Nógrád Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 255-279. szám)

2005-11-14 / 265. szám

2005. NOVEMBER 14., HÉTFŐ NO GRAD MEGYE 3 Egy este a fonóban... Immáron második alkalommal rendezték meg a fonót Herencsényben a faluházban. A cél a régi hagyomány felelevenítése, őrzése, a féltve őrzött népviselet megmu­tatása. A fonót tavaly november 20-án nyitották meg, a tulajdonos a Palócföld Alapítvány. Az ötletgazda Dienstmann Tamás volt, aki azt mondta: kell egy fonó! RÓLUNK SZOL Hegedűs E. Herencsény. Amint azt Jusztin Józsejhé, a település polgármeste­re elmondta, a tavalyi nyitáskor határozták el, hogy minden évben Márton-napkor rendezik meg a fo­nót, ahol összegyűlhet a falu apra- ja-nagyja és feleleveníthetik a ré­gi hagyományokat A fonó nyitását azért időzítették éppen Márton- napra, mert a néphit szerint „szür­ke lovon jön Márton”, azaz ami­kor már dér van, az asszonyoknak be kell fejezni a kinti munkát, és hozzá kell kezdeni a fonáshoz, másként nem végeznek a szövés­sel tavaszra. Az így szövött vászon­ból készült a lányoknak a stafí- rung, a férfiaknak az ing, gatya. Meg kellett fosztani a tollat is, ami­vel a párnát, dunyhát töltötték, szóval, akadt munka bőven. Egye­dül azonban unalmas a tollfosz- tás, fonás-szövés, ezért aztán ösz­szegyűltek az asszonyok egy-egy háznál, ahol serénykedés közben nótázgatással, pletykálkodással töltötték az időt, a fiatalok pedig felhasználták az alkalmat az is­merkedésre. Fürgén kellett dol­gozni, mert jött a tavaszi madár, és kidalolta, akik lusták voltak: „pipityőr, pipityőr, lusta Panka most is sző”. Herencsényben szerencsére még sokan vannak, akik át tudják adni a hagyományokat a fiatalok­nak, s nagyszerű alkalom arra is, hogy a híresen szép népviseletet megmutassák egymásnak. S bár már országszerte egyre ritkább je­lenség, de a faluban még mindig vannak, akik mindennap maguk­ra öltik, s népviseletben élik a dol­gos hétköznapokat. S ugyancsak ritkaságszámba megy, hogy az it­teni fiatalok nem kényszerből, ha­nem valamiféle belső indíttatástól vezérelve jönnek el ide. Aki ott volt Száll az ének, pörög az orsó... így múlik az idő a herencsényi fonóban a szombat esti fonóban, láthatta, érezhette a családias hangulatot, a felhőtlen jókedvet: a fonóházban „terülj-terülj asztalkám” fogadta az érkezőket, a hagyományos ka­lácsoktól kezdve a habos-krémes süteményekig, a molnárkalácstól a túrós lepényig minden volt, ami szem-szájnak ingere, s természe­tesen nem maradt ki a fonók ha­gyományos étele, a mákos kukori­ca sem. A környező települések polgármesterein kívül ezúttal meghívták a cserháthalápi hagyo­mányőrző csoportot is. Aztán fel­csendült az énekszó: „Este van már, késő este, kilencet üt az óra...”, serény asszonykezek láttak Sikeres szereplőválogatás Fülbemászó dallam, szárnyaló hangok, csillogó sze­mek: magával ragadó látványban és hangzásban volt része annak, aki bejutott szombaton Salgótarjánban a Hibó Tamás Művészeti Iskolába, ahol a Harry Potter musical szereplőválogatásának második fordulója zaj­lott. Ide már csak azok a jelentkezők jutottak be, akik az első fordulón sikeresen túljutottak. A válogatás eredményes volt: a fő karakterek már megvannak. Hegedűs Erzsébet Salgótarján. A szombati szereplő­válogatás négy részből állt: kari próbával kezdődött, majd há­romórás, személyre szabott, egyéni feladatsorokat kellett megoldaniuk a résztvevőknek. Ezután egyórás táncóra követke­zett előre elkészített koreográfia alapján, amelyet Péceli Emese, az iskola tanára vezényelt, majd újabb éneklés, a „finálé”.- Az ország minden részéről ér­keztek résztvevők és majdnem megvan a teljes szereplői gárda - mondta Varga László, az iskola művészeti vezetője, a musical szerzője. - Messziről érkeztek se­gítőim is: Ternes Gábor Budapest­ről, Varga József és Bárczi Agnes rendelő Őzdról jött, Jakubovics Ju­dit és PéœliEmese képviseli a „sal­gótarjáni színeket”. A fő karakte­reket sikerült megtalálnunk, és nagy örömünkre szép számmal vannak salgótarjániak is közöt­tük: így például az anya szerepé­re Angyal Lindát választottuk, Pe­túniát Pünkösdi Mónika, Fredet MihalikDávid, Macgalagonyt Var­ga Éva játssza. De beválogattuk a szereplők közé Fekete Dórát, Nagy Leilát, Nagy Grétát, hogy csak né­hány nevet említsek. így hát har­madik válogatás nem lesz, most már csak egyesével hívunk be né­hány jelentkezőt A szerző elmondta azt is: sok szülő kísérte el a gyerekeket, ők a nap folyamán háromszor nyer­tek betekintést a munkába. A vé­Varga László, a musical szerzője látja el tanácsokkal a válogatásra érkezetteket gén, amikor már csak a kiválasz­tott szereplők maradtak, igazi fi­náléban lehetett részük: a gyere­kek forgatókönyvrészletet kap­tak, s a nagy közös éneklés vé­gén összecsattantak a tenyerek, tapssal köszönték meg a lenyű­göző élményt. Varga László el­mondta még azt is: karácsony után lesz egy „összecsiszoló” próba, elképzelhető az is, hogy elutaznak a tiszaőrsi Taurist- farmra, amelynek próbatermei ideális környezetet biztosítanak, és januárban kezdődnek a pró­bák. Addig azonban még nagyon sok feladat vár rájuk, hiszen szponzorokat is kell keresniük.- Nagyon sok pénz kellene, mert szeretnék egy utazó válto­zatot is készíteni, hogy az ország más városaiba is eljuttassuk a darabot - árulta el a terveket Varga László. - Az eddig megje­lent cikkeket eljuttattuk az író­nőnek és a kinti menedzsment­nek: nagyon örülnek, hogy kor­rekt, jó színvonalú írásokat lát­hatnak. A bemutató időpontja még kérdéses, mert lehetséges, hogy az írónő is eljön: s mivel az ő programja nagyon zsúfolt, ter­mészetes, hogy az ősbemutató időpontját az ő beosztásához iga­zítanánk. A minőség stratégia is Baráthi Ottó munkához. Pörgött az orsó, repült a toll, s hogy a legkisebbek se unatkozzanak, őket kukoricamor- zsolásra fogták be a felnőttek. A fonóház az alapítvány kezelé­sében és az egész falu használatá­ban van - mondta Ambrózi Erzsé­bet, a fonó háziasszonya. Együtt­működnek különféle rendezvé­nyek szervezésében, igyekeznek jó kapcsolatot ápolni az idősebbek­kel, s megteremteni a lehetőséget a fiatalok számára, hogy jól érez­zék magukat. S a fonó hetente át­alakul kis kápolnává: az első szo­bát felszentelték átadáskor, s azóta mintegy harmincán járnak ide imádkozni rendszeresen. EGYES TUDOMÁNYOS tételek szerint a szülők értékrendje, a családi környezet, miliő döntő a szocializáció szempontjából. A szülői minta mértékadó a gyermek számára. Ma is emlékszem szüleim - gyakran meg nem fogadott - intelmeire, gesztusaira, szokásira. Például anyám tisztaságszeretete és szépérzéke lenyűgözött. Apám precizitása, ízlés­világa és minőségimádata ma is bennem él. Ünnepen vagy misére me­net gojzervarrott cipőt viselt, és ha moziba, vagy csak sétálni men­tünk, akkor is sokáig válogatott a nyakkendői között. Ma is a fülem­ben cseng, amit vásárlások alkalmával (is) gyakran mondogatott: ol­csó húsnak híg a leve. Aztán, hogy a minőséget meg kell fizetni, de becsülni is, mert a minőség az érték, egyben etalon is. Gyakran kor­holt, nem adok eléggé magamra, intett: tanulásban, dolgaimban le­gyek sokkal igényesebb. Bárcsak többet örököltem volna szüleim ka­rakteréből - gondoltam a minap, amikor naptáramra nézve novem­ber 12-én a „minőségügyi világnap” bejegyzést láttam. mert az igényesség a minőség alapja, amit gyermekkorban kell(ene) elsajátítani. Pláne napjainkban, amikor a minőség minden eddiginél fontosabbá válik. Jó, ha tudjuk: csak egy új minőségügyi szemlélettel állhatjuk meg helyünket a világban, kapcsolódhatunk be érdemben a versenybe, egyáltalán globalizálódó világunkba. Nem véletlen, hogy már maga a minőség fogalma, definíciója is változik és ezerféle meg­határozása közül egyre inkább az úgynevezett üzleti-stratégiai definí­ció kerül előtérbe és válik dominánssá. A minőség már nem „csak” mérce, de mentalitás, alapvető vállalkozási célkitűzés, üzleti stratégia és filozófia is. Amelynek a szellemében előállított, gyártott termékek és szolgáltatások teljességgel kielégítik mind a hazai, mind a külföldi vevőket azzal, hogy megfelelnek írott és íratlan elvárásaiknak. Egészen röviden fogalmazva: a minőség a vevők igényeinek való maximális megfelelés. Sajnos, vállalkozásaink egy jó részének nem sajátja még az igényesség, a minőség tisztelete. S ezt nem igazán látom környeze­temben sem, a munkahelyeken, az utcán, a boltokban, de magukon - tisztelet a kivételnek - az embereken sem. Ráadásul a szervezetekben a minőség stratégiai értelmezésének csak jól működő minőségirányí­tási rendszerekkel lehet megfelelni'. ezért a minőségügyi világnapnak - és a novemberben nálunk is megrendezésre kerülő minőség hetének - nem lehet más üzenete, minthogy emberek és szervezetek magukévá tegyék: igényesség, mi­nőségügyi szemlélet és minőségirányítási rendszerek bevezetése és működtetése nélkül nincs minőségi produkció sem. Utóbbi nélkül pe­dig halvány esélyünk sincs az éleződő, mind kíméletlenebbé váló ver­senyben való helytállásra. HIRSAV Filharmónia-hangverseny Balassagyarmat. November 14- én 18 órakor Virágh András orgona-, illetve Búzás Aida énekhangversenyét hallgat­hatják meg az érdeklődők a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskolában. Tánctalálkozó Rétság. Szombat délután három órától a művelődési központban gyermek-tánctalálkozót tartot­tak. A programot a Rétsági Szlo­vák Kisebbségi Önkormányzat Népfőiskola szervezte, amelyen több csoport lépett fel. Art mozi Salgótarján. A városi művelődé­si központ Art mozijában no­vember 14-én 18 órától az Éjsza­kai őrség című filmet nézhetik meg. Képes hónap Rétság. A művelődési központ aulájában már látható az a fotó­dokumentációs kiállítás, amely az októberben történt városi eseményeket eleveníti fel. Bibliaklub Salgótarján. A József Attila Műve­lődési Központ Bibliaklubjában november 14-én 17 órakor Ócsai Tamás beszél Ákán bűnéről. Salgótarján. A József Attila Mű­velődési Központban november 16-án 14 órától ismét várja az érdeklődőket az idősek népfőis­kolája. A rendezvény vendége Ócsai Tamás teológus lesz, aki az Ó- és Újszövetség kortörténe­ti vizsgálatáról beszél. A jót meg kell tartani, a rosszon változtatni kell Becsó Zsolt, a Fidesz-MPSZ megyei elnöke az MSZP által a lapunk szombati számában megjelentetett politikai hirdetéssel kapcsolatban tartott tegnap rendkívüli sajtótájékoztatót. H. E. Salgótarján. A luxusbaloldali Boldvai László nyílt levelet inté­zett a Fideszhez és annak elnö­kéhez. Öt hónappal a választá­sok előtt úgy gondolta, hogy is­mét eljött az ő ideje, elővette a párnába rejtett tartalékpénzét és fizetett hirdetés formájában tá­madást indított Orbán Viktor és a Fidesz ellen - kezdte Becsó Zsolt. - Boldvai László szerint 100 lépés megtétele után min­den tökéletes, kirobbanóan sike­res a gazdaság, nagy a jólét és nem érti, hogy miért akar vál­toztatni a Fidesz. A jobboldali megyei pártel­nök kifejtette: nézetük szerint az MSZP vezette kormány nem fizette ki a gazdáknak járó tá­mogatást, jogtalanul visszatar­totta a vállalkozók áfáját, meg­szüntette az otthonteremtési tá­mogatási rendszert és a Széche- nyi-tervet, elvette a gyermekek után járó adókedvezményt és a 13. havi családi pótlékot és az elmúlt három és fél évben any- nyival nőtt az államadósság, mint a Kádár-rendszer alatt ösz- szesen.- Ha Boldvai László idejét nem a pártján belüli politikai ri­válisainak hatalomból történő kiszorítása töltené ki és ha nem leereszkedésnek tartaná a sal­gótarjáni emberekkel történő párbeszédet, bi­zonyára feltűnne neki, talán meg is lepődne rajta, hogy a megye- székhely lakói is változást akar­nak - jelentette ki a Fidesz-MPSZ nógrádi elnö­ke. - Vajon tudja-e Boldvai Lász­ló, hogy 20 százalék körüli a re­gisztrált munkanélküliek ará­nya Salgótarjánban, hogy a fia­talok 69 százaléka el akarja hagyni a várost, és 14 ezer olyan ember lakik itt, akik kénytele­nek valamilyen segélyt igénybe venni? - tette fel a kérdést Becsó Zsolt, majd így folytatta: - Ha tudná, akkor ő is arra töreked­ne, hogy ezen változtasson! De ő azt sem tudja, hogy a 21-es út négysávosítását az Orbán-kor- mány indította el 2001-ben és a munkanélküliek száma azóta emelkedik drámai mértékben, amióta az MSZP átvette az or­szág irányítását. Ha Boldvai László nem is akar szembenéz­ni saját vagy a város múltjával, de mi tudjuk, hogy vannak hi­bák, amelyeket nem szabad el­követni, amelyeket mi nem aka­runk elkövetni a jövőben, mert változtatni tudni kell. Ami jó, meg kell tartani, ami rossz, azon változtatni kell. Remélem, nem gondolja komolyan a tények is­meretében, hogy 1994-1998 kö­zött és 2002 óta a szocialista kormányok hibátlanul, tökélete­sen kormányoztak. Sajnálom, hogy MSZP-s képviselőtársam­ban nincs meg a szembenézés képessége, mert szembe kell nézni minden hibával, amit az elmúlt években elkövettek. Úgy látom, hogy Boldvai László kép­telen erre - zárta szavait Becsó Zsolt, a Fidesz-MPSZ Nógrád megyei elnöke.

Next

/
Oldalképek
Tartalom