Nógrád Megyei Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 203-228. szám)

2005-09-01 / 203. szám

4 PF. 9 6 2005. SZEPTEMBER 1., CSÜTÖRTÖK A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. ' Szerencse fel! Szeptember elseje a bányász­nap - ünnep. Hogy hol vannak ma már a bányászok? Sajnos nem a bányákban vannak, mert azokat bezárták. 1945-ben őket sem kérdezte meg senki, hogy akarnak-e a há­borúba menni. Akik intézkedé­seket tettek, nem érdekelte őket a bányák további sorsa, sem az, hogy a bányászcsaládok kereső nélkül maradnak. Besorozták őket, vagy anélkül is elvitték a háborúba. A háború alatt, amikor már szén híján fázott az ország, a ka­tonaságra már nem fogható öreg bányászok, bányászfeleségek és alig felcseperedő fiatalok men­tek le a bányába dolgozni. Las- san-lassan újra jöttek kifelé a szénnel megrakott csillék, ame­lyeket zöld gallyakkal díszítet­tek fel. Akik a széntelenséget meg akarták oldani, talán ma­guk sem hittek saját erejükben. Képesek voltak rá! Ezeknek az időknek a hősei, akik ezeket a széncsatákat vív­ták, már kevesen élnek közöt­tünk. Sok volt bányásztelepülé­sen talán még most is ott van a ferezolóban a bányászok védő­szentje, Szent Borbála szobra, amely előtt imádkozni szoktak a mélybe szállás előtt a bányá­szok. Nem mindegyiküké jutott el a védőszenthez, hiszen na­gyon sok bányász vesztette éle­tét a föld alatt. Sok-sok dolgos bányászkéz öl­be hullott és úgy érzik: nem jól építették meg azt az utolsó ácso­latút, amely összeomlott a fejük felett. Már csak álmaikban mar­kolják a csákánynyelet. Az öreg bányászoknak szinte kivétel nél­kül az a kívánsága, hogy a bá­nyászruhájában temessék el és sírjánál hangozzék el a bányász­himnusz. A bányászok között olyan erős volt a bányászbecsület, mint hí­vőknél az imádság. Sok esetben akkor is betartották, ha akár sa­ját életük árán, de megmenthet­ték bajtársukat. Szeptember elsejét megemlé­kezéssel ünnepük meg a tiszte­lők megyénkben is, ahol valaha számottevő szénkitermelés folyt. Mi sokan, akik valamikép­pen a bányászdinasztiákhoz tar­toztunk, a tisztelőkkel együtt fe­jet hajtunk a bányászok emléke előtt és elszorult szívvel, kissé remegő ajakkal énekeljük a bá­nyászhimnuszt: Szerencse fel! Szerencse le! Ilyen a bányász élete! Verbovszki Emil Salgótarján Szent István-napi ünnepség Erdők és dombhátak veszik körül a takaros kis falut, Holló­kőt, amely megérdemelten a vi­lágörökség része kedves, régi há­zaival és tiszta utcáival. Ahogy haladunk ki az ófa­luból az erdei ösvényen, hirte­len kimagaslik a fák közül a hol­lókői vár. Büszkén emelkednek ki Árpád-zászlós bástyái. A vár­ban kellemes meglepetés várta a kedves kirándulókat. A Szent László Lovagrend tagjai ünnepi műsorral várták a kedves látoga­tókat. Történelmi előadást tar­tottak, amelyben méltatták Szent István királyunk államala­pítási tevékenységét és a keresz­tény vallás nem könnyűszerrel való elterjesztését. A komoly dolgok után játé­kosra fogták az események fo­nalát. Szent László királyunk vitéz harci legendáiból jelenete­ket elevenítettek meg a vár előt­ti téren, amin a közönség jól szórakozott. Nagyon ötletesen bevonták a látogatók gyerme­keit is. A harci jelenet legötlete­sebb része a kisfiúk pajzsos, harci alakzatos bevonulása volt, amelyet rövid idő alatt jól beta­nítottak velük. Ezek után a felnőtt látogatók­nak kedveskedtek korhű zené­vel, amely igen szép volt, majd solymászbemutató következett. A solymászmester nagy állatsze- retetről és szakmai tudásról tett tanúbizonyságot, előadásában ismertette a madarak viselkedé­sét, szokásait. A délutáni órák­ban a várban bábszínházzal és versmondással szórakoztatták a kisgyermekeket. Ezúton szeretnénk megkö­szönni ezt a szép napot a holló­kői embereknek és a Szent Lász­ló Lovagrend tagjainak, vala­mint kérjük őket, hogy még sok ilyen szép nappal örvendeztes­sék meg a Hollókőre látogató ki­rándulókat. Mikuska József né Pokoljáró Tar Lőrinc falujában „Rege szállott, régi, néminemű Tarról. Ki pokolt megjárta; ének vala arról. ” Arany János versének e két so­rával zárult az a dokumentumjá­ték, amelyet a falunap alkalmá­ból celebrált ünnepi szentmisén adott elő tariak egy csoportja a gyönyörű Szent Mihály műem­lék templomban. A műsort nagy várakozás előz­te meg, ennek és az ünnepnek megfelelően a templom zsúfolá­sig megtelt. Az előadás Tar köz­ség nagy szülöttjéről, Tari Lőrinc- ről szólt, arról a Tari Lőrincről, akinek történetét nem csak ud­varházának romjai és a templom falai, freskói őrzik, hanem a vagy általa írt, vagy általa diktált írásos emlékek is, amelyek megmarad­tak az utókor számára. Különösen értékes ezek közül az írországi Purgatóriumban tett zarándokútjáról készített feljegy­zés, amely a középkori magyar vízióirodalom gyöngyszeme. A feljegyzés másolata a British Museum tulajdonában van. Tari Lőrincet az irodalmi ha­gyomány Tinódi Lantos Sebes­tyén óta - aki megénekelte Lő­rinc látomásait a Zsigmond ki­rály és császárnak krónikája cí­mű művében - Tar Lőrincnek ne­vezi és ezt a nevet szentesítette Arany János is későbbi művei­ben. A Zsigmond király udvará­ban nevelkedett több nyelvet be­szélő vitéz kalandos utazásaiból kétségkívül a Purgatóriumban tett látogatása volt a legemlékeze­tesebb. Küldetése abban a korban is nagy erkölcsi haszonnal járt. Látomásai kapcsán korábbi kéte­lyeit eloszlatva, lelkileg megerő­södve utazott vissza, tapasztala­tai az egyház korábbi tanításait igazolták. Elbeszélései nagy ha­tással voltak a féktelen pazarló életmódot folytató királyi udvarra. A hagyomány szerint Zsigmond e tapasztalatok hatására kezdte építtetni a budai Szent Zsigmond kápolnát, tizenhárom szepesi vá­ros elzálogosítása árán. Tar Lőrinc Zsigmond király fenntartás nél­küli híve volt, a királyi jutalom nem is maradt el: a birtokaikon fekvő Pásztó megkapta 1407-ben Buda város kiváltságait. Tar Lőrinc kimagasló művelt­ségét és teljesítményét nem csak itthon ismerték el, hanem egész Európa csodálatát kivívta. A ki­rály jól tudta hasznosítani ta­pasztalatait, világjártasságát. Részt vett Zsigmond aacheni ko­ronázásán, jelen volt a konstanzi zsinaton, járt Vinonban. Fran­ciaországi tartózkodása idején Félelemnélküli János egy lóval ajándékozta meg nagyrabecsü­lése jeléül. Nemcsak a magyar, hanem az egyetemes kultúrát is gazdagítot­ta. Kitartó ereje, műveltsége, er­kölcsi tartása üzenetértékű lehet a mai ember számára is, akár hat­száz év távlatában is. Méltán büszkék rá falujának lakói. Tisz­telettől átitatott, emelkedett han­gulatban jöttek ki az emberek a templomból. Balogh Ernőné Egy-egy lépéssel előbbre jutni Vanya Gábor a városról és a városlakókról V. G. Bátonyterenye. Több mint 120 éves bányászkodás történetének végére került pont Bátonyterenye tér­ségében is, amikor - az országban elsőként - Nóg- rád megyében megszűnt a bányászkodás. Vanya Gá­bor bányamérnöki diplomát szerzett Miskolcon, de tevékenységére már nem volt szükség. A gazdasá­gi, kereskedelmi szférában dolgozott, 2002-ben pe­dig Bátonyterenye polgármesterének választották.- Mit jelentett a szén, a bányászat a városnak és az itt élő embereknek?- Erről egészen személyes élményeim is vannak. Bányász volt az édesapám, a nagyapám, ezért vá­lasztottam én is a bányamémöki pályát. Bányász­emberek között éltem és egészen kicsi gyermekként is láttam, mit jelent számukra az összefogás. Egymást segítve dolgoztak, építették és építik ma is a házai­kat, ha erre szükség van. De a közös szórakozások sem jelentettek számukra kényszerű együttlétet Egy­szerűen jól érezték magukat együtt. A bánya amíg működött, virágzó életet teremtett itt. Az egyetem, a katonaévek után 1994-ben jöttem vissza a városba és azt láttam, éreztem, hogy a korábbi lendület lelassult, a fejlődés megtorpant, sokasodtak a gondok.- Mégis vállalta, hogy a város polgármestere lesz.- Igen, mert akkor is az volt és most is az a meg­győződésem, hogy sokat lehet és sokat is kell ten­ni ezért a városért. Ma nincs olyan család Bátony- terenyén, aki ne kötődne valamiképpen a bányá­szathoz. Büszke vagyok arra, hogy sokan vannak közöttünk olyanok, akik tenni akarnak, tenni tud­nak Bátonyterenyéért. Azért, hogy a város fejlődé­se meggyorsuljon, hogy a kistérség gazdasági, ke­reskedelmi, idegenforgalmi központja legyen, ahol egyre több elégedett ember él.- Mit tartott a legfontosabb feladatának az ön ál­tal vezetett önkormányzat, amikor munkához látott?- Az első dolgunk az volt, hogy programot készí­tettünk, amelynek alapján elindulhatott a munka. Nem volt egyszerű a helyzetünk. Nem tehettük meg, hogy csak egy-egy területre koncentráljunk, hiszen a gazdaság fejlesztéséhez munkahely mel­lett hozzátartozik a szakképzett munkás, így a kép­zés, az oktatás fejlesztése. Mint ahogy az emberek jobb életéhez a megfelelő lakás, a jó út, a széleskö­rű szolgáltatás. A fiatalabb városlakók mellett figye­lemmel kellett lennünk az idős emberekre is. Azok­ra, akik annak idején a bányaüzemekben dolgoztak és szinte a semmiből felépítették a várost. Most ju­tottunk el oda, hogy kezdünk felzárkózni, ha apró lépésekkel is, de előre haladunk.- Milyen lépések ezek?- Míg 2003-ban 2,2 milliárd, tavaly már 2,5 mil­liárd forintot nyertünk és fordítottunk fejlesztések­re. Ebből a pénzből jutott csatornázásra, épült fel az uszoda, építettünk két-két játszóteret és készülnek továbbiak is. Épül a két településrészt, Kisterenyét és Nagybátonyt összekötő út, megkezdődik a vá­rosközpont kialakítása. Korszerűbb épületbe kerül a városháza és az elektronika segítségével egysze­rűbbé, gyorsabbá és ügyfélbaráttá tesszük az ügy­intézést. De a terveink közé tartozik a parkosítás, a terek virágosítása, pihenőpadok kihelyezése. Ezek nem igényelnek túl sok pénzt, de szebbé, barátsá­gosabbá teszik a várost.- A legfontosabbról, a munkahelyekről eddig nem esett szó.- Sajnos nem rózsás a helyzetünk, annak ellené­re, hogy tettünk lépéseket a foglalkoztatottság nö­velésére, új munkahelyek létesítésére. Azonban a létrejött 150 munkahely csak arra elegendő, hogy pótolja azokat, amelyek közben megszűntek. Ter­mészetesen folyamatosan keressük az újabb, lehet­séges befektetőket. Legutóbb egy német cég képvi­selői jártak nálunk és a velük való tárgyalás is azt a tapasztalatunkat erősítette, hogy hosszú távon is a sokoldalú városfejlesztésre van szükség. Jól kiépí­tett infrastruktúrára, jóléti szolgáltatásokra, korsze­rű egészségügyi képzési rendszerre, kulturálódási lehetőségekre. Ezek jelenthetnek újabb munkahe­lyeket a városban, a kistérségben. Most a térségben mintegy ezer munkanélküli van, ötven százalékuk Bátonyterenyén. Mintegy 200 közhasznú munkást foglalkoztatunk havonta. Különösen az idősebb kor­osztályból sokan szorulnak támogatásra, a város la­kosságának mintegy harmada, 5800 ember kap va­lamilyen támogatást, többen többfélét is. Az önkor­mányzat évente mintegy félmi lliárdot fordít szoci­ális támogatásokra.- Az önkormányzat tervei, városfejlesztő munkája milyen támogatásra találnak a lakosság körében?- Azt látom, hogy terveinket jól fogadják, támo­gatják az emberek. Talán azért, mert a kialakításuk­hoz is kérjük véleményüket, tanácsaikat, hiszen egymástól tanulni nem szégyen. Ezt tapasztalom a különböző közösségekben zajló beszélgetéseken, az idősekkel és a fiatalokkal való találkozásainkon. Természetesen van vita a városfejlesztésről, de az észrevételek, a kritikák legtöbbje nem bántó, sok­kal inkább jobbító szándékú. Arról szól, hogyan le­het még jobban kihasználni lehetőségeinket, hogy még szebb, rendezettebb, élhetőbb legyen váro­sunk. A működő közösségek nagy segítséget jelen­tenek ebben is. Ésszerű javaslataik vannak a min­dennapi élet könnyítésére és programjaikkal kultu­rálódási, szórakozási lehetőséget nyújtanak tagja­iknak. Lehetőségeink szerint igyekszünk támogat­ni őket. Engem ugyanis arra tanítottak, s ezt munkám során magam is megtapasztaltam, hogy dolgozni sokféleképpen lehet. De eredményesen munkálkodni, egy-egy lépéssel mindig előbbre jut­ni csak összefogással, a közös elképzelések közös megvalósításával lehet. BÖK V. Maconka-Mosella Kupa nemzetközi bojlis kupa Szerda reggel a maconkai víz­tározón megkezdődött az a hor­gászverseny, ahol immár ötöd­ször mérkőznek meg öt ország legjobb versenyzői, közel öt na­pon át, hogy eldöntsék, ki nyeri az őszi kupa díjait. A magyar horgászversenyek történetében talán páratlan erősségű mezőny gyűlt össze a megmérettetésre, köztük az aktuális bojlis világ­bajnok, az Európa-kupa érme­sei, valamint a kiemelt magyar, illetve korábbi maconkai verse­nyek győztesei, helyezettjei. Ismerve a vízrendszer országosan is kiemel- *g kedő halállományát, * valamint azt a tényt, hogy a tavaszi kupán a darab­szám és az összsúly tekinteté­ben is világcsúcs született, igen jó az esély arra, hogy a 24 csapat most sem fog unatkozni, és em­lékezetes versenyt vívnak egy­mással. \ A 100 órás verseny va- Áit sárnap délután ér véget az ünnepélyes díjkiosztóval, • az eseményeket la­punk hasábjain túl fo­lyamatosan nyomon lehet követni az interneten, valamint a magyar és a román televízió is készít összefoglalót. Reméljük, hogy a szép eredmények mellett a helyi, megyei csapatok sikeré­ről is be tudunk számolni majd a későbbiekben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom