Nógrád Megyei Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 280-304. szám)
2005-12-15 / 292. szám
2005. DECEMBER 15., CSÜTÖRTÖK 11 Pintér János (1914-2005) Életének 92. évében elhunyt Pintér János mester, ökölvívóedző, aki tanítványaival az SSE- ben és az SBTC- ben számtalan sikert ért el. Az egész országban ismert szakembernek számított. Pintér János 1914. augusztus 8-án született Jászladány- ban. A családdal 1928-ban költöztek Zagyvapálfalvára. Az ökölvívással a salgótarjáni polgári iskolában ismerkedett meg, de leventefoglalkozásokon is volt alkalma gyakorolni. Furmann Gyula, majd a zagyvái Fülöp Béla, míg az SSE-nél vitéz Temesváry Trenka Antal foglalkozott vele. Versenyzőként szép sikereket el. Az edzői vizsgát 1943- ban tette le, először az SSE-nél volt, majd 1950-ben, vezetésével létrehozták az SBTC ökölvívó-szakosztályát, ahol hosz- szú évekig tevékenykedett. Időközben a hatvanas évadban Nagybátonyban is dolgozott, majd visszatért a Stécéhez, ahol még a nyolcvanas években is edzősködött. Több válogatott versenyzőt nevelt, így például ő tanítványa volt Sólyom Kálmán, Kára István, Szerémi Andor, Bibók Miklós, a Vanó testvérek, Botos András, Farkas Sándor, Botos Tibor, Hranek Sándor, de sorolhatnánk tovább. Irányítása alatt az SBTC ökölvívó-szakosztálya 1981-ben az országban elnyerte a legjobb nevelő egyesület címet. Tanítványai közül többen a világranglista előkelő helyén lettek rangsorolva, valamint elnyerték az év sportolója kitüntetést. Az utánpótlás-neveléséért számos sportkitüntetést kapott. Pintér János temetése december 15-én, csütörtökön, 11 órakor lesz a salgótarjáni régi köztemetőben. Egy igazi sportembertől búcsúzunk, akit nem felejtünk el. Közös fellépés A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) etikai és fair play bizottsága közös fellépést sürget a sportesemények rendbontóival szemben. A testület, amely a labdarúgó-mérkőzések lelátóin az utóbbi időben előforduló kirívóan sportszerűtlen megnyilvánulásokkal foglalkozott legutóbbi ülésén, egyetért a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Nemzeti Sporthivatal javaslatával, hogy a már meglévő munkabizottság helyett új testület létrehozása szükséges. Ezen kívül felhívja a sportesemények játékvezetőinek, edzőknek, a csapatkapitányoknak és játékosoknak figyelmét arra, hogy az ilyen sportszerűtlen megnyilvánulások alkalmával közös fellépéssel, a konkrét helyzetben legalkalmasabb módon együttműködve lépjenek fel a rendbontókkal szemben. „A közös fellépés az ilyen megnyilvánulások ellen példamutató és békítő hatású” - írta közleményében az etikai és fair play bizottság. Lagerbäck hosszabbított Ugyan csak a jövő évi németországi világbajnokság után jár le Lars Lagerbäcknek, a svéd labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának szerződése, a nemzeti szövetség máris további két évvel meghosszabbította megállapodását a szakemberrel. A sportág svéd vezetőinek lépése nem meglepő, hiszen Lagerbäck sorozatban négy nagy világversenyre vezette ki a skandináv ország nemzeti csapatát. A svéd válogatott a 2006-os vb-re a selejtezőkből többek között Magyarországot is megelőzve kvalifikálta magát, s a június 9. és július 9. közötti világeseményen Angliával, Para- guayjal, valamint Trinidad és To- bagóval került egy csoportba. SPORTTÜKÖR Salgótarjáni siker a megyei rangadón kosárlabda NB II, Közép-magyarországi régió, férfiak, A-csoport Balassagyarmati Justitia Salgótarjáni Beszterce KK 98-105 (24-26,18-23, 26-29, 30-27) Balassagyarmati Városi Sport- csarnok, 50 néző, vezette: Hervay, Szabó A. Bgy. Justitia: KOLTÁNYI21/3, Lovászi 15/12, Kenyeres 15/3, TŐZSÉR 16, Simon 13/3. Csere: Back, Koncsek 7/3, Hives 11. Edző: Boronyai Tamás. St Beszterce KK: KOVÁCS P. 21, SZABÓ Z. 34/6, Tari 9/3, MORAVSZKI 22/9, Kelemen 7. Csere: SOÓS 12/3. Játékos-edző: Soós Gábor. Az eredmény alakulása. 4. perc: 10-12, 8. perc: 20-23,13. perc: 36-29,18. perc: 39-49,24. perc: 53-58,28. perc: 64-72,34. perc: 81 -85,38. perc: 88-93. Kipontozódott: Kenyeres a 33., Simon a 39. percben. A várakozásoknak megfelelően nagy lendülettel indult a találkozó, amelynek alaphangját a hazaiak gyors kosara adta meg. Válaszként két büntető és egy hárompontos érkezett Szabó Zoltántól, mintegy jelezve, hogy ezen a napon őt szinte képtelenség lesz megállítani. Az első öt perc kapkodó játékát követően a több sérült játékosukat nélkülöző tarjániak nyugodtak meg hamarabb, s egy 11-0-ás rohammal lélegzetvételnyi előnyre tettek szert. A visszatérő Boronyai Tamás „jó ütemű” időkérése után azonban a Justitia az első kisszünetre minimálisra faragta hátrányát, majd a folytatásban tíz, válasz nélküli ponttal a vezetést is átvették Simonék. Ezt már Soós Gábor sem nézhette tétlenül, s személyes közbelépéssel igyekezett változtatni a csata menetén. A vendégek trénere a pályán a szokásosnál is szigorúbban felügyelte játékosait, akik ettől annyira „megil- letődtek”, hogy gyorsan vágtak is tizenhét pontot miközben egyet sem kaptak (36-46). Habár a Beszterce lendülete a nagyszünet előtti percekben némileg alábbhagyott, mégis a házigazdák örülhettek inkább a pihenőnek. A harmadik negyedben óriási rohanásba kezdtek a csapatok. A védekezéssel ebben az időszakban egyik fél sem törődött különösebben, inkább a „többet dobjunk, mint kapunk” filozófia érvényesült mindkét oldalon. A tempó a záró felvonásra sem csökkent, itt is, ott is sok célt tévesztett dobást és még több parádés kosarat láthatott a szép számú közönség. A 33. percben azután a gyarmatiak elveszítették az öt személyi hibát begyűjtő Kenyeres Róbertét, aki bár némileg halványabb volt a tőle megszokottól, mégis meghatározó szerepet töltött be. Ekkor talán tudat alatt a tarjániak már el is könyvelték győzelmüket. Ezt azonban közölni kellett volna a hazaiakkal is, akikben továbbra is égett a bizonyítási vágy és az egész mérkőzésen nagyon jól teljesítő Koltányi Gábor vezetésével őrült hajrába kezdtek. Két perc alatt hátrányuk nagyobb részét le is dolgozták, s 84-85- nél már-már utolérték riválisukat. Az idei legjobb formájában kosarazó Kovács Péter azonban három remekbe szabott betöréssel ismét növelte a különbséget, így másfél perccel a lefújás előtt a hazaiak egyetlen esélye a faultolás maradt, hátha a besztercések elhibázzák a büntetőket. Tervük részben be is vált, hiszen a megítélt tizennégy szabaddobásnak csupán a fele jutott rendeltetési helyére. Mivel azonban a gyarmatiaknak ekkor támadásban már szinte semmi sem sikerült, a jó színvonalú megyei rangadó vendéggyőzelemmel ért véget. Boronyai Tamás: - Közönségszórakoztató, nyílt sisakos mérkőzésen alapvető különbség nem volt a csapatok között. A hajrában az döntött, hogy míg mi testvéries elosztásban nyolc „homályt” dobtunk, addig a tarjániak találtak néhány kosarat. Jelenlegi helyzetünkben ez a teljesítmény elfogadható, felkészületlenségünk elsősorban védekezésben mutatkozott meg. Remélem az előttünk álló háromhetes szünetet sikerül megfelelően kihasználnunk, s akkor Kovács Péter (a labdával) fontos kosarakkal járult hozzá a Beszterce KK gyarmati sikeréhez bizakodhatunk egy szebb folytatásban. Soós Gábor: - A táblázaton elfoglalt pozíciók alapján két gyengének tartott csapat ütközött meg, ám ez a játékon annyira nem látszott. Talán mi picivel jobban akartuk a győzelmet, a kritikus időszakokban mindig tudtunk újítani és szerintem több kiváló egyéni teljesítményünk akadt, mint a hazaiaknak. További eredmények: 12 Karátos Iskola - VSTR Hungária 78-98, Eldorádó KE - MAFC Martos 61-113, Bp. Honvéd-BLF- BEAC 64-80, Gödi SE-Old Boys- Malév Bp. Airport HC 94-70, BC Csepel - Monori SE 111-88, Közgáz II. - Ceglédi KE 78-91. A bajnokság állása LBE/VC 1211 11161-8580958 2VSIRHurçpria 1211 11238-10010958 3. MAFC Marte 4GödiSE0idR 12 8 41088-8610833 12 9 3 956-8860833 5.BCCsepd 6 Közgáz IL 12 8 41095-1(600833 12 7 5 981-8960792 ZCegláüKE 8 Budafoki KKj. 11 7 4 791-7150773 11 6 5 80-8170773 9.12 Karate Iskola 10. Malév Bp.AHC 11 5 6 889-8810727 12 5 7 905-983 0708 lLBp.HonvédBLF 12. St Beszterce KK 12 4 8 847-88506G7 12 4 8 844-MQ6G7 13. ÁFD8E 14. QbradóKE 11 3 8 737-7800636 11 3 8 756-8570636 15. Monori SE 10 Bgy. Justitia 12 3 9 853-10380625 13 013 855-1239 0500 Megjegyzés: a Gödi SE-Old Boys és a Ceglédi KE csapataitól egy-egy büntetőpont levonva. ■ H.P. Értékes Hajdú B. Zsinórban harmadszor nyert MTV-s Hajdú B. István nyerte el a 2005-ös Story Érték-díjat a műsorvezető-riporter kategóriában. A Huszti Péter, Presser Gábor, Szinetár Miklós és Vitray Tamás alkotta szakmai kuratórium színész, színésznő, énekes/zenei produkció és műsorvezető/riporter kategóriákban jutalmazott. Céljuk, mint mindig, most is az volt, hogy olyan személyek kapják a díjat, akik nincsenek feltétlenül a televíziók legnépszerűbb műsorainak reflektorfényében, viszont saját területükön kiemelkedőt alkottak az elmúlt esztendőben. így választották az idén a szerény, ám annál tehetségesebb, nézők kedvencét, Hajdú B. István sportriportert. Nagyon örültem, egyrészt, mert ez a díj, amit kaptam, tartalmazza az „érték” szót, amely szójelentése nekem fontos. Másrészt a bírálóbizottság, az odaítélő személyek hitelessége megkérdőjelezhetetlen, így ha ők mondják valamire, hogy értékes, akkor az számomra valóban nagy elismerés. Ez nem egy sportújságírói díj, hiszen bárki meg kaphatta volna. De mivel egy sportriporternek ítélték oda, ez igazán nagy dolog. Az én szakmámban a sportolók teszik naggyá a riportert, akire akkor emlékeznek, hagyőztes meccset közvetít így köszönettel tartozom még például a magyar női és férfi vízilabda válogatottnak, illetve a Labdarúgó BL-ben szereplő csapatoknak” - örvendezett a kitüntetett A zsűri nevében felszólaló Szinetár Miklós döntésüket Hajdú B. magas szintű szakmai tudásával, emellett utánozhatatlan egyéni stílusával, és humorával indokolta. A díjra nomi- nált személyek egyébként nincsenek, a kuratórium bárkit választhat a magyar médiaszereplők közül, az Értékdíj megnyerésének feltétele a kuratórium egységes döntése. 2003- ban Simon András, 2004-ben pedig Krizsó Szilvia nyerte el ugyanebben a kategóriában a díjat, joggal állíthatjuk tehát, a Magyar Televízió mintegy „uralja” ezt a kategóriát ■ (sts) Hajdú B. István Minden egy parányi helyen lövőre öttusa Európa-bajnokság hazánkban Egy biztos, nem fog lekopni a nézők cipője, amikor a 2006-os öttusa-világbajnokság eseményeit megtekintik, ugyanis Budakalászon, az Omszk-tó partján egy 150 méteres körben minden tusát egy helyen láthatnak. Budakalász minden bizonnyal beírja nevét az öttusasport krónikáskönyvébe, hisz ilyen kis területen még soha senki sem rendezett, nemhogy kontinensbajnokságot, hanem öttusaversenyt sem. Most pedig itt precedens, mert a Magyar Öttusa Szövetség, Budakalász nagyközség és a GP Sport Kft összefogásával a helyi sportcsarnokban, a település labdarúgópályáin, és az Omszk-tó partján kialakított futópályán az erre az alkalomra felállított mobil medencében rendezüc meg a 2006. évi férfi és női öttusa Európa-bajnok- ságot - a névadó főszponzor HVB Bank Kupáért A versenysorozat színhelyeit 7 hónappal az első versenynap előtt mutatták be a szervezők. - Reményeink szerint az 1999-es margitszigeti világbajnokságra emlékeztető ünnepi hangulat jellemezheti az itteni versenyeket, amelyet a magyar résztvevők sikerei még forróbbá tehetnek - mondta Császári Attila, a Magyar Öttusa Szövetség elnöke. - A .lehető legrövidebb utak” Európa-baj- nokságának megrendezésére készülünk, hiszen mind az öt versenyszínhely egy százötven méteres sugarú körön belül helyezkedik el - hangsúlyozta Pécsi Gábor, a szervezőbizottság elnöke. Július 13-tól a selejtezőket bonyolítják le, ezt követően az egyéni döntők következnek, utoljára íredig a férfi és női váltókat tartják meg. A sport- csarnokban mérik össze az erejüket pisztolylövésben, kilenc jráston ugyanitt zajlanak majd a vívóversenyek. A három szabadtéri erőpróbának a tóparti létesítmények adnak otthont, és néhány héten belül eldől, hogy 25 méteres, hatpályás mobil medencét alakítanak-e ki, vagy egy 33 méteres nyolcpályás és hosszú távú megoldást jelentő medencét építenek az úszáshoz. Jó előjelnek tekintik a szervezők, hogy a szövetséget hosszabb ideje segítő T-Mobile Magyarország Rt, a Volkswagen és az MVM Rt mellé más szponzorok is csatlakoztak. ■ (satis) FOTÓ: HORVÁTH TAMÁS