Nógrád Megyei Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 177-202. szám)

2005-08-17 / 191. szám

2 2005. AUGUSZTUS 17., SZERDA NÓGRÁD MEGYE Egyéves a The Going A The Going hosszú identitáskutatás után megtalálta a maga útját Egyéves fennállását ün­nepli idén nyáron a The Going együttes, a 18-20 éves fiatalokból álló rock­banda. Három éve, még „GT-s” korukban kezdtek el együtt zenélni akkor még Orion, majd Shot Guns, aztán Karc néven, tavaly nyáron pedig végre megtalálva igazi önmagu­kat, a The Going nevet vették fel. Szeles Enikő' Salgótarján. A csapat így össze­állt: Nagy Dániel (LLBigdani) rit­musgitár, Judák Zoltán (Judy) basszusgitár, Baranyi Norbert Já­nos (Johnny) ének, szólógitár, Rá­kos Levente (Yamp Lee) dobok, Deák Gábor (Don Gabesking) bil­lentyű, Tóth Csaba (Tócsa) szóló­gitár. Az alapvetően progresszív me­tál zenét játszó együttesnek Metallica-, Guns 'n' Roses-, Tank­csapda- és István, a király-feldol­gozásuk is van, de hamarosan elkészül új demójuk, amelyen öt saját daluk szerepel majd. A fiúk szinte mindannyian kaptak zenei alapképzést: egyi- kük-másikuk a Kodály Zoltán Ál­talános Iskolában, vagy a helyi zeneiskolában. A banda tagjai gé­pésztechnikusként kerültek ki az iskolapadból, s most - mint Rá­kos Levente is - építészmérnök­nek tanulnak tovább Pécsett. Mint elmondták, a nyár moz­galmasan telt számukra, hiszen fellépést fellépés követett. Már többször színpadra léptek az egykori Bányász Művelődési Házban - legutóbb a Fidelitas szervezésében megrendezett te­hetségkutatón - valamint szá­mos motorostalálkozón. Ősztől kevesebb gyakorlással ugyan, de folytatódnak a kon­certek, így a szeptemberi váro­si tanévnyitón a főtéren - ugyanúgy mint tavaly - ismét fellépnek majd. Egyedüli határőrként az FBI-akadémián Budapesten már évek óta működik a Nemzetközi Rendészeti Akadémia (ILEA - International Law Enforcement Academy), s folyamato­san bocsátja útjukra ki­képzett hallgatóit. A kö­zelmúltban zárult kur­zusban egyedül a Balas­sagyarmati Határőr Igaz­gatóság századosa képvi­selte a határrendészeti szervezetet. Schveiczer k. Balassagyarmat. Az elmúlt hónap végén már az ötvenegyedik kur­zus fejeződött be az akadémián, melynek - a hazai határrendé­szeti szervezet egyedüli képvise­lőjeként - tagja volt Sztankovics Gábor százados, a Balassagyar­mati Határőr Igazgatóság ber- necebaráti bűnügyi felderítő szolgálatának vezetője is (négy magyar rendőr, valamint 22-22 bolgár és macedón kolléga tár­saságában). Az intézmény közismertebb neve: FBI-akadémia. Nem vélet­lenül, hiszen a kiképzők túlnyo­mó része az USA, Virginia, Quantico-i FBI-akadémia oktatói közül kerülnek ki, kiegészülve több szövetségi ügynökségtől ér­kező kiképzővel. Az ILEA leg­főbb „küldetése”, hogy hozzájá­ruljon a stabilizációhoz, például a Balkánon és a volt szovjet utódállamokban. A világon há­rom ilyen akadémia funkcionál: egy Ázsiában, egy Afrikában és egy Európában, ezen belül is Magyarországon. A képzések célja, hogy a külön­böző országok bűnügyi szakem­berei egy helyen, egyszerre ne csupán információt szerezzenek, hanem tapasztalatot is cserélje­nek, ezzel is bővítve a szakmai is­mereteiket. Az oktatások - ame­lyek angol nyelven zajlanak - nem követik a hagyományos módszereket, mivel sok gyakor­lati feladatot kell megoldani, és több'esetben prezentációkat kell tartani az adott témákban. A témakörök kizárólag bűn­ügyi vonatkozásúak, részletesen érintve az egyes bűncselekményi fajtákat, azok felderítésének mód­szereit. A határőrség által nyo­mozható bűncselekményi kategó­riák közül az embercsempészés, és közokirat hamisítás szerepel a tematikában. A felkészítés kiegé­szül több kötelező hétvégi prog­rammal is, melyek további lehető­ségeket biztosítanak a hallgatók kötetlenebb kapcsolatépítésére, és tapasztalatcseréjére. A végzős magyar egység, soraiban Sztankovics Gábor határőr százados (az első sorban balról a második) A tánc, a zene és a képek vonzásában A két egyesület első találkozása: balról Henk van Steenkiste és Homoga József, mellettük Schottner Ágnes Gy.T._____________________ Salgótarján. Az Ercsényi házas­pár kertjében ha csak egy ki­csit is, de múlt pénteken köze­lebb került két európai város egymáshoz. A jó hangulatú ker­ti parti mindenképpen alkal­mas volt arra, hogy a belga Wijnendale város és Salgótar­ján - ha a térképen nem is sze­repelnek egymás mellett, de egy pár órára mégis „egymásra találjanak”. A flamand kisváros már nem teljesen ismeretlen a tarjániak előtt, mivel a Dűvő zenekar és a Nógrád táncegyüttes már két al­kalommal Is szerepelt Wij­nendale nemzetközileg is jegy­zett kastélyfesztiválján. Augusz­tus elején a belga fesztiváligaz­gató Salgótarjánban járva ismét meghívta az együttest, de akkor már szóba került egy közös fotó- kiállítás ötlete is. Szót szó, majd tett követett és a kiállítás már fel­került a fesztivál nyitóprogram­jainak sorába. | A kerti partin részt vett Henk I van Steenkiste, a wijnendalei pro- - fi és műkedvelő fotográfusokat I tömörítő egyesület vezetője, va­lamint Homoga József, a negy­venéves salgótarjáni fotóklub el­nöke is. Henk van Steenkiste szerint az, hogy 2006 augusztusának közepén bemutatkozhatnak a fo­tóklub alkotói, nekik is lendíthet az alkotókedvükön, új ötleteket kaphatnak, s megismerhetik a magyar fotográfiai irányzatokat. Egyesületük 1997-ben alakult, s szinte egész évben azon verse­nyeznek, ki a legkreatívabb a klubban. Dolgoznak stúdiókban, de gépeikkel az éjszakában is szívesen megfordulnak. Portré­kat is készítenek, de közel áll hozzájuk a természetfotózás is. Homoga lózsef is örömmel üd­vözölte a kezdeményezést. Régi kapcsolatokat ápolnak a heidenheimi, a St. Pölten-i, a ma­rosvásárhelyi, a besztercebá­nyai, a losonci és füleki fotográ­fusok egyesületeivel, dolgoztak már francia és holland alkotók­kal, de a belga fotográfusok munkái még előttük is ismeret­lenek. Amikor előkerültek a nagyméretű albumok, a tol­mácsfeladatokat ellátó Schottner Ágnes munkája is nehezebb lett. A felmerülő sok szakmai kérdés, a fotótechnikai eljárások megvi­tatása egyáltalán nem volt köny- nyű feladat. Ercsényi Ferenc, aki a Nógrád Néptáncművészetéért Közalapít­vány kuratóriumának is tagja, fontosnak tartja, hogy a néptánc és a zene mellett a képeken a ré­gió, a megye és Salgótarján való­ságos arculata is eljut a flamand kisvárosba, ahol jövőre már a huszonötödik kastélyfesztivált rendezik meg. Finom étkek és életképek az asztalon

Next

/
Oldalképek
Tartalom