Nógrád Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 255-279. szám)
2005-11-11 / 263. szám
2005. NOVEMBER 11, PÉNTEK 11 SPORTTÜKÖR Sikerült a trónfosztás az Afész-Ring Sungard együttesének labdarúgás Városi kispályás bajnokság, Salgótarján Bódi Károly (a labdával) lendül támadásba a Főiskola - BASE másodosztályú rangadón A közelmúltban befejeződtek a salgótarjáni városi kispályás labdarúgó bajnokság idei szabadtéri idényének küzdelmei, s a napokban lejátszott osztályzók után kialakult a hagyományos téli teremtorna mezőnye is. Az első osztályban ezúttal is a legutóbbi két kiírást megnyerő Vízmű SE, valamint az „örök második” szerepéből kitörni igyekvő Áfész-Ring Sungard együttesei versengtek az aranyéremért. Bár a címvédő utolsó találkozójának lefújása előtt nem sokkal még bajnoknak érezhette magát, az URSA a hajrában két gólt szerezve fordítani tudott, kikaparva ezzel a gesztenyét a Big Fish- Baglyast kiütő Áfész számára. Egy osztállyal lejjebb még élesebben alakult az első helyért vívott küzdelem, amit jól tükröz, hogy a fej-fej mellett haladó BASE-Big Fish és Salgóvíz között a végelszámolásnál csupán az egymás elleni eredmények döntöttek - előbbi együttes javára. A harmadik vonalban ugyanakkor elmaradtak az efféle izgalmak: az A-csoportban a huszonhat fellépéséből huszonötöt sikerrel záró Elán hat pontos előnnyel végzett a 217 találattal a leggólerősebb csapatának bizonyuló St. Raktech előtt, míg a B- csoportban a pontvadászat legjobb védelmével büszkélkedő Polc-Trade tizenöt egységet vert a második helyen befutó Áfész- Pécsi Szalon Sör csapatára. A két harmadosztályú bajnok a sport- csarnokba jutásért vívott osztályzón is kitett magáért, így a „pótselejtezőt” ugyancsak sikerrel abszolváló La-ver és Lendület együtteseivel ők tették teljessé a nagy érdeklődésre számot tartó teremfocitorna mezőnyét. I. osztály 1. forduló: Csak Úgy - Vízmű SE 3-4. 3. forduló: Big Fish- Baglyas - T-Niki-Pikoló 3-2.16. forduló: Nógrád Volán - Buborék Boys 7-2. 17. forduló: Csak Úgy - URSA 5-6. 18. forduló: URSA - Vízmű SE 4-3, Big Fish- Baglyas - Áfész-Ring-Sungard 2-12, Hetek - Buborék Boys 8-5, T-Niki-Pikoló - Nógrád Volán 7-3. A bajnokság végeredménye 1. Áfész-Ring-S. 1613 1285-4740 2. Vízmű SE 16 12 2 2 81-3638 3. URSA 1610 0 6 84-63 30 4. Csak Úgy 16 8 1 7 53-55 25 5. Big Fish-B. 16 6 2 844-63 20 6. Nógrád Volán 16 5 3 8 62-65 18 7. Buborék Boys 1642 10 59-82 14 8. Hetek 1641 11 49-73 13 9. T-Niki-Pikoló 1632 1144-77 11 10. Villmex 000 0 0-0 0* Megjegyzés: a Villmex csapatát kizárták, eredményeit törölték. II. osztály 4. forduló: Salgóvíz - Lendület 3-1. 9. forduló: La-ver - Szilaj 3-0 (játék nélkül). 15. forduló: Lendület - Speciál-X 6-1.18. forduló: Szuperinfó-Janker - Rallye 0-3 (játék nélkül). 23. forduló: Rallye - BASE-Big Fish 5-7.24. forduló: FRSZ - La-ver 2-3. 25. I forduló: Speciál-X - BASE-Big * Fish 6-10. K < I A bajnokság végeredménye I 1. BASE-Big F. 24 182 4 169-79 56 2. Salgóvíz 24 182 4 95-59 56 3. Rallye 24 15 3 6 107- 76 48 4. Főiskola 24 13 3 8 99- 7042 5. La-ver 24 13 3 8 91- 66 42 6. FRSZ 24 12 1 11 77- 8237 7. Lendület 2411 1 12 71- 8134 8. Speciál-X 24 94 11 90-105 31 9. Plató Junior 24 93 12 88-93 30 10. GA Magyare. 24 93 12 100-117 30 11. Somos 24 83 13 74-91 26* 12. Szilaj 24 60 18 69-120 15* 13. Szuperinfó-J. 24 1 023 51-1420* 14. Murányi 0 00 0 0- 00* Megjegyzés: a Murányi csapatát kizárták, eredményeit törölték, a Szilajtól és a Szuperinfó- lankertől három-három, a Somostól egy büntetőpont levonva. Holtverseny esetén az egymás elleni eredmény döntött. lll/A-osztály 1. forduló: Botos Bt. - St. Raktech 0-5. 3. forduló: Mátra Work - Saci Bár 4-7.4. forduló: Tesco - Rózsaszín Párduc 7-6. 13. forduló: Runner Holding - Tesco 5-4. 22. forduló: Tankina Lízing - Elán 0-3 (játék nélkül). 24. forduló: Fort Bau - Elán 3-12.25. forduló: Elán - Rózsaszín Párduc 13-3, St. Raktech - Fort Bau 9-6, Saci Bár - Fenstherm 5-1, Juventus - Tankina Lízing 17-4, URSA II. - Tesco 2-5.26. forduló: Police Team - Mátra Work 6-2, Tankina Lízing - URSA II. 3-5, Fenstherm - Juventus 4-3, Fort Bau - Saci Bár 0-3, Rózsaszín Párduc - St. Raktech 4-12, Botos Bt. - Elán 3-6, Tesco - Runner Holding 1 -6. A bajnokság végeredménye 1. Elán 26250 1 200- 5675 2. St Raktech 2623 0 3 217-7569 3. Runner H. 2620 1 5148- 8061 4. Juventus 2617 2 7159- 8050* 5. Tesco 2614210118-11544 6. Botos Bt 2612014117-12636 7. Fenstherm 2613013 99- 8536* 8. Saci Bár 26121 13124-12731* 9. Rózsaszín P. 26 93 14 99-13130 10. URSA II. 26 9 017 91-12827 11. Police Team 26 7 514 89-13226 12. Tankina Lízing 26 6 218 76-13814* 13. Fort Bau 26 3 5 18 75-133 4* 14. Mátra Work 26 1 124 46-252 3* Megjegyzés: a Fort Bautól tíz, a Saci Bártól és a Tankina Lízingtől hat-hat, a Fensthermtől és a Juventustól három-három, a Mátra Work-től egy büntetőpont levonva. Holtverseny esetén az egymás elleni eredmény döntött. lll/B-osztály 1. forduló: PSZF Háromkő 3-1. 3. forduló: Bokafogó - KGYV-Beton 5-6, Tryblex - Dunaferr-Dunex 2-8. 5. forduló: PSZF - Határőrség 7-1.5. forduló: Tryblex - Áfész-Pécsi Szalon Sör 3-5.11. forduló: Ad Astra - Polc Trade 2-7, Allianz Hungária - PSZF 2-3. 19. forduló: Tryblex - Határőrség 5-0, VGÜ - Polc-Trade 0-8, Áfész-Pécsi Szalon Sör - PSZF 4-3. 23. forduló: Allianz Hungária - Határőrség 11-3.25. forduló: Allianz Hungária - Tryblex 8-3, Ad Astra - Határőrség 9-4, Dunaferr-Dunex - Tarjánhő 5-6.26. forduló: Bokafogó - Fahéj 1 -3, Polc-Trade - Dunaferr- Dunex 12-5, Határőrség Háromkő 2-3, PSZF - Ad Astra 8-3, Tryblex - KGYV-Beton 0-4, VGÜ - Allianz Hungária 1-12, Tarjánhő - Áfész-Pécsi Szalon Sör 3-7. A bajnokság végeredménye 1. Polc-Trade 26232 1 148- 4571 2. Áfész-PSZS 2617 2 7114- 8253 3. KGYV-Beton 26 17 1 8134-110 52 4. Fa-Héj 2615 4 7112- 7049 5. Dunaferr 26 151 10114- 86 46 6. PSZF 2614 3 9113- 84 45 7. Allianz R 26143 9132- 8245 8. Tarjánhő 26113 12 82- 94 33* 9. Tryblex 261031378- 9133 10. Háromkő 2610214 73-107 32 11. Ad-Astra 26 6 41687-12222 12. VGÜ 26 6 317 72-13318* 13. Bokafogó 26 5 2 19 68-121 17 14. Határőrség 26 2 1 2355-155 7 Megjegyzés: a Tarjánhőtől és a VGÜ-től három-három büntetőpont levonva. Holtverseny esetén az egymás elleni eredmény döntött. Szeniorcsoport 18. forduló: T-Niki-Pikoló Old- boys - Macskajaj 3-11.19. forduló: Áfész Öregfiúk - Főiskola Öregfiúk 6-4, Macskajaj - Euro- Ex Bau Senior 3-3.20. forduló: Áfész Öregfiúk - Macskajaj 6-5, Főiskola Öregfiúk - T-Niki- Pikoló Old-boys 9-4. A bajnokság végeredménye 1. Áfész-PSZS 16151 0142-4946 2. Euro-Ex Bau S. 1610 1 5 73- 73 31 3. FőiskolaÖ. 16 9 0 7 79- 66 27 4. Macskajaj 16 31 12 54- 86 7* 5. T-Niki-Pikoló 16 11 14 42-116 1* Megjegyzés: T-Niki-Pikoló Oldboys és a Macskajaj csapataitól három-három büntetőpont levonva. Osztályzó a sportcsarnokba jutásért T-Niki-Pikoló - Elán 1 -7, Lendület - Áfész-Pécsi Szalon Sör 5-3, La-ver - St. Raktech 4-3, FRSZ - Polc-Trade 2-7. ■ Horváth Karácsonykor kezdenek A Salgótarjáni Létesítmény és Sport Kht., valamint a városi kispályás labdarúgó-szövetség versenybizottsága a napokban a Salgótarjáni Városi Sportcsarnok tanácstermében tartotta meg az idei szabadtéri versenyévad díjkiosztó ünnepségét, illetve a karácsony másnapján kezdődő téli terem-labdarúgótorna sorsolási ceremóniáját. Az összejövetel nyitányaként Mariányi Zsolt versenybizottsági elnök köszöntötte a megjelenteket, majd a dobogós csapatok képviselői Bállá Árpádtól, az Létesítmény és Sport Kht. igazgatójától átvehették az emléklapokat, labdákat, serlegeket. Ezt követően Horváth Gyula vb-titkár tájékoztatója következett, végezetül pedig az érintett csapatok képviselői a versenybizottsággal közösen elkészítették az OTP Kupáért és a Grátisz különdíjaiért kiírt teremfoci-bajnokság csoport- beosztását. A téli teremtorna csoportbeosztása. A-csoport: Vízmű SE, Big Fish-Baglyas, Salgóvíz, Elán. B- csopoit Csak Úgy, Hetek, BASE-Big Fish, LendüleL Ccsoport URSA, Nógrád Volán, Rallye, La-ver. Deso- port: Áfész-Ring-Sungard, Buborék Boys, Főiskola, Polc-Trade. Játéknapok: december 26-29., január 13-14. (csoportmérkőzések), január 20-21., 27. (középdöntők), január 28. (helyosztók). Az Afész-Ring Sungard együttesének képviseletében Garai Csaba (középen) vette át az első osztály bajnokának járó trófeát Bállá Árpádtól. A jobb szélen Mariányi Zsolt, a versenybizottság elnöke. Nem volt esélyük a tartalékos salgótarjániaknak kézilabda NB I/B, Keleti csoport, férfiak, 10. forduló Delfin KC - Salgótarjáni KC 43-23 (16-11) Kecskemét, Árpád Városi Sportcsarnok, 250 néző, vezette: Bóna, Miskei. Delfin KC: Kovács - Zapletán 9, Goren 3, Molnár 1, Pál 7, Majoros 1, Takács 7. Cs.: Vörös (kapus), Drabant 3, Urbán, Barta 4/1, Szabó 2, Tamási 5, Gábos 1. Edző: Kun István. Salgótarjáni KC: Mészáros - Kovács, Jakab 3, Molnár F. 3, Kaiszter 3, Milosevics 10, Forgács 4. Cs.: Letovai (kapus), Révai, Szirbusz. Szakmai igazgató: Molnár Ferenc. Hétméteresek: 2/1, ill. 1/0. Kiállítások: 6. perc, ill. 4. perc. Az eredmény alakulása: 2. perc: 2-0, 7. perc: 4-2, 16. perc: 7-6, 19. perc: 10-8, 24. perc: 13-8, 28. perc: 15-11, 37. perc: 21-11, 43. perc: 26-15,49. perc: 30-15, 52. perc: 35-17,56. perc: 38-21, 59. perc: 42-22. Munkahelyi, más irányú elfoglaltság, illetve eltiltás miatt az SKC legénysége serdülő és ifjúsági korú játékosokkal állt ki a mérkőzésre. A salgótarjáni csapat tagjai nagy különbségű vereség ellenére is minden dicséretet megérdemelnek, mert a nehéz helyzet ellenére sportemberhez méltó, becsületes motivált játékot nyújtottak. Kun István: - Salgótarján csapata nagyon tartalékosán érkezett hozzánk, így a mieink lazán fogták fel a mérkőzést. A találkozó egyes szakaszaiban - főleg az első félidőben - jól tartotta magát a vendégcsapat. A fordulás után azonban a fáradtság kiütközött rajtuk és ez döntőnek bizonyult. Molnár Ferenc: - Ilyen megalázott állapotban, mint közvetlenül a mérkőzés előtt már nagyon régen éreztem magam. A felnőtt játékosok akik eljöttek, azok előtt mindenki fejet hajthat. Egy félidőn keresztül nagyon becsületesen küzdöttünk, de sajnos ezután elfáradtunk, hiszen az ifjúsági játékosok egy mérkőzést már lejátszottak. Át kell gondolni folytatást, mert aki azt mondja, hogy itt minden rendben van, az valótlant állít. Iß: 30-29. ■ Mulicza Ferenc Még nem közölt eredmények a 9. fordulóból: Mezőkövesd - Gyöngyös 21-20, Ózd - Tiszaföldvár 38-31, Fehérgyarmat - Szeged KKSE 31 -24, Orosháza - Kiskőrös 33-32, Makó - Hajdúböszörmény 28-20, Cegléd - Kecskemét 23-26. A bajnokság állása 1. Delfin KC 10 9 0 1 298-24518 2. Mezőkövesdi KC 971 1241-20515 3. Ózdi KC 9 7 0 2 241-22614 4. Gyöngyösi FKK 96 1 2 249-18313 5. Tiszaföldvár 96 1 2 258-24413 6. Ceglédi KKSE 95 1 3257-24811 7.OrosháziFKSE 9414255-258 9 8. KiskőrösKSK 9 4 0 5 259-269 8 9. Szeged KKSE 93 1 5238-249 7 10. Makó KC 9 3 0 6 256-261 6 11. Hajdúböszörmény 9 2 0 7 233-251 4 12. Salgótarjáni KC 10 1 2 7 297-353 4 13. VádKSE 9 2 0 7 209-270 4 14. Fehérgyarmat 9 1 0 8 249-278 2 Ifjúságiak 8. forduló: Vác - Cegléd 34-27, Tiszaföldvár - Salgótarján 32-23, Hajdúböszörmény - Mezőkövesd 29-41, Gyöngyös - Ózd 35-21, Kecskemét - Orosháza 22-36, Szeged - Makó 64-30.9. forduló: Salgótarján - Vác 34-33, Cegléd - Kecskemét 21-31. A bajnokság állása 1.Orosházi FKSE 87 1 0264-17215 2. Kiskőrös KSK 7 7 0 0 215-14414 3. Mezőkövesdi KC 861 1316-23313 4. Gyöngyösi FKK 8602 239-18512 5. Fehérgyarmat 7 5 0 2 220-18510 6. Tiszaföldvári VSE 8503204-17410 7. Szeged KKSE 84 1 3282-245 9 8. Váci KSE 9 4 0 5 241-266 8 9. Hajdúböszörmény 8 4 0 4 210-249 8 10. Delfin KC 102 1 7246-284 5 11. Ózdi KC 8 2 0 6 219-242 4 12. Salgótarjáni KC 10 3 0 7 284-317 3* 13. Ceglédi KKSE 9 1 08196-268 2 14. Makó KC 8 0 0 8162-334-1* Megjegyzés: a Salgótarjáni KCtól három, a Makó KC-tól egy büntetőpont levonva.