Nógrád Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 255-279. szám)

2005-11-15 / 266. szám

2005. NOVEMBER 15., KEDD 3 BÁTONYTERENYEI NAPLÓ Befejeződött program Bátonyterenye. A program ki­emelt célcsoportjai a gyes-ről, gyed-ről a munkába visszatérni kívánó és 40 év feletti, inaktív, de munkát vállalni szándékozó nők voltak. A 14 települést tö­mörítő bátonyterenyei kistérség­ben a legnagyobb a munkanél­küliségi ráta, s még számos ösz- szetett problémával is szembe kellett (kell) nézni. A 40 év felet­ti regisztrált munkanélküli nők körében sok az alacsony iskolai végzettségű. Információhiány- nyal küszködtek, nem rendel­keztek munkaerő-piaci ismere­tekkel, sem motivációval, sem pályaképpel. Sokuk számára nem is volt olyan közösségi tér, melyben pozitív példát kaphat­tak volna, többen nem jelentek meg a munkaügyi központok regisztrációjában... A 76 jelentkezőből negyvenet választottak ki, akik kétszer húszfős csoportos foglalkozások keretében (motiváció, vállalko­zástan), mentorok segítségével kezdték meg tevékenységüket. Tanácsadás, jogsegélyszolgálat, speciális képzések (többek kö­zött számítástechnika és angol nyelvtanfolyam), programbe­mutató rendezvények, a prog­ram megvalósítását segítő iro­dai és informatikai eszközbe­szerzések képezték a két év tör­ténéseit. Tíz fő foglalkoztatására került sor a kistérségi társulásnál, illet­ve az önkormányzatoknál, pályá­zatfigyelő, adminisztratív jellegű faladatokat láttak, látnak el. 17 fő vagy az elsődleges munkaerőpi­acra került, vagy tanul. A záró ér­tékelésen sikeresnek és eredmé­nyesnek minősítették a résztve­vők a kísérleti alprojekt megvaló­sítását, melyet újabb uniós pályá­zati lehetőségek útján továbbra is szeretnének folytatni. Vállalkozók egyesülete Bátonyterenye. a váltakozói Egyesület legutóbbi összejövete­lén tájékoztatót hallgattak meg a szolgáltatásokról, a jövőbeli el­képzelésekről, a városi sport­egyesület megalakulásáról. Megegyeztek abban, hogy az alakulandó új egyesületet támo­gatják, s a továbbiakban példá­ul már az évzáró összejövetelt is lazább, kötetlenebb formában, sportosabb körülmények között tartják. A szépség színei A kiállítás megnyitóján az Erkel Ferenc iskola tanulói szerepeltek Az Ady Endre Művelődési Központ Iványi Ödön művé­szeti kisgalériájában jelenleg is megtekinthető egy amatőr alkotó, Illés Győző értékes anyaga. Bátonyterenye. illés Győző a palotási, de bátonyterenyei kötő­déssel is bíró festő kiállítása ok­tóber 26-án nyílt meg. A koráb­ban Palotáson, Szirákon, Kisbá- gyonban, Csömörön önálló, a bátonyterenyei nyári tárlaton, Salgótarjánban, Pásztón és Füle­ken csoportos kiállításon bemu­tatkozó alkotó „mottójául” ezút­tal a vadászatot, a természetes körülmények között élő vadak ábrázolását választotta. Emellett gyümölcs- és virágcsendéletei, tájképei, várak, romok, városok ábrázolásával gazdagította kiál­lított anyagát. Illés Győző az általános iskola hetedik-nyolcadik osztályában ZomboriBéla, a nagyszerű rajzta­nár (jelenleg az Iparművészeti Egyetem tanárképző karának ve­zetője) tanítványaként szerette meg a rajzolást, a művészetet. A rajzórákon, szakkörön szinte minden technikát kipróbálhat­tak. Pályaválasztáskor mégis egy „rendes szakma” mellett döntött: bánya-elektrolakatosnak tanult, de ebben a munkakörben soha nem dolgozott. Az aktív festést felnőttkorában kezdte el, szabad idejében. Fő té­mái a csendélet, a tájkép és a ter­mészetben élő állatok ábrázolá­sa. Példaképe CsergezánPálkivá- ló vadászfestő. Abszolút amatőr és autodidakta lévén nem köte­lezte el magát semmiféle „izmus­hoz”, de közel áll hozzá a realista és az impresszionista ábrázolási mód. Érdekesség, hogy megfes­tette a legendás Aranycsapatot, ezen munkája a palotási pizzéria éttermében - mintegy állandó ki­állításként - látható. A Palotáson élő, Gödöllőn dolgozó alkotó ala­pító tagja a 2003-ban Bátony- terenyén megalakult Art Alkotó Társaskörnek. A kiállítást Szpisják Pál mű­vész-tanár nyitotta meg, méltat­ta, s ajánlotta az érdeklődők fi­gyelmébe. A több mint húsz kép, amely a vadon, főleg hazai tája­kon élő őshonos állatokat jelenít meg, majd az uralkodó embert, a vadászt, s segítőjét, a vadász­kutyát - a természet szeretetéről vallanak, az állatokért aggód­nak, az állatportrékat nem félel­metesnek, hanem esendőnek mutatja be. ló kompozícióskész- ség, a pasztell technikai tökéle­tessége, magas mesterségbeli tu­dás jelenik meg ezeken a műve­ken. Nagy türelme van a részle­tek kidolgozására. Érzékenysége, élményvilága jelenik meg az „Anyám kenyere, apám bora” című képén, a gyer­mekkor hangulatát idézve. Gyü­mölcsös csendéletein jól műkö­dik a világos és a sötét színek kontrasztja. Virágcsendéletein a laza, elomló színfoltok, széles ecsetvonások bizonyítják, hogy alkotójuk képes arra, hogy a tar­talomhoz igazítsa a formát. Táj­képein a festői szépet keresi. Sokszor jelenik meg a vízpart ro­mantikus hangulata (ihletője a palotási tó). Erdei képein szinte a fény varázsát jelenítik meg, mintha a táj csak ürügy lenne a festésre, a fény játéka a fontos. Néhány mű a személyes élmé- nyek-emlékek megőrzője, példá­ul a cseszneki vár (ahol forgat­ták a Valahol Európában című filmet), a csodálatos Dubrovnik, vagy a németországi Odin isten temploma. A kiállítás megnyitóján közre­működtek az Erkel Ferenc isko­la tanulói: Józsa Henriett furu­lyán, Nagyfalusi Miklós gitáron. A kiállítás november 26-ig te­kinthető meg az intézmény nyit­vatartási idejében. (3078 Bátonyterenye, Molnár Sándor út 1-3. Tel: 32/355-551). óné Gazdag múlt, biztosabb jövő V. G. Bátonyterenye. - Önök azok, akiktől az életet kaptuk, akik fel­neveltek, tanítottak, szakmát ad­tak a kezünkbe, hogy nekünk és családunknak jobb sorsa le­gyen... S jó néhányan, megköny- nyítve a dolgozó szülők helyze­tét, vigyáznak gyermekeinkre, az unokáikra... részesei jelenünk­nek, osztoznak gondjainkban és... örömeinkben - mindezeket Vanya Gábor, Bátonyterenye pol­gármestere mondta köszöntőjé­ben. Az Ady Endre Művelődési Központ színháztermének szék­soraiban ezüsthajú férfiak és asszonyok ültek, az idősek fesz­tiváljának meghívottjai Nagybá- tonyból és Kisterenyéről. Majd ar­ról beszélt a polgármester szívből jövő, meleg szavakkal: az ünne­pet nem jelzi piros betű a naptár­ban. De a hála, a tisztelet, a sze­retet, amelyet az időseknek adunk, ünneppé teheti. S a hálá­ra bőséges ok van, hiszen ők épí­tették fel azt a jelent, amelyre a mai generáció egy jobb, biztonsá­gosabb jövőt alapozhat a követ­kező nemzedék számára. S az „építők” a mindennapi munká­hoz az elődök példájából meríte­nek erőt, hitet és bátorságot. Majd Ozsvárlstvánné, a Nyugdí­jasok Nógrád Megyei Képviseleté­nek elnöke emelkedett szólásra, méltatva a Nyugdíjasok Országos Képviselete születésének 15. év­fordulóját. A nyugdíjasszervezet legfőbb érdeme, hogy közel ötven tagszervezete mintegy másfél mil­lió idős embert fog össze, képvise­li, érvényesíti, szükség esetén pe­dig védi érdekeiket.