Nógrád Megyei Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 229-254. szám)
2005-10-03 / 230. szám
2005. OKTÓBER 3., HÉTFŐ 11 SPORTTUKOR A hajrában nyert a Balassagyarmat labdarúgás Kriston Sport megyei I. osztály, 8. forduló Balassagyarmat - Karancslapujtő 2-1 (0-0) Balassagyarmat, 230 néző, vezette: Szép J. (Zsélyi Cs. Hornyák !•)• Balassagyarmat Geregai - Schuchmann, Szilágyi, Gaál - Lovász, Fábri, Mohácsi, Adamek, László - Széles G. ( Benécs B., 88.), Baranyi Á. (Baranyi T., 79.). Edző: Szalai István. Karancslapujtő: Babják - Bozó, Szabó K., Rács - Cseh, Sándor, Fodor, Mikáva, Juhász, (Tóth Sz. 46.) - Lavaj (Horváth A., 69.), Kovács. Edző: Sipkó Sándor. GL: László (68.), Széles G. (83.), ill. Lavaj (50.). Sárga lap: Szilágyi, Fábri, Adamek, ill. Kovács, Cseh, Horváth, Tóth Sz. 80. Jók: Mohácsi, Szilágyi, Schuchmann, Széles, ill. Babják, Kovács, Lavaj, Mikáva. 50. perc: Kovács remekül tálalt a háromméteres lesről induló Lavaj elé, aki a kapust is kicselezve, jobbról, 8 méterről a kapu közepébe helyezte a labdát. 0-1. 68. perc: Jobb oldali hazai akciót követően Mohácsi beadása után László 14 méterről fejelte a bal felső sarokba a labdát 1-1. 83. perc: A bal oldalról végzett el szabadrúgást Mohácsiba kapu elé lőtt labdáról középen a magas emberek lemaradtak, az ötös túlsó sarkán Széles érkezett, s 4 mé- . térről, jobbal a kapu bal oldalába lőtte a labdát. 2-1. A mérkőzés elején megijesztette a hazaiakat a vendégcsapat, ugyanis a harmadik percben ajtó-ablak helyzet adódott Juhász előtt, de Geregai bravúrjának is köszönhetően kimaradt a ziccer. Aztán néhány perc múlva László 25 méterről végezhetett el szabadrúgást, de a jobb felső sarok felé tartó labdát Babják hárította, majd a félidő hajrájában Széles elől mentett gólhelyzetben. A vendégek jól megszervezték védekezésüket, igyekeztek minden területet lezárni a támadásvezetések elől, labdaszerzésük után gyors kontrákkal próbáltak ellencsapást mérni és az ötvenedik percben egy ilyen támadást követően megszerezték a vezetést Ezt követően a Mohácsi vezényelte Balassagyarmat még nagyobb erőket mozgósított a lapujtői kapu bevételére, és a hajrában megszerezték a győztes találatot is. Szalai István: - Azt mondják, fiatal a csapatunk, ez egy kellemes állapot és ha nyeregetni is tudunk az jó. Örülök, hogy a fiúk hittek magukban, így meg is fordítottuk az eredményt Sipkó Sándor: - Nagyszerű iramú és színvonalas mérkőzésen a félelmetes iramot diktáló házigazdák kihasználták két védelmi megingásunkat, bár vélhetően másként alakul a kilencven perc, ha a harmadik percben kihasználjuk 101%-os gólhelyzetünket. Szalai Istvánnak sikerült átplántálni fiaiba az egykoron rá jellemző megalkuvás nélküli győzni akarást Ifi: 21-1. ■ káef Karancsberény - Mátranovák 2-1 (0-1) Karancsberény, 150 néző, vezette: Tolnai (Dobos, Balázs). Karancsberény: Sztremi - Paczári, Fodor R, Fodor Cs. P. (Boros) - Nagy R, Fekete L, Szőke L, Szőke Sz., Radván, (Fekete Z.) - Kovács, Létrái, (Mezei K.). Edző: Gulyka Ferenc. Mátranovák: Kriston - Sándor N., Isdmszki, Botos, Pintér N. - Dancsok (Simon R), Gubán, Rács, Oláh - Kakuk, Geese Z. (Botos). Edző: Simon Gusztáv. GL: Szőke Sz., Fekete L. (11 - esből), ill. Kakuk. Jók Nagy R, Szőke Sz., ill. Isdinszki, Gubán, Kakuk, Botos. Sárga lap: Nagy R, Boros, ill. Oláh, Pintér, Kakuk. Kiállítva: Pintér, Oláh S. A hazai csapat a győzelmet Gulyka mesternek ajánlja születésnapja alkalmából. A mérkőzés hazai fölénnyel kezdődött, ám a félidő végére a vendégek szereztek vezetést. A második játékrészben kiegyenlített mezőnyjáték folyt, nagy hazai helyzetekkel. A 70. percben egy kezezés miatt megítélt büntető és két nováki kiállítás után már a hazaiaknál volt az előny, ám a mérkőzés végét küenc emberrel is izgalmassá tették a novákiak. Gulyka Ferenc: - Görcsös akarás, óriási labdabirtoklási fölény és infarktusközeli születésnapi ajándék! Simon Gusztáv: - A korrektség kétoldalú, de ez nem menti fel a csapatot a fegyelmezetlen játék miatt. Kis szerencsével pontot szerezhettünk volna. Ifi 3-1. ■ Kanyó Csaba Nagybátony - Tar 2-0 (0-0) Nagybátony, 300 néző, vezette: Csikós (Ludányi, Vámos). Nagybátony. Zsignár - Kecskés - Almási T., Nagy - Kovács A., Szabó (Józsa), Kovács T., Vámos, Varga (Mátrai) - Lipták, Orosz T. (Baranyi). Edző: Almási Dénes. Tan Bózsár - Szabó, Grexa, Oláh, Verebélyi - Tóth J., Halász, Nagy I., Batta - Nagy L, Radies (Illés). Edző: Tóth József. GL: Kecskés A. (2., - mindkettőt 11-esből). Sárga lap: Almási T. ill. Radies, Oláh. Jók Kecskés, Vámos, Nagy, Lipták, Kovács A. ill. Bózsár, Grexa, Verebélyi, Szabó. A mérkőzés nem hozott látványos játékot, hiszen a vendégek szervezett védekezését csak nagy nehézségek árán tudták feltörni a bátonyi játékosok. A két csapat küzdelmét a kimaradt gólhelyzetek után végül két jogosan megítélt büntetőrúgás volt hivatott eldönteni. Almási Dénes: - Viszonylag jó játékkal sikerült legyőznünk a taktikusan futballozó vendégegyüttest. Tóth József: - Ide egy meg nem adott gól, oda két 11-es, de összességében megérdemelte a hazai csapat a győzelmet, sok sikert kívánok nekik. Ifi 2-4. ■ A. D. Berkenye - Romhány 2-3 (0-2) Berkenye, 100 néző, vezette: Telek (Hornyák T., Bogár E.). Berkenye: Hisbéli - Kábái, Krasnyánszki, Hudák, Monostori (Placfii) - Czerman, Nyikos, Varga, Kata - Koszty, Vanda. Edző: Bodonyi Béla. Romhány: Peredi - Sági, Földvári, Máté, Bartyik - Balázs, Bóta, Jele Cs., Kristofik (Baranyai) - Molnár (Meló), Bach. Edző: Kecskés József. GL: Nyikos, Plachi, ill. Jele Cs. (2), Meló. Sárga lap: Hudák, Czermann, Varga, ill. Máté, Jele Cs., Kristofik. lók Krasnyánszki, ill. az egész csapat Az első félidőben jobban játszó vendégek a szünetre kétgólos előnyre tettek szert. Fordulás után a hazaiaknak sikerült az egyenlítés, de a mérkőzés utolsó pillanatában a Romhány megszerezte a győztes gólt. Bodonyi Bélœ - A múlt heti „kivégzés” után (a karancslapujtői mérkőzésen a berkenyéi csapatból Gere, Hugyecz, Füle, Sipiczki és Sándor is súlyos sérülést szenvedett) már az is siker volt, hogy ki tudtunk állni. Kecskés József: - 2-0-ás félidei vezetés után még mindig nem hitték el játékosaink, hogy lehet nyerni Berkenyén. Gratulálok a csapat minden tagjának, a hazaiaknak pedig további sok sikert kívánok! Ifi 0-5. ■ Schmidt lózsef Kisterenye - Palotás 5-4 (2-2) KiSterenye, 100 néző, vezette: Kökény (Kálé, Sebestyén). Kisterenye: Bordás - Kun, Bornai, Szűcs L., Póczos - Komódy, Tarlósi, Marcsok, Kovács II. Z. - Kovács I. Z., Szűcs Cs. (Fekete T.). Edző: Tarlósi Tamás. Palotás: Kotasz - Maksó D. (lakus), Hegyi, Kocza, Csorba Cs. (Hóvári) - Holtner, Vészeli, Pásztor, Maksó V. - Korecz, Csorba A. (Pintér T.). Edző: Varga Lajos. GL: Tarlósi (2), Komódy (11-es- ből), Kovács II. Z., Szűcs Cs., ill. Vészeli G. (2), Holtner, Korecz. Sárga lap: Bornai, Póczos, Fekete T., ill. Hegyi, Maksó D., Csorba Cs., Vészeli. Kiállítva: Bornai. Jók az egész hazai csapat, ill. Vészeli. A hatvan percen keresztül emberhátrányban játszó hazaiak óriási lelkesedésükkel és helyenként jó játékukkal megérdemelten tartották otthon a három pontot Tarlósi Tamás: - A mai mérkőzésen egységes csapat voltunk, hozzáállásban és akarásban tíz emberrel is egyenrangú ellenfelei voltunk a Palotásnak. A mai együttes a régi, szép kisterenyei időket idézte. Gratulálok minden játékosomnak! Köszönjük szurkolóink bíztatását! Varga Lajos: - Mindent elmond, hogy négy idegenben lőtt góllal egyetlen pontot sem tudtunk szerezni. Nekem is el keil gondolkodnom egy-két dolgon, de a játékosoknak is, hogy alapvető feladatokat hogyan kell megoldani a pályán. Gratulálok a Kisterenyének! Ifi 3-0. ■ Csőri József Rimóc - Nógrádmegyer 1-1 (0-0) Rimóc, 250 néző, vezette: Tolnai (Gordos, Lukács). Rimóc: Tőzsér - Puruczki (Csernák), Bangó B., Szívós, Percze P. (Bangó N.) - Fábián, Percze Z., Kelecsényi, Bangó R. - Árva, Vincze (Rácz R.). Játékos- edző: Árva Róbert. Nógrádmegyer Peleskei - Ács (Chován), Kláben, Varga, Zsély - Kiss, Verbói Sz. (Langa), Mészáros, Palkovics (Klucska) - Sándor, Horváth. Edző: Czene József. GL: Kelecsényi, ill. Sándor. Sárga lap: Szívós, Bangó R., Árva, ill. Kláben, Varga. Jók Tőzsér, Árva, Kelecsényi, Puruczki, ill. Zsély, Kláben, Mészáros. Az újoncrangadón első félidejében sok hibával játszottak a csapatok. A második játékrészben már helyzetek is adódtak, főleg a hazaiak előtt. Küzdeni akarásból mindkét gárda jelesre vizsgázott, így a döntetlen igazságos. Árva Róbert: - Örülök, mert ez a teljesítmény új szelet terel a csapat vitorlájába. Czene József - Örülnöm kellene, de keserűséget érzek. Ifi 6-0. ■ Vincze Barna Zagyvaróna - Diósjenő 3-5 (1-2) Zagyvaróna, 150 néző, vezette: Seszták (Tóth, Kese). Zagyvaróna: Szabó A. - Király A., Kaszás, Végi, Miskolczi, Mag (Tőre) - Szolnoki, Király T. (Muzsik), Szabó Sz. (Hulitka) - Kö- vesdi, Fülöp. Edző: Gregán Zoltán. Diósjenő: Takács - Hustyava (Simon), Podholeczki, Hanzel, Fenyvesi - Lichi, Nagy, Kőrös, Lakatos - Törnek (Matolcsi), Bogdán. Edző: Szabó Endre. GL: Kövesdi (2), Szolnoki, ill. Bogdán (2), Lakatos, Kőrös, Lichi. Sárga lap: Szolnoki, ill. Kőrös, Matolcsi, Takács. Jók Kövesdi, ül. Takács, Podholeczki, Lichi. Gyenge színvonalú mérkőzésen erőtlenül játszott a hazai csapat, amiből csak vereség lehetett. A mérkőzésen vállsérülést szenvedett Szabó Szabolcsnak mielőbbi gyógyulást kívánunk! Gregán Zoltán: - Nehéz erről a mérkőzésről úgy nyilatkozni, hogy senkit ne sértsek meg. Úgy érzem jókor jött ez a pofon. Próbálunk előretekinteni és ebből a vereségből a tanulságot levonni. Szabó Endre: - Kiváló játékvezetés mellett begyűjtöttük a régen várt első három pontunkat. Azt kívánom a csapatomnak, hogy az elkövetkező mérkőzéseken is hasonló odaadással játszanak és fogadják el az új edző tanácsait Ifi 4-3. ■ Földi László Héhalom - Szügy 2-1 (1-0) Héhalom, 300 néző, vezette: Godó (Mohácsi L, Vámos). Héhalom: Őri - Kiss, Csintalan, Podobén, Abelovszki - Varga (Smid), Szabó, Gerhát, Fekete - Jakus M. (Duhonyi), Jakus P. (Jambrich). Edző: Szüágyi Albert Szügy: Szathmári - Révész, (Oláh), Benedek, Pintér A., Kmetti - Hodászi, Pintér IL L, Saár, Tóth - Tedás, Frankó. Edző: Pintér I. István. GL: Fekete (2), ill. Kmetti. Sárga lap: Saár. Jók Őri, Fekete, Abelovszki, Kiss, Szabó, Csintalan, Podobén, ill. Pintér Á., Benedek, Pintér II. I., Saár. A sérülések miatt megtizedelt vendéglátók a vártnál nehezebben gyűjtötték be a három pontot. Kiegyenlített játék mellett a hazaiak szereztek gólokat, majd a második játékrészben feljavuló vendégek szépíteni tudtak. Szilágyi Albert: - Mély talajú pályán, nagy küzdelemben szereztük meg a győzelmet, a második játékrészben igen jól játszó vendégekkel szemben. Ma a küzdeni tudás hozta meg a sikert. Derék munka volt! Kárpáti László technikai vezető: - Sajnos a mai mérkőzésen is a szép játékba haltunk bele. Az ellenfélnek mi alakítottuk ki a helyzeteket, amelyeket kegyetlenül kihasználtak. Gratulálok a csapatomnak a jó hozzáállásért! Ifi 6-2. ■ SZ. M. Érsekvadkert - Szécsény 0-3 (0-2) Érsekvadkert, 300 néző, vezette: Pap I. (Nagy J., Mohácsi B.). Érsekvadkert: Szabó T. - Szabó I. L, Konopás, Kovács Á., Kovácspál - Kakuja, Szabó A., Nagy R, Gréczi - Kristóf, Bogdány (Gubik Á.). Edző: Pincze László. Szécsény: Horváth - Rádi, Virág, Sümegi, Jusztin - Végh (Szőke), Varga (Torna), Sztrigán (Gyetvai), Várszögi - Galcsik, Lászlók. Edző: Pénzes István GL: Lászlók (2), Galcsik. Sárga lap: Szabó I. L., Kovács Á., ill. Rádi, Virág, Várszegi. Jók Konopás, Gréczi, ill. az egész vendégcsapat, Lászlók a mezőny legjobbja. A végig masszívan védekező, kontrákra berendezkedő vendégek Lászlók gyorsaságát kihasználva már az első félidőben eldöntötték a mérkőzést. A szünet után a hazai csapat képtelen volt újítani, így nem maradhatott el a megérdemelt vendégsiker. Pincze László: - Megérdemelt vendéggyőzelem! Pénzes István: - A kiváló játék- vezetés mellett lezajlott mérkőzésen minden tekintetben jobbak voltunk és megérdemelten nyertünk. Ha a vezetőség csak tíz százalékát tenné hozzá a sikerhez, ez a csapat nem itt tartana! Ifi 2-0. ■ Nógrádi József A bajnokság állása 1. B.-gyarmat 2. Héhalom 8 8 0 0 8 7 10 224 24 21-5 22 3. Nagybátony 4. Berkenye 8 6 2 0 8 5 12 21-8 20 21-11 16 5. É.-vadkert 6. K.-lapujtő 8 5 0 3 8 4 2 2 12-11 15 18-9 14 7. Romhány 8. K.-berény 8 4 2 2 8 4 2 2 24-18 14 20-14 14 9. Szécsény 10. Zagyvaróna 8 4 2 2 8 3 2 3 18-13 14 16-19 11 11. Rimóc 8 2 2 4 10-19 8 12. Kisterenye 8 2 15 10-15 7 13. Palotás 8 2 0 6 19-26 6 14. N.-megyer 8 13 4 10-17 6 15. Szügy 8 116 13-15 4 16. Mátranovák 8 116 7-23 4 17. Tar 8 10 7 5-22 3 18. Diósjenő 8 10 7 12-30 3 Az ifjúsági bajnokság állása 1. Romhány 8 8 0 0 53-10 24 2. B.-gyarmat 8 7 1 0 54-10 22 3. Kisterenye 4. Rimóc 8 6 2 0 8 6 0 2 22-9 20 36-17 18 5. Tar 8 6 0 2 35-23 18 6. K.-berény 8 5 2 1 27-11 17 7. Nagybátony 8. É.-vadkert 8 5 12 8 5 12 33-14 16 28-20 16 9. Héhalom 10. N.-megyer 8 3 14 8 3 0 5 19-24 10 25-29 9 11. Mátranovák 12. Zagyvaróna 8 2 15 8 2 15 18-21 7 20-24 7 13. Diósjenő 8 2 0 6 20-31 6 14. Berkenye 8 2 0 6 6-27 6 15, Szügy 16. Palotás 8 2 0 6 8 116 16-52 6 1640 4 17. Szécsény 8 0 2 6 13-32 2 18. K.-lapujtő 8 0 17 13-60 1 Megszerezte első győzelmét a Ferencváros labdarúgás Borsodi Liga, 7. forduló A labdarúgó Borsodi Liga 7. fordulójának vasárnapi mérkőzésén a Ferencváros együttese megszerezte idei első győzelmét. Csőszer FC Tatabánya Auto Trader - Diósgyőri VTK 2-1 (0-1) Tatabánya, 2000 néző, vezette: Makai. GL: Megyesi (80.), Márkus (88.), ill. Horváth F. (28.). FC Sopron - Újpest FC 1-1 (1-1) Sopron, 3200 néző, vezette: Arany. GL: Landerl (4.), ill. Demjén (öngól, 2.). Kiállítva: Vlaszák (48.). Pécsi MFC - Rákospalotai EAC 4-0 (0-0) Pécs, 1500 néző, vezette: Gergely. GL: Kulcsár (49.), Tarcsa (55., 76.), Pavicsevics (90.). Lombard FC Pápa - Kaposvári Rákóczi 0-0 Pápa, 1200 néző, vezette: Dubraviczki. Kiállítva: Facskó (Pápa, 34.), Szkukalek (Pápa, 74.). FC Fehérvár - ZTE FC 1-0 (1-0) Székesfehérvár, 6000 néző, vezette: Bede. GL: Kuttor (3.). Ferencváros - Győri ETO FC 2-0 (0-0) Üllői út, 1500 néző, vezette: Kassai. GL: Nógrádi (67.), Laczkó (90.). A bajnokság állása 1. Újpest FC 743 0 19-915 2. FC Fehérvár 650 1 9-3 15 3. MTK Bp. 642012-5 14 4. ZTE FC 640213-5 12 5. DVSC 5320 10-6 11 6. Győri ETO 73 2 2 11-11 11 7. Vasas 631211-710 8. Pécsi MFC 730412-12 9 9. Tatabánya 10. Ferencváros 7223 8-14 8 613210-10 6 11. DVTK 7205 4-12 6 12. Kaposvári R. 5122 4-4 5 13. FC Sopron 6114 4-10 4 14. LFC Pápa 6033 6-13 3 15. REAC 701 6 6-18 1 Megjegyzés: a DVSC-AVE Ásványvíz - Vasas mérkőzést hétfőn játsszák, a 2. fordulóból elhalasztott Kaposvári Rákóczi - Debrecen találkozót későbbi időpontban rendezik. A Bp. Honvédőt kizárták a bajnokságból. A góllövőlista élcsoportjának állása 7 gólos: Kovács Z. (Újpest), 6 gólos: Márkus (Tatabánya), 5 gólos: Gyánó (Vasas), Priskin (Győr), Rajczi (Újpest), 4 gólos: Balaskó (Pécs), Sebők V. (ZTE), 3 gólos: Bogdanovic (DVSC), Horváth F. (Diósgyőr), Hrepka (MTK), Kanta J. (MTK), Róth (Pápa), 2 gólos: Bárányos (Vasas), Brnovic (DVSC), Czvitkovics (MTK), Illés (MTK), Kenesei (Győr), Kulcsár (Pécs), Laczkó (FTC), Landerl (Sopron), Montvai (ZTE), Rósa D. (FTC), Sitku (Fehérvár), Somorjai (REAC), Tarcsa (Pécs), Török (REAC), Vincze 0. (Győr).