Nógrád Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 255-279. szám)

2005-11-26 / 276. szám

4 2005. NOVEMBER 26., SZOMBAT KULTÚRA Három a magyar igazság... „Adjon Isten jó estét, ha ráér!” - köszön be az egyik fő­szereplő, s már ezekből az üdvözlőszavakból is lehet következtetni Tamási Áron „Énekes madár” című népi játékának stílusára. A darab légköre merőben más, mint a bérletsorozat legutóbbi „békebeli”, polgári víg­játékáé - a „Zsákbamacská”-é - és ugyancsak alapo­san eltér a következő előadás - a fojtott légkörű pszi­chikai dráma, a „Kakukkfészek” - karakterétől. Tamá­si alkotása sajátos hangulata, különös zamatú humo­ra, nyelvezete révén kedves, üde színfoltként van jelen - ha erre módja adatik - a magyar színpadokon. A székely- földi Farkas- lakán szüle­tett Tamási Áron 1925- ben novellái­val lépett be az irodalomba, de az igazi hírnevet a harmincas évek­ben írott „Ábel... ’’-trilógia hozta meg számára. A harmadik kötet végén megfogalmazott gondolata szállóigévé vált: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon le­gyünk benne. ” Sikerrel próbálko­zott drámaírással is. Mint mondta, nem a becsvágy, hanem „az egész­séges ember” természetes, józan ösztöne terelte a rivalda felé, a „leg­szigorúbb” és „legizgatóbb” mű­fajban is a „székelység emberi kö­vete” kívánt lenni. Mintegy húsz színpadi mű - többek között a „Boldog nyárfalevél”, „Búbos vi­téz”, „Csalóka szivárvány”, „Hegyi patak”, „Hullámzó vőlegény”, „Tündöklő leromos”, „Vitéz lélek” - fűződik a nevéhez. Már a címek is arról árulkodnak, hogy e dara­bokban a költészetnek és a képze­lőerőnek, a mesének van kitünte­tett szerepe. A mélyebb elemzés azonban arra is rámutat, hogy a lí- raiság gyakran balladai komor­sággal társul. Annál is inkább mert a szerző forrásaiban egy­aránt támaszkodott a folklór vilá­gi hagyományaira és a vallási, szakrális szokásokra, felhasználta a babonák, a hiedelmek, a misztérium- és pas­siójátékok számos elemét. A szín játszás népi ágát, a pa­raszti kultú­rát képvise­lő művei­ben „a ha­talmában gyengébb, lelkében erősebb” ábeli jel­lem igyek­szik diadalt aratni a sötét erőkön - nem ritkán tanító, ne­velő szándékkal. E jellemzők mindegyi­ke fellelhető az 1933-ban írott és rá két évre bemutatott Péter) „Énekes madár”- banis. Ebben az egyetlen napig - nyá­ri alkonyaitól, a csillagos, holdvilá­gos éjszakán át a hajnali virrada­tig tartó - játékban nemzedéki el­lentétek feszülnek, s - mint Tamá­si Áron megjegyezte - „érzelmi és érdekalapon küzdelem az élet: eb­ből adódik a darabban is minden konfliktus. " Az alig serdült, őszin­te, tiszta lelkű ifjak - Kömény Mó­ka és a kicsi Magdó - kerülnek szembe a már sok mindent meg­élt, a fiatalabbakra irigy két - har­minc-negyven éves - férfival és nővel. Utóbbiak nővérei Mag­dónak, s bár vetélytársak is, ab­ban önző vágyaikat követvén egyetértenek, hogy nem tudják el­viselni húguk beteljesülni látszó szerelmét Irtóznak a gondolattól, hogy Magdolna előbb révbe érjen, mint az ők, akiket tíz, illetve tizenöt éve hiteget a vőlegé­nyük. Ugyanis Eszter és Regina széptevői Bakk Lukács és Préda Máté - egyre csak : hangoztatják, ígérgetik a há­zasságkötést, a két pár szá­mára egy es­küvőt javasol­nak, de ez csak arra szolgál, hogy továbbra is húzzák-halasszák az időt. Különösen amióta rádöbbennek a A góbé kópé Lukács (Mikó hîgifjâbb Gondos lány István) oktatja „leendő ártatlan, hamvas szép­sógorát” Mátét (Győri ségére. A vénlányok egyik főszereplőként is jól ráérzett Tamási gondolati és nyelvi világá­ra. Puritánul, minden túlzástól, modorosságtól mentesen formálja meg a csavaros gondolkodású, oly­mind a négy - a kártevő varjakra figyelmeztető dobos, a kecskeképű boszorkány, a gyóntatópap és a kántáló vénasszony - epizódszere­pében. Szabó Anikónak - aki a Móka (Boros Zoltán) és a kicsi Magdó (Borbély Krisztina) szerelme túlél minden ármánykodást Háttérben az ellenpár­ti „öregek”: Eszter (Hűvösvölgyi Ildikó), Lukács (Mikó István), Máté (Győri Péter) és Regina (Ivancsics Ilona) persze nem hagyják magukat és Mókára vetik ki a hálójukat. így „közös” érdekből az agyafúrt Lukács irá­nyításával különféle próbákat, cselvetéseket eszelnek ki, - s még a fiú kútba fojtásának kísérletétől sem riadnak vissza - az ifjak igaz, mély szerelme azonban győzedel­meskedik minden nehézségen. Míg az „öregek” a társadalmi szo­kásjog alapján próbálnak ítélkez­ni, a fiatalok a természeti erőkkel ápolnak jó barátságot és segítséget kapnak Móka szülőanyjától is. S amikor már minden veszni lát­szik, akkor Magdó fohászának, imádságának hatására az eltolha­tó házfal, a búvóhelyül is szolgáló ágaskodó, megnyúló diófa és a fel­röppenő énekes madár csodát tesz. A darab legvégén a nászágy, a „megnyílt mennyoszág” menti meg a bosszúvágyók dühétől az if­jú párt. À Turay Ida Színház igyekezett - mind tartalmilag mind a formai megoldásokat tekintve - igazodni Tamási darabjának jellegéhez, sa­játosságaihoz. Ebbéli törekvésé­ben remek társra talált Mikó Ist­vánban, aki rendezőként és az kor csúfondáros, csípős szavú gó­bé kópé, Lukács alakját. Önkénye­sen öregítette viszont az eredeti­ben harmincöt éves agglegényt öt esztendővel. Lukács lehetséges só­gorát, a nehézkes észjárású, vehe­mens Mátét Győri Péter alakítja korrekten. A nőpartnerek közül a Reginát játszó Ivancsics Ilona a hi­telesebb, Hűvösvölgyi Ildikó Eszter nevű vénlánya olykor túlzóan ká­rál még akkor is, ha álarcos kísér- tetalakokat lát és gyakran felesle­gesen hahorászik. Ugyancsak a kelleténél többet és hangosabban óbégat a „beteg", „halálát váró” Móka, akit Boros Zoltán egyébként huncut, furfangos, de jóságos, sze­retni való, társát magasba emelő fiatalembernek ábrázol. A kevés­bé ismert Borbély Krisztina nem okoz csalódást az elnyomott kis­testvér, a dacos Hamupipőke és a férfiszemek számára is oly vonzó, érzelemgazdag kicsi Magdó alak­jában. Régen láttuk ilyen jónak, felszabadultnak Benkő Pétert „Zsákbamacskádban a harsány, házsártos Holicánét formálta meg - ezúttal is apróbb szerep jutott: Kömény Ignácnét, Móka anyját kelti életre. Bizonyára valamennyi szí­nészt alaposan próbára tett Ta­mási szép, de a mai nyelvhaszná­lattól távoli mondatfűzése, szó- használata. Máté például a kö­vetkezőket mondja érkezésekor: Jöttem volna, csak előbb más gú­nyát akartam venni, erre a nagy innapra... S osztón ugyanvalóst siettem, de egy veszett kutya az ütőn megakasztott.” Móka vi­szont így udvarol szíve válasz­tottjának: „Te, én úgy szeretnék va­lami erőssen kedveset mondani neked!” S a kiejtés, a hangsúly nehézségeit ehelyütt nem is le­het érzékeltetni. A társulat javá­ra szóljon: becsülettel megoldot­ták e nem könnyű feladatot, kö­vetkezetesen végigmentek Tamá­si Áron útján. ■ Csongrády Béla „Nem a művész, hanem a mű” Pádár Lászlóné, a Területi Művelődési Intézmények Egyesülete Nógrád Megyei Könyvtárának igazgatója köszöntötte a törzsközönséget és külön az „új arco­kat” is a „Nyitott könyv” olvasókör, „Összefogás helyi értékeinkért” mottót viselő felolvasóestjén. Bemutatta - Fehér Klára, a jeles írónő jellemzését is idézve - Marschalkó Zsolt salgótarjáni költőt, drámaírót, gim­náziumi tanárt, majd átadta a szót az est vendégének. Utalt arra, hogy korai korszaká­ban írt - többek között - Madách, Mikszáth és Balassi műveinek megzenésítéséről, miként zenetör­téneti elemzésekkel is kipróbálta magát. Mint elmondta, legutóbb összeállított egy terjedelmesebb történeti tanulmányt is „Róna Fri­gyes és a salgótarjáni szimfonikus zenekar” rímmel, s beszélt a jeles karmester, zenetanár ghánai tar­tózkodásáról és munkásságáról. 1991-ben, a megyei könyvtár kiadásában jelent meg első, az „Ostromállapot” című kötete, ben­ne monodráma-trilógiája és egy kis szatirikus meseregény. A könyv hátsó borítóján található re­zümét fel is olvasta a szerző. Ebből valók az alábbi sorok is: „Magunk­ra maradunk egyszer mindannyi­an. Hiába állnak mellénk rokonok, barátok, ismerősök és ismeretle­nek, egynapos cimborák, sírig hű szeretők: a nekünk rendelt harcot soha senki nem vívja meg helyet­tünk. A világ adhat ugyan felmen­tést, de semmit sem ér az, ha mi nem tudunk elszámolni tette­inkkel.. ” Marschalkó Zsolt a cím­adó Balassi-monodrámából is idé­zett egy részletet, majd elmesélte az „Ostromállapot”-ból a „Cipru­sok és csillagok” című monológ megírásának alapját képező, Al­Marschalkó Zsolt a felolvasóesten Marschalkó Zsolt elmondta, gyermekkorától írogat, eredetileg erdőmérnöknek készült, ám elő­ször mégis tanítói és énektanári diplomát szerzett, később elvégez­te a zeneakadémiát. Kezdetben in­kább csak zenei témájú írásaival jelentkezett, miként az első novel­láit is a muzsikából merítette. Mintegy másfél tucat tanulmányt, több jegyzetet is készített. Első si­kerét 1989-ben érte el a Madách- pályázaton, „Mátrai képek - Feje­zetek Nógrád megye zenetörténe­téből” című tanulmányával. Ebből olvasta fel az „Elfelejtett prímások” című részt. bért Schweitzer, a nagy tudós kö­ré fonódó háttértörténetet. Versek következtek a „Vándor az óceánnál” című, 1999-ben meg­jelent kis kötetéből, amelynek - miként szinte mindegyik kiadott művének - illusztrációit és cím­laptervét Orbán György János ké­szítette. Az elsőben Balassihoz „nyúlt vissza”, a második, a Jób lá­zadása” című pedig a bibliai alak történetéhez kapcsolódott. Harma- di kként a „Mondóka ” következett, amelynek zenés feldolgozása a Vertich Színpad tagjainak előadá­sában a Palóc Parnasszus mottójá­vá lett: „ A macskakő közt, /sárguló fű. / Nem a művész, / hanem a mű/A forrás vize és nem a kút / Nem acél,/ hanem az út ” Ezután a Palócföld Mikszáth- különszámában megjelent „Az egyik jeles mondat” című írását olvasta fel az író, amelynek ap­ropója ez a Mikszáth-mondás volt: „Az emberek azért boldogta­lanok, mert nem tudják, hogy bol­dogok. "Végül a „Kaméleonidász” című kötetét vette kézbe. A cím­adó darabot az Újpesti Színház drámapályázatának nyertese­ként - először 1994. április 15- én, Budapesten vittek színre, s amit később aztán több helyütt- itt Salgótarjánban is - nagy si kerrel játszottak.- Marschalkó Zsolt ezen az estén szerkesztőként is jól vizsgázott, úgy válogatott műveiből, hogy azokból egész habitusa kibonta­kozott. Igazolta dr. Praznovszky Mi­hály irodalomtörténészt, aki azt ír­ta róla egy helyütt: „Gondolkodása szabad, fantáziája nagyívű ” ■ Baráthi Ottó JO MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése:,Nekem öröm, ha kikísérhetem anyukát az állomásra. ” Szerencsés nyer­tesünk: Derer Istvánná Rákóczibánya, Újélet u. 38. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését legkésőbb december 1-jéig juttassák el szerkesztőségünkbe, az 1000 Ft-os vásárlási utalvány szintén itt vehető át! Cl Cl ERŐD MARAD­VÁNYA Cl CSIKÓIT) JÁS HELY­SÉGE ZENEKARI PENGE­TÖS NAGYRÉDE CENT­RUMA L A SZAM- TAN-MÉR- TAN OSZ­TÁLYZATA L ŰRJÁRMŰ RÉSZ­EGYSÉGE TÉVESEN LEJEGYZŐ SZÉKHE­LYE: SZÉK SZÁRD LENNON ÖZVEGYE (YOKO) PITYEREG KÍNAI VEZÉR V. IDEGEN FOSZTÓ­KÉPZÖ RÓMAI FÉRFIRUHA VOLT FÉNYTAN RÉSZE ! FOTÓ:P. TÓTH LÁSZLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom