Nógrád Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 255-279. szám)
2005-11-24 / 274. szám
4 2005. NOVEMBER 24., CSÜTÖRTÖK Mit akarunk a világtól, vagy a világ mit akar tőlünk...? Ááááá...! Mindjárt 18 éves vagyok, lassan érettségizek, és el kell döntenem mit is akarok csinálni, mivel szeretnék foglalkozni. De én még nem tudom! Életem talán legnehezebb döntése ez. Ha rosszul döntök, teljesen elronthatom a további életemet. Nem akarom azt, hogy olyan állásom legyen, amit nem szeretek. Egyáltalán lesz-e állásom? El tudok-e majd helyezkedni? Salgótarjánban elég nehezen. Már most ezen idegeskedem. Ez nem normális, és nem csak én vagyok ilyen. Gondolok a jö- vőmre, csak kétségbe vagyok esve. Nem akarom azt, hogy 35 évesen is a szüleimnél éljek. Vagy ha már nem, akkor 50 éves koromig fizessem a hitelt, amit a lakásra vettem fel. Ha sikerül olyan eredményt produkálnom az érettségin, egyetemre vagy főiskolára megyek. Diplomát szerzek. De előbb el kell odáig jutnom. Meg kell először értenem az új érettségi rendszert, a felsőoktatásban tervezett változásokat, ami elég bonyolult. A tanárok tájékoztatnak erről-arról, de még így is elég hiányosak az ismereteink. És ez nem az ő hibájuk... ■ Engelbrecht Éva Madách Imre Gimnázium 12. b Világvándor A középiskolás évek és az érettségi után a legtöbb fiatal vágya, hogy bekerüljön valamilyen főiskolára vagy egyetemre. Az én álmom azonban különbözik a többiekétől. Persze én is szeretnék tanulni, de ha lehetőségem lesz rá, akkor nem a felsőoktatás szigorú intézményrendszerében, hanem inkább a saját tapasztalataim alapján az igazi életben próbálom ki magam. Az én álmom az, hogy egyszer világvándor legyek, és felhívjam a figyelmet a kapitalista társadalom problémáira. Az utam jelmondata az lesz: „Nem akarok egy újabb tégla lenni a falban.” Ez azt jelenti számomra, hogy nem akarok egy olyan világban élni, ahol az „ember” szó már semmit nem jelent, a társadalom - vagyis a fal - elnyomja, és saját maguk ellen fordítja az embereket, a téglákat. Utam során, remélem, minél több emberrel megismertethetem a szlogen üzenetét, és talán közösen elérjük, hogy ledőljön a fal, és a téglákból egy egységes híd épüljön. Ha te már átérezted a jelmondat értelmét, akkor gyere és keressünk még hozzánk hasonló gondolkodású embert! ■ Kakuk Karolina Madách Imre Gimnázium 9. b Ügyvéd vagy színész? Amikor 6-7 évesen először beléptünk az iskola kapuján, azt még abban az iskolában tettük, amit a szüléink kiválasztottak a számunkra. Azután - jobb esetben - 8 év telejegyzetelt füzetek tömkelegé után már mi választhattunk pályát, pontosabban középiskolát, ami újabb 4-5 évre ad majd „otthont” nekünk. Itt már sokszor találkozhatunk olyasfajta kérdésekkel, hogy „Mi leszel, ha nagy leszel?”, vagy „Hol szeretnél továbbtanulni?” és hasonlók. Ezen el kell gondolkodni, különösen 10-11. év végén, amikor faktot választunk. A „fakt” vagyis fakultáció alapjában véve határozhatja meg a pályánkat. Ez ugyanis szükséges felkészítő az emelt szintű érettségire, ami pedig belépő lehet az egyetemekre, főiskolákra. Utolsó középiskolai évünk alatt azután ténylegesen választ kell adnunk arra a fenti kérdésre, hogy „Hol szeretnénk tovább tanulni?”, amikor a jelentkezési lapokat töltjük. Majd következik az érettségi, ami ha jól sikerül, sokat számíthat, hogy oda vegyenek fel, ahová menni szeretnél. A felhőtlen egyetemi/főiskolai évek után, ki-ki mint végzett ügyvéd, orvos, történész... próbálhat elhelyezkedni a saját pályáján. Ezzel azonban még nincs vége. Lehet ugyanis, hogy valaki fél év ügyvédkedés után jön csak rá, hogy neki nem a bíróságon, hanem a világot jelentő deszkákon lenne a helye. Akkor mindent kezdhet az elejéről? Nem lehet tudni előre. A legkisebb külső hatás, egy aprócska emlék is elég ahhoz, hogy meghatározza, vagy módosítsa a pályaválasztásunkat. ■ Kiss Brigitta Madách Imre Gimnázium 11. b Iskoladraft 2005 Sportnyelven a draft a fiatal tehetségek szerződtetését jelenti az amerikai ligákban. A pályaválasztás is egyfajta draft. Egy 14-18 éves fiatalnak kétszer is kell pályát választania, de ez a kettő végleges lesz a továbbiakra nézve. Először középiskolát kell választania. Sokan szajkózzák, hogy legyen szakmád, és csak utána menj főiskolára. Viszont ha ezt valaki elfogadja, akkor annak meg önbizalma nincsen, mert ez csak egy kényszermegoldás. Ha valaki gimnáziumot választ, az feltételezi magáról, hogy eléggé okos (vagy beképzelt), és el bírja viselni a rá nehezkedő tanulási túlsúlyt. Ha nem bírja, vagyis tévedett képességeiben, akkor átmehet szakmát tanulni egy másik iskolába, ahol a kötött óraszámok miatt kevesebb idő jut egy alaptantárgyra, hiszen ott van még a gyakorlat is. Ez a múlt. Magamból kiindulva merem ezt állítani (vagy beképzelt vagyok, vagy eléggé okos, de a tanulási túlsúlyt el bírom viselni, tehát eszem ágában sincs váltani). Most jön a jövő, ami még eléggé homályos, de jövő ilyenkorra ajánlatos lenne, ha kitisztulna. Alapelképzelések vannak mindenkinél, és ez csiszolódik az idő során. Persze érdemes valamüyen tucatszakmát választani, mert oda biztosabb bejutni, mint például az ELTE régész szakára. Úgyhogy minden pályaválasztónak, akár középiskolába, akár főiskolára készül az illető, sok sikert kívánok a felvételihez! ■Miklós Dániel Madách Imre Gimnázium 11. b Kincsek a ládában Az élet szakadatlan menetelés kijelölt utunkon, kezünkben a saját kis fonalunkkal, amit magunk után húzunk, tartva az irányt ebben a nagy labirintusban. Ahány ember, annyi út, és annyiféle variáció az utak körmönfont összefonódására, egyesülésére, elágazására. Ezek az emberi kapcsolatok kacifántos szövevényei. Látunk sok siető gyalogost a közelünkben lévő sávokban céljuk felé „tempózni”, akik felé jól nevelten biccentünk. Ők az ismeretlen ismerősök. De közelebbi járókelők már azok, akikkel olykor átkalandozunk egymás ösvényére, több-kevesebb ideig egy úton, egymás kezét fogva, közös fonalat gombolyítva sétálunk. Őket már barátoknak nevezzük. Ők azok, akik valamilyen szeszélyes kéz véletlenszerű kártyaleosztása alapján kiválasztottakká válnak, és akiket különféle bizalmi próbatételek révén az önmagunkat körülvevő burkon belülre, életünk főszereplőit az idegenektől elhatároló körvonalon túlra engedünk. Aki a kör belsejébe jutott, az innentől fogva a társunk, aki iránt figyelemmel, felelősséggel tartozunk, és akivel mind lelkiekben, mind a gyalogút viszontagságaiban osztozkodunk. Ezen oszto- zás során megannyi közös relikvia felhalmozódhat, amelyeket mind-mind belepakolhatunk egy közös szelencébe, amit barátságnak kereszteltek el, és ami olyan jólesően súlyos a benne lévő - számunkra kincsnek, idegenek számára kacatnak tűnő - holmitól, hogy csakis együttes erővel cipelhetjük egybefutott utunkon. Mert a barátság a közössé vált élmények olyan kincsesládikója, aminek a kulcsát két ember éber őrködéssel és odaadással vigyázza. Persze a kulcs elkallódhat, a közös kincs értékét vesztheti az érzelmekben bekövetkezett „infláció” folytán, de az is lehet, hogy csupán a zár igényel egy kis olajozást De nem is az időtartam a fontos, hanem hogy a ládánkat mindig felnyithatjuk, kedvünkre nézegethetjük, és bár sokan lesznek, akik újabb kincseket potyogtat- nak bele, lehet, hogy egyik szebb, drágább, mint a másik, lehet, hogy az érzés megfakult, de az emlék megmaradt. S talán már egyedül gyalogolunk az úton, esetleg valaki mással, de ha végül megérkezünk a célunkhoz, és visszapillantunk a kanyargó ösvényre, láthatjuk az idő által konzervált lábnyomokat, hiszen a lényeg végig az volt, hogy legyen mellettünk valaki, és azok a lábnyomok ne árván, hanem párosával fiíródjanak az örökös utak és körök talajába. ■ Puszta Szilvia Bolyai lános Gimnázium 9. a ffiBüü® A Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola diák újságírói Modernkori szerelmi felfogások „Tudd meg, hogy a srác, aki tetszik neked, kikkel és hová jár szórakozni, mi érdekli, mi a kedvenc időtöltése?” Idézet egy népszerű tinimagazinból, amely szerint a szerelmet igenis tanulni kell. Az én szerény véleményem ennek a tökéletes ellentettje. A szerelmet nem lehet tanulni, és tanítani is teljesen fölösleges! „Csodálatos” XXI. századunkban azonban rakásra olvashatjuk, hallhatjuk, láthatjuk és tapasztalhatjuk a jobbnál jobbnak kikiáltott párfogási technikákat. Rengeteg tévhitben élő ember van, aki ezek szerint cselekszik, gondolkozik és teljes befolyásuk alá kerül. A mi nemzedékünk halad főleg jó úton afelé, hogy ilyen emberré váljon. Ha elméletben is ennyit foglalkozunk a szerelemmel, hogyan fordulhat mégis elő az, hogy egyre több házas ember adja be a válópert? Érdekes, hogy nagyszüleinket semmiféle „hasznos” tanáccsal nem látták el az újságok, a tv és mindenféle modern eszközök e témával kapcsolatban, mégis sírig tartóan házasságban élnek/éltek feleségükkel, illetve férjükkel. Az ő szerelmi életüket nem szennyezte be semmiféle evilági kényszeres gondolkodásmód. Szerintem, hacsak egyszer is, de érdemes elgondolkodni ezeken a tényeken. ■ Kiss Eszter Bolyai lános Gimnázium 9. d Fogmosás a határidőnaplóban Nehéz döntés Nehéz helyzetben vannak a végzős középiskolások. Én is, mint tizenkettedikes, nyugodtan mondhatom: életünk egyik nagy fordulópontjához érkeztünk. Igaz, már nyolcadikban el kellett döntenünk, hogy gimnáziumban vagy szakközépiskolában folytatjuk tovább tanulmányainkat, de ami előtt most állunk, mégiscsak komolyabb és nehezebb döntés. Mi van, ha rosszul választunk? Vagy ha nem vesznek fel? Ez utóbbi esetben ki kell találni valamilyen tanulási lehetőséget, hiszen könnyen ki lehet esni a-tanulásból és utána nagyon nehéz a visszarázódás. A továbbtanulásnak nagyon sok iránya lehet: szőlész-borász, filmelmélet-filmtörténet, alkalmazott zoológus, fotóriporter és képszerkesztő, sportmenedzser, építész, designmenedzser, vegyész, nemzetközi marketing .... Szó val minden, mi szem-szájnak ingere. A döntés pedig a mi kezünkben van. Most kezdődik az önálló élet. Váczy Andrea Madách Imre Gimnázium 12. b Fontos, hogy az ember családon kívül is számíthasson másokra. Véleményem szerint a mai kegyetlen, rideg világban nagyon nehéz nemes szándékú, tiszta szívű embereket találni. Talán ezért is gondolják sokan azt, hogy amíg csak gyermekcipőben tapossuk „az élet rögös útjait”, a barátság fontosabb, mint a szerelem. Nekem őrült szerencsém van: pontosan öt évvel ezelőtt találkoztam egy elbűvölő lánnyal, aki a mai napig a legjobb barátnőm. Be kell vallanom, már sokat csalódtam az emberekben, így sokáig nem bíztam a kapcsolatunkban. Azzal tisztában voltam, hogy rám számíthat, de az ő élete olyan zsúfolt volt, hogy még a fogmosás is külön szerepelt a határidőnaplójában. Aztán mikor életem első szerelmére gondolatban egy egész tányérkészletet elhajigáltam, ő rögtön ott termett és vigasztalt. Úgy gondolom, találtam egy igaz barátot és bár a szerelem is nagyon fontos számomra, ezt a kapcsolatot sosem cserélném el. Ugyanakkor tudom, sok szorgos diák a kötelezettségek forgatagában nem talál barátokat, így azt tanácsolom mindenkinek, hogy legyünk nyitottabbak és kedvesebbek egymással, mert egy kis odafigyeléssel hatalmasat fordíthatnánk egymás életén, barátságosabbá tehetnénk a világot! ■ Unger Szilvia Bolyai lános Gimnázium 9. b SÉTA című összeállításunk cikkei lapunk honlapján ( www.nogradmegyeihirlap.hu ) is olvashatók.