Nógrád Megyei Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 203-228. szám)
2005-09-03 / 205. szám
4 2005. SZEPTEMBER 3., SZOMBAT KULTÚRA Bóna Kovács Károly bányásztémájú műveiről A két világháború közötti magyar művészet többféleképpen próbálta megválaszolni a kor társadalmi, emberi és művészeti problémáit. „Azokat a kincseket, melyeket a képzőművészet szellemének tárházába helyezett el a mindeneket alkotó legnagyobb Művész, a mindennapi gondok súlyos malomkövét őrlik - ezért sajnos csak morzsákat látunk a műtermekben és a tárlatokon” - kezdte egyik előadását a Salgótarjánban élő, az 1920-as évek elején Párizsban és a Magyar Királyi Képzőművészeti Akadémián tanult Bóna Kovács Károly (1897-1970) 1934-ben. Úgy vélte, hogy „bármely irány híve is a művész, a természetből kell kiindulnia. A természetet elvonatkoztatja a művész, egyéni érzésvilágán átszűrheti, vizionálhat, de a természet csodás misztériumának, mint forrásnak hátat nem fordíthat. ” Ugyanakkor Bóna Kovács Károly a magyar társadalom problémáitól sem zárkózott el. Állandó szemlélője volt a körülötte élő embereknek. Mélységes megértéssel közeledett a társadalom kiszolgáltatottjai, az életüket nap mint nap kockáztató, embertelen körülmények között nehéz fizikai munkát végző bányászok életéhez. Bóna Kovács alakjai nem izomtól duzzadó, heroikus hősök, mint az 1919-es plakátok vagy az ötvenes évek előírásos szocreál munkásfigurái, hanem meggyötört, ám az élet nehézségeit tisztességgel bevállaló hétköznapi emberek. A munkanaplójába bejegyzett, több elkallódott alkotásáról - Bányászszerencsétlenség, 1930, Kis szenes asszony, 1930; Szénhordó asszony, 1932; Szent Borbála, 1933; Bányászszobor, 1934 (Salgótarján város megbízására); Bányászsorsot ábrázoló szénrajz - sorozata, 1940 (fotókon maradtak meg) - fogalmat alkothatunk a még ma is meglevők alapján: Bányászfej, 1930; a bányászok nehéz sorsát feltáró, megkapó műve, a házról házra járó nyugdíjas kolduló bányászt megörökítő Éneklő koldus, 1932, melyet meg is vettek tőle Salgótarjánban; Mécstartó bányász, 1933 (Zagyvapálfalva, római katolikus templom); Bányászdombormű, 1933 (Várpalota); Bányászok védőszentjükkel, Szent Borbálával, 1935 (Várpalota); Bányászhőseinknek 1914-18, 1937 (Rudabánya); Mária oltár, 1936 (Salgótarján, ferences templom); baglyasaljai templom freskói, 1934... Baglyasalja templomát 1934. október 14-én szentelték fel, melynek freskóit, főoltárát, szószékét, és diadalív Krisztus-fej domborművét Bóna Kovács Károly készítette el. 1932 decemberében alakult meg a római katolikus hitközség, amely első feladataként egy templom megépítését tűzte ki célul. A gazdasági nehézségek között az ügy támogatókra talált a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. elnökében, dr. Chorin Ferencben és igazgatójában, Róth Flórisban. Emellett az építendő templom anyagi fedezetét az egyházközséghez tartozó bányai tisztviselők, altisztek, és bányamun- ká-sok, kézművesek bérfelajánlásából gyűjtötték össze. A templom tervezését, mely a bányatársaság istállóépületének átalakítását jelentette, díjtalanul végezték el a bányatársaság tisztviselői: Dubovszky Elemér h. bányaigazgató és Blankenberg János építész, s díjtalanul dolgoztak a fuvarosok és a napszámosok is. Mécstartó bányász (1933) a zagyvapálfalvai római katolikus templomból Az egyhajós, szentélyes, harangtornyos kis templom mentes minden túl hajtott formától. A szinte dísztelen hajót freskóval díszített diadalív választja el a szintén freskóval fedett szentélytől, a Munka 1934. szeptember 1-jei száma a következőképpen számol be erről a templomot díszítő művészi munkáról: „a bányászéletből vett freskók, szobrász- művészünknek Bóna Kovács Károlynak kiváló alkotásai s mintha a kép alakjai élnének, átszellemülten az oltári szentség felé vonzódnak s különösen megható kép a bányászszerencsétlenség áldozatai felé haladó Szent Borbála, amint Krisztus testét viszi az örök útra induló áldozatoknak. ” Bóna Kovács freskója e szemléletnek felel meg, hiszen a festmények szereplői nem elsősorban a mennyek lakói, vagy a szentírás szereplői, hanem a bányásztelepülés lakói, a nap mint nap veszélyben élő bányászok és az őket féltve haza váró családtagok. Istenhez való tiszteletteljes kötődésükről, a bajban felé forduló bizalmukról szólnak a képek. Nem csak a felső, a bolygók és a csillagok között lebegő angyalok sugároznak a fénytől, hanem az alsó, az emberi szint szereplői - bányászok, parasztok, munkások - is fénnyel áthatottak. Isten elé járulóikban a legjobb ruhájukat vették magukra, az mégis kopott, viseltes, ám ezáltal hiteles. A csak lélekkel felfogható felső szféra barokkos lebegésével finom ellentétet képeznek a realisztikus megfogalmazású földi régió figurái. E két világot a fény köti össze, mely által az isteni jóságban való bizakodás, és fájdalom, a gyász hit általi elviselése, megtartó reménysége szól az Istennel kapcsolatot kereső hívőkhöz. Bóna Kovács megrendelései között további templomok díszítése szerepelt. A közeli, konstruktív modernséget tükröző, derűs egyszerűséget, tisztaságot sugárzó zagyvapálfalvai római katolikus templom belső díszítése ugyancsak az ő munkája. A mécsest tartó körtefából faragott bányász és a bányászok védőszentjének, Szent Borbálának alakja szintén azt a világot idézi, melynek nehézségeit, örökös halálközelséggel terhes félelmét csak az értheti meg igazán, aki maga is részese e világnak. Az egyházi megrendelésekre készített művek a mindennapok szomorú realitását emelkedett ünnepélyességgel telítették. A valóság azonban reménytelenebb, gyakran elviselhetetlenül fájdalmas volt. A jó szerencsében bízva minden reggel a mélységbe leszálló bányászok kemény munkájáról készült szénrajzai és a bányák körüli életet megörökítő olajképei (Haldára menők a reggeli ködben, 1940) művészi realizmusának legszebb, leghitelesebb darabjai. A bányában azonban nem volt szín; csak a formák tömegéből, a mozdulatok erejéből, és főleg az események tragikumából épültek fel Bóna expresz- szív szénrajzai, melyeket sajnos csak régi fotókról, képeslapokról ismerünk. A bányásztémájú szénrajzaival és képeivel 1935-36-ban a Fayl Frigyessel és Bátki Józseffel közösen rendezett nagy sikerű kiállításon mutatkozott be először az ipartestület nagytermében, majd 1940-ben a bányakaszinó dísztermében állította ki újabb bányásztémájú műveit. A fekete és a fehér expresszív kontrasztjára komponált rajzok a tárnák mélységeit tárják elénk. A szűk, felülről határozottan lehatárolt térben két-három, a képfelület egészét kitöltő, óriásivá növelt férfi meggörnyedt figurája komponált rajzokról a Munka 1940. december 24-i száma a következőket írta. A megnyílt kiállításon szereplő művek „Bóna Kovács Károly ezen képsorozata minden tekintetben hézagpótló munka, s nemcsak a legszebb erkölcsi elismerést érdemli meg, hanem a legmeszebbmenő anyagi támogatást is. ” A nógrádi medencében már megszűnt bányászat, e rettegéssel és szenvedéssel teli élet krónikása volt Bóna Kovács Károly, ki e műveivel a leghitelesebb művészi realizmus magyarországi képviselői közé emelkedett. ■ H. Szilasi Ágota művészettörténész Nótaszerző a szezonnyitón Daljátékkal kezdődik a 2005/2006-os színházi évad Salgótarjánban: a Kassáról érkező Thália Színház a „Dankó Pista” című produkcióval szerepel a József Attila Művelődési Központ színpadán. A Dékány And- rás-Baróti Géza-Moravetz Levente szerzőtrió a XIX. századi nóta- és népszínműszerzőként is elhíresült prímásról írt - mi sem természetesebb - zenés darabot. Dankó Pista egyéniségére jellemző, hogy - mások mellett - olyan neves írók, költők emlékeztek meg róla műveikben, mint Ady Endre, Gárdonyi Géza, Jókai Mór, Juhász Gyula, Móra Ferenc. A kiadvány címlapja: részlet a „IV. Henrik”-ből Ez utóbbi információ abból a kiadványból tudható meg, amelyet a társulatokat vendégül látó intézmény jelentetett meg az elmúlt napokban, hogy már a nyár végén, a bérlet- és jegyigénylés időszakában is megfelelően tájékoztassa az érdeklődőket - közöttük a rendszeresen színházba járó törzsközönséget - a műsortervről, a várható programról. Egy ilyen kiadványt meg lehetne szerkeszteni úgyis, hogy az csak a darabok címét, a színházak nevét és a színlapot, a szereposztást tartalmazza esetleg néhány illusztrációs fénykép kíséretében. Akkor is betöltené alapvető funkcióját. A József Attila Művelődési Központ azonban már évek óta azt a gyakorlatot folytatja, hogy e kis füzet már előzetesen is beavassa a potenciális és tényleges nézőt az előadás némely kulisszatitkába. E koncepciónak megfelelően olvashatunk benne tartalmi részleteket, megismerkedhetünk egy-egy darab történetével, írók, rendezők, színészek véleményével s ezek ismeretében már bizonyos felkészültség birtokában ülünk be a színházba. De hasznosnak bizonyul e kiadvány az előadás után is, hiszen akkor már saját élményeinket vethetjük össze az alkotók gondolataival. Az olasz Stefano de Luca, aki a Radnóti Miklós Színház „IV. Henrik”-jét rendezte, a következőket mondja például Luigi Pirandello főhőséről: „A kihívás neki univerzáli- sabbnak tűnik ennél az egyetlen motívumnál, mint a személyes bosszú, de persze természetesen az is benne van. A probléma ott kezdődik, hogy az ember megszületik. ” A jól megválasztott, jellegzetes - döntő többségükben színes- fotók is kedvcsinálás, a ráhangolás részét képezik, hiszen beavatnak valamelyest a darab hangulatába. Az idén különösen jól sikerült kiadványt felelős kiadóként Korill Ferenc igazgató jegyzi, a szerkesztés Viszkok Attila igényes, ötletdús munkáját dicséri. A tíz előadásból álló 2005/ 2006-os színházi szezon egyébiránt szeptember 20-án és 21-én kezdődik a József Attila- és a Radnóti Miklós-bérletsorozat- ban a bevezetőben említett „Dankó Pistáival. Októberben- a befogadó intézmény tervezett, az évad időszakát is érintő rekonstrukciója miatt - két-két előadás is lesz: a József Attila- bérlet tulajdonosai 6-án láthatják a Budapesti Kamaraszínház produkcióját, Shelagh Delaney „Egy csepp méz” című játékát. Tordy Géza rendező a két női szerepet Flernádi Juditra és Verebes Lindára bízta. Ugyanebben a bérletsorozatban 12-én az Új Színház mutatja be Shakespeare „Szent Iván-éji álom” című vígjátékát - mások mellett - Györgyi Anna, Takács Kati, Tordai Teri, Eperjes Károly, Gáspár Sándor főszereplésével, az orosz Szergej Maszlobojscsikov vendégrendezésében. A két darab a Radnóti Miklós-bérletso- rozatban 8-án, illetve 13-án kerül színre. ■ Csongrády Béla Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Gyere repüljünk tovább, ki nem állhatom a vércsoportját ” Szerencsés nyertesünk: [lakos István Dorogháza, Malom út 146. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését legkésőbb szeptember 8- ig juttassák el szerkesztőségünkbe, az 1000 Ft-os vásárlási utalvány szintén itt vehető át!
