Nógrád Megyei Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 280-304. szám)

2005-12-19 / 295. szám

2005. DECEMBER 19., HÉTFŐ 9 HIRDETÉS Áldott vagy Te a gyarló földi asszonyok között Áldott vagy, mert megfeledkeztél önmagádról. Áldott vagy, mert szétosztottad lelkedet, úgy hogy semmid sem maradt ” Kosztolányi Dezső Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették, ismerték, hogy SZENTIDAIIMRÉNÉ (Aranka néni) 87 éves korában örökre itt hagyott bennünket. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2005. december 21-én, 10 órakor lesz a salgótarjáni régi temetőben. Engesztelő szentmise a főplébániai templomban 2005. december 22-én, reggel 8 órakor lesz. Sírba helyezésére - kívánságára - a miskolci vasgyári temetőben 2005. december 21-én, 15 órakor kerül sor. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, ismerősöknek, jó szomszédoknak. LÁNYA, ZSUZSA, UNOKÁJA, | PÉTER, VEJE, JÓZSEF S Megemlékezés "Hideg márványba vésettük nevedet, fájó szívvel őrizzük emlékedet " Mély fájdalommal emlékezünk arra a 4 évvel ezelőtti napra, amikor SÜTŐ JÓZSEF (pásztói lakos) szíve utolsót dobbant. Akik ismerték és szerették, szenteljenek egy néma percet emlékének. A GYÁSZOLÓ CSALÁD I JÁRMŰ LANCIA Prisma 1.9-es, turbodízel, jó állapot­ban eladó. Tel.: 06-30/426-9972. *68230* 1500-AS Lada Samara tulaj.-tói, fehér, ‘94- es, garázsban tartott, 61 ezer km-rel, ötaj­tós eladó. Tel.: 06-20/415-6721. *68233* GÉPEK STIHL 0.76-os láncfűrész eladó! l.-ár: 90 E Ft. Tel.: 06-70/554-0892. *68228* VEGYES HOLHÓS-kapu-s, Hörmann. I: 06- 30/9336-026. »67218* GUMIK eladók, majdnem minden méretben 12, 13,14, 15, 16, 17,18-as 2500 Ft-tól 10 000 Ft-ig. Tel.: 06-20/333-9359. *67466* TÁRSKERESÉS NE töltse az ünnepeket egyedül! Adjon esélyt önmagának! Cronos Társkereső Bgy. Tel.: 06-35/300-299, 06-20/4461-334. *67823* ÁLLÁST KÍNÁL GÉPKOCSIVEZETŐKET keresünk B-, C- kategóriás jogosítvánnyal és bel. árufuvaro­zói engedéllyel, Salgótarjánba. 06- 20/3288-949 *68205* _____ALAPÍTVÁNYOK_____ A SZÉCSÉNY! “TIBORC" Diákegyesület köszö­netét fejezi ki mindazoknak, akik 2004. évi adójuk 1%-át az egyesületnek felajánlották. Az így rendelkezésünkre bocsátott összeg 213 478 Ft, melyet diáktalálkozók, iskolai rendezvények szervezésére és hátrányos helyzetű tanulók támogatására használunk fel. Jövő évben is várjuk támogatásukat a 19161309-1-12 adószámra. *68318* BÉRLEMÉNY 110 m2 -es üzlethelyiség kiadó az Álba Üz­letház I. emeletén 2006. január 1-től. Érdek­lődni lehet a 32/512-155 telefonon, vagy az üzletház III. em. 3. sz. irodájában (K&T Kft.). *68146* RENDEZVÉNY ÉRTESÍTJÜK a tisztelt érdeklődőket, hogy a Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapít­vány kuratóriuma következő ülését 2005. december 21-én, 16.00 órakor tartja. Hely­színe: Táncház, Meredek út 7. *68303* NÓGRÁDt HÍRLAP www. nogradmegy ei hírlap, hu Minden, ami fontos... Minden, ami érdekes... Minden, ami aktuális... Nógrádi Média Kiadói Kft. 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. Tel. : 32/416-455 - Fax: 32/423 E-mail: nogradweb@axels.hu EMFESZ- a biztonságos alternatíva a gázszolgáltatásban A 2003-ban alapított EMFESZ Kft. a szabad magyar földgázpiac úttörője és legnagyobb szereplője. Tíz évre szóló türkmén gázvásárlási szerződése a garancia arra, hogy az EMFESZ hosszú távon rugalmas és megbízható partnere lehet a hazai fogyasztóknak. Társaságunk évente hárommillíárd köbméter közép-ázsiai gázzal áll megrendelői rendelkezésére. Várjuk leendő partnereink (vállalatok és intézmények) érdeklődését: ELSŐ MAGYAR FÖLDGÁZ- ÉS ENERG1AKERESKEOELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. JS. emiresz SARIAN NATURAL SAS AND ENERGY TRADING AND SERVICE PROVIDER LTC. Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. (EMFESZ) 1054 Budapest Szabadság tér 7.(Bank Center) Tel.: +361 428 3080 Fax: +36 1 354 1958 info@emfesz.hti www.emfesz.hu Gáspár Laci: a második is arany Még két hónap sem telt el azóta, hogy Gáspár Laci második lemeze a boltokba került, de az énekest máris hatalmas öröm érte. A Bárhol jársz című ko­rong máris aranylemez lett. pár Laci-stüus, amit ez a mosta­ni eredmény is ékesen bizonyít. 2004 férfihangja nem is kapha­tott volna szebb karácsonyi aján­dékot, hiszen szívét-lelkét bele­A. Á. A Megasztár balassagyarmati felfedezettje villámgyorsan bebi­zonyította, ő bizony nem hulló-, hanem állócsillag lesz a hazai popszakma egén. Láthatóan be­jön a közönségnek a sajátos Gás­adta ebbe a korongba, valóra vált­va gyermekkori álmát. A máso­dik lemez dolga mindig egy ki­csit nehezebb, hiszen túl kell, hogy szárnyalja az elsőt és a si­kerén is sok múlik. Akinek két­szer bizalmat szavaz a közönség, annak a munkáját vélhetően har­madik alkalommal is szeretettel fogadják. Ezért is különösen nagy öröm Laci számára, hogy a „Bárhol jársz” bearanyozódott. Az pedig, hogy ilyen hamar, már csak hab a tortán... A korong da­lait a közönség élőben is hallhat­ja majd, hiszen az énekes folya­matosan járja az országot, hogy mindenkinek megmutathassa azt, amihez a legjobban ért: az igazi, szívből jövő zenélést.- Nagyon boldog voltam az el­ső album sikerét látva, de az iga­zi öröm és az igazi elismerés szá­momra az, ha a második leme­zem is olyan eredményeket ér el, mint az előző. Az első lemezre még erősen hatott a Megasztár, könnyen betudhatták a sikerét a sikeres műsornak. Az, hogy ez a lemez is ilyen hamar aranyle­mez lett, azt igazolja, hogy az emberek megismerték és meg­szerették azt, amit csinálok. Kell ennél több elismerés? Ráadásul a napokban leforgattuk a lemez címadó dalából a klipet, mely kislányom, Mirjam miatt külö­nösen kedves a szívemnek. Bol­dog és izgatott vagyok, tele vá­rakozásokkal, szeretném min­denkinek megmutatni azt ami bennem van és úgy érzem, most kezdem csak el igazán... - mond­ta el Gáspár Laci. Balhés Fiesta-dedikálás A két zenész éppen osztogatta az autogramokat, amikor arra lettek figyelmesek, hogy Tibi vadiúj autójába beletolat egy nő. „Az egész egy hétköznapi koc­canásnak indult, de végül ke­mény vita kerekedett belőle - mondta Tibi még mindig nagyon dühösen - már a kocsiban is te­lefonált a nő, majd abból kiszáll­va sem hagyta abba, hiába áll­tunk mellette és néztünk rá kér-' dően. Arról sem vett tudomást, hogy beszélünk hozzá. Mikor nagy nehezen abbahagyta, kö­zölte, hogy ő erre nem ér rá, éhes és mennie kell dolgozni, majd vállat rántva elindult.” Tomi persze nem hagyta any- nyiban, finoman utánanyúlt és megfogta a karját, a nő erre mint egy vadmacska őrületes karmolá- szásba és pofozkodásba kezdett. „Valószínűtlen volt az egész, ilyet még életemben nem láttam, a kezem azóta is tiszta véres kar- molás. Rendőrt hívtunk, aki sze­rencsére látta a helyzetet és ne­hezen bár, de végül sikerült ren­det tennie.” A fiúk feladták, hiszen az üz­letben vártak rájuk és nem hagyhatták cserben azokat, akik miattuk látogattak el a lemez­boltba. „A lány ezek után még tovább fenyegetőzött, közölte, hogy felír­ta a rendszámot és megtalálja még az autót, egyszer majd arra kelek, hogy nincs autóm... - mondta fejét csóválva Tibi - Szo­morú, hogy karácsony közeled­tével ilyen hangulatban vannak egyes emberek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom