Nógrád Megyei Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 177-202. szám)

2005-08-01 / 177. szám

2 2005. AUGUSZTUS 1., HÉTFŐ NÓGRÁD MEGYE Játszópark a nőtincsi erdő alján Az indián sátrak minden bizonnyal a kicsik kedvencei közé tartoznak majd (Folytatás az 1. oldalról)- Egyfelől a fiatalok, idősek számára a lovaglást lehetőség, másfelől a mozgáskorlátozottak rehabilitációjának biztosítása - mutatja a már elkészült részt. - Éppen ezért már eleve úgy ala­kítjuk ki a zuhanyzórészt, a lo­vardát, sőt az istállót is, hogy a mozgáskorlátozottak is be tudja­nak menni kerekes székeikkel. Az istállóban már van három pó­ni és két ló, a későbbiekben ter­vezzük, hogy vállalunk „bértar­tást” is azoknak, akik megen- gedhetík maguknak a saját ló vá­sárlását. Beszélgetés közben máris el­érkezünk a következő szakasz­hoz: egy indiántábor tárul a sze­münk elé úgy, ahogyan azt a fil­meken láttuk. A jellegzetes sát­rak, a „wigwamok”, középen a tanácskozókor, mellette a törzsfő­nöki szék, harci dob, sőt a teljes­ség kedvéért ott a kínzócölöp is. A sátrak mindegyike hagyomá­nyos indián nevet visel, mint Nagy Medve, Fürge Gyík, Fehér Toll. Amint Lek János mondja, az itt táborozó gyerekek választa­nak majd törzsfőnököt, varázs­lót, úgy, mint ahogyan az indiá­noknál szokás volt. A játszópar­kot a „Szeretetidő a gyermeke­kért” Kht. üzemelteti, amelyet nőtincsi székhellyel hoztak lét­re, úgy gondolkodván, hogy köz­hasznú társaságot szívesebben támogatnak, mert számítanak mecénásokra is. Jelenleg már ! tesztelik a tábort gyermekek: a S beruházó meseíró-pályázatothir- I detett meg „Sehol sziget lakói” címmel. Ők elkezdték a mesét, a pályázóknak kellett befejezni. 120 pályamunka érkezett, s ezút­tal nem rangsoroltak, mindenki nyert: harmincfős csoportokban két napot tölthetnek a játszó­parkban.- Már jövőre szeretnénk tábor­lakókat fogadni, igyekszünk majd úgy kialaldtani árainkat, hogy az a nógrádi családok számára is el­érhető legyen - mondja Lek János. - A bevételt üzemeltetésre, tovább­fejlesztésre fordítjuk, de még így is keressük a vállalkozókat, állami cégeket, alak lámák fantáziát eb­ben a táborban, hiszen ezt önerő­ből megvalósítani szinte lehetet­lenség. De még így is beletelik 8- 10 évbe, mire megvalósíthatjuk azt, amit megálmodtunk. h ­Az állatsimogatóban kecskék birkák és egyéb négy illetve kétlábúak is várják a gyerekeket Karancsalja. Vidám hangulat, finom falatok, sok-sok játék és szórakozás is belefért a település szombati, falunapi, sokszínű programcsomagjába. A rendező önkormányzat a községi parkba várta a helybelieket, akiket ze­nés ébresztővel is meginvitáltak az eseményre. A vendég önkor­mányzatok gulyásfőző versenyé­nek előkészületei már a reggeli órákban megkezdődtek. S mia­latt a felnőttek jó hangulatban a forró napsütéstől sátrak alá búj­va főzőcskéztek, a gyerekek ki­sebb mutatványokat produkál­tak kerékpárjaikkal. Nagyrészt nekik szóltak, a tűzoltósági, rendőrségi, polgárvédelmi be­mutatók, s kedvükre, kis vidám­parkban is múlathatták az időt. rázsolt, miközben perzselt a nap. A rendezvény délutáni ré­szében a köszöntő után hirdet­ték ki a főzőverseny eredmé­nyét, ezután Lantos Sándor pol­gármester átadta a Karancsaljáért díjat, melyet minden évben annak ítélnek oda, aki kiemelkedően sokat tesz a faluért. Idén az elismerést és a tárgyjutalmat dr. Annau Károly háziorvos kapta. Beszé­dében a faluvezető kiemelte a kitüntetett lelkiismeretességét és mélységes hivatástudatát, er­ről az elmúlt 36 év alatt számos esetben meggyőződhettek az itt élők. A nap további részében az általános iskola néptánccsoport­ja és a szomszédos települések hagyományőrző együttesei lép­A vendég önkormányzatok gulyásfőző versenyen mérték össze tudásukat A forróságban külön sikere volt a tűzoltó eszközök bemuta­tásának, főként a vízágyúnak, amely kellemes, hűsítő esőt va­tek fel, volt sramli- és harmoni­kazene, de a táncdal és a sza­badtéri bál sem hiányzott a programból. A hűsítő vízágyú-„esőnek” is sikere volt Az önbevalló magánszemélyek jövedelmének és adókötelezettségének alakulása 2004. évben Az idei évben március helyett május 20-áig lehetett bevallani a magánszemélyek jövedelmét. Nógrád megyében 2004-ben közel 45 ezer személy adott jöve­delemadó-bevallást. Mintegy 850- nel kevesebben, mint az előző év­ben. A bevallást adók jövedelme 3,3 százalékkal meghaladta az előző évit és megközelítette az 50 milliárd forintot. A jövedelmek több mint 95 százaléka munká­ból származó jövedelem, összegé­ben mintegy 5 százalékkal maga­sabb az előző évinél. Az elkülö­nülten adózó jövedelmek - mint a nyereség az ingatlan-bérbeadás - összege ugyanakkor 10 százalé­kot meghaladóan csökkent A munkából származó jövede­lem 1 főre jutó átlaga 1 053 ezer forint, közel 70 ezer forinttal nőtt. A legmagasabb megyei jövede­lem meghaladta a 44 millió fo­rintot, az ezt követő 26 millió fo­rint, illetve 25 millió forint volt. Az 50 legmagasabb jövedelmet elérő adózó mindegyike 10 millió forint feletti jövedelmet realizált A vállalkozói kivét összege a tavalyi szinten maradt, így mun­kából származó jövedelmeken be­lüli aránya 6,2 százalékkal csök­kent. (Meg kíván­juk jegyezni, hogy a vállalkozói kivét tartalma változott. A személyes munkavégzés cí­mén költségként elszámolt összeg­hez 2004-ben hoz­zá kell adni a ma­gánszemély sze­mélyes vagy csa­ládi szükségleté­nek kielégítését szolgáló kiadás alapján elszá­molt minden olyan költséget, amelyet a szja-törvény nem ne­vesített jellemzően előforduló költségként.) A 2003. évinél mintegy 400 magánvállalkozóval keveseb­ben, 3700-an éltek a kivét lehe­tőségével. Az egy főre jutó vállal­kozói kivét összege közel 40 ezer forinttal nőtt, átlaga megközelí­ti az 500 ezer forintot. Az alig 4 százalékos rész­arányt képviselő egyéb jövede­lem döntő többsége (92 százalé­ka) adóterhet nem viselő járan­dóság (például, gyes, ösztöndíj). Tőkejövedelmekből 3,7 mil­liárd forint bevétel keletkezett a megyében, fél milliárddal kevesebb, mint egy évvel ko­rábban. Nagymértékben, 0,9 milliárd forinttal visszaesett az ingatlan és vagyoni értékű jog értékesítéséből származó jövedelem, a vállalkozói osz­talékból származó ugyanak­kor nőtt. Az adót csökkentő kedvezmé­nyek hatására 45 millió forinttal csökkent a befizetendő adó. Kö­zülük legjelentősebb az adójóvá­írás volt, 2,2 milliárd forintos ös­szegben. Adójóváírást 2004-ben 29 102 fő vehetett igénybe, egy főre jutó összege közel 76 ezer fo­rint volt. A 2004. évi jövedelmeket ter­helő adó összességében 7,6 mil­liárd forint. A adózott jövedelem növekedése és az adókötelezett­ség csökkenése eredményeként az átlagos adóteher mintegy 4 százalékkal csökkent. ■ APEH Nógrád Megyei Igazgatóság Összevonás alá eső jövedelmek megoszlása 90% ■ Nem önálló tevékenység összesen ■ Önálló tevékenység összesen □ Egyéb jövedelem

Next

/
Oldalképek
Tartalom