Nógrád Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 255-279. szám)
2005-11-19 / 270. szám
4 2005. NOVEMBER 12., SZOMBAT KULTÚRA Emberközeli felolvasóest - emlékezetből A Társadalmi Egyesületek Művelődési Intézményeinek Nógrád Megyei Könyvtára „Összefogás a könyvtárakért, összefogás az olvasásért, összefogás helyi értékeinkért” mottót viselő rendezvénysorozatának harmadik felolvasóestjének Bódi Tóth Elemér költő, újságíró, szerkesztő volt a vendége, akit a könyvtár igazgatója, Pádár Lászlóné üdvözölt. Elmondta, örvendetesen terjed a híre a rendezvénynek. Aztán egy kortárs írót idézve utalt a könyv és az olvasás jelentőségére, majd Bedegi Éva a költővendég, „Az ember álma” című versével köszöntötte az ezúttal is szép számú publikumot. Bódi Tóth Elemér Európai tea Versek 1961-1989 A szerző e kötetéből is idézett verset Ezt követően Bódi Tóth Elemér vette át a szót, s mint mondta, így előadva és meghallgatva sokkal szebb a vers, mint amikor és ahogy ő azt megírta, mert minden vers annyit ér, ahányszor elolvassák, ahányszor elmondják. Aztán egy kevésbé szívderítő statisztikát említett, miszerint: a magyar lakosság egynegyede funkcionális analfabéta, és kevesebb mint tíz százaléka olvas könyvet és újságot. A fiatalok inkább SMS-eznek, ami egy új nyelv lesz, egy újabb szleng. Aztán, vidámabb vizekre evezve, új-zélandi úti élményeiről mesélt, amelynek a lényege talán az a mondata volt: arrafelé a világ mosolyog. Ez lehet, csak egy formaság, de mégiscsak jobb életérzésre utal. Aktualitásként beszélt az őszről, amelyet - mint mondta - azért szeret, mert az ember érzékeli, hogy valami változik a világban. S hogy ilyenkor sem feltétlenül az elmúlás kell eszünkbe jusson, hanem inkább egy halk belenyugvás a változásba. Hiszen a világ színesedik, változatos és szép. Ami rossz benne, az talán az, amit az ember csinál, jóllehet minden ember jó is, meg rossz is egy személyben. Ezt követően azokból a verseiből mondott el néhányat, amelyek 19 és 21 éves kora között születtek, így például a „Kémények” című versét, amely a „Torony alatt” című kötetében jelent meg, prózába beágyazva. Ennek utolsó strófája sokat mondóan így hangzik: „Hej, kémények, költők és mások, / nem lehetünk sohase mások, / vagyunk, míg le nem bontanak, ránk /nap, hold, égbolt sütöget. ” Bódi Tóth Elemér elmondott verseiben - miként a többi döntő többségében is - az embert mutatja meg környezetében, helyenként esetlegességében, időnként esendősé- gében. Mégis az az érzésünk támad: valójában mindenütt egész emberségében. Életképeket láttat, hangulatokat idéz, bölcsességeket fogalmaz, amelynek lényege talán abban összegezhető hogy szeretni kell az életet, hogy az élet is szeressen bennünket. Ez szűrődött ki az új-zélandi látogatásának maradandó emlékei felidézéséből is - előadóestjének következő részében. Élvezetesen számolt be a nemrég Salzburgban, illetve a Salzkammergut vidékén töltött időkről, a tájról, emberekről, benyomásokról. A Bécs melletti kis Fischamendről úgy szólt, hogy szinte otthon érezték magukat, Bad lseidből pedig felidézte, hogy a Kaiser-villában, I. Ferenc lózsef nyári rezidenciájában hogyan is jártak szó szerint a császár „nyomában”. A történelmi múlttal összefüggésben is említette, hogy „egymás nyomába lépünk” és ebben a szellemben kell élnünk. A világ kezd egységesülni - utalt a globalizációra - ami egyben azt is jelenti, hogy jobban láthatóvá válnak a különbségek. De nem kell félteni a kultúrát, a magyar kultúrát sem - fogalmazta meg figyelemreméltó gondolatait az előadó. Ezt követően Bódi Tóth Elemér mintegy visszatért egykori szűkebb pátriájába, a Vas megyei Vasszilvágyba, ahol 1940- ben megszületett. Röviden vázolta pályaképét, életútjának főbb állomásait. Beszélt többek között arról, hogy először a „Vas Népe” című lapnál dolgozott, s hogyan került onnan Salgótarjánba a megyei laphoz. Hogy aztán - de ezt már mi tesszük hozzá - több mint négy évtizeden keresztül szolgálja azt különböző műfajú írásaival, szorgalmas szerkesztő munkájával, teljes odaadással. Aztán ismét verselt a vendég: a „Palócfóld” című lapban, A mesék kapujában és az „Európai tea” című köteteiben megjelent verseiből mondott el többet is. Az utóbbiból például az Az ember jobbra vágyik címűt. Ennek utolsó hat strófája így szól: „Él az ember, ameddig él, / utána lángot vet a szél. / A fákat egymáshoz veri, / villámmal lesz a völgy teli. / Meglepett képén átinal / a bronzkor és a bronzipar.” A szerző sorba adta elő hangulatos verseit magas személyes hőfokon, kitűnő előadói kvalitásairól is tanúságot téve. Szellemes, könnyed és valóban költői volt a költő és az író, Bódi Tóth Elemér ezen az estén - és abszolút emberközeli. Élménykörének bemutatásával, gazdag élettapasztalatainak átadásával, emlékeinek-élményei- nek felelevenítésével, bölcs gondolatainak közreadásával, világlátásának felvillantásával, gondolkodásra késztető, lírai hangulatú verseinek előadásával, színes egyéniségével jó másfél órán keresztül sziporkázva, a szó legnemesebb értelmében szórakoztatta hallgatóságát. Úgy tartott felolvasóestet, hogy mindent emlékezetből mondott el. Megérdemelten aratott nagy tapsot. ■ Baráthi Ottó gyan az a kérdés is teljesen élet- és időszerű, hogy a férfias, úgymond vagány hölgyek vonzóbbak-e az urak számára vagy inkább a házias természetű, érzelemgazdagokat részesítik előnyben. Nos, a „Zsákbamacska” csattanós választ ad e dilemmára. Kovács Sári (Vásári Mónika), - akit eleinte csak „vidéki libának” néz Gáthy Ervin (Nemcsák Károly), a sport és a technika megszállott képviselője - ügyes cselt eszel ki s „megerőszakolja” saját nőiességét, vállalja a korcsolyapályára beszökő, a Mátrában síversenyt nyerő Samu szerepét, hogy felhívja magára a rendíthetetlen férfi figyelmét. E törekvése - mondani sem kell - sikerül és kapcsolatuk happy end-del zárul, akárcsak Mancika (Sajgói Erika) és Ladányi Csaba (Bozsó József) - a lány mamája (Bencze Ilona) által egy jobb parti reményében helytelenített - viszonya. Az élőzenével, a Szemirámisz Kamarazenekar által kísért előadás minden elemében érzékelhető, hogy e műfajhoz remekül értő rendező - Bor József - vitte színre Eisemann-Szilágyi darabját. Sikeres volt a színészválasztás, ügyesen tervezettek, hangulatfestőek a ruhák, eredeti mozgáskombinációkat tükröznek a táncok. Különösen ötletes, ahogyan egy-egy duett hatását a tánckar felerősíti. A produkció csúcspontját - a mindvégig kitűnően éneklő - Vásári Mónika és a hercegnek nézett üzleti eladó, Kelemen szerepét játszó Kiss Zoltán táncversenyi fellépése jelenti. Nem csak ez a jelenet érdemelt volna nyílt színi tapsot... Kovács Sári (Vásári Mónika) győzelemre áll Gáthy Ervin (Nemcsák Károly) felett Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: JWMlom megvonni magamtól az italt, de kezem egyre messzebbre ér. ” Szerencsés nyertesünk: Mikula János Nagylóc, Dózsa György út 26. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését legkésőbb november 24-ig juttassák el szerkesztőségünkbe, az 1000 Ft-os vásárlási utalvány szintén itt vehető át! „Van, aki bevallja...” Sokan vannak, akik folytatni - dúdolni, énekelni is - képesek e magyar örökzöldet: „...van, aki tagadja, oh!” Mint ahogyan ismerik a „Mancika, üljünk egy taxiba”, „Maga nős ember, vagy boldog”, a „Lecsó, lecsó, lecsókolom a púdert rólad”, a „Bőg a tehén”, „Ugye babám milyen jó ez a csacsa” kezdetű, illetve refrénű slágereket is. Azt azonban jóval kevesebben tudják, hogy ezek Eisemann Mihály-Szilágyi László „Zsákbamacska” című zenés vígjátékának betétdalai. A Turay Ida Színház minapi előadása mindenesetre felfrissítette a salgótarjáni színházbarátok emlékezetét és - „Van, aki bevallja, van, aki tagadja” - kellemes szórakoztatásban részesítette a József Attila bérletsorozat tulajdonosait. (A Radnóti Miklós bérletben a darab november 28- án lesz látható.) Lehet persze fanyalogni, az igazi művészet magasrendűségére hivatkozni, pedig „lila ködök”, elidegenítő, provokatív megoldások nélkül is létezik színház. A választóvonal a színvonalban keresendő. Egy könnyed, eleve kikapcsolódásra szánt darab is lehet jópofa, szellemes és igényesen előadott, mint ahogyan a komor, meghökkentő drámák mindegyike sem kiváló alkotás és lehet azokat is kevésbé jól, sőt rosszul színpadra vinni. Az 1932-ben írt „Zsákbamacska” sztorija - noha értelemszerűen nem vetekedhet a „Csongor és Tünde”, vagy valamelyik Moliere-klasszikus „meséjével” - kedvesen humoros, s nem kellett nagyon porolgatni. Hiszen manapság is jól ismert az a beképzelt, fennhéjázó férfitípus, amelyiknek csak egy hosszú víkend, egy röpke kaland erejéig van szüksége a gyengébb nemű partnerekre. Mint aho■ Csongrády Béla
