Nógrád Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 255-279. szám)
2005-11-03 / 256. szám
4 PF. 9 6 2005. NOVEMBER 3., CSÜTÖRTÖK ■ - 1 'A , mm 0 \ Hírlap postájából A Pf. 96 • A Hírlap postájából ■ az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Prágai jutalomkirándulás Elérkezett a várva várt nap, amit barátaim és én is nagyon vártunk. Mint minden évben, idén is jutalomkirándulást szervezett iskolánk, a balassagyarmati Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium. A négynapos kiránduláson tanáraink kísérték el azokat a diákokat, akik kitűnő eredménnyel végeztek év végén, vagy előkelő helyezést értek el valamilyen versenyen. Izgatottan vártuk az indulás napját. Mint jeles tanuló már sokszor vettem részt ilyen kiránduláson. Iskolánk fenntartója, a váci egyházmegye jóvoltából Meló Ferenc igazgató úr mindig igyekszik a kirándulásokat minél messzebb tervezni (Kárpátalja, Erdély stb.), amit ezúton is köszönünk minden diák nevében. Az indulás napja előtt hosszú időbe telt, míg végre bepakoltam a bőröndömbe. Este, mikor lefekvéshez készülődtem, már tudtam, hogy holnap hajnalban indulunk, ezért próbáltam hamar elaludni. Mikor reggel felébredtem, kipattantam az ágyból, mint a gumilabda. Összepakoltam és elindultunk. Reggel az izgalomtól még fáztam is és arra gondoltam, teret néztük meg, ami lenyűgözően szép. Ezután az Óváros tér felé vettük utunkat. Mindeközben a cseh kultúrába és a hagyományaiba is bepillantást nyertünk vezetőnk segítségével. A macskaköves utak igazán remek hangulatot árasztottak. Az emberek nagyon kedvesek voltak: igaz, hogy nem tudtak magyarul, ezért ki próbálhattuk angol és német nyelvtudásunkat is. Az Óváros tér után több gótikus és barokk templomot is megtekintettünk. Azt vettük észre eközben, hogy beesteledett. Egy remek étterembe ültünk be, ahol megkóstoltuk a jellegzetes ételt, a knédlit. Mindenkinek nagyon ízlett, teli hassal tértünk vissza a szállodába. Másnap a prágai várba vettük az utunkat, és szemügyre vettük szinte minden pontját A vár után názáreti házacskát és kolostoregyüttest tekintettük meg, és gyönyörködtünk a harangjátékban, amely ismert Mária-éneke- ket játszott. Ezután a Károly-híd- hoz mentünk, ez is ámulatbaejtő volt, majd a zsidó negyed következett. Délután szabad program várt ránk. Szerencsénkre szép idő volt, aminek nagyon örülhogy mennyire fognak hiányozni a szeretteim. Felültünk a buszra, mert megjött a legjobb barátnőm is. Beindult a motor, és én köny- nyes szemmel búcsúztam az édesanyámtól és a nővéremtől. Olyan szép tájakon vitt keresztül az utunk, hogy alig győztem kapkodni a fejem. A buszon sokat beszélgettünk és viccelődtünk. Prága felé útba esett Teres is, ahol a nagyon szép tér ejtett ámulatba minket: több mint 60 ház tárult elénk, melyek különböző díszítésben pompáztak. Mikor a „száztornyú” Prágába értünk, majdnem tátva maradt a szánk. Először a szálláshelyünket foglaltuk el, megkaptuk a szobákat, majd elmentünk vacsorázni. Iskolatársaimmal az egész estét, mint minden iskolás diák, átbeszélgettük. Másnap a Vencel tünk. Kicsit szomorúan vettük észre, hogy megint eltelt egy nap. Ez volt sajnos az utolsó napunk. Reggel bepakoltunk a buszba és eljött az ideje, hogy búcsút vegyünk Prágától. Hazafelé megálltunk Brünnben, egy csodálatos templomot is megtekintettünk. Visszaszálltunk a buszra és indultunk haza. Nagyon gyorsan elment az idő, azon vettük észre magunkat, hogy már Nógrád megyében vagyunk. Megérkeztünk és elbúcsúztunk egymástól. Én nagyon örülök, hogy Prágába is eljutottam, elhatároztam, hogy tanulmányaimban jövőre is igyekszek minél jobban teljesíteni, hogy ilyen élménnyel teli kalandban legyen részem a következő kirándulás alkalmával is. Zemeny Aliz 9. b Sírokat szépítettek Sokan tapasztalhatták már Balassagyarmaton, hogy a Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium vezetése és diákjai karitatív munkát végeznek a városban. Tavaly idősek és rászorultak részére hordtak minden nap ebédet, idén egy beteg osztálytársuk gyógyulásáért szerveztek gyűjtést, amelyből közel félmillió forint gyűlt össze. Ezúttal az iskola igazgatója, Meló Ferenc kezdeményezésére - a diákönkormányzattal való egyeztetés után - ugyancsak karitatív feladatot tűzött ki célul. Az iskola diákjai a honvédtemetőben nyugvó első világháborús hősi halottak sírhelyét hozták rendbe október harmadik hetében. Az iskola diákjai szorgos munkába fogtak és megtisztították a gazoktól a sírokat. A lelkes nebulók városrendezői gyakorlatukkal nemcsak a hősök előtti tiszteletüket rótták le, hanem hozzájárultak a halottak napja díszéhez is. Az iskola kezdeményezőkészsége, célkitűzése figyelemre és elismerésre méltó cselekedet a város életében. Cserni Valentina Az MTA első elnökének emlékére 215 éve született és 150 éve halt meg gróf Teleki József, a Magyar Tudományos Akadémia első elnöke, az akadémiai könyvtár megalapítója, Erdély kormányzója, történész, író és nem utolsósorban számos egyházi méltóság betöltője - aki történetesen nálunk, a Nógrád megyei Szirákon van eltemetve. Akik ismernek, jól tudják, ritkán ragadok tollat, akkor is csak egy-egy műemlék megmentése ügyében, vagy éppen egy méltatlanul elfelejtett magyar hazafi emlékének megőrzésére szentelem soraimat. Ezúttal az utóbbiról van szó. Emlékezésünk alanyáról, az MTA első elnökéről, az akadémiai könyvtár alapítójáról, megalapozójáról az évfordulók kapcsán „regélnék” néhány mondatot. Csak röviden és lexikálisán. Sokan felteszik a kérdést - miért teszem? - Nem csak az október 24-i évforduló kapcsán! Én nagy tisztelője vagyok az egész gróf Teleki családnak, így Teleki Józsefnek is. Mivel sziráki lokálpatriótának érzem magam, fáj a szívem, hogy ilyen méltatlanul porladnak Szirákon a dicső Teleki család hamvai. Ez nem csak a településre, a megyére és az egész országra is szégyen. Mint fent említettem, T. Józsefről szeretnék regélni, arról, aki gr. széki Teleki László és gr. Teleki Mária házasságából született 1790 október 24-én. Nem Szirákon, Pesten. A nagy tudo- mányú-műveltségű család és a házitanítók felügyelete mellett, az alapképzéseit otthonában kapta, majd a kolozsvári református főiskola szigora várt rá. 1806-ban már protestáns létére a pesti egyetemen jogot tanult, amely elvégzése után Pest vármegyénél gyakornokoskodott két évig, mint aljegyző, 1810-től újabb két évet „húzott le” szintén a közigazgatásban Budán, a magyar királyi helytartótanácsnál, fogalmazóként. 1812-ben a Teleki család több évtizedes (százados) hagyományait követve, tanulmányait még két évig a göttingai egyetemen folytatta. Bejárta Németországot, Hollandiát, Svájcot és Észak- Olaszországot. Az 1815-ös évben történő hazatérése után újra elfoglalta itthoni hivatalát, s ezután azon a bizonyos „ranglétrán” gyorsan emelkedett. í 818-ban már királyi titoknok, 1824-ben a királyi tábla bárója és bírója. 1827-ben már a Csanádi főispáni széket is elfoglalhatta, egyházi és tudományos tevékenysége mellett, a rendszeres munkálatok kidolgozására kinevezett országos bizottság tagja. 1830-ban, a szabolcsi főispáni szék „melegítője”, s ugyanez év november 17-én már az akadémiai igazgatótanács tagjává, a megalakult igazgatói tanács pedig elülülővé, az Akadémia első elnökévé választotta. Tisztségét haláláig viselte. Nem mellékesként jegyzem meg, hogy e „posztra” gróf Széchenyi István a legnagyobb magyar - és egyik leggazdagabb, állítani annak ellenére, hogy birtokaik behálózták Nógrád, Pest megye és Erdély egy részét. Nagy volt a család és a tudomány oltárára sem keveset áldoztak. Nézzük csak ismét T. Józsefet. Nem csak az én véleményem, de a lexikonok szerkesztői szerint is, az Akadémia legnagyobb alapítója és jótevője, akár anyagilag, akár szellemileg vizsgáljuk. Testvéreivel már 1826-ban 10 ezer koronával járult hozzá az Akadémia felállításához. Ő saját maga már 1834 és 1855 között 98 240 koronával bejegyezve. Ez Ember volt ő a legjavából, mégis 1848 után megtört. De nem csoda! A családjáért is aggódott. Testvérét 1848-ban, Ádámot, aki átállt a császári seregből a szabadság- harc oldalára, árulónak nevezték. Hogy miért? Csupán csak azért, mert a drávai sereg tábornokaként, parancsnokaként 5000 fős, rosszul felfegyverzett „serege” nem vette fel a harcot Jellasics bán 30 000-es, jól képzett és fegyverzett seregével. Féltestvérét, Lászlót - aki talán a legközelebb állt hozzá - a szabadságharc után teljes vagyonvesztésre ítélték és jelképesen kivégezték. legműveltebb is „pályázott”. Természetesen tudni kell még gróf Teleki Józsefről, hogy őt már református hitsorosai (bizalmasai) 1818-ban a pesti egyházmegye algondnokává, s 1824-ben a Tisza melléki egyházkerület, valamint a sárospataki kollégium főgondnokává választotta. Szintén előzetesen - mielőtt 1832-ben a bécsi udvari kancelláriánál előadó-tanácsos lett volna - a nádor főherceg már 1827- ben az Akadémiát, annak felállítását kidolgozó választmány elnökének nevezte ki. 1840-ben koronaőrré választotta az országgyűlés, 1842-ben már ő Erdély kormányzója. Ez a legmagasabb kitüntetés, amelyet egy birodalmi grófi család sarja betölthet. (Általában a kormányzói kinevezések, ha választások útján is, de az uralkodó ház főhercegei, hercegei kezébe kerültek.) De mit tett gróf Teleki József az Akadémia alapításának az ügyében? Sokat, nagyon sokat. A Teleki család, a közhiedelemmel ellentétben, a monarchiái viszonyok tekintetében nem tartoznak az ország leggazdagabb mágnásai közé. Merem ezt bizony az akkori magyar „léptékkel” nézve sem kis pénz. Tisztelt családjával együtt 24 000 kötet könyvet adott át az Akadémiának, s ezzel megtéve, lerakva annak alapjait, majd később biztosítva működésének feltételeit. Nem akarom untatni vele az olvasót, de ehhez a családi adományhoz vásárolt még néhány gyűjteményt. Ezek nem csak könyvekből, kéziratokból álltak, hanem éremgyűjteményekből is. Tudomásom szerint a könyvek között három Korvin-kódex is volt, ha nem így van az illetékesek cáfoljanak meg. De gróf Teleki József 5000 forinttal alapított egy könyvtárnoki hivatalt és az éremtár növelésére is adott 2000-et. Sőt a vég- rendelkezésében a saját kézikönyvtárát is az Akadémiára hagyta, mint ahogy a „Hunyadiak kora” című 12 kötetes 1000 példányának körülbelül 25 000 forint értékét. Ha lehetne személyesen megismerném őt, mert szerény ismeretem alapján kiváló ember volt, szeretném ha emlékét sokan megőriznék, nem csak anyagi és szellemi hagyatéka miatt. Sorolhatnám még a családi tragédiák sorát, de nem teszem. Gróf Teleki József a lelki tragédiák és a testi fájdalmak miatt maradék erejét ezután a tudományos munkának áldozta. Küzdelmes és jótékony pályafutása és szellemi-anyagi hagyatéka után őkiérdemelte, hogy emlékezzünk rá. Ismételten és szomorúan írom le, hogy a falum, a megyém, az országom szégyenére T. J. dicső múltját és hamvainak dicstelen poriadását én jobban szégyellem, mint az erre illetékesek. Pedig a sziráki Teleki-sírbolt méltán lehetne a nagy hírű Teleki család kultuszát ápolók zarándokhelye. 2006-ban gr. Teleki Lászlónak, a Kegyenc írójának, az 1848-49-es függetlenségi harcunk nemzetközi diplomatájának is évfordulója lesz. Születésének 195. és halálának 145. évfordulójáról illene megemlékeznünk - méltóképpen és körülmények között. A szirákiakat csak arra kérem, hogy ha tehetik egy-egy szál virággal vagy gyertyával róják le tiszteletüket a Teieki-sírboltnál. ■ Laukó László Szirák Közösség épül Pásztón Figyelemre méltó és fontos esemény történt Pásztón. A palóc kisvárosban működő méltán híres Muzsla néptáncegyüttes táncházat szervezett a művelődési házban, s tervük szerint havi rendszerességgel megismétlik azt. Az esemény Iránti nagy érdeklődés azt bizonyítja, hogy ha néhányan közös akarattal összehajolnak valami jó létrehozására, az eljut az emberek leikéig. Valamikor lelkes kutatók járták Pásztót és a környékbeli falvakat, hogy összegyűjtsék a néphagyományokat. Sikerrel jártak, mert minden háznál ismerték a jó palóc szokásokat. Az azóta eltelt mostoha évtizedek alatt sikerült az embereket elidegeníteni saját kultúrájuktól, s ma már „idegen csodaként” nézik a színpadon bemutatott táncokat. A Muzsla már eddig is sokat tett azért, hogy hagyományos népi kultúránkat őrizze és bemutassa. Azonban az együttes vezetői érezték, hogy ennél többre van szükség. Vissza kell vinni mindezt oda, ahonnan kaptuk, a falvakba és a kisvárosokba, hogy újraépülhessenek atomjaira hullott világunkban azok a közösségek, amelyek hagyományos kultúránkba gyökerezve keretet és biztonságot adnak az emberi életnek. E feladatra legalkalmasabb eszköz a világon egyedülálló magyar néptánc- és népzene- kincsünk, amely évezredeken átívelve közvetíti és jeleníti meg számunkra az ősi bölcsességet, a szellemi tisztaságot és a világmindenséget átölelő szeretetet. A gondolatok jegyében indult a pásztói táncház, kapcsolódva a már régóta sikeresen működő budapesti és nagyvárosi táncház mozgalomhoz. Az első alkalom résztvevői főleg fiatalok voltak. Kellett már nagyon egy hely Pásztón, ahol az ifjúság összegyűlhet, igényesen szórakozhat, ahol a tánc, a közös éneklés, és az együttlét által lelki kincsekkel is gazdagodva térhet haza. A fiatalok mellett idősebbek is helyet találtak maguknak a táncházban, nézve a táncolókat, emlékeik mélyéből biztosan felmerültek azok a képek, amikor még ők járták a régi bálokban a szülőktől tanult lépéseket. A kicsi gyermekek részére játszóházat szerveztek a művelődési ház segítségével, így a legkisebbek is megmerítkez- hettek a hangulatban és bizonyára elraktározták magukban a muzsikát. Remélhetőleg, felnőve nekik már nem fog idegenül csengeni a magyar zene. Külön ki kell emelni a kiváló zenekart, amely tagjai nagy alázattal és szeretettel adták a tánchoz a kíséretet, újra és újra bebizonyítva, hogy az élő zene varázsát semmi nem pótolja. Sokan kapaszkodtunk egymásba ezen az estén. Köszönjük ezt az élményt a Muzsla néptáncegyüttes vezetőinek és a zenekarnak. Ők egészen biztosan értik Nagy László kérdését: „S ki viszi át fogában tartva a Szerelmet a túlsó partra!” Jó választ adtak! ■ Dr. Maczóné Káplár Zsófia
