenn Hoddle elégedett volt teljesítmé­nyével, a Wolves élt elővásárlási jogával. Gábor 2 és fél évre írt alá, amelyet az angolok további egy évvel meghosszabbíthatnak.- Nagyon boldog vagyok, hi­szen remekül érzem magam, úgy érzem, a csapattársak is be­fogadtak. Az elmúlt időszakban igyekeztem megfelelni, és talán a szerződés is bizonyítja, hogy sikerült. Ám ezzel még csak el­ső célomat értem el, mert a to­vábbiakban a feljutásra kell kon­centrálni - ujjongott érthetően Gyepes véglegesítése után.- Nagyon elégedett vagyok Gá­bor eddigi teljesítményével - nyi­latkozta Glenn Hoddle, a Wolver­hampton Wanderers menedzse­re, aki a védő játéka alapján kér­te a vezetőket, igazolják le végleg a magyart. - Az edzéseken és a mérkőzéseken is remekül kon­centrál, a taktikai utasításokat és a kért játékelemeket mindig szem előtt tartja. Örülök, hogy hosszú távon számíthatok rá. A szerződés aláírását követően Gye­pes azonnal csatlakozott a csapat többi tagjához, hiszen már pénte­ken elutaztak a szombati bajnoki mérkőzés helyszínére, ahol Ga- nea góljával 1 -0-ra verték a for­duló előtt 4. Leeds Unitedet, így folytatódott a most már 8 meccs óta tartó veretlenségi szériájuk. A magyar védő kezdőként lépett pályára és végig játszott.- Rendkívül jó hangulat volt a találkozón, nézőcsúcsot döntöt­tünk, 26 ezernél is többen voltak a stadionban. Felhőtlen még nem lehet az örömünk, hiszen mindig csak félúton járunk cé­lunkhoz, a feljutáshoz - nyilat­kozta Gyepes. (S) 06-40-48-48-48 www.roiffeisen.hu VELÜNK KÖNNYEBB 1 Raiffeisen BANK Előre ihat a biztos kamatra Raiffeisen Akciós Lekötött Betét Ha pénzügyekben az izgalmak helyett a garantált kamatot keresi, fektesse pénzét Raiffeisen Akciós Lekötött Betétbe! Az évi 6%*-o$ kamat 2 hónapos betétlekötés esetén bármekkora összegre érvényes. Sőt, a magas kamat mellé most még egy DVD-lejátszót is nyerhet! Bankfókjaink: Balassagyarmat, Rákóczi út 17. Salgótarján, Bem út 2-3. *Az évi ó%-os kamat az akciós betét első kamatperiódusá­ra vonatkozik. A leköthető legkisebb összeg 100 000 Ff. Az akció visszavonásig érvényes, az újonnan adott betét­lekötési megbízásokra. Az EBKM megegyezik az éves ka­matlábbal. Az akció részletes leírását megtalálja a bankfi­ókokban és az interneten hozzáférhető Kondíciós Listában, illetve játékszabályzatban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom