Nógrád Megyei Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 280-304. szám)
2005-12-02 / 281. szám
4 2005. DECEMBER 2., PENTEK NÓGRÁD MEGYE Összetett védelem egy szúrással... A jövő évtől új védőoltási rend lép életbe Magyarországon. Az előzményekre, indokokra hívja fel egyebek mellett a figyelmet az alábbiakban az ÁNTS7. Nógrád Megyei Intézete. NÓgrád megye. A fertőző betegségek megelőzésének leghatékonyabb és leggazdaságosabb módja a védőoltások alkalmazása. Hatásukra a szervezetben olyan ellenanyagok alakulnak ki, melyek működésbe lépnek az adott kórokozó „támadásakor”, és megvédenék a betegségtől. Ha egy közösség bizonyos százaléka, hányada be van oltva, nem alakul ki járvány, de egyéni védelme csak annak van, aki kapott oltást. Magyarországon tíz fertőző betegség ellen kötelező az életkorhoz kötött, védőoltás. Az életkorok megválasztásánál az a döntő, hogy mikor a legveszélyeztetettebb a gyermek az adott betegségre, tehát mikor kell oltani, hogy ne legyen beteg. Ezért nem célszerű a halogatás, mert bizonyos életkorban a gyermek védtelen lehet egy-egy - esetleg nagyon súlyos - kórral szemben. Magyarországon tíz betegség - a gyermekkori tuberkulózis, haemophilus influenzae B baktérium okozta súlyos fertőzések (agyhártyagyulladás, tüdőgyulladás), a torokgyík, szamárköhögés, tetanusz, járványos gyermekbénulás, kanyaró, mumpsz, rózsahimlő és a hepatitisz B vírus okozta májbetegség - ellen kötelező a védőoltás. (Ezek rendjét több jogszabály határozza meg, továbbá minden évben megjelenik egy módszertani levél, mely az orvosoknak nyújt segítséget.) Az így megelőzhető fertőző betegségek járványügyi helyzete a legjobbak közé tartozik Európában. Nógrád megyében - többéves adatokat vizsgálva - a gyermekek több mint 99%-a kapta meg a kötelező védőoltásokat. Ezt a nagyon jó szintet tartani kell ahhoz, hogy járványok ne alakulhassanak ki. 2006. január 1-jétől új oltási rendet vezetnek be Magyarországon. Bizonyos korosztályok már másféle oltóanyaggal lesznek oltva, mint eddig. A Sabin-csepp helyett a járványos gyermekbénulás elleni vakcinát injekcióban fogják kapni a gyerekek. Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint ugyanis 2010-ig minden országnak át kell állni erre a formára ahhoz, hogy a járványos gyermekbénulást okozó vírus cirkulációját, mozgását megállítsuk a Földön. Az új oltóanyag - egyidejű beadással, vagyis egy „szúrással” - több betegség ellen véd, mert tartalmazza a torokgyík, szamárköhögés, tetanusz, járványos gyermekbénulás és a haemophilus influenzae B elleni antigéneket. További változás, hogy a szamárköhögés megelőzésére adandó oltóanyag nem a teljes, elölt baktériumot tartalmazza, hanem annak csak bizonyos részeik így ugyanolyan mértékű védettség alakítható ki, mint az egész kórokozóval, de ezt olyan gyermekek is megkaphatják, akiknél az eddig valamilyen más, állandó betegségük miatt ellenjavallt volt. S emiatt nem voltak védettek a fertőzés ellen. Szauazzon az Európai Kirakatra! Most minden vásárló zsűritag és értékes nyereményekhez juthat! Közös jólék a VOSZ és a Nógrád Megyei Hírlap felhívására. Kedves Olvasónk! Járjon nyitott szemmel a városában, s szavazzon a legszebbnek, legigényesebbnek tartott kirakatra Az üzlet nevét, címét írja be a szavazólap üresen hagyott részébe, s küldje azt el a Nógrád Megyei Hírlap címére, niri Beküldő neve, címe: EURÓPAI KIRAKAT jeligével a VOSZ, va. Voksát e-mailen is elküldheti a játék meghirdetőinek címére. Szavazni Ezüstvasárnapig lehet, az eredményeket Aranyvasárnapon tesszük közzé. A játékban résztvevők között a kiírók értékes ajándékokat sorsolnak ki, míg a győztes kirakat vándorserleget és oklevelet (Európai Kirakat) nyer el. VOSZ Nógrád Megyei Irodája, 3100 Salgótarján, Alkotmány út 9./A, vosznograd@profinter.hu ; Nógrád Megyei Hírlap, 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6., nmedia.szerk@axels.bu Város: Cég neve, címe: Gondolatokkal egészségünkért Szív- és érrendszeri betegségek megelőzési lehetőségeiről szóló írásaim központi témája az életmód változtatás fontossága, amelynek része az előző cikkben is már írt (túl)táplálkozási és mozgási (vagy nem mozgási) szokásaink gyökeres megváltoztatása mellett a stressz kerülése, illetve káros élvezeti szokások elhagyása, mint a dohányzás és a túlzásba vitt alkoholfogyasztás. Addig, míg az előbbiek csak rajtunk múlnak, stresszhatás környezetünkből nap mint nap ér bennünket. Bizonyított tény, hogy következtében szervezetünk immunrendszere legyengül, így minden ártalmas hatás fokozottan képes érvényesülni: védtelenebbekké válunk a fertőzésekkel, pszichés ingerekkel szemben. Mindezek gyulladásos reakciót váltanak ki az erek belső falán, következményes érelmeszesedést, érszűkületet, infarktust okozva. Hogyan tudjuk mindennapjaink stressz-szitu- ációit elkerülni? Szinte sehogy. Ellenben megtanulhatjuk őket kezelni, közömbösítve ártalmas hatásukat. Az első és legfontosabb a belső egyensúly megteremtése: béküljünk ki önmagunkkal és közvetlen környezetünkkel a szó valódi és átvitt értelmében egyaránt. Edzzük fizikailag is magunkat, ezzel lelkünk egyensúlya is helyreáll. A jóleső fáradtság stresszoldó hatású. Kerüljük a fölösleges ingereket: ne nézzünk állandóan tévét, inkább olvassunk szép- irodalmi műveket, hallgassunk nyugtató zenét. A klasszikusok közül Mozart dallamai különlegesen jótékonyak. Ráérő tudósok ezt is megvizsgálták. A lágy taktusok mellé persze egy pohár, tőkén termett szőlőből készült vörösbor elfogyasztása is komoly védőhatással bír. Csakhogy az alkohol is olyan, mint a gyógyszer: túl kevés hatástalan, túladagolva mérgező. Mit is jelent ez pontosan? Hölgyek számára a kívánatos, napi rendszerességgel fogyasztandó mennyiség napi két deciliter bor, míg férfiaknak három deciliter. Hangsúlyozandó a rendszeresség és a mérsékletesség. Hét végén a heti adag egyszeri elfogyasztása olyan hatású, mint amikor a heti vérnyomáscsökkentő gyógyszeradagot egyszerre veszi be valaki: igencsak szédül tőle! Sajnálatos, hogy nemzetünk NEM a mérsékletességéről híres, vagyis az ország két részre szakadt: vannak a sohasem és vannak a nagyivók. Akár csak a gyógyszerszedésben... Konkrétan tehát a túlzott alkoholfogyasztás hatására az agyi érkatasztrófák rizikója - kialakulásának veszélye - növekszik meg jelentős mértékben. Amennyiben ezek valamelyike bekövetkezik, féloldali bénulással járhat, s ez az esetek túlnyomó többségében végleges állapot. A másik népszerű, igen ártalmas élvezeti cikk a dohány. Levelének elszívása nemcsak ereinkben okoz „koromlerakódást”, azaz érelmeszesedést, súlyos érszűkületet, hanem a tüdő- és gégerák rizikóját is megsokszorozza. Sokan és sokat dohányoznak ebben az országban. És ráadásul nem is igazán kulturáltan teszik mindezt: eldobott csikkekkel tele az Ország, amerre csak megyünk. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a passzív dohányzás ártalmasságát, aminek minden olyan gyermek ki van téve, akinek szülei lakáson belül hódolnak eme szenvedélyüknek. Javaslom mindenkinek a stresszoldás egyéb módját választani, például egy kiadós kocogást. Sok pénzt meg lehet így spórolni, még a legdrágább futócipő vásárlása esetén is. Most kérem, hogy mindenki, aki elolvasta ezt a kis írást, üljön le egy percre, s gondolja át, mit tett eddigi életében egészségéért, s mit ellene. Félek, hogy a mérleg nyelve nem a pozitív irányba fog mozdulni, de változtatni sohasem késő... A következő cikkem a szülőknek szól majd: mit tegyenek gyermekeik egészségéért, hiszen a prevenciót, a megelőzést a fogantatás előtt kell elkezdeni. Dr. Balogh Botond Cikksorozatunkat a Nógrád Megyei Irányított Betegellátási Rendszer támogatja Nyitott hét vége a Chevrolet Kenderesinéi Tesztvezetés, téligumi-akció, ingyen műszaki Tesztautók várják mindazokat, akik a hét végén ellátogatnak a Chevrolet Kenderesihez, Salgótarjánba. A különleges akciók hét végéjén fantasztikus árajánlatokkal kínálják a Sparkot, a Kalost, vagy a Lacettit, s most érdemes téli gumit is rendelni, hiszen aki „egyet fizet, kettőt kap”! PR-TNL Salgótarján. December 3-án és 4- én meghosszabbított nyitva tartással állnak az ügyfelek rendelkezésére a Chevrolet salgótarjáni márkaképviseleténél. Kenderest Géza cégvezető elárulta, hogy ismét számos meglepetést tartogat az érdeklődőknek és leendő vásárlóinak. Lesz tesztvezetés, kívánságra ingyenesen átvizsgálják a vendégek gépkocsiját*, ráadásul most igen kedvező feltételekkel juthatunk téli gumihoz, felnigarnitúrához. Az idei év újdonsága a Chevrolet Spark, a hazai piac egyik legolcsóbb kisautója, amelyet különösen ajánlanak hölgyek részére. Ez az autó megbízható, ötajtós, tehát jól pakolható, olcsón üzemeltethető, rendkívül alacsony fogyasztású (4 1/100 km). Elődje, a Daewoo Matiz is roppant népszerű volt, ám a „Szikra” fantázianevű utód felszereltsége már egy középkategóriás autóéval vetekszik. A Spark 1 749 000 forinttól elvihető, vagyis, a listaárnál 80 ezer forinttal olcsóbban. Megszokhatták már a vásárlók, hogy a nyílt hét végéken legalább egy kampánymodell is bemutatkozik, a szokottnál is jobb ár és felszereltség kondíciókkal. Ezúttal a Kalos Winter Edition modelljét ajánlja az érdeklődők figyelmébe Kenderesi Géza, nem véletlenül.- A téli útviszonyokra igazított Kalosban (erre utal az elnevezés is) szinte minden megtalálható, amire egy átlagos autó- tulajdonosnak szüksége lehet, sőt, azon túl is - mutatja be az autót Kenderesi Géza. - A 2 279 900 forintos alapárban benne foglaltatik az ABS, a dupla légzsák, a klíma, az állítható szervokormány, a központi zár, az indításgátló, az elektromos ablakvezérlő, a 4 hangszórós CD-s rádió, s még a lökhárítót is színre fújták, mert így elegáns. Az autót akár befizetés nélkül elviheti új tulajdonosa, mert a hitel törlesztésére akár 10 év áll rendelkezésére. A hazai középkategóriás kínálat talán legjobb ár/érték arányú gépkocsija a Chevrolet Lacetti. Ez az autó - mint elődje, a Daewoo Nubira - szinte mindent tud, közkeletű kifejezéssel élve fullos. Egy öttagú családnak, de akár vállalkozásnak is ideális. Különösen ajánljuk az 1,4 literes motorral szerelt változatot, amely 16 szelepes, s 90 lóerőt teljesít. Alapfelszereltsége a két légzsák, az ABS, a szervokormány, az elektromos ablakemelő, a CD-s rádió, vagy az állítható kormány. Most ez a modell 350 ezer forint árelőnyt élvez. Idén vegyek, vagy jövőre? - teszi fel a kérdést mostanában sok autós. Nos, Kenderesi Géza számításai szerint egy középkategóriás modell esetében akár 250 ezer forintot is megspórol az, aki idén szánja el magát a vásárlásra, hiszen a jövő januárban életben lévő regisztrációs adó tovább nő. Mindemellett az akár 150 ezer forint megtakarítást is eredményező flottalízing csak december 31-ig vehető igénybe.- A Chevrolet modellekről kevesen tudják, hogy a General Motors azért vásárolta meg a Daewoo gyárat, hogy Chevrolet néven ne csak Amerikának, hanem Európának is kifejleszthessenek egy kelendő és elérhető autócsaládot. Tévedés azt hinni, hogy a Chevrolet egyet jelent a nagy fogyasztású versenyautókkal, amelyeket a NASCAR-ban látni, hiszen az előzőekben említett modellek kifejezetten kis fogyasztásúak és a fenntartási költségük is rendkívül alacsony - jegyzi meg Kenderesi Géza. Végezetül azt is megtudtuk, hogy a nyitott hét vége keretében téligumi-akció is zajlik. A csak gumiköpenyt vásárlókra a „hármat fizet, négyet vihet” akció vonatkozik, míg akik lemezfelnit vásárolnak, négyet vihetnek kettő áráért. Mindehhez hozzá tartozik az ingyenes felszerelés és a már említett, bejelentkezéshez kötött téli állapotfelmérés. A Chevrolet Kenderesi szalon mindkét napon 9-től 16 óráig várja az érdeklődőket? * Bejelentkezés alapján, alkatrész költség nélkül! HÉT VÉGI ÜGYELETEK Orvosi készenlét SALGÓTARJÁN: a hét végi ügyeleti ellátás pénteken 16 órától hétfő reggel 8 óráig tart. A központi ügyelet (felnőtt és gyermek) az, Ady Endre út 3. szám alatt, a volt bőr- és ne- mibeteg-gondozó épületében lévő egészségügyi létesítményben van. Tel: 32/410-853. Az anyatejgyűjtő állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt - a fenti napokon reggel 8-9 óra között veszik át a tejet. Fogászati ügyelet: a heti pihenőnapokon, munkaszüneti és és ünnepnapokon 8-14 óráig a Szerpentin út 19. szám alatt. BALASSAGYARMAT: a Rákóczi út 125-127. szám alatt, szintén a fenti időkben lesz az ügyeleti ellátás. Telefon: 06- 35/301-621. BÁTONYTERENYE, RÉTSÁG: az alábbi helyeken tartanak ügyeleti ellátást, pénteken 16 órától hétfő reggel 7.30 óráig.- Bdtonyterenyéru az Ózdi út 60. szám alatti rendelőben, telefon: 06-32/353-344;- Rétságoru a József Attila út 13. szám alatti rendelőben, telefon: 06-35/350-561. SZÉCSÉNY: a Rákóczi út 113. sz. alatt lesz a fenti napokon ügyelet. Telefon: 06-32/370-432. PÁSZTÓ: a gondozóházban, a Hársfa utca 1. szám alatt (a rendelőintézet mögötti Semmelweis utcai bejáratnál) lesz háziorvosi ügyeleti ellátás a fenti napokon. Telefon: 06- 32/561 -020, vagy 06-32/561-000/2191-es mellék. Gyógyszertárak nyitva tartása Hét végi ügyeletet - a fenti napokon - az alábbi gyógyszer- tárak tartanak megyénkben: SALGÓTARJÁNBAN a Főtér 2. szám alatti Kamilla gyógyszertár; BALASSAGYARMATON a Rákóczi u. 22. szám alatti Winkler gyógyszertár; BÁTONYTERENYÉN az Ózdi u. 31. szám alatti Elixir gyógyszertár; PÁSZTÓN a Semmelweis u. 9. szám alatti Gyógyír gyógyszertár; SZÉCSÉNYBEN a Rákóczi u. 94. szám alatti SzL Jób gyógyszertár; RÉTSÁGON nincs ügyelet. Állatorvosi ügyeletek A Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Megyei Szervezetének magán-állatorvosi (betegbejelentés) ügyeleti szolgálatának időtartama péntek (vagy az ünnepnap előtti munkanap) 14 órától hétfő (vagy az ünnepnapot követő nap) reggel 6 óráig tart BALASSAGYARMAT ÉS SZÉCSÉNY ÜGYELETI KÖRZET (B.-gyarmat, Szécsény, Szügy, Rimóc, Terény székhelyű állatorvosi működési terület): Dr. Koós Hutás Ferenc Balassagyarmat, Rákóczi u. 48. Tel.: 06-35/310-960,06-70/213- 3612. RÉTSÁGI ÜGYELETI KÖRZET (Rétság, Romhány, Diósjenő, Dejtár, Nézsa, Nagyoroszi, Érsekvadkert, Drégelypalánk székhelyű állatorvosi működési terület): Dr. VirsingerNorbert Szendehely, Váci u. 32. Tel: 06-35/376-184, 06- 30/338-1762. SALGÓTARJÁNI ÜGYELETI KÖRZET (Salgótarján, Cered, Litke, Karancslapujtő, Bátonyterenye, Mátraterenye székhelyű állatorvosi működési terület): Dr. Papp Tamás Bátonyterenye, Munkácsy u. 4. Tel/mobil: 06-32/350-616, 06-20/9367-370. PÁSZTÓI ÜGYELETI KÖRZET (Pásztó, Kálló, Alsótold Ecseg, Palotás, Márkháza székhelyű állatorvosi működési terület): Dr. Baboss CsongorKáüó, Kossuth u. 41. Tel.: 0632/477-033,06-30/900-5568. ★ ★ ★ A Nógrád Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás hatósági állatorvosi ügyeletéi: BALASSAGYARMAT, SZÉCSÉNY ÉS KÖRNYÉKÉN (Szán da, Érsekvadkert, Terény, Magyarnándor, Őrhalom, Varsány, Rimóc, Endrefalva): Dr. Perjés Zoltán Balassagyarmat, Béri B. Á. u. 13., tel/mobil: 06-35/311-187. SALGÓTARJÁN ÉS KÖRNYÉKÉN (Salgótarján Cered, Ka- rancskeszi, Karancslapujtő, Kishartyán, Bátonyterenye, Márkháza, Mátraterenye, Kazár és környéke): Dr. Papp Tamás Bátonyterenye, Munkácsy u. 4., tel/mobil: 06- 20/9367-370. PÁSZTÓ, PALOTÁS ÉS KÖRNYÉKÉN (Pásztó Kálló, Cserhátszentiván, Ecseg, Palotás és környéke): Dr. Baboss Csongor Kálló, Kossuth út 4L, tel/mobil: 06-32/477-033.