Nógrád Megyei Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 177-202. szám)

2005-08-29 / 200. szám

6- ­GAZDASÁGI TÜKÖR 2005. AUGUSZTUS 29., HÉTFŐ Van, aki nem alszik a közlés óta adóslista Jogszerű az eljárás, s akár százezrek is olvashatják a neveket, címeket A törvény írja elő az összeghatárt, amelyet meghaladó adóhiány felhalmozója megismerhető fekete bárány lesz HÍRSÁV Mától kevesebbet kamatoznak a betétek az egy HETE 6,25 százalékra csökkent jegybanki alapka­mathoz több hitelintézet mától alkalmazkodik. Első­sorban a betétekre fizetnek kevesebbet. Az OTP-nél a la­kossági megtakarítások kö­rében a jegybanki alapka­matéval megegyező mérté­kű kamatmérséklésről dön­töttek. (já) A kivitel húzza a magyar gazdaságot idén 3,5 százalék lesz a gaz­dasági teljesítmény növeke­dése, az áremelkedés viszont megközelíti a négy százalé­kot - áll a GKI és az Erste Bank előrejelzésében. Magas az ipari termelés növekmé­nye, s kiugró (12 százalék) a kivitel erősödése, (já) Visszaad az olajtöbbletből a belga kormány MINDEN CSALÁDNAK 75 euró (19 ezer forint) visszatérí­tést, támogatást ad az el­múlt hónapokban jelentő­sen megemelkedett olajárak miatt a belga kormány. így csökkentenék a háztartások többletterheit. Az olajtermé­kek drágulása a belga ál­lamnak mintegy 300 millió euró (75 milliárd forint) pluszbevételt hozott, (já) A HIRSÁV A PANNON GSM TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT Eddig sem volt titkos a nagy összegű adótartozást felhalmozók névsora. Akit hajtott a kíváncsiság, megtekinthette a listát az APEH negyedévente meg­jelenő értesítőjében. Most azonban egy napilapban is olvasható volt az adóel­kerülők listája. Magda Eszter - Bak Mihály Azt hiszik, bűnöző vagyok. Mit tudok tenni? Nem hiszem, hogy ez jogos lenne. Szerintem ez vad | volt. Csak néhány vélemény | a listán szereplő adósoktól. Az adózás rendjéről szóló törvény értelmében az adóhatóság a ne­gyedévet követő harminc napon belül közzéteszi azoknak az adó­zóknak az adatait, akiknél ma­gánszemély, illetve egyéni vál­lalkozó esetén tízmillió, társa­ságnál pedig százmillió forintnál nagyobb összegű adóhiányt tárt fel. A közzétételhez jogerős adóhatósági határozat szüksé­ges, aminek feltéte­le, hogy az esetleges bírósági fe­lülvizsgálati eljárás is lezáruljon. Arról a törvény nem rendelke­zik, hogy hol kell az adatokat közzétenni. A legfrissebb adatsorban (amelyet a Népszabadság is köz­zétett) 34 magánszemély és 39 gazdasági társaság hátraléka ol­vasható. Előbbi csoportban 85 milliós a legnagyobb adóhiány, amelyhez 53 milliós pótlék, bír­ság társul. A legke­vesebbel tartozó is tízmillióval „lóg” az államnak, amely ugyanekkora pótlé­kot is követel. A cé­gek listáját 545 milliós hátralék­kal vezeti egy budapesti, nyilván csak a véletlenek játékának kö­szönhetően, Kámfor utcai kft. A legtöbb pénzt a tőketartozás alapján második helyen lévő részvénytársaságon követeli az APEH: az 530 milliót 542 millió bírság egészíti ki. Lapunk megkeresett néhány, a listán lévő adóst. Egy hatvan- millióval tartozó hölgy még nem is hallott neve meg­jelenéséről. A várat­lan hír felháborítot­ta, tisztességtelen­nek gondolta adatai megjelentetését. Egy másik adóst, akinek 75 mil­liót kellene befizetnie, a munka­helyén értük el. A gépek zaja mellett annyit sikerült megtud­nunk, hogy jobb dolga is van, mint ezzel foglalkozni. Egy há­rom embert foglalkoztató vállal­kozás vezetőjét az bántja, hogy aki a listát olvassa, akár azt is hi­heti, hogy ő bűnöző. Furcsának tartja az eljárást, hiszen egy lis­tából nem derül ki, hogy mi van a háttérben. Ő negy­venmillióval tarto­zik. Mint elmond­ta, nem bírálja ő ezért az adóhatósá­got, de