Nógrád Megyei Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 229-254. szám)

2005-10-19 / 244. szám

2005. OKTÓBER 19., SZERDA SPORTTUKOR 11 Stabil a Pásztó helyzete Egy győzelem, egy vereség kosárlabda NB II, Közép-magyarországi régió, férfiak Az elmúlt héten kétszer is pályára lépett a Pásztói SZSE-Green Devils NB Il es kosárlabdacsapata. Chikán István játékos-edző gárdája a csütörtök esti fő­városi mérkőzésen nagy küzdelemben maradt alul a TFSE-vel szemben, míg szombaton este immár hazai pályán legyőzte a MAFC-Kosársuli II. együttesét. Javában folyik a Heves megyei első osztályú kézilabda-bajnok­ság, amelyben a Pásztói KC fér­fi és női csapata is szerepel. Az egye­sület helyzetéről Mészáros Sándor elnököt kérdez­tük.- A tömegsport és az alacsonyabb osztályban műkö­dő versenysport hátterének nehéz­ségei ellenére a Pásztói Kézilabda Club versenyzői továbbra is helytállnak a bajnok­ság küzdelmeiben - kezdte Mé­száros Sándor. - A női együttes versenyeztetése, Illésné Podobén Zsuzsanna játékos-edző irányí­tásával történik. A játékosállo­mány stabilizálódott, a sport iránt elkötelezett személyek a munka és a felsőfokú oktatási in­tézményben való tanulásuk után az edzésre és a mérkőzésekre is örömmel jönnek. Lassan kiala­kul az új csapat, ahol számos te­hetség formálódik. A jóval erő­sebb személyi létszámmal ren­delkező Heves megyei csapatok­kal vívott mérkőzéseken több­nyire „elvéreztünk”, de mindezt már nem alárendeltként tettük. Az elmúlt hétvégén volt NB Il-es játékosokkal megerősített Pély csapatát győztük le. Csapatunk örömmel fogadta a sérüléséből felépült nagy játéktapasztalattal rendelkező Gubola Adriennt.- Mi a helyzetű férfiakkal?- Ők az elmúlt két bajnoki évadban a második helyen vé­geztek. A játékosállományban munkahelyi, iskolai elfoglaltság miatt három-négy fő esetében csere történt. Nagyon örülünk annak, hogy a jó játék, illetve Pásztó kézilabdás hagyománya volt régi ifista játéko­sok visszaáramlá­sát hozta. A csapat gerincét biztosító Petreczky Tibor, Pass Károly, Né­meth Attila, Molnár Zsolt és Juhász Ist­ván játékosok mel­lett említést érde­melnek a jövő em­berei is. Mérkőzé­seinket kisebb-nagyobb arányú győzelemmel teljesítettük, kivé­ve a verpelétit, ahol egygólos ve­reséggel zártunk.- Vannak támogatók?- A szponzori támogatások­nak, különböző pályázati forrá­soknak köszönhetően az egye­sület anyagi háttere stabil, a já­tékosok felszerelése megfelel a jelenlegi elvárásoknak, melyet a férfiak esetében sportcipő vá­sárlásával kívánunk erősíteni. Külön köszönet illeti Pásztó Vá­ros Önkormányzatát, amely szűkös anyagi lehetősége elle­nére is támogatja a klubot. Kö­szönöm a sportvezetők, az edzők és a játékosok munkáját, kiemelve azon sportolókat, akik saját gépjármüvüket hasz­nálják a mérkőzésre való szál­lítására.- A célkitűzés változott?- Nem, mivel az elnökség cél­kitűzése megállja a helyét: a fér­fiaktól dobogós helyezést, a nők­től a csapatépítés mellett tisztes helytállást várjuk el továbbra is. ■ K. L. A pásztóiak a fővárosi csúcsfor­galom következtében negyedórás késéssel érkeztek meg a csütörtök esti mérkőzés színhelyére. Az uta­zás viszontagságai megtették ha­tásukat, hiszen az az első kisszü- netíg nem ment a játék. A rövid pi­henő után azonban nemcsak hogy átvették a mérkőzés irányí­tást a mieink, de a középső két ne­gyedben tizenkilenc pontot vertek megtorpanó riválisukra. Ebben az időszakban a kulcsemberek mel­lett a tartalékok is jól játszottak, különösen Zeke és Kozma nyúj tott kiváló teljesítményt Nem csoda, hogy kedvencei remeklését látva a mintegy tíz fős vendégtábor hang­ja is megjött (52-58). A záró felvo­násban azonban ismét fordult a kocka, a kapkodóvá váló vendé­gek támadásaira a kezdő játéko­sok fáradtsága alaposan rányom­ta a bélyegét Bár a negyed dereká­ig még futotta az előnyükből, a végjátékban néhány eladott labda és kihagyott ziccer megpecsételte zöld-fehérek sorsát -Az eddigveietlen TFSE otthoná­ban a kritikus megérkezés és az el­rontott végjáték következtében szen­vedtünk vereséget, pedig a mérkőzés alapján nem játszottunk alárendelt szerepet, sőt egy kis odafigyeléssel megnyerhettük volna a mérkőzést Talán, ha nincs az elején az a tízpon­tos hazai roham, minden másképp alakul Bízom benne, hogy a hét vő gén javítunk, s hazai környezetben esélyeshez méltóan játszunk majd - nyilatkozta Markó István, a PSZSE szakosztályvezetője. Nos, a szombat esti MAFC Kosársuli II. elleni találkozó eleje nem látszott igazolni a fenti vára­kozásokat. Az első negyedben ugyanis a pásztóiak sehogy sem tudták elkapni a fonalat így a fia­tal vendég együttes az első kisszü- netre pár pontos előnyre tett szert A folytatásban azután a védekezé­sükön szigorító házigazdák is egy­re inkább bemelegedtek. A félidőt még három pontos hátránnyal zá­ró PSZSE a pihenő után ismét rá­tett egy lapáttal, s a remek formát kifogó Chikán István játékos-edző tripláival a hazaiak hosszú idő után átvették a vezetést. Ebben az időszakban a leindítások is sike­rültek, amelyeket a fővárosiak oly­kor csak brutális eszközökkel tud­tak megállítani. Az eddigi találko­zókon kritikusnak számító negye­dik negyedben - a korábbiakban háromszor is a hajrában buktak el az „ördögök” - is tudatos, megfon­tolt játékkal rukkoltak ki Szelesék, akik akcióikat helyzetig kijátszva növelték a különbséget A végjá­tékban a MAFC egészpályás letá­madása ugyan okozott némi za­vart a hazai gépezetben, ám a pásztóiaknak ezúttal sikerült úrrá lenniük nem csak az ellenfélen, de saját gyengeségeiken is.- Csapatunk minden tagja a le­hető legnagyobb odaadással ját­szott Végre sikerült felülkereked­tünk eddig tapasztalt rutintalansá­gunkon és egy remek dobóteljesít­mény is segítette együttesünket ezen a harcos mérkőzésem Nagyon örü­lök, hogy ki tudtuk szolgálni lelkes és egyre népesebb közönségünket - mondta együttese második baj­noki sikere után Markó István. Eredmények TFSE - Pásztói SZSE-Green Devils 79-72 (25-12,13-18, 14-28,27-14) Budapest, Alkotás u., 50 néző, vezette.-Jakab, Gaál. Pásztó: Markó 1.21/6, Chikán 16/6, Szeles 13/3, Zeke 6, Markó A. 10. Csere: Kozma 4, Mohácsik 2, Gárdus, Pataki. Já­tékos-edző: Chikán \s\vsn. Az ered­mény alakulása. 4. perc: 10-2, 8. perc: 23-8, 14. perc: 31-19, 19. perc: 38-30, 24. perc: 44-41, 8. perc: 50-56, 34. perc: 63-66, 8. perc: 77-70. Pásztói SZSE-Green Devils - MAFC Kosársulí IL-BME 81-70 (15-20,16-14,24-19,26-17) Pásztó, Dózsa György Általános Iskola, 50 néző, vezette: Szlota, Gaál. Pásztó: Markó I. 15/3, Chikán 22/12, Mohácsik, Szeles 20/3, Markó A. 10. Csere: Zeke 7, Reviczki 3, Lukács 2, Szőllősi 2, Pataki, Kozma. Játékos-edző: Chikán István. Az eredmény ala­kulása. 4. perc: 4-9, 8. perc: 12-18, 14. perc: 18-22, 18. perc: 27-30, 24. perc: 38-40,28. perc: 47-46, 34. perc: 63-55,38. perc: 77-62. ■ H. P. SPORTTURMIX ; Red Bull és Toro Rosso ; A Red Bull GmbH az elmúlt : hét végén, a Kínai Nagydíj : alatt hivatalosan is bejelentet- : te, hogy a november 1-jétől a : szárnyai alá vett Minardi ; Forma-1-es csapat új neve : Squadra Toro Rosso lesz (az : olasz kifejezés magyarra for- : dítva: Red Bull Csapat). I A Red Bull így 2006-ban két : Forma-1-es csapatot indít a vi- : lágbajnokságon, amelyeknek : tagjai az idei csapatból David i Coulthard, Christian Klien és : Vitantonio Liuzzi lesznek, akik- : hez két GP-es versenyző, Neel : Jani valamint Scott Speed csatla­kozik. Räikkönen marad Kimi Räikkönen, a McLaren- Mercedes pilótája tagadtá, hogy a Ferrarihoz szerződik.- Hallottam ezekről a híresztelé­sekről, de ezekből semmi sem igaz. A szerződésem 2006 végé­ig köt a McLarenhez és eszem ágában sincs változtatni ezen. Nagyon jól érzem magam. Gyer­mekkorom óta mindig az volt az álmom, hogy egyszer én is ab­ban a csapatban szerepelhes­sek, amelyben Mika Häkkinen versenyzett. Olimpia 2012 Új főhadiszállásra költözik a 2012-es londoni olimpia szerve­zőbizottsága (LOCOG). A rende­zők a Canary Wharf nevű új üz­leti negyeden belül vonulnak át egy másik épületbe, amelynek három szintjén januártól össze­sen 98 150 négyzetméteren dol­gozhatnak. Mészáros Sándor Hetedhét határon át ! Futapest, Cross 5 futam a Cserhát szívében A hagyományok szellemében a nógrádi tájakat is meglátogatták a fővárosi Futapest Klub versenysoro­zatának résztvevői, amikor is a Kutasó-Bokor- Cserhátszentiván környéki csodálatos hegyvidéken teljesítették az őszi cross 5 futások soron következő, harmadik állomását, melyen „természetesen” hazai győzelem született. Páratlanul szép és vadregényes cserháti tájon, a Háromforrás és a Szuha-patak környékén, turiszti­kai kuriozitásnak is számító tere­pen, két egymással párhuzamos völgyben kellett 17,5 kilométert teljesítem azoknak az indulóknak, akik a hosszabb kihívást választot­ták. Nem mintha a főleg 16 éven aluliak korához és képességeihez szabott, így elsősorban nekik aján­lott 6 kilométer kevésbé lett volna látványos, de a majd háromszoros táv magától értődőén majd három­szoros „élvezetet” nyújtott. A salgó­tarjáni Langer Olivér (SAC-Wink) jó 4 percet vert rá az utána követ­kezőre (Beda, Hajduska, Ostoróczki), még többet a további, mintegy félszáz indulóra. Langer 1 óra, 6 perc, 18 másodperces ide­je is sokat árul el iramáról, és bár kellemes napsütéssel, s ideális fu­tóidőjárással kedveskedett a ter­mészet, a kilencszeri patakátkelés eláztatta és súlyosabbá tette a láb­beliket Könnyebb dolguk akadt a „6-os, gyerekkörön” indulóknak, ahol már több megyénkbeli is rajt­hoz állt, és a szécsényi „obsitos” - 60 éven felüli - futó, Jusztin Ferenc nyert egy Nógrádból elszármazott, dr. Varga Gáboré lőtt A színvona­las rendezés mellett a megszokott rítus szerinti eredményhirdetés is hozott kellemes meglepetést, ami­kor is Kutasó polgármestere a köz­ségükben lakó FerenczyKristófker ramikusművész alkotását, egy tűzzománc vázát adott át a fő, az­az hosszú táv győztesének. (sts) Ennél aligha falói kedvezőbbet! A kezes és fedezet nélkül felvehető Raiffeisen Személyi Kölcsön induló kamatát 2%-kal* csökkentettük! Előzetes hitelbírálatért hívja a 06-40*48-48-48-as kék számot, vagy látogasson el bankfiókunkba. Kérésére mobilbankárunk személyesen felkeresi Ont. Példák az egyhavi töriesztörészletekre: Hatéves futamidejű, akciós, svájci frank alapú, forintban folyósított kölcsön esetén, az első hat hónapban. kölcsön összege havi törlesztörészlet 440 000 Ft 9 889 Ft 660 000 F» 14 834 Ft 1 000 000 Ft 22 475 Ft 2 000 000 Ft 43 197 Ft A töriesztörészle! pontos ö.sszegét a folyósítás napján állapítjuk meg. THM: 13,32% - 43,50% Bankfiókjaink: Balassagyarmat, Rákóczi út 17. • Salgótarján, Bem út 2-3. *A 2% kamatkedvezmény a 2005. október 17. és december 30. között igényelt, forint és deviza alapú akciós Személyi Kölcsönök első kamatperiódusára vonatkozik. A kamatkedvezmény a mindenkor érvényes Kondíciós listában szereplő. Személyi Kölcsönre vonatkozó komotéríékből kerül levonásra. Raiffeisen VELÜNK KÖNNYEBB BANK (5)06-40-48-48-48 { hitelek.raiffeisen.hu Kettővel kevesebb! Akciós Raiffeisen Személyi Kölcsön Salgótarján Városi Sportcsarnok 2005. október 29. 20.h Jegyek elővételben kaphatók: A helyszínen, (Salgótarján Kassai sor 84. Tel: 32/423-946) József Attila Művelődési központ, (Salgótarján, Főtér 5. Tel: 32/310-503) Tanuszoda, (Salgótarján Pécskő út 13 Tel: 32/410-981) Létesítmény és Spott Kht.. (Salgótarján Bartók Béla út lOTel: 32/417-233) Alexandra Könyvesbolt. (Salgótarján Mérleg u. 7. Tel: 32/511-786) valamint a Szerencsejáték Rt összes lottózójában. Jegyárak: Felnőtteknek 2490 Ft Gyermekeknek (12 éves korig) 990 Ft Érdeklődni lehet: 06-1 -223-16-27 www.nox.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom