Nógrád Megyei Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 203-228. szám)
2005-09-08 / 209. szám
2005. SZEPTEMBER 8., CSÜTÖRTÖK 3 NÓGRÁD MEGYE Jutalom Karos forgalomirányító verseny Mária-napi búcsú a nyomravezetőnek! Szandaváralja. A hagyományos Mária-napi búcsúját tartja a település szeptember 10-én, szombaton, ahol délben a szabadtéri színpadnál tartják a szentmisét, majd a Mária-forrásnál a litániát. Szandáról fél 12-kor indul a falubusz a búcsú helyszínére. Nógrádszakál. A volt parókiát idősek bentlakásos otthonává alakítja át a faluvezetés. Az épületet a püspökség az önkormányzatnak adta, amely tizenkétmilliós pályázati támogatással, s összesen mintegy húszmillióból valósítja meg tervét. Eszerint a jövő év március végére felújításokkal, korszerűsítésekkel tíz-tizenkét személy befogadására teszik alkalmassá a paplakot. A néhány hete kezdődött munkálatok során megerősítik az alapokat, a felújítások során pedig - mint utóbb kiderült - a nyílászárókat is le kell cserélni. Salgótarján. A napokban ellopták Gáspár Győzikéék Buksi nevű kutyáját. A kis eb olyan volt Gáspáréknak, mintha csak családtag lenne, ezért mély megrendüléssel vették tudomásul, hogy egyik reggel már nem volt velük. A szomszédok egy fehér autót láttak megállni Gáspár Győzikéék salgótarjáni háza előtt, amely néhány perc múlva odébbállt. Sem az autó típusáról, sem rendszámáról nincs tudomásuk, így csak a jóindulatú emberekben bíznak, hogy segítenek nekik Buksit visszakapni. A Gáspár család 50 000 forintot ajánlott fel annak, aki nyomravezető információt nyújt Buksiról, s hívja a 06-1- 350-9590-es telefonszámot! Endrefalva. Az általános iskola galériájában Csákvári Zita salgótarjáni pedagógus pasztell- és olajképeiből nyílt kiállítás a napokban. A tárlatot szeptember végéig tekinthetik meg az érdeklődők, a diákok pedig rendhagyó rajzórán találkoznak majd a művésszel. író-olvasó találkozó Érsekvadkert. Péntek este a közösségi ház galériájában író-olvasó találkozót rendeznek. Az irodalmi kávéházban Bene Zoltán író osztja meg tapasztalatait, világnézetét a hallgatósággal A nagy könyv program keretében. Az alkotó 2001 óta publikál rendszeresen, ezalatt három kötete látott napvilágot. Számos novellaíró-pályázaton díjazták munkáit. A fiatalember bár Nagykátán él, szűkebb régiónkhoz is kötődik, hiszen tagja a Madách Irodalmi Társaságnak. Kelemen Istvánná, a vadkerti könyvtár vezetője elmondta: kimondottan az ifjabb generációk képviselőit kívánják megszólítani, s szeretnék, ha inkább íróolvasó beszélgetéssé alakulna az este, ahol hasonló korú és érdeklődésű fiatalok cserélnek véleményt. A Nógrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság tegnap rendezte meg a rendőri karos forgalomirányító verseny megyei döntőjét. A litkei csomópontban rendezett versenyen a megye minden rendőrkapitánysága képviseltette magát. Hegedűs Salgótarján, A verseny célja nemcsak az, hogy kik jutnak tovább az országos döntőbe, hanem, hogy legyenek felkészült rendőrök, másfelől ne felejtsék el a közlekedők sem, hogyan is kell közlekedni egy kereszteződésben ha rendőri jelzés mutatja az áthaladási sorrendet. A verseny elméleti és gyakorlati részből áll: az elméleti szakaszban a rendőrségi törvény és jogszabályok ismeretéről, illetőleg a KRESZ-jártasságról adnak számot, a gyakorlati rész a forgalom irányítása. A négytagú zsűri döntése alapján az első helyet Vojtkovszky Attila törzszászlós (salgótarjáni rendőrkapitányság közrendvédelmi osztály), a második helyet Annus Zsolt törzszászlós (balassagyarmati rendőrkapitányság, közlekedésrendészeti osztály) szerezte meg. A harmadik helyezett léger Róbert zászlós (szécsényi rendőr- kapitányság, közrendvédelmi és közlekedésrendészeti osztály). Az országos döntőt Szolnokon rendezik szeptember 21 -23-án, ahol Nógrád megyét a megyei döntő első két helyezettje képviseli majd. BENTLAKÁSOS OTTHON KÉSZÜL Tájékoztatás 2005. novemberétől kerül bevezetésre az új közigazgatási eljárási törvény, melynek alkalmazására a polgármesteri hivatalok és okmányirodák ügyintézőinek felkészítése folyamatosan történik a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal szervezésében. Bátony- terenye esetében az ügyintézők felkészítésére szeptember 12-13- án kerül sor. Ezúton tájékoztatom Bátony- terenye város és a bátonyterenyei kistérséghez tartozó települések lakosságát, hogy 2005. szeptember 12- 13-án (hétfő-kedd) Bátony- terenye város polgármesteri hivatalában és az okmányirodán az ügyfélfogadás szünetel. Romhányi Gyula címzetes főjegyző Városnapok Besztercebányán Nógrád megyei kézművesek is bemutatkoznak A szlovákiai Besztercebánya idén ünnepli várossá nyilvánításának 750. évfordulóját. A jubileum alkalmából városnapok elnevezéssel ünnepségsorozat rendeznek, melynek üde színfoltja lesz a szeptember 9-11. közötti, nemzetközileg is elismert rad- ványi kiállítás és vásár. Az esemény gyökerei a 17. századig nyúlnak vissza, amikor 1655-ben Rad- vány település jogot kapott vásárok rendezésére. A kezdetekben itt cserélt gazdát a vidék mezőgazda- sági terménye a város céheinek, iparosainak, kézműveseinek termékeivel, ma pedig gazdasági jellege mellett népszerű társadalmi, kulturális esemény is, amely Besztercebánya több száz kilométeres vonzáskörzetéből csalogatja oda a kézműveseket, kisiparosokat, a vásárolni, informálódni vágyókat. A vásárral egybekötött kiállítás nagyszerű bemutatkozási lehetőség a környékbeli és a külföldi kisvállalkozók számára is. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar-szlovák tagozata ezen megfontolásból biztosított lehetőséget a tagozat kézművesszekciója tagjainak, hogy a háromnapos rendezvényen a magyar kiállítóknak felállított standon bemutatkozzanak a szlovák közönségnek. A tizennégy magyar kiállító között szombat- helyi, debreceni, egri, miskolci kézművesek is jelen lesznek, miként Nógrád megyéből a pásztói Pusztainé Borbás Enikő kerámiatárgyaival, és a salgótarjáni Saxinger Gyuláné kötött pulóvereivel. A rendezvényen bemutatkozik a salgótarjáni Lívia Csokoládé Kft. is. Mint minden hasonló attrakción, a besztercebányai eseményen is betétprogramok egész sorát kínálják a szervezők. Lesznek könnyűzenei koncertek, szórakoztató műsorok, gyerekprogramok, de nem marad el a hagyományos tűzijáték és lézershow sem. Szólok újabban irigykedem. Például a zenészekre, mert gondolatom szerint előbb-utóbb őket megzenésíti a zene. A zene, amiről egyébként írni nem érdemes, mert a szavak zeneisége csekély mindannak kifejezésére, amit tud egy dal, dallam. Szimfóniáról, úgy hiszem, igazán csak dúdolni ajánlatos. Az ismert német filozófus szerint a zenéhez az építőművészet áll legközelebb, ezért egy palota, székesegyház maga a... megkövült zenemű. Felfogását annak idején egyes építészhallgatók állítólag olyannyira osztották, hogy magukat megfagyott muzsikusoknak nevezték. ennyi irigykedéssel azonban nem érem BE: már a nyelvészeknek is irigye vagyok. Leginkább akkor (vágyom a tudásukra,) mikor megérint egy szó. A szó. A régen használt, a más szó. A csodálatos. Ilyen például a muzsika. Ha kimondom, olyan, mintha dallamul szólnék. Mikor Afrikáról olvasok? Lenyűgöz a hangutánzás, az hogy Kenyában van Ngorongoro elnevezésű (milyen jó kimondani, előgurgulázni a hangokat) folyó, az egyik hegyet pedig Ngongnak hívják. Varázsos... mostanában a karcolaton, a szón, ízén, formáján - rajzolatán - és tartalmán elmélkedem, de sajnos, csak felületesen. S egy képet látok: ibolyaszín tintába mártott, légies penna finoman karcolja a papírt. Valaki ír. Nem biztos, hogy karcolatot, de nemes gondossággal vezeti az egykori íróeszközt. S az egésznek persze semmi köze a rézkarchoz, ami a maga nemében külön csoda. azt mondják, lehet karcos a bor, s egy más tájékról származó, salgótarjáni művész szerint mi, északi emberek is azok vagyunk. Karcos a lelkünk, s észre sem vesszük, hogy érdes modorunkkal könnyet csalunk a szemekbe. (Pedig, azt hisszük, magunk vagyunk a megtestesült kedvesség, vendégszeretet.) aztán itt van a szózat. A szó, a cím, ami ugyan szó-zat, mégis egyedülállónak bizonyult, nem sorolt be a közszavak közé. Hozzánk szólásával, tartalmával, megmaradt a mi Szózatunknak, egyszerinek, megismételhetetlennek, utánozhatatlannak. Irodalmi ékességnek. erről jut eszembe: kedves szavak! Az ékezetek is ékességetek? Itt van mindjárt az „Ó” betű, a hang, amit ezzel a felső vesszőcskével felékesítve önálló szóként is használunk: S mi mindent tudatunk, ha kimondjuk...! Ha így szólunk. Tűzoltójubileum Sass Ica Rétság. Az elmúlt hét végén a Nógrád megyei tűzoltószövetség és a Rétsági Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság 75. éves jubileumi ünnepséget szervezett a Rétsági Önkéntes Tűzoltóegyesület tagjainak. A rendezvény jelen volt a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatója, Körmendy Norbert alezredes, Bakos Ferenc nyá. tűzoltó alezredes a Nógrád megyei tűzoltószövetség elnöke, Szabó János tűzoltó alezredes a szövetség titkára, valamint Kertész Ferenc alezredes a Balassagyarmati Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság parancsnoka. Vendégek voltak még a környező települések polgármesterei is. Ünnepi köszöntőt mondott Mezőfi Zoltán, Rétság város polgármestere, majd Fábián János tűzoltó őrnagy a Rétsági Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság parancsnoka nyitotta meg a rendezvényt. A város tűzoltói a jubileum alkalmából elismeréseket kaptak, oklevél, illetve tárgyjutalom formájában. Meghívott vendégek voltak a már nem aktív önkéntes tűzoltók is, ők szintén elismerésben részesültek. Rétsági vállalkozók egy meglepetéssel készültek a 75. évforduló alkalmára, egy csodálatos serleggel köszönték meg az eddigi munkájukat az önkénteseknek. Ezek után kezdődött a szintén jubileumi - ötödik alkalommal megrendezett - tűzoltóverseny. A versenyen a kistérségi önkéntes tűzoltók, valamint a létesítményi tűzoltók vettek részt. A kétszeres jubileumi rendezvény megkoronázása az eredményhirdetés volt, ahol kiderült: mindent a rétsági csapatok nyertek! (Önkéntesek, létesítményiek.) A díjkiosztás után minden csapat egy finom ebédet kapott a szervezőktől, s a tűzoltás után szomjukat is enyhítendő egy- egy pohár sört. A rétsági önkénteseket a civil szervezetek házába invitálták egy ebédre, melyet kötetlen beszélgetéssel - tűzoltó sztorik felelevenítésével - folytattak késő délutánig. Rétságon ajándékokkal és elismerésekkel ünnepelték a 75 éves tűzoltóságot