Nógrád Megyei Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 229-254. szám)

2005-10-27 / 251. szám

6 GAZDASÁGI TÜKÖR 2005. OKTÓBER 27., CSÜTÖRTÖK Kapunk vasárnap kétmilliárd forintot spórolás Az óraátállítással minden évben egy nappal kevesebb villanyszámlát fizetünk A Reggel számításai szerint egy család az óraát­állítással egy évben mint­egy 1600 forintot spórolhat meg. Ez abban az esetben igaz, ha naponta négy da­rab 100-as égő egy órával kevesebb ideig világít. Braunmüller Lajos Hozzávetőleg 2,4 milliárd fo­rintnyi megtakarítást jelent az országnak az a közel 120 giga­wattóra, amelyet az óraátállítás­sal spórolunk meg - tudtuk meg Símig Pétertől, a Magyar Villamosipari Rendszerirányító Rt. (Mavir) piacműködtetési igazgatóhelyettesétől. Ez az árammennyiség az ország kö­rülbelül egynapi fogyasztásá­nak felel meg, vagyis az óra­átállítással évente egy nappal kevesebb villanyszámlát fize­tünk. Más összehasonlításban: ez a mennyiség lényegében egy kisebb vidéki város éves fo­gyasztásának felel meg. A lakosság viszonylag keveset spórol az óraátállításon, hiszen a megtakarítás elsősorban a vilá­gítást érinti, az pedig a családok­nál - a fagyasztóládával, televí­zióval, mosógéppel szemben - csak a villanyszámla töredékét adja ki - nyilatkozta Boross Nor­bert, az Elmű-ÉMÁSZ igazgató­ja. Az óraigazítás valódi nyerte­sei az ipari fogyasztók, az iro­dák. Bár az önkormányzatok megtakarításával áttételesen nyer ugyan az adófizető, például egy pékség által megspórolt pénz nem biztos, hogy megjele­nik a kenyér árában. Idén október 30-án lesz az óraigazítás, ekkor kezdődik a téli időszámítás. Vasárnap haj­nali három órakor tehát egy órával állítják vissza hajnali kettő órára az időmérőket. A számítógépek, és a modern mobiltelefonok, digitális órák szinte mind automatikusan át- állnak az új időre. A MÁV belföldi vonatait nem érinti az óraigazítás. A nemzet­közi vonatok közül a Budapest- Bukarest-Budapest útvonalon közlekedő Dacia expressz mind­két járatát Magyarországon éri a vasárnap hajnal: Lőkösházán várják be a téli időszámítás sze­rinti indulási idejüket. A Beog­rad nemzetközi gyorsvonat Bu­dapestről Belgrádba tartó járata Kelebián várakozik az új időszá­mítás szerinti indulási időre. Az egész Európában egysége­sen alkalmazott módszer lénye­ge, hogy a tavaszi átállításkor hi­vatalosan áttérnek a nyári idő­számításra, amely a nap járásá­hoz képest egy órát csal. Az át­állítás célja, hogy a lakosság szo­kásos ébrenléti ideje - a reggel 7 és este 10 óra közötti időszak - minél jobban egybeessen a ter- | mészetes nappali világosság ide- | jével. A tavaszi óraigazításkor “ tehát egy órával kevesebbet I alhatunk. Tény, hogy szerve­Összevont hajsza az illegális zeneletöltők ellen A jövőben együttesen lép fel a filmek, zenék, szoftverek ille­gális letöltése és terjesztése ellen az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány, a Business Soft­ware Alliance, a Szövetség a Szerzői Jogokért és az Orszá­gos Rendőr-főkapitányság, (tm) Születésnapi akció a Germanwingsnél A harmadik születésnapját ünneplő német diszkont légi- társaság 333 333 darab, akár 3 eurótól kezdődő jegyet kínál. Ezeket 2005. október 27-én 18 órától 2005. október 30-án éjfélig lehet lefoglalni. Az utazás időpontja 2005. november 15. és 2006. már­cius 25. között lehet (tm) Nagy célok, kis lépések a jobb életért AZ ADÓTÖRVÉNY változtatásai bár alapvető reformok hír­nökei lehetnek, a jövő évben csak kis előrelépést jelente­nek az életszínvonal javítása és a versenyképesség fokozá­sa terén hangzott el a Price- waterhouseCoopers tegnapi adókonferenciáján, (tm) Csak a bevándorlók miatt nőtt az Európai Unió AZ ÉV ELEJÉN az Európai Unió lakosainak száma 459,5 mil­lió volt, 2,3 millióval több, mint egy évvel korábban - derül ki az Eurostat jelenté­séből. A félszázalékos növe­kedés főként a bevándorlók­nak köszönhető, akik 1,9 mil­lióan érkeztek az EU-ba. (tm) Kevesebb gyerekruhát és cipőt vásárolunk AZ IDEI ÉV első félévében a ruházati termékek értékesí­tett mennyisége 8 százalék­kal, míg a piac értékben 5 százalékkal bővült az elő­ző év azonos időszakához képest. Csökkent a cipők és a gyermekruhák eladott mennyisége, (tm) Túl magas inflációt és hiányt jósolnak ÉVES SZINTÉN 3,7 százalékos áremelkedést jósol az Ecostat Gazdaságelemző és Informa­tikai Intézet októberi értéke­lésében. A gazdasági növeke­dés szerintük 5 százalék lesz. Az államháztartási hiányt 6 százaléknál nagyobbra becsülik 2005-ben. (tm) Emelkedhet jövőre a rendőrök fizetése ELSŐSORBAN a közrendvédel­mi és bűnügyi területen dol­gozó végrehajtó állomány és a legalább tízéves szolgálati idővel rendelkező rendőrök fizetését emelnék meg jelen­tősen jövőre. A rendőrség támogatását idén 161 mil­liárd, jövőre 166 milliárd forintra tervezték, (tm) * hírsav a pawon ssm TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÖLT Pénzt takaríthatnak meg a családok, ha télen és nyáron más időszakban foglalkoznak a gyermekükkel HIRDETÉS Biztos hozam hét országból ERSTE ÚJ EURÓPA ALAP - FEKTESSEN KÖZÉP-EURÓPA LEGJOBB RÉSZVÉNYEIBE MOST KOCKÁZATMENTESEN! Az Erste Bank a Bécsi Tőzsdével együttműködésben létrehozta Közép-Európa legjobban jövedelmező értékpapírjainak közös nevezőjét, az Új Európa Részvényindexet. A hét ország har­minc csúcsvállalatának (többek között MOL, KRKA, OMV, PETROM, BORSODCHEM, ERSTE BANK, TELEKOM POLSKA) értékpapírjából álló, új részvényindexre épül új befektetési alapunk, az Erste Új Európa Alap, amely lehetővé teszi, hogy ügyfeleink is részesüljenek a gyorsan fejlődő régió gazdasági sikereiből. Az Erste Új Európa Alap hozama négyéves futamidő alatt akár a 70%-ot is elérheti, az index alakulásától függően! Ezen hirdetés nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak és befektetési tanácsadásnak. A jegyzési időszak korábban is lezárható! * Az Erste Új Európa Alap elérhető hozamának maximuma a 4 éves futamidőre vetítve összesen 70%. A minimális hozamról, valamint az egyéb részletekről kérjük, tájékozódjon a Tájékoztatóból és az értékesítési ajánlatból. A Tájékoztató az Erste Bank Befektetési kí néi és az Erste Bank fiókhálózatában rendelkezésre áll. IIFiiriTÍl! 9% www.erstebioker.hu Befektetési Vonal: 06 40 222 224 Előbb vezettük be, mintazEU-ban AZ ÓRAÁTÁLLtTÁS ötlete a 18. századig nyúlik vissza, a vil­lámhárítót is feltaláló egykori amerikai elnöktől, Benjámin Franklintól származik. Már akkor energiatakarékossági szempontok miatt mérlegelték a módszer hatásosságát. Az­után, hogy az átállítás gondo­lata sokáig feledésbe merült, az 1976-ban az egész világot érintő olajárrobbanás után vezették be Franciaországban. Az Euró­pai Gazdasági Közösség orszá­gai 1986-ban döntöttek az át­állítás mellett, majd 2000-ben immár az EU országai határoz­ták el, hogy folytatják a téli­nyári időszámítás rendszerét. Magyarországon 1980 óta állít­juk át az órát évente kétszer. zetünk nem minden gond nélkül alkalmazkodik a rend­szerhez. Egyes statisztikák ki­mutatták, hogy tavasszal, az át­állítás utáni napokban kiugróan magas a halálos közúti bal­esetek száma. Ezt sokan egy­öntetűen a kialvatlansággal, szervezetünk becsapottságával magyarázzák. Az őszi átállítással most vasár­nap térünk vissza a csillagásza­tilag indokolt időszámításhoz. Ilyenkor nem kell negatív hatá­soktól tartanunk, hiszen egy órával többet alhatunk. A BUX-index 2005. október 26-án 21000 ■ Változás: *2,38% |._. 20 40(f’ .................15.30,1 Ne« YorK-i o t őzsde nyitása 7 20300 -----------------------------------1-----­p oet. 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 0ra FORRÁS: Bét NYERTESEK zoc5.io.Z6. Részvény Utolsó ár (Ft) Változás(%) Millión Mól 19750 +5,05 8732 Egls 18000 +3,75 378 OTP 7449 +2,9 9288 BChem 2200 + 1,95 500 MTelekom 990 + 1,02 3217 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Émász 10615-2,03 5 Econet 56-1,75 8 Freesoft 2095-1,64 5 Richter 35300-0,83 1415 Démász 16000-0,03 26 A BUX-index az elmúlt napokban 22500 22 000 21500 21000 20 500 20193 20 000 19 500 jg 7Q3 19902 19 000 20312 10.19 10.20 10.21 10.24 1025 10.26 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2005. október 26-án /Ft $/R /$ i i f 251,90 208,49 1,21-2,04 Ft-2,69 R +lcent

Next

/
Oldalképek
Tartalom