Nógrád Megyei Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 203-228. szám)
2005-09-07 / 208. szám
7 2005. SZEPTEMBER 7., SZERDA AUTÓ&MOTOR Egy igazán megnyerő ajánlat ASTRA-TUNNiNQ Kívül szép, belül elegáns és ráadásul erős, mint egy bivaly Az Opel nem szeretne lemaradni riválisaitól, így máris piacra dobja az Astra tunningolt, OPC névre hallgató változatát. Német precizitás párosul olaszos ízléssel. Forrás: Autó Motor „Az egész úgy kezdődött, hogy a VW visszaütött” - mondhatják majd Rüsselsheimben, amikor felhánytorgatják nekik az Astra OPC megjelenését. Ugyanis elsőként valóban a wolfsburgiak készítették el a legújabb Golf GTI változatát, az Opelnek tehát lépnie kellett. Nem volt kérdéses, hogy az azonos kategóriában szereplő Astra fog harcba indulni a forró vérű vevőkért. Az Opel Astra OPC egy rendkívül jól sikerült autó lett. Rengeteg örömet fog szerezni a vevőknek és az eladási statisztikákat böngésző értékesítési igazgatóknak. Külsőleg nem sokat változtattak, amit mégis, az viszont szemet szúr. A sportos pofival az OPC finoman jelzi: itt vagyok, és egy vadállat lapul mögöttem. Elöl a méhsejtmintás levegőbeömlőnyílás és a két kerek, krómkeretes ködfényszóró a leghangsúlyosabb. A küszöbspoilerek finoman beleolvadnak a karosszériába, egyértelművé téve, hogy ez nem egy fölösleges elem, hanem szerves része az autónak. Hasonló látvány fogad Technikai adatok Opel OPC Lökettérfogat 1999 cm3 Hengerek/szel. 4/16 Teljesítmény 177 kW/240 LE Max. nyomaték 320 Nm Sebességváltó 6 fokozatú kézi Csomagtér 380 liter Saját tömeg 1393 kg Max. sebesség 244 km/h Gyorsulás 0-100 6,4 mp Átlagfogyasztás 9,2 1/100 km Az OPC a GTC-re épül, elöl beömlőnyílást és spoilert hord. A karosszériát 15 milliméterrel leültették, a jó úttartásról a 18 colos kerekek gondoskodnak. az autó hátulján. A lökhárító alsó részén szinte jelentéktelennek látszó diffúzorok kaptak helyet, a középen elhelyezett, trapéz alakú kipufogóvégződés pedig igazi mestermunka. Az OPC belülről is nagyon jól sikerült. A Recaro ülések kifogástalanok, a háromküllős bőrkormányt fogva az utak királyának érezhetjük magunkat, pláne, ha ránézünk a krómkeretes, száz százalékig sportautókat idéző kijelzőkre. Természetesen a fordulatszámmérő ugyanakkora mint a sebességmérő, elvégre Króm és bőr, ízlésesen elosztva sportkocsiban ülünk. Az utastérben a fekete bőrt alumíniumbetétekkel kombinálták, méghozzá nagyszerű arányban, mindenből annyi van, amennyi kell. Mintha egyetlen autó erejéig a legjobb olasz sportkocsitervezőket keresztezték volna a legprecízebb német autóépítőkkel. Az érzés a motor beindítása után is megmarad. A második generációs Ecotec motorok legerősebbje 320 Nm-es nyomatékkai dolgozik. A 240 lóerő 6,4 másodperc alatt gyorsítja százra az autót, és 244 kilométer per óráig meg sem áll. Alumínium-szilícium ötvözetből készülő dugaty- tyúit olajsugarak hűük, minden hengerhez külön gyújtótranszformátor kapcsolódik, és még kopogásérzékelővel is ellátták. A Calibrában már bevált integrált turbórendszer ezúttal is jól vizsgázik. A megoldás lényege, hogy a kipufogócsonk, a turbinaház és a töltőnyomás-szabályozó szelep háza egy öntvényt alkot, így kisebb az önsúly és a helyigény, a feltöltő pedig közelebb kerülhetett az égéstérhez. Ennek köszönhetően javult a nyomatékleadás és a gázreakció is. A felfüggesztéseknek köszönhetően az OPC másfél centivel közelebb hasal az aszfalthoz, mint mezei rokonai. A beállítás természetesen sportos, de hosz- szabb utazások során sem fogja feltörni az autó az utasok ülepét. Az optimális útfekvésről adaptív IDSPlus futóműrendszer gondoskodik. A speciális elektronika az útviszonyokhoz igazítja a csillapítást. Természetesen nem hiányozhat a kipörgésgátló, a blokkolásgátló, a menetstabili- zátor és az alulkormányozottság- szabályozó sem. A kellemes és biztonságos utazást az elektromos ablakemelő, a CD-lejátszó és nyolc légzsák garantálja. Áráról egyelőre keveset tudni, de egy biztos: az Opel alaposan meg kívánja szorongatni piaci ellenfeleit. Kreml Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái HÉTFŐ SZÉPSÉG & Dl VAf KEDD EGÉSZSÉG ►SZERDA AUTÓ&MOTQR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Pappas Auto néven folytatja az MB-AUTO tteNUBEtEfcmr a hazai gépjármű-értékesítésben a Pappas Csoport. A cég a Mercedes-Benz és a Smart mellett a Chrysler és a Jeep márkák forgalmazását és szervizelését is megkezdte. Szeptembertől Pappas Auto néven folytatják, jelentette be Friedrich Lixl, a cég most kinevezett vezérigazgatója. Ami autónk helytállt a versenypályákon is tarol A Suzuki az autósportban is. Az alig egy hónapja bemutatkozott Suzuki Swift Super 1600-as megszerezte a Német Rali bronzérmét. A Junior World Rally Championship hatodik állomásán Guy Wilks harmadik, Per- Gunnar Andersson negyedik, míg az Ignissel induló Kosti Katajamaki ötödik lett. Témáinkról bővebben az Auto Bild Magyarországban olvashat @ további érdekességek: www.reggel.hu Gáz van, ha szökik a levegő 6UMIK A közúti balesetek nagy részét a kerekek okozzák Vége a nyárnak, visszatér az élet a dugókkal fűszerezett hétköznapokba. Itt az ideje, hogy a nyári hőségben és hosszú utakon igénybe vett autónk felett szemlét tartsunk.- Különösen igaz ez az abroncsokra, hiszen a több ezer alkatrész közül egyik sem befolyásolja úgy a biztonságunkat, mint a gumik - hangsúlyozza Fürst Péter, a Goodyear szakértője. - A legfontosabb, hogy mindig állítsuk be a szervizCentrírozás nélkül ráz a kormány könyvnek megfelelő levegőnyomást. Az országúti balesetek jelentős része a nem megfelelően felfújt gumiabroncsokra vezethető vissza. A Goodyear statisztikái alapján azonban csak minden negyvenedik autós ellenőrzi rendszeresen a nyomást. A helytelen érték rontja az autó irányíthatóságát, növeli a fogyasztást és gyors kopáshoz vezet. A nyomásméréssel egy időben vizsgálja át az abroncsokat, nincs-e rajtuk repedés vagy egyéb rendellenesség. Ügyeljen a kidudorodásokra, a szálhibákra, és hogy jól illeszkedik-e az abroncs a felnire. Tízezer kilométerenként cserélje meg az első és a hátsó kerekeket. Ha menet közben remeg és rázkódik a kormány, a felnik kiegyensúlyozásával lehet baj.- Haladéktalanul forduljon szerelőhöz, mert ez kimondottan balesetveszélyes - figyelmeztet a Goodyear szakembere. A gumiabroncsokat ne terhelje túl. Az alacsony levegőnyomás mellett ez a második leggyakoribb balesetet előidéző ok. A maximális menettömegről a forgalmi engedélyből tájékozódhat. Ennek túllépése szálszakadáshoz, szerkezeti hibákhoz, defekt- hez vezethet. Autózzon nyugodt tempóban, hirtelen irányváltások és fékezések nélkül. Betonúton vagy érde- sebb felületen csökkentse a sebességet. Ügyeljen az abroncson lévő mintaárok mélységére. A nyári gumiabroncson minimálisan 1,6 mm-nek kell lennie. Ha ennél kisebb mintaárkú gumival közlekedik, nemcsak a rendőrségi bírsággal, hanem azzal is számolnia kell, hogy a biztosító baleset után nem fizet.- Mivel az előrehaladott kopással fokozottan nő az aquaplaning - vízen futás - veszélye, és romlanak a fékezési tulajdonságok, a nyári gumik esetén már 2-3 mm-es mintamélység esetén is a cserét ajánlom - mondja Fürst Péter. Párosával cserélje az abroncsokat. Az egy tengelyen lévő különböző kopású gumik rontják az autó irányíthatóságát és az ABS működését. Ha csak két gumit cserél, az újakat előre szereltesse. Mindig a gépkocsinak megfelelő gumiabroncsot válasszon. ■ Á. N. T. HIRDETÉS CITROËN Raktér 3 m’- 600 000 forint+ÁFA A Citroën megbízható és gazdaságos haszong emberben kivételes kedvezményekkel vásár I , I ir-wiii'fBfltnitl Az ajánlatok a kijelölt márkakereskedésekben érvényesek a 2005. szeptember 1. és 30. között, magánszemélyek által leadott megrendelésekre, vagy a készlet erejéig. Az ajánlatok flotta- és más kedvezményekkel nem vonhatók össze. A képen látható autók illusztrációk. CITROEN HAJAS 3100 Salgótarján, Bajcsy-Zsilinszky út 73. Tel.: 32/422-929 i CITROËN Finanszírozás A CITROËN a Total.-» választotta, www.citroen.hu CITROËN A stílus útján CITROËN CITROËN Raktér: 7,5-14 m’ CITROËN Raktér: 4 ms Alacsony szoknya, diffúzor és traoéz alakú kioufogóvég az OPC hátfalán