Nógrád Megyei Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 280-304. szám)
2005-12-10 / 288. szám
4 2005. DECEMBER 10., SZOMBAT KULTÚRA „Határesetek" intézetbe zárva „Újszülöttnek minden vicc új” tartja a mondás, amely természetesen érvényes más műfajok - így a dráma - esetében is. A felnövekvő generációknak ugyanis rendre be kell mutatni a világirodalom kiemelkedő értékű alkotásait, nem szabad, hogy egy-egy korosztály ne ismerkedjen meg Shakespeare, Moliere, Csehov vagy éppen a magyarok - Katona József, Madách Imre, Vörösmarty Mihály - színházművészeti remekeivel. Hasonló a helyzet Ken Kesey „Száll a kakukk fészkére” című 1962- ben megjelent neves könyvéből készült drámával, a Dale Wassermann írta „Kakukkfészek”-kel is, amelyet érdemes folyamatosan repertoáron tartani, hol az egyik, hol a másik társulatnak. Mindezt azért (is) bocsátottuk előre, mert Bujtor István - aki részese volt a hetvenes évek végi, nyolcvanas évek eleji vígszínházi előadásnak is - a Turay Ida Színházzal lekopíroz- ta jó tíz évvel ezelőtti rendezését, amelyet a székesfehérvári Vörösmarty Színházban mutatott be és Salgótarjánban is látható volt. Azonban semmi baj nem történt: először is jórészt kicserélődött a közönség, másrészt pedig az irodalmi alapanyag olyan, hogy egy évtized távlatából az is élvezheti, akinek - mint jómagámnak - történetesen volt szerencséje látni azt a produkciót is. A könyv és a dráma világsikerét a nem kis fantáziával, de életszerűen, keserű humorral megírt sztori különössége okozza. Nem gyakran fordul ugyanis elő, hogy egy pszichiátriai intézet reszkető, billegő, dadogó ápoltjai fellázadjanak a gépies, emberhez méltatlan bánásmód ellen. Bátorságuk előbörtönben nagy szája, őszinte, bárdolatlan szókimondása, hiperaktivitása miatt tartottak deviánsnak, a patológiás esetek közül viszont egészséges, normális életösztönei miatt lóg ki a sorból, ezért kezelhetetlen a személyzet számára a másokra erőltetett megszokott módszerekkel, például csoportterápiával. Nem érti, hogy a többiek - a feleségükkel, anyjukkal, a nőkkel különös viszonyban lévő - régiek miért ilyen apatikusak, szorongóak - amikor legtöbbjükkel értelmesen lehet beszélgetni is - miért ennyire szervilisek, szóA lázadó McMurphy (Nemcsak Károly) Ratced főnővérben (Bencze Ilona) kérlelhetetlen ellenfélre akadt hívásához persze szükség volt egy olyasvalakire, aki elég merész, sőt vagány ahhoz, hogy folyamatosan szembeszálljon az ápolókkal. E támaszt az új „betegben”, McMurphyben találják meg, akit a megszokottól való eltérő viselkedése miatt helyeztek a büntetőgazdaságból az elmegyógyintézetbe. Ő az, akit a civil életben, illetve a fogadóak, amikor összefogva, egymást felerősítve akár javíthatnának is sorsukon, mindennapi élethelyzetükön. Például elérhetnék, hogy nézhessék a labdarúgó-világbajnokság televíziós közvetítéseit. A regénynek, illetve a darabnak ez az egyik központi kérdése: hogyan lehet és kell viszonyulni azokhoz az emberekhez, akik nehezen tűrik a korlátokat, különösen, ha a sorba állítás, a fegyelmezés vitatható, s nehezen elfogadható, az eredendő szabadságjogokat korlátozó szabályokra épül? Kiben van a hiba: a társadalmi konvenciókat nagy ívben lesajnáló, alkalmazkodásra képtelen személyiségben, vagy legalább ilyen mértékben a differenciálni képtelen merev szabályzó- rendszerben? Jogosnak tekinthető-e és milyen felhatalmazás alapján - ami McMurphyvel történik - a lázadó agyműtéttel való elhallgattatása? A másik nem kevésbé izgalmas problémakört a betegség foka, kiterjedtsége és kezelhetősége jelenti. Ösz- szezárhatók és egyformán gyógyíthatók-e mindazok, akik valóban, egyértelműen ápolásra, gyógyításra szorulnak és azok, akik az úgynevezett „borderline case”, az elmebaj és a neurózis „határesete” kategóriájába tartoznak? Kívülről nézve persze könnyen adjuk meg a nem választ - így gondolja McMurphy is - az intézeten belülről, a szakma nézőpontjából azonban sokkal bonyolultabb a helyzet, hiszen minden emberhez lehetetlen speciális eszközrendszert, csak vele foglalkozó személyzetet, különleges, rá vonatkozó eljárásmódot stb. biztosítani. Praktikusan lényegesen könnyebb - és olcsóbb - együtt sorakoztatni, kikérdezni, házirenddel sakkban tartani az eltérő fokozatban sérült embereket. A történetet - ez egy újabb sajátos csavar benne - az olvasó, a néző egy súlyos agykárosultnak, süketnémának tekintett beteg, Brodmen (akit a rendező személyesít meg) szemével látja, éli át. Az indián főnökével, akiről kiderül, hogy tudatában van mindannak, ami körülötte történik és a szükséges pillanatban nemcsak- megszólal, hanem érdemben cselekszik is. Szavaz a tévénézés ügyében, majd pedig humanitásból megfojtja a gondolkodni már soha többé nem képes McMurphyt és - hallgatván az ápoltak biztatására - igénybe veszi hatalmas erejét, kitöri az ablakrácsokat, így - legalábbis szimbolikusan - megszabadul a rá váró hivatalos felelősségre vonás alól. (Érdekes, hogy Ken Kesey ereiben is csörgedezett némi indián vér.) Bujtor István a lényeges kérdésekre koncentrálva rendezte meg ismét Dale Wassermann darabját, amely már önmagában is - jó értelműén - hatásvadász, feszültségekkel teli, nem kell még külön is megtetézni „kunsztokkal”. A Turay Ida Színház - amely nem is olyan régen még „csak” színtársulatként működött és afféle szórakoztató, könnyű, zenés darabokra volt „hitelesítve” - felnőtt a feladathoz és jó előadást produkált. A népes, egységes színvonalon teljesítő - a fehér falak között zöld egyenruhában téblábo- ló, vegetáló - szereplőgárdából feltétlenül kiemelendő a McMurphyt alakító Nemcsák Károly, a színház egyik vezető színésze. lói jeleníti meg mindBrodmen, az indiánfőnök (Bujtor István) csak tetteti, hogy süketnéma... azokat a jellemvonásokat, amelyek intézeten kívül a normálisaktól, belül pedig az abnormálisaktól megkülönböztetik a tragikus végű különcöt. Bár sokszor adódik úgy, hogy vidám darabban is fellép Nemcsák Károly, s azokban kicsit modoros, egysíkú mulattató, a fajsúlyos, komoly szerepekben viszont - mint most is - igazán elemében van, önmagára talál. Ugyancsak figyelemre méltóan, a figurának abszolút megfelelve játssza a „főnénit”, azaz Ratced nővért Bencze Ilona. A végletekig következetes, s az embertelenségig ragaszkodik az írott törvényekhez. Egyebeket nem is ismer. Azonban a szigorú intézeti hierarchia éppen az ő személyében bicsaklik meg, hiszen sokszor olybá tűnik, hogy a megértőbb, kompromisszumkész orvosnak, dr. Spivey-nek is ő parancsol... A Radnóti Miklós bérletsorozat tulajdonosai 2006. január 3-án tekinthetik meg a „Kakukkfészek” című drámát, amely ezúttal szó szerint - és nemcsak műfaji besorolásként - értendő. ■ Csongrády Béla „Csak azért is” versünnep Váci Mihály éppen a „Vallomás a fiataloknak” című írásában fogalmazta meg a toliforgatók feladatát, amely nem lehet más, mint „egy közösség, egy nép, egy nemzet megtartó emlékezetében nyomot hagyni.” Nos, az 1970-ben elhunyt költő reménye megvalósult,- s ha az úgymond „hivatalos kánon” nem is mindig érdemei szerint foglalkozik szellemi örökségével, ítéli meg lírája esztétikai értékeit - elmondható, hogy iskolák, művelődési intézmények viselik a nevét országszerte és időről időre megemlékeznek ízig-vérig humanista tartalmú munkásságról. és környéke versszerető általános és középiskolásait. A minap - Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával - megtartott, jó hangulatú versünnepen Gálné Hor- _____ váth Mária, a gazdag múltú - de napjainkra egykori saját épületében nehéz sorsúvá vált - intézmény igazgató tója köszöntötte a részvevőket valamint kísérőiket, megköszönve a részvételüket, amellyel évről évre igazolják a találkozó létjogosultságát, sőt szükségességét. Ugyancsak őket tisztelte meg Tóth Tibor zeneta- Váci Mihály neve fémjelzi a Kohász Műve- nár és fia ének-zenei lődési Központ ifjúsági versmondó- műsora. Maga a verseny versenyét Salgótarjánban, a Kohász Művelődési Központban több mint három évtizede megrendezett diák-versmondóverseny Váci Mihály halála évében vette fel nevét - és néhány éves szünet után - újra ezzel az elnevezéssel hívja, várja ősz végén, tél elején patinás, ódon falai közé a város három kategóriában zajlott: a zsűri külön-külön bírálta el az általános iskolások 5-6. és 7-8. osztályosainak produkcióit, valamint a középiskolások vers- és prózamondását. A legkisebbek között Bibók Eszter (Gagarin Általános Iskola) végzett az első helyen, a második Bakos Rebeka (szintén Gagarin), a harmadik pedig Molnár Gábor Bálint (Petőfi) lett. A 7 - 8. osztályosok versengésében Horváth Lili (Bolyai János Gimnázium) lett a győztes, megelőzve Pap Dávidot (Kodály) és Császár Orsolyát (Bolyai). A csapatversenyt a Gagarin Általános Iskola nyerte és versmondói jóvoltából egy évig őrizheti az elegáns vándorserleget. A középiskolások mezőnyében Nagy Judit (Bolyai) bizonyult a legjobbnak, a második hely et Müller Zsófia (Bolyai) szerezte meg, míg a harmadikat megosztva kapta So Alexandra (Madách Imre Gimnázium) és Demus Péter (Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola). A vándorserleg e kategóriában ebben az esztendőben a Bolyai János Gimnáziumba került. A tizenöt oktatási intézmény képviseletében megjelent és pódiumra lépett csaknem félszáz diák ismételten azt bizonyította, hogy a fiatalok, minden ellenkező híreszteléssel szemben, manapság - annyi más, pozitív és negatív előjelű kísértés közepette - is szeretik a verseket, időt, energiát áldoznak arra, hogy nagy lélegzetű költeményeket, prózai műveket megtanuljanak és előadjanak, néha erejükön túl is. Mindenesetre elismerésre méltó érdeklődésük, aktivitásuk, amellyel továbbéltetik nemzeti kultúránk, irodalmunk felbecsülhetetlen értékű kincseit. Váci Mihály megérdemelné, hogy még több műve elhangozzék ezen alkalommal... ■ Cs. B. JÓ MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Tudod, Rózsika néni már kissé nagyothall ” Szerencsés nyertesünk: Szmomd Ferencné Szalmatercs, Rákóczi út 15. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését legkésőbb december 15ig juttassák el szerkesztőségünkbe, az 1000 Ft-os vásárlási utalvány szintén itt vehető át!