- Rólunk, nélkülünk törvények, rendeletek nemigen születnek - hangsúlyozta az elnök asszony. - S most az ötéves nyugdíjkorrekci­ós program számos jogos igé­nyünkre jelent megoldást. A NYOK és a megyei képviselet nemes célja a nemzedékek együtt­működésének, szolidaritásának erősítése. Az, hogy az egymást kö­vető generációk megismerjék és becsüljék egymás értékeit, meg­őrizzék, vállalják azokat. Babits Mihály mély és szép gondolatai szerint „Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, an­nál több fonállal kapcsolódhatsz a jövőbe." A Varietas Pódium Színpad elő­adóművészei - Patakiné Kerner Edit, Csábi István és Végh Gyula - megindítóan szép, igényesen válo­gatott és szerkesztett műsorral ajándékozták meg a fesztivál résztvevőit. A „...fogadj szívedbe” című verses-zenés összeállítás a 100 éve született József Attiláról szólt A költőről, aki élete során mérhetetlenül áhítozott a szeretet- re, s egyedül, szeretetlenül ma­radt, amikor csörömpölve jött a te­hervonat.. ASándor /mmnevezet­te kisterenyei nyugdíjasklub asz- szonyai időutazásra „vitték” az idős embereket egészen a honfog­lalásig. A fesztivált Bátonyterenye ön- kormányzata szervezte, a nyugdí­jasok megyei képviseletének tá­mogatásával. A Varietas emlék­műsorát pedig a Nógrádi Mecé­nás Alapítvány támogatta. Tanuszodai hírek Bátonyterenye. újabb szolgálta­tások, programok és a folyama­tos szépülés jegyében telnek a város új létesítményének napjai. Az úszásoktatás, az úszás igény- bevétele mellett a Wellness-szi- geten működik a szolárium, az infraszauna, a szauna, a jakuzzi, a víz alatti torna igénybevételé­vel bérletet válthatunk az egész­séghez, a rendezvényteremben akár egy szülinapi bulira is be­nevezhetünk. Elkészült a Mikulás-napok programja. Családi ügyességi verseny a vízben, kareoke- verseny, úszóverseny, ugrógála, diavetítés, rajzfilm megtekinté­se, s természetesen találkozás a Mikulással szerepelnek a terve­zett műsorban. December 4-én vasárnap fél kilenctől a Bátony­terenyei Városi Sportegyesület szervezésében Mikulás-napi sportnapot tartanak, ahol a futá­sé lesz a főszerep, kettő, öt, illet­ve tizenkét kilométeres távon. A szilveszteri buli hagyományőrző, ugyanakkor a hely jellege miatt egy kicsit különlegesnek számí­tó volta miatt is érdekesnek ígér­kezik, akcióval fűszerezve. Az elhúzódó szép őszi idő ugyancsak kedvez a tanuszoda környéke, külső környezete szé­pítésének. A képviselői keretük­ből Katona Károlyné százezer fo­rintot, Nagy Lajosné pedig 25 ezer forintot adományozott a lé­tesítménynek. Közalapítvány a közoktatásért A Bátonyterenye Közoktatásáért Közalapítvány nyolc évvel ezelőtti megalakulásakor egyrészt a város ön- kormányzatának fenntartásában működő óvodák és iskolák működési feltételeinek javítását, másrészt a Bátonyterenyén élő alap-, közép-, vagy felsőfokú intéz­ményekben tanulmányokat folytató tehetséges és ki­emelkedő tanulmányi eredményt elérő, a különböző versenyeken, pályázatokon kimagasló teljesítményt nyújtó diákok támogatását tűzte ki célul. A tehetség- gondozás elősegítése, az esélyegyenlőség növelése, a magas színvonalon dolgozó pedagógusok elismerése, eredményes munkájuk jutalmazása, az óvodai-szak­mai prógramok támogatása ugyancsak a közalapít­vány céljainak sorába tartoznak. Osgyániné Bátonyterenye. Oravecz László, a kuratórium elnöke tájékoztatá­sa szerint - a közelmúltban ösz- szegzett beszámoló alapján ­2003 decemberéig önkormány­zati támogatásból gazdálkodtak (évente 550 000 forint ), amit gyakorlatilag csak a tanulói tá­mogatásokra tudtak fordítani. Ezt követőenkülönféle cégektől is kaptak felajánlást, s ez alapján lehetőség nyílt szakmai progra­mok támogatására is. Az informatikai eszközfejlesz­tést az iskolák, óvodák igényei­nek felmérése alapján támogat­ta a kuratórium, az intézmé­nyek ekkor projektorokhoz, nyomtatóhoz, digitális fényké­pezőgéphez jutottak (1 millió 557 ezer forint értékben). Az idegen nyelvi oktatás segítésére külföldi kapcsolatok kiépítését támogatták (svéd kötelékek ki­alakítására került sor az angol nyelvi képzést preferáló Kos­suth Lajos Általános Iskola ré­szére). A csereprogram városi szintű megerősítése érdekében négyfős delegáció svédország­beli utaztatásához járult a köz- .. alapítvány, ennek mintegy foly­tatása, illetve válaszaként négy­fős tanári delegáció jött Sölves- borgból Bátonyterenyére. 2004-ben a tanulói támogatá­sért sokan, 128-an pályáztak. Ki­lencven tanulónak 781 ezer fo­rintot osztottak ki tanulmányi és versenyeredményekért. Pedagó­gusokat a tehetséggondozás te­rén kifejtett eredményes munká­jukért részesítettek támogatás­ban. Az idegen nyelvi kommuni­kációs osztályokban tanító taná­rok számára a középfokú nyelv­vizsga megszerzésének elősegí­tésére pályázatot írtak ki. A Kos­suthban angol, a Bartókban né­met nyelvből kezdődött meg a ta­nárok képzése, a vizsga letétele után a tanárok tárgyaikat az adott idegen nyelven oktathatják. Oravecz László a 2005-ös év­ről elmondta, hogy a közalapít­vány vállalta a tanulók helyi au­tóbuszbérlete megvásárlásának támogatását. A tanulók bejárá­sának biztosítása, egymás prog­ramjain való részvételük segí­tése, ezzel az esélyegyenlőség megteremtése az alapítvány ha­tározott célja továbbra is. Az ön- kormányzat különtámogatást is adott, így minden tanuló, aki igényelte a támogatást meg is kapta, összesen 8 millió 790 ezer forint került kiosztásra 1200 tanulónak. Az erdei iskolai program támo­gatására az Erkel iskola 115 ezer forintot, a Bartók Béla iskola 145 ezer forintot kapott. Pedagógus­napi jutalmakat a tehetséggon­dozás, a tanulókkal való eredmé­nyes foglalkozás területén vég­zett kiváló munkáért adott a köz- alapítvány. Az augusztus húsza­dikai hagyományos tanulói pá­lyadíjban 65 tanuló részesült, 541 ezer forint értékben. A város polgármestere, Vanya Gábor, va­lamint két alpolgármester Mol­nár József és Balázs Pál egyhavi díjazásukat ajánlották fel a meg­fogalmazott célok megvalósításá­ra. Az adózók egy százalékából közel 86 ezer forint kerül az ala­pítvány számlájára. Az 5 fős kuratórium, a 3 fős felügyelőbizottság és gazdaság­vezető társadalmi munkában dolgoznak. Munkájukat nagy fe­lelőséggel és körültekintéssel igyekeznek végezni, megkö­szönve a támogatók segítségét, továbbra is várják mindazokat, akik akár vállalkozóként, akár a személyi adójuk egy százaléká­val hozzájárulnak e közhasznú közalapítvány mind eredménye­sebb működéséhez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom