Nógrád Megyei Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 177-202. szám)

2005-08-17 / 191. szám

2005. AUGUSZTUS 17., SZERDA 5 HAZAI TÜKÖR A Fidesz gazdasági intézkedéseket javasol A Fidesz azonnali intézke­déseket javasol a munka­nélküliség csökkentése, va­lamint a természetbeni jut­tatások adóterhének és az üzemanyag árának mérsék­lése érdekében - közölte Varga Mihály, az ellenzéki párt gazdasági kabinet­jének vezetője. A szocialista Kovács Tibor úgy reagált: a fentiek azt bizonyítják, a Fidesznek nincs gazda- ságpoitikája. A honvédelmj tárcáról jelentett az ASZ AZ ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK a napokban tette közzé jelen­tését a Honvédelmi Minisz­térium működéséről. A je­lentés írói szerint a költség- vetési források csökkentése megváltoztatta a haderő-át­alakítás feltételrendszerét, így a 2013-ig kitűzött célok teljesítése elvesztette reali­tását. Azt javasolják a hon­védelmi miniszternek, hogy számoljon be a kor­mánynak a kockázatokról. Tájékoztatás a 2005. július 26-1 lapszá­munkban megjelent Adat­védelmi törvényt sért az ok­tatási tárca című cikkünk­kel kapcsolatban tájékoztat­juk olvasóinkat, hogy ami­kor lapunk az Oktatási Mi­nisztériumtól a vonatkozó közérdekű adatokat igé­nyelte, az adatok még nem léteztek, azokat az Oktatási Minisztériumnak elő kellett állítania, rögzítenie kellett. A tárca álláspontja szerint nem sértette meg az Okta­tási Minisztérium az adat­védelmi törvény rendelke­zéseit; azért tett később ele­get az adatmegismerésre irányuló kérelemnek, mert az adatokat elő kellett állí­tania, rögzítenie kellett. A kért közérdekű adatokat az Oktatási Minisztérium 2005. július 26-án rendel­kezésre bocsátotta. Cáfolják, hogy kétezer határőr kerülne utcára Célpont a legfőbb ügyész? brókerügy Kulcsár-videó: egyelőre „hallgatási nagykoalíció” Egyelőre nem nyilatkoz­nak a pártok a Kulcsár Attila ügyészségi kihall­gatásán készült felvétel­ről. A szalagot akár a leg­főbb ügyész elleni fellé­pésre is használhatják a politikai erők. Szemán László-Tibay Gábor Politikai szappanopera új fejeze­tének minősíti a Kulcsár-ügyet és a bróker ügyészségi kihallga­tásáról készült videó bemutatá­sát Kiszelly Zoltán politikai elemző. A politológus lapunk­nak elmondta: a brókerügy vesz­tese az a politikai erő lehet, amely adott esetben jogerősen élvonalbeli, a párthoz szorosan köthető politikust „veszít”. Ki­szelly leszögete: ha alkalmasint az derül ki, hogy a brókerügy egyúttal pártfinanszírozási bot­rány, az az egész demokratikus berendezkedésbe vetett hitet is megingathatja. A politológus leszögezte: tör­vényszerűen felértékelődik az ügyben a vizsgálatot folytató ügyészség szerepe: a Kulcsár-vi­deót amelyen szakértők sze­rint a kihallgató ügyészek, köz­tük Ihász Sándor jelenlegi fővá­rosi főügyész több ízben a bün­tetőeljárási törvénynek nem megfelelően vezették a kihallga­Kulcsár Attila korábban maga kérte, hogy az ügyészség hallgathassa ki Kerék Csaba: hazugságot mondani bűn, de a legnagyobb bűn a hazugságot elfogadni KERÉK CSABÁT, a Britton Kft. ügyvezetőjét Kulcsár Attila bot­rányt kiváltó videovallomása utáni napon vették őrizetbe. Úgy tudjuk, hogy a vallomás alapján az ügyészség utasította erre a rendőrséget Kerék négy hónapig volt előzetesben, azóta házi őrizetben van. A felvétel nyilvánosságra kerülése utáni napon Kerék azonnal kijelen­tette, hogy valótlan Kulcsár va­lamennyi róla szóló állítása. Kiemelte: érthetetlen, hogy többszöri indítványa ellenére miért nem szembesítették őt a rá valló gyanúsítottal. Erre már csak a bíróságon lesz le­hetősége. „Hazugságot mondani bűn, azt mondatni még nagyobb bűn, de elfogadni a legnagyobb bűn. Kulcsár állításával szemben nem tudtam arról, hogy bűn- cselekményből származik az a pénz, amit a Britton Kft. a Kul­csár-ügyhöz köthető offshore cégtől kapott és kezelt” - mond­ta el lapunknak Kerék Csaba. Szerinte a sikkasztás a Britton Lie. nevű offshore céghez köt­hető, amelynek csak a neve azonos az ő cégével, a Britton Kft.-vel. A Britton Lie. valójá­ban Kulcsár érdekeltségébe tar­tozik. Az álbróker azt vallotta a Fővárosi Főügyészségen: az egész bűncselekmény-sorozatot Kerék találta ki, ő adott taná­tást - a kormányoldal által több­ször leszavazott Polt Péter leg­főbb ügyész elleni „támadásra" is fel lehet használni. Ezzel kapcsolatban - lapunk kérdésére - Kolláth György al­kotmányjogász elmondta: leg­súlyosabb esetben a legfőbb ügyész felmentését a köztársa­sági elnök kezdeményezheti, az államfő ez irányú javaslatáról a parlament hoz döntést. Polt Pé­ter utódját jövő májusig kell megtalálni. Kérdés, ezt még a je­lenlegi kormány teszi-e meg vagy már az új kabinet ideje alatt kerül rá sor. Mindez attól is függ, Sólyom László államfő mikorra írja ki a választási fordulókat. Időközben a köztelevízió szó­vivője közölte: szakmailag kifo­gástalanul jártak el, amikor köz­zétették a Kulcsár Attila kihall­gatásán készült feltételeket. Holub Katalin a Fővárosi Fő­ügyészség azon hétfői közlemé­nyére reagált, amelyben a vád­hatóság felháborítónak és „rá­galmazó jellegűnek” minősítette a televízió vasárnap esti műsorá­ban elhangzottakat. A parlamenti pártok - megke­resésünk ellenére - nem nyilat­koztak a legújabb fordulatokról. Csak Dávid Ibolya MDF-elnök je­lentette ki egy televíziós műsor­ban: az igazságszolgáltatásba ve­tett bizalmat és hitet rendíti meg a bemutatott eljárási részlet. csókát, hogyan károsítsa meg ügyfeleit, és miként leplezze ezt - Nagyszámú, zárt rendszerű adatkezelésről volt szó, amit a K&H Equitiesen kívülről még is­merni sem lehetett, nemhogy befolyásolni. A sikkasztás egy jól dokumentált, zárt rendszer­ben történt, ezt a rendszert még egy Britton off-shore sem tudta befolyásolni, nemhogy más - fejtette ki Kerék Csaba, hangsú­lyozva: ismeretei az ügyről az iratismertetés során neki bemu­tatott dokumentumokból szár­maznak. Kétezer „hivatástudattal, erköl­csi feddhetetlenséggel és az or­szág védelme iránti elkötelezett­séggel” rendelkező határőr ne­vében adott fel egyszeri fizetett álláshirdetést a Belügyi és Rend­védelmi Dolgozók Szakszerveze­te (BRDSZ) kedden több napilap­ban. A schengeni határokhoz való csatlakozással ugyanis csökkennek a belső határőrizeti feladatok. ■ A Belügyminisztérium államtitkára lejelentet­te: mintegy hatszáz be­osztás szűnik meg. A hirdetést közzétevő egyik napilap nem hivatalos informá­ciója szerint Lamperth Mónika belügyminiszter néhány hete utasította a határőrség parancs­nokát, hogy készítse elő a balas­sagyarmati, a szombathelyi és a nagykanizsai igazgatóságok fel­számolását. Bárdos Judit, a BRDSZ főtitká­ra elmondta, a határőrök töme­ges elbocsátása elleni tiltakozás hátterében Juhász Gábor belügyi államtitkár egy rádiónyilatkoza­ta áll, amelyben kijelentette: 2006. január 1-jével három ha­tárőr-igazgatóságot meg kíván­nak szüntetni. Közölte: ha a részleteket egyeztetik a szakszervezettel, nem folyamodtak volna újság- hirdetéshez. Hozzátette, tisztá­ban van azzal, hogy a schengeni egyezménnyel kapcsolatos ha­tárőrizet-változás létszámválto­zást is jelenthet, ők nem Is ez, hanem a „módszer” ellen tilta­koznak ily módon. A következő lépésben a parlamenthez és a kormányhoz fordulnak. Juhász Gábor a fentiekre rea­gálva elmondta: szó sincs két­ezer határőr elbocsátásáról. Vár­hatóan 605 beosztást szüntet­nek meg a balassagyarmati, szombathelyi és nagykanizsai igazgatóságokon, de az ott dol­gozók csaknem felének tudnak máshol állást biztosítani, csupán 320 határőrnek kell távoznia más rendvédelmi szervhez vagy nyugdíjba. ■ B. B. E. Házakat, utcákat öntött el az országos eső csapadék Víz és sár Egerben, Kisújszálláson. Borsodban és Hajdú-Biharban épületek veszélyben Pótfelvételi: alacsonyabb ponthatárok- A tegnapi esőzések kapcsán főként négy megyéből érkeztek bejelentések: Jász-Nagykun- Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemp- lén, Heves és Hajdú-Bihar me­gyéből - mondta Dobson Tibor. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője tegnap este hozzáttette, hogy Borsodban még esik az eső, a többi helyen az esőzés intenzitása csökkent. Az esti híradások szerint vala­melyest normalizálódott a hely­zet a leginkább érintett Ede- lényben. Molnár Oszkár, a tele­pülés polgármestere arról szá­molt be, hogy a Sápi-patak ára­dása miatt egy családot kellett ideiglenesen kiköltöztetni, őket rokonok fogadták be éjszakára. Két utcát tegnap még víz borí­tott, de az eső elállt, így a víz szintje folyamatosan csökken. Boldván körülbelül húsz házat vesz körbe a víz, ezért a terüle­ten folyamatosan szivattyúznak. A kedélyek a településen az újabb árvíz idején magasba csaptak: egy szivattyú sem mű­ködik Boldván Csabai Gyula pol­gármester közlésével ellentét­ben - állította a Független Hír- ügynökségnek egy helyi lakos, aki szerint ha a korábbi esőzé­sekkor kiszakadt gátat néhány teherautónyi földdel helyreállít­ják, nem árasztotta volna el egy hónapon belül másodszor is a víz a romatelepet. A polgármes­ter mindezt cáfolta. Hozzátette: egy olyan gátrendszer kiépítésé­hez, amely megvédené a telepü­lést, 70 millió forintra lenne szükség. Borsodban emellett se­gítséget kértek Homrogdról, Ku­páról, Alsóvadászról, Mádról és Tállyáról is. A Hajdú-Bihar megyei Polgá­ron harminc-negyven lakóház udvaráról szivattyúzták tegnap a vizet. Kitelepíteni senkit sem kellett, és az érintett részeken személyi sérülés sem történt. A hétfő éjszakai esőzés ismét nem kímélte a Jász-Nagykun- Szolnok megyei Kisújszállást sem: 44-90 milliméter eső esett rövid idő alatt. Kedd délig 55 la­kóházat öntött el, illetve veszé­lyeztetett a víz. Több lakásba be­tört az ár: ezek közül nagyon sok a szilárd alapozás nélküli vá­lyogház. Palágyi Gábor polgár- mester elmondta: harmadfokú belvízvédelmi készültséget kel­lett elrendelnie. A megyében Karcagon és Berekfürdőn is bő­ven akadt dolguk a tűzoltóknak. Egerben lakóházakat és pin­céket öntött el a sár a hétfő dél­utáni felhőszakadás következté­ben. A lakók a katasztrófavéde­lem és a tűzoltóság munkatár­saival igyekeztek úrrá lenni a helyzeten, homokzsákokkal vé­dekeztek az ár ellen. Az önkor­mányzat megbízásából még teg­nap is dolgoztak a markológé­pek, szedték ki a hordalékfogók­ból és a feliszapolódott árkokból a sarat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat lapunkat úgy tájékoz­tatta, a Kárpát-medence felett ör­vénylő ciklon okozza a csapadé­kos időjárást. Ez az időjárási képződmény úgy jön létre, hogy az északról érkező hűvös levegő hazánk felett találkozik a délről jövő, magas pára tartalmú légtö­megekkel. Az összegyűlő és a települé­sek irányába folyó eső ilyenkor jellemzően a hegyvidékeken okoz gondot, mivel a magasan fekvő részekről felgyorsulva vág utat magának az alacsonyabban fekvő területek felé. A tájékozta­tás szerint a mai napon további eső várható, de az időjárás eny­hül: a hét végén már nem hullik jelentős mennyiségű csapadék. Egerben homokzsákokkal próbálják a víz útját állni A pótfelvételi eredményéről szeptember elején kaphatnak hírt azok a diákok, akik augusz­tus 12-ig jelentkeztek fizetős sza­kokra. A nyári eljárás során azoknak az igénylését fogadták el, akiket nem vettek fel vagy idén nem is jelentkeztek, de ősz­től mégis egyetemisták vagy fő­iskolások szeretnének lenni, és ennek érdekében pluszköltsége­ket is vállalnak. A rövid határidő és az eljárás különleges volta miatt minden felvételiző csak egyetlen intézmény egy szakjá­ra jelentkezhetett.- Várhatóan augusztus végére összesítik az adatokat a felsőok­tatásban a nyári felvételi eljárás­ban jelentkezőkről - közölte Ve­res Pál, az oktatási tárca főosz­tályvezetője. Hozzátette: mivel a nyári eljárás során csak költség- térítéses képzésekre lehetett je­lentkezni, a ponthatárok alacso­nyabbak lesznek, mint az álla­milag finanszírozott képzések esetében. ■ Bánky B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom