Nógrád Megyei Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 280-304. szám)

2005-12-19 / 295. szám

FOTÓ:TNL 2 005. DECEMBER 19., HÉTFŐ 3 NÓGRÁD MEGYE Mikor nyílik az új Toyota-szalon? Többen is ezt kérdezgetik a Kakuk Autóház tulajdono­sától, Kakuk Józseftől, ezekben a napokban. Nos, az építők befejezték a munkát, mindössze apró simítások vannak hátra, s persze a gyönyörűen sikerült csarnok berendezése. Ja, és persze a használatba vételi enge­dély, amelyet - reméli a cégvezető - talán már postá­zott is az engedélyező hatóság Jézuskája. Salgótarján. Sokan emlékez­nek rá, a kilencvenes évek elején egy salakkal borított üres terüle­ten egy fabódé jelentette a Toyo- ta-képviselet megnyitását. Pár év múlva elkészült a Tóstrand környékének legszebb ipari épü­letegyüttese, amelyet mára már kinőtt az ország legeredménye­sebb márkaképviselete. így került sor a régiós terjesz­kedésre, amelynek első állomá­saként Balassagyarmaton nyi­tott szalont Kakuk József, majd felépítette a gyöngyösi bázist, amelynek átadása ugyancsak a közelmúltban volt. A salgótarjáni szalon és szer­viz ezentúl csak a szerviz funk­cióját tölti majd be, illetve a hasz­náltautó-értékesítésnek lesz helyszíne. A pár méterrel arrébb elkészült objektum (képünkön) viszont úgy tűnik, hosszú évek­re ki fogja elégíteni a Toyota-vá- sárlók közismert igényességét, s talán még kultúreseményeknek is otthont ad a Kakuk Autóház egyedi tervezésű és kivitelezésű új Toyota-szalonja. Ünnepi ügyelet Az egészségügyi-szociális köz­pont tájékoztatja a lakosságot, hogy a 2. számú gondozási köz­pont Aranykor idősek klubjában (Salgótarján, Gorkij krt. 85.) hét­köznap és ünnepnapokon is fo­lyamatos 24 órás ügyelet műkö­dik. Kérik, hogy amennyiben va­laki segítségre szoruló, ellátat­lan, idős, beteg vagy hajléktalan emberről szerez tudomást, beje­lentését a (32) 440-790-es tele­fonszámon teheti meg. Házi segítség Egyllázasgerge. A település a ne­hézségek ellenére tovább bizto­sítja az idősek számára a napi ét­kezés házhozszállítását. A mik- rotérségi szintű karancslapujtői centrumú gondozási központhoz csatlakozva várhatóan bevezetik a jelzőrendszeres házi segítség- nyújtást. A hivatal további terve­iben szerepel még a gyermek- felnőtt-időskorú ellátáson nyug­vó szociális háló erősífése. Veres Pálné-napok Vanyarc. Immár hagyomány, hogy minden év decemberében a Veres Pálné Általános Iskola di­ákjai és pedagógusai a névadó­juk születésnapjára emlékeznek. Ez alkalomból vers- és próza­mondóversenyeket, népdalének­lési versenyt, vetélkedőket ren­deznek, illetve a felső tagozatos osztályok is ekkor csillanthatják meg főzőtudományukat a nagy- közönség előtt. A diákok és taná­raik ünnepi műsoron emlékez­nek meg a névadóról, majd meg­koszorúzzák az iskola aulájában lévő mellszobrát, valamint a va- nyarci temetőben lévő családi sír­helyhez is elzarándokolnak. A többnapos rendezvényen József Attila 100. születésnapját is meg­ünnepelték egy rendhagyó iro­dalomórával, amelyet december ló-án, pénteken délután egy órá­tól Végh Gyula, Csábi István és Patakiné Kerner Edit tartott. A rendhagyó irodalomóra támoga­tója a Nógrádi Mecénás Alapít­vány, főszervezője pedig a vanyarci könyvtár volt. Területfejlesztésről Nógrádban Konferencia a kis- és mikrotérségek lehetőségeiről Salgótarján. Nógrád megye te­rületfejlesztéséről szervezett konferenciát a Nyugdíjasok Nóg­rád Megyei Képviselete a közel­múltban, a TIT székházában. A Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács tevékenységét Balázs Ot­tó, a megyei önkormányzat alel- nöke mutatta be. Mint mondotta, a tanács 1996-tól működik, azon­ban 2000-től módosult összeté­tele és szűkültek támogatási le­hetőségei is. Évente mintegy 700-800 millió forint támogatás­ról döntenek és az idén változás következett be a pénzelosztás rendszerében is. A lakosságará­nyos elosztás helyett a kistérsé­gek - több település összefogása - kaptak nagyobb hangsúlyt. Pél­daként említette a bátonytere- nyei szennyvízrendszer kiépíté­sét, amely 100 milliós támoga­tásban részesült. A továbbiakban arról beszélt Balázs Ottó, hogy a megyébe a központi pénzből közel 1 milliárd 200 millió forint jutott az idén, amelynek jelentős részét az ön- kormányzatok és vállalkozások kapták. A regionális szintű pályá­zatok egy része uniós programok­hoz, forrásokhoz kapcsolódott. Többek között a versenyképessé­get, a környezetvédelmet, az ag­rár- és vidékfejlesztést, a humán erőforrások fejlesztését támogató pályázatokat nézve Nógrád me­gye az elsők között van és a me­gyébe érkező címzett állami támo­gatások tovább növelik a felhasz­nálható összeget. így valósulnak meg a tervezett infrastrukturális beruházások, fejeződik be Salgó­tarjánban a megyei kórház 3 mil­liárdos beruházása, épül meg Baglyasalján a 150 idős ember­nek helyet adó otthon. Bátonyterenye többcélú kistér­ségi társulása működéséről Dénes Anita, az önkormányzat gazda­ságfejlesztési menedzsere tájé­koztatta a résztvevőket A társu­lást Bátonyterenye és 13 kör­nyékbeli település hozta létre azzal a céllal, hogy olyan fej­lesztési elképzeléseket valósít­sanak meg, amelyeket közösen tűznek ki és amelyek az egész kistérség gyarapodását szol­gálják. Elmondta, hogy 2002-ben elkészült a bátony- terenyei kistérség felzárkózta­tási-fejlesztési programja, amelynek megvalósítása folyama­tosan halad. A projektek közül kiemelte a 400 mil­lióból felépült bátony- terenyei tanuszodát, a 4,2 milliárdból megvaló­suló szennyvízhálózat ki­építését Bátonyterenyén, Dorogházán, Neműben, Szuhán, Mátramindszenten és Mátravere- bélyben, a nők foglalkoztatását ja­vító fejlesztést, valamint a vá­rosrehabilitációt és az elektroni­kus közigazgatás alapjainak meg­teremtését szolgáló informatikai rendszer kialakítását. A fejleszté­sekhez szükséges pénz túlnyomó részét hazai és európai uniós pá­lyázatokon nyerték. A 8 Palóc Mikrotérségi Egyesü­let tevékenységét Molnár Katalin, Kazár polgármestere, az egyesü­let elnöke ismertette, nagy hang­súlyt helyezve a civil szervezetek munkájára, pályázati lehetősége­ire. Az egyesületet annakidején 8 kistelepülés hozta létre azzal a cél­lal, hogy összehangolják fejlesz­tésüket és olyan pályázatokat ké­szítsenek, amelyek pénzt „hoznak” a fel­adatok megvalósításá­hoz. Az egyesület ké­sőbb 14 tagú akciócso­porttá bővült, ugyanis a Leader+ prog­ram, amely az Európai Unió közösségi kezdeménye­zése, sok pá­lyázati lehető­séget kínál az együttműködő asszony. így az élhető vidéki település megte­remtését és ebben a vállalkozók esélyeinek növelését, a civil tár­sadalom - köztük az idős embe­rek - mozgósítását a fejlesztési célok kialakítására és megvaló­sítására, a turisztikai és a kultu­rális értékek megóvását, megis­mertetését, s általuk a vidék von­zóbbá tételét, valamint a térség jellemző arculatának kialakítá­sát, fejlesztését. Hangsúlyozta: a tervek kialakításában és megva­lósításukban is jelentős szerepe van annak a bizottságnak, ame­lyet az együttműködő települé­sek önkormányzati, a szakem­berek, valamint a civil szerveze­tek képviselőiből hoztak létre. Az akciócsoport egyébként jól élt a pályázati lehetőséggel, si­keresen túljutott a Leader+ első fordulóján és most készülnek a másodikra. Abban bíznak, hogy együttműködve sikeresen ve­szik ezt az „akadályt” is. A tanácskozás résztvevőinek egy csoportja közösségeknek. Helyi vidék- fejlesztési ter­vet készítettek, amelyből 4 te­rületet emelt ki a polgármester asszonv. íev az Változások és változtatások Baráthl Ottó BIZONYÁRA SOKAN ISMERIK AZT A LATIN MONDÁST, amely magyarul annyit jelent, változnak az idők és mi is válto­zunk velük. Hérakleitosz szállóigévé vált kifejezése, a híres panta rhei szerint pedig minden folyik, azaz a világban minden örök mozgásban van. Miként az ember maga is ál­landóan változik. mindezzel arra szeretnék rámutatni, nem érdemes úgy beállítani jelen korunkat,'mintha a változások valami sors­szerű, váratlan csapások lennének, amelyekre nem lehetett felkészülni sem. Hiszen az említett két bölcselet is azt mu­tatja, a világban és az emberben végbemenő változásokra már eleink is felfigyeltek. Számolnunk kell tehát a változá­sokkal, készülnünk rájuk és alkalmazkodnunk is kell tud­nunk azokhoz. Ha csak a rendszerváltást vagy csak az Eu­rópai Unióhoz való csatlakozásunkat említem, feltehető a kérdés: vajon kellően felkészültünk-e a velük járó változá­sokra, s hogyan reagáljuk le azokat? Azt is érdemes górcső alá venni, netán nem éppen az emberiségben végbemenő változások hatására változnak az idők is? Vagy az ember az őt körülvevő szülői, családi, iskolai, társadalmi-gazdasági környezet hatására változik? Magam azt gondolom, hogy leginkább az időben és térben is állandóan változó környe­zet formálja leginkább az embert - bennünket, mindnyá­junkat. Méghozzá úgy, hogy ebben a kapcsolatban egyálta­lán nem vagyunk passzivitásra ítélve. Felgyorsíthatjuk és lassíthatjuk is az idő változását, vagy fordítva a változások idejét. Egyet nem tehetünk: nem forgathatjuk vissza, de nem is állíthatjuk meg az idő kerekét. Most, 2005. év végén például társadalmi-gazdasági „méretekben” a változások fel- gyorsulását tapasztaljuk: elég csak utalnom a kormány százlépéses programjára, hogy a jövő évi választások várha­tó változásairól most ne is beszéljek. Ezzel viszont azt is megerősítem: a változások akaratlagosak is lehetnek, ekkor beszélhetünk változtatásokról, amelyeket előszeretettel szoktunk reformoknak is nevezni. De igényli is a változáso­kat az ember. Ilyenkor advent idején különös várakozással van teli: ki a Megváltó eljövetelére vár, ki az Úrral vagy nél­küle „csak” olyan egyszerű változásokat remél, mint hogy családja, szerettei sorsa jobbra forduljon. A VÁLTOZTATÁSOK VÉGREHAJTÁSÁNAK FELTÉTELE ÉS MOZGATÓJA az emberi elme, akarat, tehetség és alkotóerő, amit társadalmi­gazdasági szinten emberi erőforrásnak nevezünk. Amit sok­szor nem használunk ki és nem becsülünk meg eléggé. Ne felejtsük azt sem: érdemes befektetni ebbe az erőforrásba, mert viszonylag gyorsan megtérül és jelentős hasznot hoz­hat. Mindannyiunk javára. Szalagot kaptak a végzősök Az egészségügyiek szombaton kapták meg szalagjaikat Salgótarján. A régi hagyomá­nyok szerint a középiskolák végzősei - utolsó tanévük dere­kán - szalagot kapnak, amely arra emlékezteti őket, hogy ta­nulmányaikat eddig sikeresen végezték, de arra is, hogy ha­marosan számot kell adniuk tu­dásukról. A József Attila Művelődési Központban december 17-én, szombaton, a Kanizsai Dorottya Egészségügyi Szakközépiskola 36 végzős diákjának Sztankó Ágota és Izsó Csilla osztályfőnö­kök tűzték fel szalagjaikat. A12. évfolyam tanulói közül Prí-beli Edina egy szavalattal, Vázik Ka­talin pedig a Honfoglalás című film betétdalával kápráztatta el a diákokat, a pedagógusokat, szülőket, rokonokat egyaránt. A végzősök angol keringőt, rock and rollt és néptáncot táncol­tak, valamint előadták Schwaj- da György A rátóti legényanya című művének rövidített válto­zatát, a bemutatták a Reklám- kavalkád című színdarabot is. A szalagavató ünnepség a 12. évfolyam közös éneklésével zá­rult. A hét végén természetesen még jó néhány intézményben tartottak szalagavatót, többek között a Bolyai János Gimnázi­um, a Madách Imre Gimnázi­um, a Stromfeld Aurél Gépipa­ri, Építőipari és Informatikai Szakközépiskola diákjai is ün­nepeltek a hét végén. Balázs Ottó a területfej­lesztésről beszélt a kon­ferencián

Next

/
Oldalképek
Tartalom