Nógrád Megyei Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 229-254. szám)
2005-10-27 / 251. szám
11 • • •• 2005. OKTÓBER 27., CSÜTÖRTÖK SPORTTŰKOR A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap pos tájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Történelmi múltunk kötelez Nyílt levél Salgótarján Önkormányzatához Nyílt levél Nógrád megye országgyűlési képviselőihez Salgótarján Város Önkormányzata a Nógrád Megyei Hírlap 2005. június 4-i számában „Városjelkép kerestetik” címmel pályázatot hirdetett a Szent Imre hegy 12 éve üres betontalpazatára, egy méltó jelkép megalkotására. Ehhez kérték a város lakosságának javaslatát. A pályázat szempontjai:„Ne ötletparádé legyen”, továbbá „Nem kell lemondani a település életében is meghatározó bányászmúlt ügyes megjelenítéséről.” A pályázat kiírásának nagyon örültünk. Azért, mert régi elhatározásunk megvalósítását reméltük tőle. „Olyan bányász emlékművet, amely méltó Salgótarján és az itt élők múltjának, jelenének és jövőjének a kifejezésére. A pályáztunkat elkészítettük és határidőre beadtuk. Előzőleg azonban konzultációt folytattunk a civil szervezetekkel, pártokkal elképzeléseink támogatását kérve. Pályázatunkat aláírásaikkal támogatták: a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviselete, a bányászszakszervezet salgótarjáni és a salgói alapszervezetei, az MSZP városi szervezete, a szociáldemokrata párt, a Keresztény Demokrata Néppárt. A beérkezett pályaműveket a bizottság értékelte és a sorrendet is megállapította: I. helyezett: Niké világító üvegkosárban, n. helyezett: Felnagyított, kivilágított Dawy-lámpa. III. helyezett: A hegy szellemét megjelenítő nonfiguratív alak. A bizottság döntése nagy visszhangot váltott ki a város lakói körében. Úgy is fogalmazhatunk, hogy nagy csalódást is okozott. Ennek ismeretében szükségesnek tatjuk, hogy a bányászszakszervezet Nógrád megyei nyugdíjas bizottsága felemelje szavát a város múltjának és jövőjének megbecsülése érdekében. A közvélemény és a pályázók nagyrészének az a véleménye, hogy a bíráló bizottság által megállapított első és harmadik helyezett pályázatnak semmi köze a város múltjához, a több mint 150 éves küzdelem megjelenítéséhez. Magyarázni, összefüggéseket keresni nem nehéz, de nincs alapja. Kirándulás... Október 8-án a balassagyarmati Városi Idősek Otthon lakói, és dolgozói közös kiránduláson vettek részt A három és fél órás utazást követően a csoport megnézte a Pákozdi emlékművet, a NATO kiállítást, látták a Doni emlékművet, s az ismeretlen katona sírját is. A kirándulás során közösen megemlékeztek a különböző háborúk és egyéb történelmi események áldozatairól, így az aradi vértanúkról is. A Pákozd-Sukoró Arborétum kellemes őszi séta színhelye volt Áthajózva a Velencei tavon, egy étteremben elfogyasztották ebédjüket A délutáni Véleményünk szerint a bíráló bizottság a pályázatunkat nem nézte át, a szöveges részt teljesen figyelmen kívül hagyta. Ha viszont elolvasták, áttanulmányozták akkor teljesen érzéketlenek az iránt, hogy az eltelt több mint másfél század alatt milyen emberfeletti küzdelem folyt azért, hogy Salgótarján az ország egyik legfontosabb, megbecsült ipari központjává fejlődjön. A hazai jelentősége mellett még nemrégen is a világ minden földrészére szállította az üvegtermékeit. A salgótarjáni tűzhelyek ma is a város büszkeségét képviselik. Salgótarján történelméhez tartozik a bányatelepek kialakítása, a város újjáépítése, a kórházak, az iskolák létrehozása, a kultúrházakban folyó színvonalas munka, a színjátszás, zenekarok, dalárdák működése. Az ország élvonalához tartozott a sportkörök, az egyesületek tevékenysége. Nagyon szoros volt az együttműködés, az egymásra épültség a város nagyüzemei között. A szénbányászat jelentősége abban is megmutatkozott, hogy sok ezer ember foglalkoztatását biztosította, jó megélhetési feltételekkel. Azonban a felsorolt társadalmi, gazdasági eredmények eltörpülnek az emberi küzdelem, az erőfeszítések az, áldozathozatal mellett. A történelem során közel 1300 bányász halt hősi halált. Nagyon sok c saládból hiányzott az apa, a gyerek, a testvér, a férj. Ezeknek tisztelete is kötelez bennünket arra, hogy méltó emléket kapjanak. A pályázatokat elbíráló bizottság döntésével nem értünk egyet, mert ezzel a várost és a szénbányászatot szinte lesöpörték a történelem asztaláról, leértékelték egész tevékenységünket. Különösen fájó ez a bányász szakszervezet sok ezres táborának, akik nyugdíjasként is vállalják a munkát, a szolidaritást a város jövőjének alakításában. Ezért tisztelettel kérjük Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlését, a bíráló bizottság döntését vizsgáltassa felül,hogy a történelmi múltnak megfelelő, reális döntés szülessen Salgótarján történetének megítélésében. Jó szerencsét! ■ BDSZ Nógrád Megyei Nyugdíjas Bizottsága program az intézményben folyó: „Emlékezés a magyar kultúra nagy alakjaira” népfőiskolái képzés jegyében telt el. A 83 fős csapat megnézte Gárdonyi Géza lakóházát, majd az író életéről és használati tárgyaiból készített kiállítást. Kápolnásnyéken Vörösmarty Mihályra, a költő egykori lakóházában emlékeztek meg. A gyönyörű őszi nap élményeit és tapasztalatait valószínűleg még sokáig fogják emlegetni a kirándulás résztvevői. Az egész napos programot és az utazás költségét az „Újj-Miklósi Közhasznú Alapítvány az Idősekért” támogatta. Tisztelt Képviselő urak! Mély megdöbbenéssel és szomorúsággal tapasztaltuk, hogy a magyar kormány az idei visszaszorítás után 2006-ra a művészetoktatás jelenlegi struktúrájának, intézményrendszerének felszámolását határozta el. Azzal, hogy a 2005. évi költségvetési törvény tanév közben tanulónként 9 000 forintot vont el a művészeti iskoláktól a normatív támogatás 68 000-ről 59 000 forintra való csökkentésével már nagymértékben megnehezítette ezen intézmények feladatellátásának szakszerű teljesítését. A forrásszűkítéssel párhuzamosan fokozta az intézmények terheit azzal, hogy ebben az évben kétszer is kötelezően előírta a közalkalmazotti bérek emelését, azaz a kiadások növelését, s ehhez fedezetet nem biztosított. A 2006. évi költségvetési tervezet az 59 000 forintos már csökkentett normatívát 40 000 forintra, a 105 000 forintos egyéni zeneoktatási normatívát 80 000 forintra kívánja leszállítani. A szakmai érdekvédelmi szervezetek megkezdték tárgyalásukat a minisztériummal. Az erről kiadott közleményük még a költségvetési tervezetnél is nagyobb elvonási szándékról számol be. A minisztériumi döntéshozók (miniszter és államtitkárok) ugyanis már 30 000 forintról beszélnek a csoportos művészetoktatás esetében. Mindezt ismét január 1-től, teljes mértékben figyelmen kívül hagyva a tanítási év szeptember-augusztusi meghatározottságát. De hogy konkrétumokat mondjak: a mi intézményük havi 10 millió forint normatívából és néhány százezer forint saját bevételből gazdálkodik jelenleg. Ez a keret arra elegendő, hogy az iskola minden szerződéses és egyéb törvényi kötelezettségének eleget tegyen, de tartalék- képzésre már nem. Ha csak a 40 000 forintos tervezet valósul is meg, az azt jelenti, hogy ettől az intézménytől havonta 3,5 millió forintot vonnak el, költségvetésének egyharmadát! Másként kifejezve: hogy működni tudjon az iskola ennyi forrást kellene a fenntartónak pótlólagosan bevonni. Felvetődött a minisztérium részéről, hogy ez megoldható úgy, hogy az iskola megemeli a tanulók által fizetendő térítési díjat havi 4000 forinttal. Ez az út azonban járhatatlan, s már felvetése is arról árulkodik, hogy a gondolat szülője sem az alkotmányt, sem az esélyegyenlőségi, de még az oktatási törvényt sem ismeri. Az iskolát ugyanis köti az igazgató határozata, melyben rögzíti az adott tanévre vonatkozó térítési és tandíjfizetési kötelezettség mértékét, fizetésének módját A szülők ennek ismeretében döntöttek gyermekük tanulói jogviszonya létesítéséről. A feltételeket egyoldalúan megváltoztatni tanév közben az igazgatónak nincs joga. Minden gyermeknek joga ugyanakkor, hogy személyiségét minél teljesebb körűen kibontakoztató oktatásban és nevelésben részesüljön. A térítési díj ilyen mérvű emelése azonban súlyosan diszkrimi- nál, hiszen a művészetoktatásban való részvételt a vagyoni helyzethez köti! Ugyanakkor az iskola, még ha akarná sem tudná a térítési díjat minden tanulóra vetítve megemelni és beszedni, ugyanis maga az oktatási törvény is kimondja, hogy hátrányos helyzetű tanulótól térítési díj nem kérhető! A mi intézményünkbe járó tanulók majdnem kétharmada hátrányos helyzetű! Ahhoz, hogy a normatíva kiesést az iskola a minisztérium által felvetett módon pótolja, a maradék harmad tanulótól havonta 12 000 forinttal több térítési díjat kellene szednie. Sok olyan családdal állunk kapcsolatban, ahonnan két, netán három gyermek is hozzánk jár, ami azt jelenti, hogy 24 000 vagy 36 000 forintot kellene csak a gyerekek művészet- oktatására pluszban fordítaniuk. Ugye Önök is érzik ennek a felvetésnek a mélységesen antihumánus, a kevésbé tehetős családokat cinikusan arculcsapó voltát? A másik megoldás, hogy a fenntartó, belátva, hogy képtelenné vált intézménye fenntartására előbb megpróbálja fenntartói jogait átadni, hogy a tanulók tanulmányaikat továbbfolytathassák, ám ez a jelenlegi helyzetben igen kétséges, s ha nem megy, év közben megszünteti az intézmény működését rengeteg jogi problémát és emberi fájdalmat okozva. Ha megkérdezik miért tette, csak azt tudja mondani kétezer gyermeknek, hogy a magyar állam úgy döntött ennyit érsz neki, szó szerint: “ennyi pénz van rá!” Mondhatják, hogy a fenntartás a fenntartó felelőssége, amikor iskolát alapít fel kell mérnie, hogy hogyan biztosítja az intézmény működését. A fenntartó csak a hatályos törvényekből indulhat ki, amelyek azt is tartalmazzák, hogy az állami normatív támogatásnak az adott évben el kell érnie az előző évi szintet. Egy intézményi költségvetés elkészítésénél a fenntartónak ebből kell kiindulnia a tanév elején, azaz augusztus-szeptember folyamán. Az, hogy az állam úgy dönt, hogy januártól egyharmadával vagy felével csökkenti a törvény szerinti támogatási mértéket úgy, hogy az oktatási törvény szövegéhez a költségvetési törvényben hozzáfűz egy bekezdést, miszerint a normatíva szintentartása az adott évre nem vonatkozik, a jogbiztonság olyan mérvű megsértése, hogy ezek után a fenntartóra mutogatni, hogy az ő felelőssége intézményét ezek után is fenntartani legalábbis a cinizmussal egyenértékű. Ez olyan, mintha a 100 méteres síkfutás ötvenedik méterénél levágnák a futó egyik lábát, azután a szemére vetnék, hogy nem ér be a célba! A fenntartói felelősséghez csak még annyit: a mi intézményünk kiemelkedően gazdaságosan működött, hiszen az állami normatíván túl egy fillér közpénzt sem vont el tevékenységéhez. A fenntartónak nem kellett az állami normatívát önkormányzati saját forrásokkal, ami ugye megint csak közpénz! kiegészíteni, és mégis fejlődött, tevékenysége színesedett! Mára elértük, hogy országos siker kapujában állunk! Olyan szülőként ugyanakkor, akinek gyermekei önkormányzati iskolákba járnak tudom, hogy azok már ott tartanak, hogy a szülőket kérik meg az osztálytermek felújítására, ki- festésére, függönyök beszerzésére. Mi ilyet a szülőktől sohasem kértünk, s tudom, az említett iskolák is szégyenkezve teszik. Valami probléma mégiscsak van, ha arra kényszerülnek, hogy szülőket adóforintjaik befizetésén túl további anyagi hozzájárulásra kérnek. Mindezzel nem azt mondom, hogy az önkormányzat rossz gazda, inkább az oktatás finanszírozásának áldatlan helyzetére akartam rámutatni. A normatíva csökkentés hatása mindenkit egyformán sújt, de csak a megyei szintű önkormányzatoknak írja a törvény kötelezően elő alapfokú művészetoktatási intézmény fenntartását. Ő vajon saját forrás híján miből teszi majd? Pályázik? Mire, mikor, és ha sikeresen is, mikor jut pénzhez? Egy ekkora intézménynél, mint a miénk említettem, hogy a kiesés havi 3,5 millió forint. Tudnak Önök Uraim olyan pályázatot, ahol egy oktatási intézménynek évi 40 milliót adnak tisztán működőképessége fenntartásához? Ha igen, kérem, mondják meg hol találni, nagyon megköszönnénk. Hogy egy egész intézménytípus megszűnésének veszélye valós, azt az a hír is mutatja, hogy a kormány egyezséget kötött a kormánypárti frakciókkal, hogy azok nem nyújtanak be olyan módosító indítványt, amely a kiadási oldalt növelné. Ez azt jelenti, hogy egy ágazat csak úgy juthat több pénzhez, ha egy másiknak kevesebb jut. Tapasztalva a költségvetési szervek, intézmények amúgy is szűkös állapotát, és ismerve az oktatás érdekérvényesítő képességének mivoltát, sajnos elkerülhetetlennek mutatkozik a nagymértékű normatíva csökkentés, és ennek nyomán intézmény-felszámolások, év közben oktatás nélkül hagyott gyerekek, munkanélkülivé váló pedagógusok szomorú képe rajzolódik ki. És megint ki a vesztes? A magyar vidék, Nógrád, a maga hatalmas arányú munkanélküliségével, kicsiny jövedelemtermelési képességével, rossz útjaival, ritkán járó buszaival. Az itt élőknek mondják most, hogy neked bár járni jár, de nem jut, ha akarsz valamit, utazz a városba hatévesen, és gyere késő este haza, várjál a sorodra, de mindenekelőtt fizess, fizess, fizess! Ha nem tetszik, akkor meg maradj otthon, nem hiányzol. Iskolánk öt éve úgy indult, hogy helybe vive a művészetoktatást Nógrád megye kistelepülésein is esélyt ad a gyermekeknek, hogy személyiségük kibontakoztatásához több lehetőséget kapjanak. Csoportjainkat felszereltük a szükséges eszközökkel, nem kellett magukkal még egy ceruzát sem hozniuk, megkapták a fellépőruhától kezdve a kerámiaégető kemencéig az ösz- szes eszközt, elvittük őket ingyen országos múzeumokba, színházakba, fesztiválokra. Műhelyeinkben értékes és izgalmas alkotások születtek. Gondoljanak egy országos képző- művészeti kiállítás megnyitójára, egész estés színházi produkciókra, szabadtéri színházi estékre a megyeszékhelyen és más településen egyaránt. Az idén felvettük a kapcsolatot a szomszédban élő magyar közösséggel is, közös programokat készítve, az ottani magyar gyerekeknek is lehetőséget adva. Talán ezért volt, hogy - bár ide nem volt kötelező járni - tanulólétszámunk sokszor a különböző adminisztratív akadályok ellenére is évről évre növekedett, tanulóink visszatértek, igazi közösséget alkotva. Öt éve iskolánk volt az első, aki a megye- székhelyen és környékén megindította a csoportos művészet- oktatást. Fellendült a képzőművészet-oktatás, a színjátszás, újra éledt haló poraiból a bábjáték, ugrásszerűen bővült a néptáncoktatásban résztvevők száma is. Öt év alatt volt, hogy a padlóról kellett felkelnünk, mert különböző hivatalok olyan helyzetbe hoztak törvénytelenül, hogy több száz tanulónk oktatását önhibánkon kívül nem tudtuk folytatni, volt, hogy tanév közben fenyegetett az a veszély, hogy székhelyet kell változtatnunk magasabb közösségi érdeknek engedve úgymond. Most mindennek a küzdelemnek, ha Önök úgy döntenek vége. Lehet, hogy van, akinek ez egy vállrándítás, másnak egy kis kaján öröm, megint másnak egy problémával kevesebb, de tudom, hogy kétezer családnak bánat, fájdalom. Nekem, mint az intézmény szervezőjének és irányítójának nem marad más, mint elköszönjek ezektől a gyerekektől, szüleiktől és munkatársaimtól, bocsánatukat kérve, hogy nem tudtam megmenteni az iskolát. Pedig az e nyári átalakulásunk is bizonyíték arra, hogy minden emberileg lehetőt megpróbáltam. Ez a levél már csak olyan hattyúdalféle. A döntés az Önök kezében van, cselekedjenek belátásuk szerint és számoljanak el lelkiismeretükkel ott és annak, akinek gondolják. Minden jót! ■ Paróczai Csaba Igazgató Hibó Tamás Művészeti Iskola (gepárd) Ha azonnal kíváncsi a hírekre... A világ, Magyarország, és a megye legfontosabb eseményei, De egy gepárdtól nem tud meg semmit arról, hogy mi történik. vwvw.nagradmegyeihirlap.hu
