Nógrád Megyei Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 280-304. szám)

2005-12-17 / 294. szám

4 2005. DECEMBER 17., SZOMBAT KULTÚRA Szeretetéhség fogságában „A boldog családok mind hasonlóak egymáshoz, minden boldogtalan csa­lád a maga módján az” - fogalmazott „Anna Karenina” című regénye első mondatában Lev Tolsztoj orosz író, aki­nél jelentősebb mestere kevés élt eleddig a földkerek­ségen a nagyepikának. S e néhány sor igenis fontos lett az 1877-ben papírra vetett mű értelmezéséhez, mintegy kulcsot ad a szerelem és a házasságtörés mindennapos, ugyanakkor mindig egyedi szépsé­gű és fájdalmú történetének meg­fejtéséhez. Egy anekdota szerint Tolsztoj a re­gény befejezésekor megsiratta Annát, a tragikus sorsú cím­szereplőt. Ki tudja mennyien reagáltak azóta ugyanígy szerte a világon. Feltehetően sokan érez­tek és tettek hasonmód a minap a Budapesti Kama­raszínház előadása közben, illetve végeztével is. Amikor Anna vergődik két férfi között és alig látja gyermekét, majd önként a halálba menekül a sze­reim i háromszög megoldatlan­nak látszó konfliktusa elől. Akár azt is mondhatnék, hogy banális megoldást választott, amikor az esze helyett a szívére hallgatott, azaz gyengének bizonyult, megfu­tamodott. Ismerős szituáció, na­gyon sokan cselekedtek már így a köznapi életben is. Egy-egy ilyen eset a közvélemény részéről egy­részt sajnálatot vált ki, de általá­ban nem marad el az ítélkezés sem: miért nem keresett az íllető Karenin (Kulka János) nem tud megbocsátani Csaba a legfontosabb más megoldást? Volt-e joga a má­soktól kapott, a mások számára is értéket jelentő életet eldobni magától? Átgondolta-e, hogy mit veszít gyermeke az ő végleges tá- voztával? E kérdések természete­sen feltehetők Anna Kareninával kapcsolatban is, de ezzel a mé­lyen orosz, mégis abszolút egyete­mes érvényű regénnyel összefüg­gésben, a családi motivációk, a bo­nyolult lelki tényezők alapos is­meretében nem evidens a válasz. Éppen abban rejlik Tolsztoj írói nagysága, hogy mesterien tudta árnyalni Anna, a férje és kedvese, Vronszkij gróf, valamint a körülöt­tük élő emberek sajátos, összetett viszonyát. Ez a kapcsolatrendszer a színpadi változatban - Kiss Csa­ba átiratában és rendezésében - is megőrzi a Tolsztoj által megál­modott különlegességét, bár szükségszerűen szikárabb, lényegretörőbb, kevésbé gondo­lat- és hangulatérzékeny mint a regény lapjain. így volt ez 1910 óta minden színházi szö­vegkönyv esetében, hiszen az „Anna Kareniná”-ból - amelyet Thomas Mann a„w- lágirodalom legnagyobb (tár­sadalmi) regényének ” ne­vezett - sosem sikerült az eredetivel egyenértékű színpadi művet létre­hozni. S ráadásul mint minden szerző - Tolsz­toj is - kinek-kinek a fantáziájára bízza az élmények feldolgozá­sát, az olvasottak mintegy továbbírá- sát... A cselekmény min­denestre hiteles, Kiss lelki stációkat, amelyeken a há­rom felnőtt főhős - és negyedik­ként Szerjozsa, Alekszej Karenin és Anna kisfia átmegy - is nyomon követi, szemlélete­sen ábrázolja. Jól érzékelteti, hogy a kilenc éve férjezett Anna az örökké elfoglalt, hűvös, ki­mért hivatalnok Karenin olda­lán miért szeret bele a jó megje­lenésű, figyelmes, kedves kato­naférfibe, Vronszkij grófba. Be­mutatja azt is, hogy Anna - mintegy érezvén a veszélyt - igyekszik legalább késleltetni az új kapcsolatot: bár ellenállhatat­lan vágy vonzza őt Vronszkij karjaiba, lelkiismeret-furdalást, bűntudatot érezi, amikor nemet mond eddigi, biztonságot jelen­tő házasságára és felforgatja nyolcéves gyermeke életét. So­káig vívódik, de végül is őszin­tén elmondja férjének, hogy sze­retője van és gyermeket is vár. Karenin először azonnal a válás­ra gondol, majd rádöbbenvén, hogy - minden külső jel ellené­re - szereti a nejét, ezért, ha megbocsátani nem is képes, a „status quo” fenntartását látja jobbnak, feltéve, ha Anna szakít Vronszkijjal. Miután felesége er­re képtelen, Karenin marad a fi­ával, Anna egy fél évre bezárkó­zik Vronszkijjal egy fullasztó bú­torozott szobába, amelynek han­gulatát azonban a szerelem sem tudja felmelegíteni. Elvetéli mag­zatát és tragikus helyzetére ak­kor döbben rá, amikor Vronszkij anyja - akitől anyagilag függ a fia - bukott asszonynak nevezi. S miután Vronszkij is csak kül­földi utazással biztatja, de köz­vetlen környezetében, az előkelő körökben nyíltan nem vállalja A kétségbeesett Anna (Györgyi Anna) Vronszkij gróf (Haás Vander Péter) ölében őt, végleg kilátástalannak talál­ja sorsát... A történés úgymond második vonulatát Anna testvér­éinek, Sztyivának és sógornőjé­nek, Dollynak a szintén majd­nem zátonyra jutó házassága je­lenti. Dolly azonban éppen Anna kérésére hajlandó túltenni ma­gát azon - persze a gyerekei ér­dekében is - hogy megcsalta a férje. Később azonban - s így kapcsolódik szorosan Anna helyzetéhez - ő maga is minden­nél jobban vágyik egy perzselő, lángoló nagy szerelemre. Egy olyanra, amelyik Annát is elérte, bár nagy árat fizetett érte. A darab és a rendezés az első pillanattól kezdve a feszültségre épít, a koromfekete dobozdísz­letek is sugallják a bekövetkező drámát. Szellemes megoldás az idősíkok keverése, a dialógusok és a közönségnek szóló monoló­gok szövegre koncentrált pó- diumjátékszerű vegyítése, nem kevésbé a zárómozzanat, a vo­nateffektus nagyvonalú kiváltá­sa Anna magába roskadó, zárkó­zó gesztusával és ide illő zené­vel. Kiss Csaba a címszerepre remek színészt talált, akinek nem kisebb személyiségek ­mint például Bajor Gizi és Ruttkai Éva - után kellett beáll­ni a sorba. Györgyi Anna elegáns hölgyként jeleníti meg Annát, aki, noha nem szentimentális, ösztönösen éli meg határtalan szeretetvágyát, de egyszer­smind tudatosan is vállalja, szenvedi meg sorsát. Kulka Já­nos Alekszej Kareninje nem iga­zolja Anna véleményét, amely szerint férje egy gépember. Nem fitogtatja pozícióját, erejét, s bár nem lágyul el a nehéz pillana­tokban, igenis van szíve, tud mélyen, emberként érezni is. Vronszkij grófot a daliás megje­lenésű, kiváló hangadottságú Haás Vander Péter játssza. A ke­vésbé hangsúlyos szerepek megszemélyesítői közül Tímár Éva - mint Vronszkaja grófnő - és a tehetséges, ügyes gyermek- szereplő említhető. A Szűcs Miklós dirigálta Buda­pesti Kamaraszínház ezúttal is igazolta, hogy - bár nem dúskál anyagiakban - évek óta követke­zetes munkát végez, igényes színházművészetet művel. Eb­ben az évadban ezt már az „Egy csepp méz”-zel is bizonyította. ■ Csongrády Béla „Signorina, süt a nap!” így köszöntötte Rómában az egyik reggel egy ismeret­len asszony V. Kulcsár Ildikó magyar újságírót, aki - utalván a két nép mentalitásbeli különbözőségeire - ebből (is) azt a következtetést vonta le, hogy Itáliából elsősorban derűt kell(ene) hazahozni. Egyebek mel­lett ez a sztori is elhangzott a Nők Lapja-staféta elne­vezésű programsorozat idei utolsó rendezvényén a Területi Művelődési Intézmények Nógrád Megyei Könyvtárában Salgótarjánban. V. Kulcsár Ildikó újságíró szerint több derű kellene az életünkbe A publicista örömmel tett ele­get a meghívásnak, mert szép emlékek kötik a nógrádi megye- székhelyhez. Annak idején, ma­gyar-orosz szakos tanárjelölt­ként egy tudományos tanácsko­záson itt tartotta az első előadá­sát „Madách Imre fiatalkori drá­mái” címmel. Most pedig a „Királynők vendége voltam” cí­mű legújabb, nagyon friss köny­vével érkezhetett ide. Negyedik saját kötetével, amelyikben olyan személyiségeket mutat be, akik koronával a fejükön, de leg­alábbis koronaközeiben szület­tek. Élete nagy szerencséjének, adományának tartja, hogy bebo­csátást nyert a palotákba, ven­dége lehetett például a dán ki­rálynőnek és Frigyes trónörökös­nek, Takamado hercegnőnek, a japán császár feleségének, XVI. Károly Gusztáv svéd királynak és Szilvia királynénak, a spanyol királynénak, interjút készíthe­tett a Habsburg-dinasztia ma élő képviselőivel, Ottóval és fia, György családjával. Ez azonban az életnek csak egyik oldala. A másikat - többek között - az az élmény jelenti számára, amely­ben egy nyolcgyermekes nyír- adonyi családnál részesült: a nagycsoportos óvodásnak és a hatéves elsősnek egy cipője van, s anyjuk felváltva, hol az egyikü­ket, hol a másikukat viszi óvodá­ba, illetve iskolába. De ezen a ke­vésbé napos oldalon sorakozik az a levél is, amelyben egy tizen­öt éves gyerek azt kéri kará­csonyra, hogy szülei ne vesze­kedjenek. A Nők Lapja főmun­katársa szerint az újságírói pá­lyán az a szép, hogy megtapasz­talni a gazdagok életformáját éppúgy, mint a szegénységet, a nyomorúságot, hogy lehet be­szélgetni híres emberekkel, de olyanokkal is, akiket nem pász­táz a kamera, pedig annyi gon­dolatuk van, annyira érdekes az életük, hogy megérdemelnék a közfigyelmet. V. Kulcsár Ildikónak öt gyer­meke van, s ez megóvja a tolifor­gatókat fenyegető elbizakodott­ságtól. - Az ember önkéntelenül téved, követ el hibát a gyerme­kek nevelésében, s ez helyrete­szi a személyiségét - mondta. Kétszer volt ugyan főszerkesztő, de rájött, hogy ez a beosztás, az örökös viaskodás nem neki való, Ő akkor érzi jól magát, ha írhat. S nem öncélúan, nem sokkoló, hanem mindig segítő szándék­kal. Ezért is örül annak a sok visszajelzésnek, amit írásai ki­váltanak az olvasókból. Jó barát­ja, „pótmamája” volt Janikovszky Éva, akitől még élete utolsó nap­jaiban is lehetett, tudott tanulni. V. Kulcsár Ildikó tanít az egyik újságíró-akadémián és félti a fi­atalokat. Tapasztalatai szerint túlképzés van a szakmában, s lehet, hogy éppen a legjobbak, a legtehetségesebbek nem tud­nak majd érvényesülni a nagy tülekedésben. A stafétabot - a könyvtár ol­vasóinak kérésére - legköze­lebb Szegő Andráshoz kerül, aki várhatóan január végén, február elején találkozik az ol­vasókkal. ■ CS. B. JO MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: JAssuk mennyi támogatást kapott mára az egészségügy. ” Szerencsés nyertesünk: Pánczél Fenencné Mátraszele, Kossuth út 54. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését legkésőbb decem­ber 224g juttassák el szerkesztőségünkbe, az 1000 Ft-os vásárlási utalvány szintén itt vehető át! FOTÓ: P.TŐTH LÁSZLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom