Nógrád Megyei Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 280-304. szám)
2005-12-20 / 296. szám
2005. DECEMBER 20., KEDD EGÉSZSÉG 7 Anya, apa, segítsetek rajtam! kábítószerezés Árulkodó jelek, apró figyelmeztetések otthon és az iskolában Ha gyanakszik, először próbáljon barátságosan, négyszemközt elbeszélgetni a fiatalokkal. (Képünk illusztráció) Amikor az ember a drogok rabságában vergődő tizenévessel találkozik, önkéntelenül felmerül a kérdés, vajon mennyiben okolhatók a szülők a kialakult helyzetért. Kocsis Tímea „Három éve tudtuk meg, hogy a fiunk kábítószert használ. Ő maga mondta el. Nem akkor kezdte, akkor már függő volt. Betegen feküdt, én itthon maradtam vele, hogy ápoljam. Influenza jellegű tünetei voltak. Türelmetlen volt és ideges, hogy nem használ a gyógyszer. Elrohant itthonról, hogy ő majd szerez jobbat. Szerzett is. Másnap egy erős ideggyógyszert találtam az asztalán. Nem értettem. Aztán a Drogstoptól tudtam meg, hogy mire használhatják. Reménykedtem, hogy nem a legrosszabbra. De sajnos J igen. Ő a heroin elvonási tünete- s it akarta enyhíteni vele. Szememre hányta, hogy nem vettük észre a drogozását.” Egy kábítószerfüggő fiú édesanyjának naplójában olvashatóak a fenti sorok. A szülők részéről a szörnyű felismerés többnyire egy hosszú kálvária kezdetét jelenti. Ennek ellenére ki kell tartani, hiszen csak a kezelés ad új esély a tiszta életre. Persze nem minden kábítószeres fiatal kerül ilyan súlyos állapotba. A szülőknek könnyebb a dolguk, ha idejekorán észreveszik, hogy valami nincs rendben. Erre utalhatnak a drogozáshoz szükséges kellékek (pl. kormos kanál, fecskendőkupak, citrom- póüó), de a hirtelen megváltozott viselkedés, a kimaradozás, és a furcsa barátok is. Ha valaki arra gyanakszik, hogy a gyereke kábítószert fogyaszt, érdemes őszinte beszélgetést kezdeményezni a kérdésről. Nem kell azonnal letámadni és drogosnak titulálni a gyereket. A helyzet tisztázására akkor van esély, ha a tinédzser képes bizalommal közeledni a szüleihez. Más a teendő akkor, ha a gyerek csak alkalomszerűen fogyaszt drogot, és más akkor, ha rendszeresen. A szülőknek érdemes felkeresniük a drogprevenciós irodák valamelyikét. Ehhez le kell győzni a büszkeségüket, és el kell fogadniuk, hogy hiába szeretik a gyereküket, egyedül nem tudnak segíteni rajta. Nehéz helyzetben vannak a tanárok is. A jelenlegi törvényi szabályozás szerint a pedagógusnak nincs feljelentési kötelezettsége. Ha a tanár mégis a rendőrséghez fordul, eljárást kezdeményez a tanuló ellen. A nyomozást akkor is megindítják, ha a feljelentésben nincsenek nevek. Emiatt viszont meghiúsulhat a drogokról való őszinte beszélgetés és a hatékony segítségnyújtás lehetősége. Nem kell pánikba esni DR. BARTH ÁKOS PSZICHIÁTER ÉS IGAZSÁGÜGYI PSZICHIÁTER SZAKORVOS: „Napjainkban a marihuánahasználók száma elképesztő ütemben növekszik. Ennek a kábítószernek a rendszeres fogyasztása kiöli a fiatalokból a motivációt, és közömbössé teszi őket minden iránt. Többségük éppen ezért nem kér önként segítséget, mert nem érzékeli, hogy veszélyben van. Ha a szülő arra gyanakszik, hogy a gyereke drogot használ, meg kell próbálnia felmérni, mekkora a baj. A pánik és a hisztéria mindenképpen csak ront a helyzeten. Ha a szülő tanácstalan, inkább kérjen segítséget egy szakembertől. " Minden pedagógusnak érdemes tájékozódni a drogokról, mert a diákok többsége találkozik valamilyen formában a kábítószerekkel. Ha egy tanár gyanút fog diákjával kapcsolatban, először kettesben igyekezzen beszélni vele. A drogfogyasztás legtöbbször csak a felszín, amely mögött fel nem dolgozott probléma húzódik. Ezt érdemes kideríteni. Ha az okok ismertek, akkor a jelenség is kezelhetővé válik. som Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái HÉTFŐ SZÉPSÉG 8. DIVAT F KEDD EGÉSZSÉG SZERDA AUTÓ & MOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD&NEVELÉS Hormon okozhatja a csecsemőhalált KÖZELEBB KERÜLTEK amerikai kutatók a hirtelen csecsemőhalál rejtélyének megoldásához. Azt figyelték meg, hogy több a tesztoszteron azoknak a babáknak a vérében, akik a csecsemőhalál áldozataivá váltak. Ha feltételezésük igaz, akkor egyszerű hormonvizsgálattal meg lehet állapítani, hogy az újszülöttet fenyegeti-e veszély. Rontja a szexet az erős hátfájás A HÁTFÁJÁST tartják az osztrák orvosok a szexuális élet egyik legnagyobb ellenségének. A rendszeres fájdalom nemcsak a libidót csökkenti, hanem a férfiaknál erekciós problémát is okozhat, derül ki a felméréséből. A részt vevő mintegy ezer férfi és nő 91 százaléka szexuális étvágyuk csökkenéséről panaszkodott, 72 százalék pedig orgazmusproblémákról is beszámolt. @ további érdekességek: www.reggel.hu HIRDETÉS Vicceskü December 25. (vasarnap) 20:30 óra ^ Naná!