egy percet sem aludt éjszaka. A nyilvánosságra hozatal célja, hogy javítsa az adózási morált. Idén június végéig 41 társaságot 12 milliárd forint adóhiány, vala­mint csaknem 11 milliárd forint bírság és pótlék fizetésére kötele­A kifogástalan adózók nyilvántartása AZ ADÓHATÓSÁG külön nyilván­tartást fog vezetni az úgyneve­zett minősített adózókról. A nyil­vántartásba önként, külön kére­lemre azok a vállalkozást folyta­tók vehetők fel, akik legalább 3 éve kifogástalanul működnek. A Pénzügyminisztérium állás­pontja szerint a minősített adó­zók vélhetően az üzleti életben is megbízható partnerek, így a megkülönböztetésnek pozitív hatásai lehetnek a hitelkérel­mek elbírálásánál, pályázatok elnyerésénél, vagy az adóható­sági ellenőrzéseknél A nyilván­tartás adatait bárki számára hozzáférhetővé teszik. zett az adóhivatal. Ezzel szem­ben hat éve még csak 12 társa­ságnál tárt fel százmillió forint­nál nagyobb adóhiányt, ők össze­sen 2,9 milliárd forinttal keve­sebb adót fizettek, és emiatt 3,5 milliárd forint büntetést kaptak. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos álláspontja szerint az adó­zás rendjéről szóló törvény teszi lehetővé az adóhatóságnak, hogy negyedévente közzétegye a listát. A jogszabály nem tér ki arra, hogy ez milyen fórumot ta­kar. Lehet közlöny, újság, in­ternet egyaránt, nem számít, hogy tizenketten vagy százezren olvassák. ■ A legnagyobb adós több mint egymilliárddal tartozik. ■ Akad, aki tisz­tességtelennek tartja neve közzétételét. A mérlegkészítés és a feladatok kijelölése is a kiállítás célja agrárárakat A bioélelmiszerek mentesek a vegyszerektől, de áruk meglehetősen borsos Remek programokat, igazi kikapcsolódást tar­togat a Hungexpo terüle­tén szombaton megnyílt 74. Országos Mezőgazda- sági és Élelmiszer-ipari (OMÉK) Kiállítás. Akár tízszázalékos árenged­mények is várják a láto­gatókat. Juhász Ádám Az OMÉK öreg és egyben új kiállítás - kezdte a megnyitó utáni sajtótájékoztatóját Gráf József földművelésügyi és vi­dékfejlesztési (FVM) miniszter. Az első OMÉK különlegessége az volt, hogy 1896-ban a millen­niumi ünnepségsorozat része­ként rendezték meg. Az ideié pedig az, hogy Magyarország európai uniós tagsága jegyében először nyitotta meg kapuit a szakma képviselői és az érdek­lődő nagyközönség előtt - mond­ta a miniszter. Mindig is kettős szereppel bírt az OMÉK: szám­adás az elmúlt öt évben megtett útról és az elért eredményekről. Emellett a fejlesztések, a to­vábblépés tekintetében irány- és feladatkijelölés az elkövetke­ző időszakra. Magyarország EU-s csatlakozása miatt különö­sen fontos beszámolni EU-s tag­ságunk tapasztalatairól, mér­legre téve az agrárium és a vi­dék számára támasztott uniós követelményeket és lehetősége­ket - magyarázta Gráf József. Az FVM első embere beszá­molt arról, hogy a jövő évi költ­ségvetésben várhatóan 400 mil­liárd forinttal gazdálkodhat a tárca. Mindezt a miniszter azzal indokolta, hogy a kormányzat megértette, hogy a jövő záloga a vidék, a magyar mezőgazdaság. Fontos azonban a határon túli gazdákkal is tárgyalni - folytat­ta Gráf. A kiállítás egyik ki­emelkedő eseménye lesz - a vajdasági, erdélyi és kárpátaljai gazdaszervezetekkel való szo­rosabb kapcsolatok kialakítása érdekében - a 2005. augusztus 30-án megrendezendő határon túli gazdák találkozója. Több mint száz határon túli magyar gazdaszervezet jelezte részvé­telét. Az FVM és a Vajdasági Nemzeti Tanács közötti együtt­működési megállapodásra is az OMÉK idején kerül sor. A szak­tárca jelenleg is több jövőbeni európai uniós tagországgal, köztük Romániával, Szerbiával és Horvátországgal folytat két­oldalú tárgyalásokat, amelyek fő célja uniós tapasztalataink átadása. A 74. OMÉK nemzet­közi jelentőségét mutatja, hogy több mint tíz külföldi miniszter és állami vezető vendégként vesz részt a kiállításon. Köztük a holland, a spanyol, az olasz és a lengyel tárcavezető. Az OMÉK igazán színvonalas minősége és bőséges kínálata garantálja, hogy nemcsak a szakmabeliek, hanem bárki jól érezze magát a kiállítás 9 napja alatt. Például a D pavilonban megtekinthető biosziget nemcsak látványá­ban, hanem ízeiben is vonzó. Az előállítók és a forgalmazok állítják: a biotermékek szerve­zetünk számára a lehető legter­A valódi méz, amelynek védelméért az EU-ban is harcot vív Magyarország mészetesebb formában biztosít­ják a szükséges tápanyagokat, vitaminokat. A többi élelmiszer­rel szemben nem tartalmaznak vegyszereket és génmanipulált összetevőket. A minőségnek azonban ára van. Például egy li­ter biotej ára 300 forint, majd duplája a közönséges boltinak. A kiállításon először kóstolható - bolti forgalmazásban még nem kapható - finom, 3,5 száza­lék zsírtartalmú biotej. A termé­szetes termeléssel előállított zöldségek, gyümölcsök magas árát kóstolásuk könnyen feledte­ti. A mézédes biodinnyét kár lenne kihagyni. Ugyancsak a D pavilonban találhatják meg ked­venc helyüket a bor- és pálinka­kedvelők. Magyaros ízekkel ta­lálkozhatunk az A pavilonban, ahol többek között bemutatták a hagyományos recept szerinti, igényes alapanyagokból készült „pékmesterek” kenyerét. A mi­nőségi kenyér kilójáért várha­tóan 180-200 forintot kell fizet­ni. Az új termék szeptember kö­zepétől lesz kapható. Érdemes ellátogatni az OMÉK- ra, mert általában mindent tíz százalékkal olcsóbban lehet megkapni, mint az áruházak­ban. Az „EU: belül tágasabb” ne­vű gömbsátor azokat a látogató­kat várja, akik szeretnének töb­bet tudni az EU-tagságról. A fia­talok például rengeteg informá­ciót kaphatnak a külföldi mun­kavállalásról, vagy a továbbta­nulási és ösztöndíj-lehetőségek­ről. A mezőgazdaságban dolgo­zók pedig az EU-s támogatások­ról értesülhetnek. Látványossága miatt feledhe­tetlen családi program lehet az élőállat-bemutató, amely tízezer négyzetméteren várja az érdek­lődőket. Többek között lovas- és fogatbemutatók, népies foga­tok, kaszkadőrök, western- és dámalovasok, bábolnai harso­nások, lovas huszárok szóra­koztatják a közönséget. Lovai­val közreműködik a világbaj­nok fogathajtó Lázár fivérek kö­zül Vilmos, mint a híres lipicai ménesbirtok egyik versenyző­je. Ő egyébként az idei OMÉK egyik reklámembere. A kilenc nap alatt változatos és szórakoz­tató műsorral találkozhatnak a kilátogatok. A nagyszínpadon hazai sztárok lépnek fel. Pél­dául a United, Roy és Ádám, Princess, Gáspár Laci vagy Auth Csilla. A humor kedvelői pedig találkozhatnak Maksa Zoltánnal, Nagy Bandó András­sal és Koós Jánossal. A gyereke­ket az OMÉK teljes időtartama alatt szórakoztató és bohócmű­sorok várják. Hol, mikor, mennyiért? helyszín: Hungexpo Budapesti Vásárközpont BEJÁRAT:/,. IL, III. kapu. (Bp., X. Albertirsai út 10., Expo tér 1.) NYITVA TARTÁS: 2005. augusztus 27.-szeptember 4. Naponta 9- 18 óráig, szept. 4-én 9-17 óráig. NAPI BELÉPŐJEGY: 300 Ft/fő, 200 Ft/fő (tíz fő feletti diákcser portok számára) A kiállítás főbb adatai KIÁLLÍTOK SZÁMA (DB): Magyar kiállítók 543 Külföldi kiállítók 61 Összesen: 604 KIÁLLÍTÁSI TERÜLET (m2) Magyar 8203 Külföldi 1287 Összesen:. 39490 ÖT LEGTÖBBET KIÁLLÍTÓ ORSZÁG: 1. Olaszország (10) 2. Szlovákia (9) 3. Ausztria (8) 4. Németország (7) 5. Belgium (6) Az öt fő termékcsoport 1. Mezőgazdasági gépipar 172 2. Borászat, szeszipar, egyéb italok 97 3. Élelmiszeripar 89 4. Állattenyésztés 41 5. Mezőgízdasági termesztés 30 FORRÁS: HUNGEXPO

Next

/
Oldalképek
Tartalom