Nógrád Megyei Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 280-304. szám)

2005-12-19 / 295. szám

12 2005. DECEMBER 19., HÉTFŐ SPORTTÜKÖR Gyerünk a csúcsra fel! „Bárki” csatlakozhat a Himalája-expedícióhoz Minden idők második legnépesebb magyar expedíciója indul a Himalájára, hogy meghódítsa a világ legmaga­sabb csúcsát, a Mount Everestet. A 2006 tavaszára ter­vezett expedíció több szempontból is rendkívüli lesz, mert a 10 fős csapatban nem csak tapasztalt magashe­gyi mászók, hanem tehetséges fiatalok is helyet kap­nak nyilvános pályázat útján. A szigorú feltételrend­szert azok állítják össze, akik már személyes tapaszta latokat szereztek a Himaláján. Az expedíciót telje? nyilvánosság kíséri útján, vagyis naponta kapunk majd híreket a csapat életéről, tevékenységéről. Külön érdekessége az útnak, hogy ezúttal a csapat vezetője, Acs Zoltán élettani kutatásokat is fog végezni annak megállapítására, hogy az emberi szervezet miként reagál a szélsőséges körülmények­re és milyen hatása van a külön­böző magasságokban az oxigén hi­ányának. Az "is egyedülállónak ígérkezik, hogy az anyagiak meg­teremtésére széles körű nemzet­közi összefogás körvonalazódik, elsősorban a Magyarországon is működő nagy nemzetközi cégek közreműködésével. Újdonság, hogy a magyarok még soha nem dolgoztak a világ egyik leghíre­sebb magashegyi mászójával és logisztikai koordinátorával, az új- zélandi Russel Brice-aï, aki a Himalayan Experience cégvezető­iéként több mint 60 mászót segí­tett fel a világ tetejére. Végezetül pedig arra sem volt példa eddig, hogy magyar expedíció jótékony célra is költ a várható bevételekből. Brice ugyanis iskolát alapított Ne­pálban és ennek a javára gyűjt majd támogatást a magyar csapat, de a tervek szerint jut majd némi támogatás fiatal hegymászóknak is. A csapat vezetője Ács Zoltán magashegyi mászó, a tagok között van KovalcsiknéBátori Krisztina és Várkonyi László. Ez a hármas egé­szül ki néhány tapasztalt és né­hány fiatal, a Himaláján még nem járt mászóval. Az expedíció tervezett útvonala a tibeti oldalon vezet és Katman- duból indul. A felszerelést Brice biztosítja és ő lesz a logisztikai ko­ordinátor is. A költség fejenként 25 000 dollár, ami magában foglal­ja az összes logisztikai támogatást, adminisztrációs és más költsége­ket, de az útiköltséget a vízumkölt­séget, az adókat, a személyes orvo­si költséget és úti biztosítást nem. Bátrak, edzettek, pénzesek tehát hajrá, hegyre fel! ■ (sts) Szép ez a bronz is! Női kézilabda-világbajnokság Az előzetes célkitűzést túlteljesítve a harmadik he­lyen végzett a magyar női kézilabda-válogatott a szentpétervári világbajnokságon, miután a vasárnapi bronzmérkőzésen izgalmas csatában legyőzte az olim­piai aranyérmes Dániát. Annyi jó korábbi meccs és eredmény után kissé csalódot­tan vettük tudomásul, hogy szombaton csapatunk a döntő­be jutásért eddigi leggyengébb játékával és számos gólhelyzet kihagyásával 26-24-re kika­pott Romániától a szentpéter­vári női kézilabda-világbajnok­ságon. Ilyen enervált és renge­teg lehetőséget elszalasztó já­ték után a kérdés az volt: va­sárnapra magunkhoz térünk e a sokkból? Szerencsére igen, mert amolyan magyaros - hu­száros - hajrával változatos mérkőzés után végül felülkere­kedtünk az olimpiai bajnok dán csapaton. Görbicz Anita A statisztika: Magyarország - Dánia 27-24 (14-15) Magyar- ország: Pálinger - Kovacsicz 1, Borbás 4, Tóth 2, Szűcs 1, Vér­ten 1, Görbicz 7/2 - cserék: Su­gár (kapus), Mehlmann 2, Ba­logh 1, Hornyák, Kenyeres 3, Siti 3, Ferling 2. (A döntőben egyébként az oroszok 28-23-ra nyertek a Ro­mánok ellen). A magyar csapat az ezt meg­előző 16 vb-n összesen nyolc­szor állhatott dobogóra: 1965- ben nyert, 1957-ben, 1982-ben, 1995-ben és 2003-ban máso­dik, 1971-ben, 1975-ben és 1978-ban harmadik volt. A vb előtt megfiatalodott és meg­újult csapatunktól csak a leg­optimistábbak vártak el ilyen helyezést, így a harmadik hely szép sikernek számít. További hab a tortán, hogy a magyar csapat egyik legjobbját Görbicz Anitát legjobb irányítóként be­választották a vb All Star csa­patába. ■ (sts) Egyszer eljön Cseh Salgótarjáni edzője volt Mint szombati számunk­ban már beszámoltunk róla, a Sportcsillagok Gá­láján az év második leg­eredményesebb felnőtt férfi sportolója Cseh László világ és Európa- bajnok úszónk lett. A díjátadó után sikerült vele néhány szót váltani, és „kicsikarni” belőle egy szándéknyilatkoza­tot, miszerint ha ideje engedi, egyszer ellátogat Salgótarjánba, a GDSE • úszóihoz. ezek mellett talán más is érde­kel a magasra nőtt és vékony fi­atalemberrel kapcsolatban, aki szívesen emlékszik vissza egyik fiatalkori edzőjére, Szabó Lászlóra. Csak nem cseng vala­kiknek ez a tucatnév ismerősen itt, a tarjáni (úszó)berkekben? De bizony, mert a mi Lacinkról van szó, aki innen indult, elő­ször úszóként, majd edzőként arra a pályára, melynek mára már elismert mestere. A BVSC jelenlegi vezetőedzőjéről, szigo­ráról, következetességéről, mo­tiváltság és tűrőképesség alap­ján kiválogatott kis csapatából „mindent kihozni” stílusáról ­Csehül érezhette magát „sze­gény” Laci a díjkiosztón, hisz Braun Ákos világ- és Európa- bajnok cselgáncsozónk mellett „csak” második lett az év spor­tolója választáson (Hja kérem, ha a szavazás nem zárul le a tri­eszti rövidpályás Eb előtt, ahol Laci három aranyérmet is szer­zett és világcsúcsot állított fel, akkor talán bejön e sorok írójá­nak - egyébként az úszás iránt elfogult - tippje az első helyre). Azért nem volt csalódott a má­ra már 20 éves egyetemista, aki eddig az eddigi vizsgáin sem vallott szégyent. De minket nógrádiakat mind­másképp hogy jönnének az eredmények?! - meg lehetne kérdezni mondjuk Szemán Csil­lát, Földi Róbertét, vagy Márton Gábort! No de nem is ez a lé­nyeg, hanem a már fent emlí­tett meghívás és annak elfoga­dása. „Csak” az időpont egyez­tetése tűnik rendkívül nehéz­nek, de most már „nem enge­dünk”, egyszer csak összejön a találkozás fiataljainkkal, akik­re - és úszókedvükre, szorgal­mukra, motiváltságukra - min­den bizonnyal nagy hatással lesz egy ekkora formátumú pél­dakép. ■ (satis) 5 PA R KAISER'S t­---------------J 1 19,50 Ft/11 CHEESELAND TRAPPISTA SAJT 1 kg ZWACK VILMOS, ZWACK VILMOS MÉZES 0,51 **■ 1.890 3780,- Ft/11 Akciós ajánlatunk 2005. december 19., hétfő és december 31., szombat között érvényes a SPAR és a Kaiser's áruházakban. Engedményes kínálatunk a készlet erejéig érvényes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom