Nógrád Megyei Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 177-202. szám)
2005-08-11 / 186. szám
SPORTTUKOR 2005. AUGUSZTUS 11., CSÜTÖRTÖK 12 Lelkes és sportszerű játék kell A Stécének szüksége van a támogatók és a szurkolók segítségére A labdarúgó NB II Winner Sport-csoportjában a Salgótarjáni BTC a tizenötödik helyen fejezte be a 2004-2005- ös bajnoki évadot Ez azt jelenti, hogy az elkövetkező szezonban az NB Bi-ban fognak szerepelni, mely a bajnoki rendszer átszervezése után továbbra is a harmad- osztálynak felel meg. Simon Imre- Az NB II- ben nagyon gyengén szerepeltünk - kezdte Simon Imre, az egyesület elnöke. - A hibákat tudjuk, és ha ezekből tudunk tanulni, akár még a hasznunkra is válhat Számottevő, meghatározó játékosok igazoltak el, többek között Almási László (DVTK), Lakatos Béla (Kaposvölgye) és ifi. Simon Attila (MTK). Nehéz lesz őket pótolni, de örülök és sok sikert kívánok nekik. Remélem eljön majd az idő, hogy érdemes lesz majd itt maradni.- Miként működnek?- Az, hogy van csapat az a salgótarjáni önkormányzat és a Létesítmény és Sport Kht. érdeme. Felbecsülhetetlen Boldvai László országgyűlési képviselő segítsége. Azonban azt már nem tudják biztosítani, hogy visszatérjenek az SBTC dicső évei. Sajnos a tehetősebb vállalkozók nem segítenek, olyanok akik el sem tudnák képzelni életüket a Stécé nélkül. Ami biztos, hogy a szurkolók és az öregfiúk a csapat mellett állnak. Egyre több Budapesten élő játékos, szurkoló jött ki a mérkőzéseinkre, biztatott bennünket. Az SBTC neve még mindig ismert az országban és reklámozni tudna vállalkozásokat, üzemeket. A rendelkezésünkre álló pénzből azonban nem lehet jó csapatot csinálni. Ha ez így folytatódik, már csak rosszabb jöhet, ami magába foglalja a visszalépés lehetőségét is. Ezt sajnálnám, mert szervezetében jól felépített egyesületről van szó. Egyébként gyönyörűen füvesedik a Munkás úti pálya, az öltözők fel vannak újítva. Várjuk a sportolni vágyókat.- Hogyan készülnek az NB III- ra?- Kevés idő jutott a csapat kialakítására. Már az indulási jog megszerzése is húzós volt. Szerettünk volna tehetséges játékosokat igazolni, de kitűnő feltételeket, az edzéseket többen nem vállalták el. Nincs más lehetőség, csak a játékosnevelés. Ehhez megvan a jó képességű edzői stábunk. Sok ígéretes, tehetséges gyerek van. Örülök annak, hogy Lipták Zoltán és Juhász István visszatért. Ők elveinket nem változtatják meg, de tapasztalatukra szükség van, s a fiataloknak megnyugvást adhatnak a pályán. Tehát folytatni szeretnénk a munkát. Lelkes és sportszerű játékot várok el a csapattól, de a támogatók és a szurkolók segítségére is nagy szükség van. ■ Balogh Tibor Élmezőnyben a nógrádi tájfutók A nemzetközi ötnapos Hungária Kupa előtt közzétették a legfrissebb országos szenior tájfutóranglistát. A nógrádiak közül a legelőkelőbb - egyaránt az ötödik - helyen áll az ötvenes korosztályt képviselői balassagyarmati Novotni Tibomé, és az utóbbi hetekben sorozatgyőzelmeket begyűjtő pásztói Zentai József. Jelenleg az első tíz között még további három nógrádi van: Kovács Gábor (Bgy Medosz) a 10., dr. Mohácsy Tamás (St. Dornyay) 7., míg Török Józsefet. Dornyay) 10. helyen áll. Balogh Zsófia két győzelme Díjugrató verseny, Rétság-Pusztaszántó A díjugrató lovasok verseny előtt esélyeiket mérlegelve a kiírást, a várható ellenfelek névsorát böngészik és arra kíváncsiak, hogy ki lesz a pályaépítő, a versenybíró. A hét végén a Rétság- Pusztaszántón rendezett hivatalos pontszerző díjugrató verseny előtt - amely egyben a megyei bajnokság harmadik fordulója volt - azonban az időjárás volt a slágertéma a lovasok között. Több versenyt is elhalasztottak ugyanis országszerte a megelőző napok ítéletideje miatt, ám ezt a rendezvényt kegyeibe fogadta Esőisten. Sőt, az átlagosnál keményebb pályának még jót is tett a csapadék és persze a gondos előkészítés. A lovasok éltek is a lehetőséggel és minden versenyszámban élvezetes, színvonalas küzdelmeket vívtak. A győzelmeken a nógrádi színeket képviselő Balogh Zsófia (Kis-Cserhát SE) és a Pest megyei Bányai Rita (Korona SE) testvéri\ Balogh Zsófia két számban is nyert esen megosztoztak, mivel mindketten két számot, azaz mindent megnyertek. Bár ezúttal győzniük nem sikerült a többi nógrádi lovas - Ecsedi Erika, Koplányi Kinga, Benedek Katalin, Korill Krisztina, Szita Gabriella, Szeverényi Anita, Huszár Attila és Kiss István - is jól helytállt, érvényes pályákat teljesített. Ezúttal is folytatódott az a gyakorlat, hogy a megyei versenyeken szlovák díjugratók is indulnak. Most Oravecz István képviselte eredményesen az északi szomszédokat. A verseny sporttörténetinek is nevezhető érdekessége volt, hogy az olimpikon Göttler Vilmos már legendás lovát, Apót most Kiss István lovagolta. Apó ugyan már húszéves és az egészségi állapota sem a régi, de tudása, szíve még mindig csodálatra máltó és egy-egy hibátlan pályához „üzembiztosán” jó. Győztesek és jobb nógrádi helyezések. C/O kategória: 1. Balogh Zsófia (Regiszter, Kis-Cserhát SE) ... 3. Koplányi Kinga (Artúr, Palóc SE)... 5. Ecsedi Erika Zsuzsanna (Milford, Springa LE). B/l kategória: 1. Balogh Zsófia (Regiszter, Kis-Cserhát SE)... 4. Koplányi Kinga (Artúr, Palóc SE). B/2 kategória: 1. Bányai Rita (Gaszton, Korona SE)... 5. Huszár Attila (Laurens, Springa SE). Mini-maxù 1. Bányai Rita (Gaszton, Korona SE)... 4. Huszár Attila (Legenda, Springa SE). Kilenc klub lövészei indulnak A közelmúltban befejeződtek a Salgó Sport Klub által immár negyedik éve kiírt és a szomszédos megyékkel közösen megrendezett Heves-Nógrád- Hajdú-Bihar ligalőverseny idei selejtezői, s kialakult a hét végi, salgótarjáni finálé mezőnye. A verseny elismertségét és népszerűségét jól mutatja, hogy az előcsatározások során a három különböző helyszínen (Salgótarján, Eger, Debrecen) összesen 81 versenyző küzdött a döntőbe jutást érő első húsz helyért. Mivel az indulásra jogot szerzett versenyzők közül két lövész (a salgótarjáni Deák Péter és az egri Jenei Béla) más irányú elfoglaltsága miatt nem tud részt venni, az augusztus 12-14-i végső „összecsapáson” kilenc klub (Salgó Sport Klub, Egri PLE, Celeritas Budapest, Erwa Budapest, Mester- lövész SE Kecskemét, Szent Hubertusz Kaposvár, Rumcájsz LE Debrecen, Debreceni HSE, Puskás LE Debrecen) 18 lövésze küzd majd a Nógrád Megyei Sportlövő Szövetség és az ICT Kft. által felajánlott díjakért A ligadöntővel párhuzamosan rendezik meg az Independent Car Trade Kupa 2005 küzdelmeit is, melyre a rendező Salgó Sport Klub olyan versenyzőket hívott meg, akik ugyan nem tudtak részt venni a ligadöntőbe kerüléshez szükséges három selejtezőn, de képességeik alapján helyük lenne a legjobbak között. így például a közelgő ecuadori IPSC-vi- lágbajnokságra készülő szlovák válogatott keret tagjai közül is többen rajthoz állnak a Dolinka mellett található Salgótarjáni Városi Lőtéren. A Heves-Nógrád-Hajdú-Bihar ligalőverseny selejtezőinek végeredménye hat forduló alapján: 1. Batki György (Egri PLE) 100.00, 2. Szarvas Péter (Celeritas Budapest) 96.17, 3. Miglécz Gyula (Celeritas) 87.54,4. Nagy Gyula (ERWA) 77.58,5. Fábián Csaba (Salgó Sport Klub) 73.63, 6. Babcsány Zsolt (Salgó Sport Klub) 72.57,7. Gál Tibor (Celeritas) 72.32,8. Vitkay Zsolt (Celeritas) 68.12,9. Zakupszky Norbert (Mesterlövész SE) 67.92, 10. Győri! Tamás (DHSE) 67.33,11. Puskás Géza (Puskás LE) 65.78,12. Babits László (Rumcájsz LE) 63.29, 13. Törő Péter (Szent Hubertus) 63.05, 14. Zele Imre (Egri PLE) 60.64, 15. Zakupszky Gábor (Mesterlövész SE) 60.09,16. Antal Tibor (Egri PLE) 58.93,17. Pásztor Tamás (ERWA) 53.51,18. Bonusz György (Egri PLE) 52.68,19. Deák Péter (Salgó Sport Klub) 48.91, 20. Jenei Béla (Egri PLE) 48.06, 21. Cseke Győző 47.71 ... 32. Miklós Szabolcs 37.71 ... 39. Malata László 30.69,... 63. Hornyán József 15.18... 74. Balázs Rudolf 9.46 ... 78. Göröcs Péter (valamennyien Salgó Sport Klub) 6.50. SPORTTURMIX Az flpc nyert Az elmúlt hét végén a Salgótarjáni Városi Sportcentrumban rendezték meg a hagyományos Sölet Kupa kispályás labdarúgótornát, hat női és nyolc férficsapat részvételével. A viadal ezúttal rendhagyó módon kezdődött: a megjelentek egyperces gyászszünettel adóztak a napokban elhunyt Kalmár Ferenc játékvezető emlékének. Színvonalas küzdelemben a férfiaknál a Volán csapata győzött, míg a hölgyeknél apci siker született. A díjak átadása és az értékes tombola ajándékok kiosztása után Bácskai Sándor, a Sölet edzője zárta a rendezvényt, egyúttal megköszönte a támogatók segítséget Eredmények. Férfiak. Végeredmény: 1. Volán, 2. Lendület, 3. Elán. Különdíjak. Legjobb kapus: Hrubecz Gábor (Favágók). Legjobb védő: Csonka Péter (Volán). Legjobb csatár: Svara Tamás (Tryblex). Nők. Végeredmény: 1. Amazon SE Apc, 2. Sölet, 3. Gyöngyöspata, 4. Toldi DSZSE Dorogháza, 5. Cserhátgyöngye Buják, 6. Közeg. Különdíjak. Legjobb játékosok: Csontos Mária (Buják), Rezes Beáta (Dorogháza), Kollár Katalin (Közeg), Molnár Attiláné (Apc), Virág Katalin (Gyöngyöspata), Bárnai Mónika (SÖLET). Sportszerűségi díj: Kecskés Gyuláné (Gyöngyöspata). MU-siker A papírformának megfelelően a Manchester United biztosan, három góllal legyőzte a Debreceni VSC-AVE Ásványvíz együttesét, így nagy előnnyel várhatja a Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulójának augusztus 24-i budapesti visszavágóját. Manchester United - DVSC-AVE Ásványvíz 3-0 (1-0). Manchester, Old Trafford, 58 ezer néző, vezette: Medina Cantalejo (spanyol). GL: Rooney (8.) van Nistelrooy (48.), C. Ronaldo (63.). A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjának 2005-2006. évi őszi menetrendje 1. forduló Augusztus 13., szombat, 16.30 óra: Mátraterenye - Kazár, Vizslás- Mátraszele. Augusztus 14., vasárnap, 16.30 óra: Lucfalva - Nógrádszakál, Egyházas SE (Egyházasgerge) - Ságújfalu, Karancsalja - Somosi SE (Somoskőújfalu), Magyargéc II. - Etes, Cered - Mihálygerge, Karancskeszi - Karancsság. 2. forduló Aupwzfiw 20„ szombat, 15 óra: Ka- - zár - Lucfalva. 1630 óra: Mihálygerge - Magyargéc II., Nógrádszakál - Karancskeszi. Au- gusztus 71-, vasárnap, 1630 óra: Karancsság - Vizslás, Mátraszele - Cered, Etes - Karancsalja, Somosi SE - Egyházas SE, Ságújfalu - Mátraterenye. 3. forduló Augusztus 27„ szombat, 1630 óra: Mátraterenye - Somosi SE, Vizslás - Karancskeszi, Nógrádszakál - Kazár. Augusztus 2a, vasárnap, 1630 óra: Lucfalva - Ságújfalu, Egyházas SE - Etes, Karancsalja - Mihálygerge, Magyargéc II. - Mátraszele, Cered - Karancsság 4. forduló Szeptember 3., szombat, 1530 óra: Vizslás - Nógrádszakál Mihálygerge- Egyházas SE Szeptember 4, vasárnap, 1530 óra: Karancskeszi Cered, Karancsság - Magyargéc IL, Mátraszele - Karancsalja, Etes - Mátraterenye, Somosi SE - Lucfalva, Ságújfalu - Kazár. SbfonMó Szeptember 1A, szombat, 1530óta: Mátraterenye - Mihálygerge, Kazár- Somosi SE, Nógrádszakál - Ságújfalu. Szeptember UL, vasárnap, 1530 óra: Egyházas SE - Mátraszele, Karancsalja Karancsság, Magyargéc II. - Karancskeszi, Cered - Vizslás, Lucfalva - Etes. 6. forduló Szeptember 17 „ szombat, 15 óra: Vizslás - Magyargéc II., Mihálygerge- Lucfalva. Szeptember lfL, vasárnap, 15 óra: Cered - Nógrádszakál Karancskeszi - Karancsalja, Karancsság - Egyházas SE, Mátraszele - Mátraterenye, Etes - Kazár, Somosi SE - Ságújfalu. 7. forduló Szeptember 24., szombat 15 óra: Mátraterenye - Karancsság Kazár - Mihálygerge, Nógrádszakál Somosi SE. Szeptember 25., vasárnap, 15 óra: Lucfalva - Mátraszele, Egyházas SE - Karancskeszi, Karancsalja - Vizslás, Magyargéc II.- Cered, Ságújfalu - Etes. & forduló Október L, szombat 14 óra: Vizslás- Egyházas SE, Mihálygerge - Ságújfalu. Október Z, vasárnap, 14 óra: Magyargéc II. - Nógrádszakál Cered - Karancsalja, Karancskeszi - Mátraterenye, Karancsság Lucfalva, Mátraszele - Kazár, Etes - Somosi SE. 9. forduló Október 8., szombat 14 óra: Mátraterenye - Vizslás, Nógrádszakál - Etes, Kazár - Karancsság Október 9„ vasárnap, 14 óra: Lucfalva - Karancskeszi, Egyházas SE - Cered, Karancsalja - Magyargéc II., Somosi SE - Mihálygerge, Ságújfalu Mátraszele. 10. forduló Október 15., szombat 14 óra: Vizslás- Lucfalva, Mihálygerge - Etes. Október 16., vasárnap, 14 óra: Karancsalja - Nógrádszakál, Magyargéc II. - Egyházas SE, Cered- Mátraterenye, Karancskeszi - Kazár, Karancsság - Ságújfalu, Mátraszele - Somosi SE. 1L forduló Október 22., szombat 13 óra: Mátraterenye - Magyargéc IL, Kazár Vizslás, Nógrádszakál Mihálygerge. Október 23^ vasárnap, 13 óra: Lucfalva - Cered, Egyházas SE - Karancsalja, Etes - Mátraszele, Somosi SE - Karancsság Ságújfalu- Karancskeszi. 12. forduló Október 29^ szombat 13 óra: Vizslás- Ságújfalu. Október 30, vasárnap, 13 óra: Egyházas SE - Nógrádszakál Karancsalja - Mátraterenye, Magyargéc II. - Lucfalva, Cered - Kazár, Karancskeszi - Somosi SE, Karancsság - Etes, Mátraszele - Mihálygerge. 13. forduló November 5., szombat 13 óra: Mátraterenye - Egyházas SE, Mihálygerge - Karancsság, Kazár - Magyargéc II., Nógrádszakál - Mátraszele. November 6, vasárnap, 13 óra: Lucfalva - Karancsalja, Etes- Karancskeszi, Somosi SE - Vizslás, Ságújfalu - Cered. 14. forduló November 12., szombat 13 óra: Mátraterenye - Nógrádszakál Vizslás - Etes. November 13, vasárnap, 13 óra: Egyházas SE - Lucfalva, Karancsalja - Kazár, Magyargéc II. - Ságújfalu, Cered - Somosi SE, Karancskeszi - Mihálygerge, Karancsság - Mátraszele. 15. forduló November 19., szombat 13 óra: Mihálygerge - Vizslás, Kazár - Egyházas SE, Nógrádszakál - Karancsság. November 20„ vasárnap, 13 óra: Lucfalva - Mátraterenye, Mátraszele - Karancskeszi, Etes - Cered, Somosi SE - Magyargéc IL, Ságújfalu - Karancsalja. T ÉRÍTÉS MENTES Péter Rózsa Oktatási Központ 8000 Székesfehérvár 1051 Budapest V. Várkörút 54. Vörösmarty tér 2. Tel.: 22/348-103,22/348-095 Tel: 1/411-0900,1/350-1891 Honlap: www.peter-rozsa.hu Iskolarendszerű képzések és kollégiumi elhelyezés érettségizetteknek nappali tagozaton térítésmentesen: Családi pótlék, árvaellátás, diákigazolvány, tankönyvtámogatás, heti nyolc órában ingyenes középfokú nyelvvizsga-felkészítő minden szakon! * Külkereskedelmi ügyintéző * Idegenvezető * Nemzetközi száll, és logisztikai menedzser * Újságíró * Irodavezető * Idegenforgalmi technikus * Gazdasági informatikus * Marketing- és reklámügyintéző * Vámügyintéző Egyetemi felvételi mentességet nyújtó képzések: * Logisztikai műszaki menedzser assz. (Budapesti Műszaki Egyetem) * Jogi asszisztens (Miskolci Egyetem) * Pénzügyi szakügyintéző (Soproni Egyetem) * Idegenforgalmi szakmenedzser (Budapesti Gazdasági Főiskola) A FENTI KÉPZÉSEK LEVELEZŐ TAGOZATON IS INDULNAK KORHATÁR NÉLKÜL, SZOMBATI TANÍTÁSI NAPOKKAL, HAVI TÍZEZER FORINT KÖLTSÉGTÉRÍTÉSSEL. Felvételi nap Székesfehérvárra: 2005. augsztus 13.. 18„ 24. Felvételi nap Budapestre: 2005. augusztus 12„ 18.. 19„ 24. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! A hasznosítható tudás...