Nógrád Megyei Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 229-254. szám)

2005-10-06 / 233. szám

2 2005. OKTÓBER 6., CSÜTÖRTÖK NÓGRÁD MEGYE A tanácskozás résztvevői egyetértettek azzal, hogy a minimálbér drasztikus emelése kellemetlen következményekkel járhat a vállalkozásokra nézve A KISOSZ félti a vállalkozókat Erőltetettnek tartja a kormány által meghirdetett mini­málbér-emelési programot a KISOSZ. Antalffy Gábor, a kereskedőket és vendéglátósokat tömörítő érdekképvi­seleti szervezet ügyvezető elnöke keddi sajtótájékozta­tóján közölte: 2005 első fél évében hatszáz boltot zár­tak be a kereskedők, s a minimálbérek emelése továb­bi üzletek bezárásához vezethet, lévén, hogy az ezzel járó terheket is a vállalkozásoknak kell megfizetniük. TNL Galyatető, A Kereskedők és Ven­déglátók Országos Érdekképvi­seleti Szövetsége (KISOSZ) Ga­lyatetőn tartott tanácskozásán dr. Antalffy Gábor lapunknak el­mondta: az Országos Érdek­egyeztető Tanács tagjaként azt szeretnék elérni, hogy a kor­mány gondolja át a többszintű minimálbér-emelési programját, aminek először is a képzett, fő­leg a diplomás alkalmazottak es­hetnek áldozatul, hisz a kereske­dők és vendéglátók a legkevésbé az ő bérüket és azok költségvon­zatát tudnák kigazdálkodni. A KISOSZ szerint a minimál­bér-emelés egyedül a társada­lombiztosítási kassza feltöltését segíti, ám ennek árán vállalko­zások mehetnek tönkre. An­talffy szerint ha a kormány ra­gaszkodik az eredeti elképzelé­séhez, akkor az önfoglalkoztató vállalkozásokkal adózás tekinte­tében kivételt kell tennie. A KISOSZ ügyvezető elnöke sze­rint országrészenként is jelen­tős különbségek vannak a vállal­kozások jövedelmezősége és te­herbíró képessége tekintetében, s legrosszabb helyzetben az észak-magyarországi régióban lévők működnek. Ezek verseny- képességén javíthatna, ha az uniós pénzekre bátrabban pá­lyáznának, egy-két sikertelen kí­sérletért ugyanis nem szabad el­vetni ezeket a lehetőségeket. Antalffy üdvözölte azt a nóg­rádi kezdeményezést, amely a gazdasági érdekképviseletek együttműködését szorgalmaz­za, s aláírására e hó közepén ke­rül sor. Az együttműködéshez csatlakozott a KISOSZ Nógrád Megyei Szervezete is, amely a galyatetői konferencia házigaz­daszerepét is betöltötte. Ugyan­csak követendőnek ítélte az el­lenőrző szervezetekkel kötött helyi megállapodásokat, ame­lyek szerinte elejét vehetik az esetenként előforduló túlkapá­soknak. A tanácskozás résztvevőit kö­szöntötte Borenszki Ervin, a Nóg­rád Megyei Közgyűlés alelnöke is. A politikus képet adott a mintegy hatvan küldöttnek me­gyénk gazdaságáról, a fejlődés lehetséges irányairól. CSALÁDOK VETÉLKEDTEK A bátonyterenyei rendőrkapitányság városi baleset-megelőzési bi­zottsága a napokban rendezte meg 16 család részvételével a „Köz­lekedik a család” vetélkedő területi döntőjét. Az elméleti versenyt az Ady művelődési központban bonyolították le: amíg a felnőttek és a nagyobb gyerekek a KRESZ- és egészségügyi tesztlapokat töl­tötték, a kisebbek valamilyen rendőrségi témában rajzot készítet­tek. A salakpályán a gyerekek kerékpáros, a felnőttek autós ügyes­ségi versenyen bizonyították technikai tudásukat. Az első helyet Pál Gábor és családja, a második helyet Kohári József és családja, a harmadik helyet Letovai Zoltán és családja szerezte meg. Számítanak a hatékonyabb munkára Szécsény. Az önkormányzat dön­tött a közterület-felügyelői mun­kakör megszüntetéséről. Dr. Ser- főzőnédr. Fábián Erzsébet polgár- mester ezzel kapcsolatosan a kö­vetkezőket mondta lapunknak. - A közterület-felügyelő foglalkoz­tatása nem kötelező önkormány­zati feladat. Az önkormányzat működőképességének fenntartá­sa, a gazdálkodási költségek csökkentése szükségessé teszik, hogy az ilyen jellegű feladatokat másként oldjuk meg. A képvise­lő-testület ezért döntött úgy, hogy megszünteti a szakfeladatot, s a közterület-felügyelő által végzett munkát más formában oldja meg. Egyrészt az Agro-Help Kht. ezen megbízott dolgozója ha sza­bálytalanságot észlel, azt jelzi a hatósági osztályunknak, s ők le­bonyolítják az eljárást. Felkérjük a polgárőrséget, rendőrséget, hogy ők is segítsék elő a város rendjének fokozott megvalósítá­sát. Mindenütt az olyan megol­dást keressük, ami olcsóbb és ha­tékonyságában nem rosszabb - mondta a polgármester. Felkészítés roma fiataloknak A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet szociál­politikai főosztálya a Belügyminisztérium civil kap­csolati és esélyegyenlőségi főosztályával és a rendé­szeti főiskolával közösen pályázati úton pénzügyi ke­retet biztosít emelt szintű érettségire, illetve felsőfokú tanulmányokra felkészítő tanfolyamon való részvétel­re, hogy elősegítse a cigány származású fiatalok bel­ügyi rendészeti szakemberré válását. Salgótarján. Kaszás Ottó alezre­des, a Nógrád Megyei Rendőr-fő­kapitányság sajtószóvivője el­mondta: a felkészítő tanfolyam­ra azok a roma fiatalok jelent­kezhetnek, akik gimnázium vagy szakközépiskola 12. évfo­lyamos nappali, esti, levelező ta­gozatos hallgatói, vagy korábban érettségiztek és akik a Rendőr- tiszti Főiskolán szeretnének to­vábbtanulni.- A jelentkezőknek meg kell felelni a hivatásos szolgálati jog­viszony létesítéséhez szükséges feltételeknek a pályázat benyúj­tásakor - mondta Kaszás Ottó. - így szükséges a magyar állam- polgárság, állandó magyarorszá­gi lakóhely, büntetlen előélet, a fegyveres szolgálat vállalása, ki­fogástalan életvitel a pályázó és a közeli hozzátartozók tekinte­tében, illetve feltétel az egész­ségügyi alkalmasság. A jelentkezéshez csatolni kell a tanuló önéletrajzát, amelynek tar­talmaznia kell a személyi adato­kat (születési hely, idő, anyja ne­ve, lakcím, telefonszám), az érett­ségi bizonyítvány fénymásolatát. Akik 2006-ban érettségiznek, azoknak all. évfolyam év végi le­zárt bizonyítványuk hiteles má­solatát csatolják. Szükséges még a helyi cigány kisebbségi önkor­mányzat vagy helyi cigány civil szervezet ajánlása, ennek hiányá­ban a települési jegyző támogató nyilatkozata, amely tartalmazza, hogy a pályázó a pályázati feltéte­leknek megfelel. A pályázatokat október 17-ig kell beküldeni a „Belügyminisztérium civil kap­csolati és esélyegyenlőségi főosz­tály, 1903 Budapest, Pf. 314.” cím­re. Hiányos, vagy határidőn túl ér­kezett pályázatokat nem fogad­nak el. A pályázatokat október 24- én bírálják el. A pályázatokkal kapcsolatosan további informáci­ókat Rostás Krisztina romaügyi referenstől lehet kérni a 06 (1) 338-2832 vagy a 06 (20) 46-55- 668-as telefonszámon. Változások Balassagyarmat - Szécsény. a balassagyar­mati Dr. Kenessey Albert Kórház- Rendelőintézet és Szécsény Város Önkor­mányzata között még 1997-ben létrejött egy együttműködési megállapodás a szécsényi kislabor, gyógytorna és a fiziko­terápiás részleg működtetésére. Az ott dolgozó két szakembert a város fizette. Október 1-jével a két dolgozó a kórház ál­lományába került. Az egészségügyi szol­gáltatásban nem lesz változás, a szécsényi részlegekben október 1-je után is változat­lanul fogadják a pácienseket. Az önkormányzat vállalta kislabor, a fi­zikoterápia, a gyógytorna részleg, vala­mint a 2005. január 1-jétől működő szak­rendelők rezsiköltségét és takarítási dí­ját, amelyhez a kórház havonta 200 ezer forinttal járul hozzá. Népmese napja a Körösiben Szécsény. A Körösi Csorna Sándor Gimnázium és Szakközépiskola is csatlakozott a Magyar Olvasástár­saság idei felhívásához, mely szerint 2005-től minden év szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján ünnepeljük meg a népmese napját. Ebből az alkalom­ból több program is várta az érdeklődő kisdiákokat, melyeket a társadalomtudományi és idegen nyelvi munkaközösség tagjai szerveztek számukra. Az 5. ősz-, tályosok rendhagyó irodalomórán vehettek részt, ahol Benedek Elekről és a népmesék világáról hallhattak. A 6. és 7. évfolyamosok pedig palóc mesékről szerzett tudásukat mérhették össze egy játékos vetélkedő ke­retében, amelynek végén felvidéki mesemondók szól­tak felvételről. Az angol és német nyelvet tanulók idegen nyelvi me­semondó-délutánon vehettek részt, ahol meglepetés­ként az intézmény angol anyanyelvű vendégdiákjának előadásában egy közismert történetet hallgathattak meg a jelenlévők. Driv/i r»g Xomorrow’s ~T~gc h n o I o çj y A Delphi Corporation leányvállalata a Delphi-Calsonic Magyarország Kft., klímakompresszorokat gyártó, balassagyarmati gyáregységébe keres jelentkezőket az alábbi munkakörökbe: GÉPÉSZMÉRNÖK (Kapcsolattartó-, Összeszerelő-, Vevői Minőségbiztosítási Mérnök) Elvárás: mérnöki végzettség angol nyelvtudás. Előny: autóipari / termelési tapasztalat, minőségbiztosítási ismeretek HR MUNKATÁRS Elvárás: minimum középfokú végzettség, erős számítógép-felhasználói tudás. Előny: angol nyelvtudás, hasonló területen szerzett tapasztalat OPERÁTOR Elvárás: legalább szakmunkás vagy középfokú végzettség. Előny: műszaki ismeretek, ipari, termelési környezetben szerzett munkatapasztalat Szakmai önéletrajzát az alábbi címre várjuk: e-mail: delphi@hu.inter.net ,Delphi-Calsonic Magyarország Kft., 2660 Balassagyarmat, Szügyi út /Déli Ipartelep. Humán Erőforrás Osztály, Deme Lajos tel.: 06 35 502-164. www.delphi.com

Next

/
Oldalképek
Tartalom