Nógrád Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 151-176. szám)

2005-07-12 / 160. szám

2005. JÚLIUS 12., KEDD 11 SPORTTÜKÖR Erem nélkül a nógrádiak xix. palóc triatlon - Révész László váltó országos bajnokság Révész László, a gyarmati triatlon tragi­kus körülmények között, két éve elhunyt atyja jó érzékkel tapintott rá annak ide­jén, hogy a váltó kitalálásával a legnép­szerűbb versenyszámot illeszti be a Palóc triatlon programjába. Azóta már itt, a nyírjesi tóparton rendezik az országos bajnokságot is. Ezen a vasárnapon - a ta­valyi évtó'l eltérően - nem került érem a nógrádi sportolók nyakába. Kísértetiesen hasonlóan alakult vasárnap is az időjárás a tóparton, mint a szombati napon. A reg­geli borongós idő délre kitartó esőzésbe váltott, majd kora délután a nap is kibukkant a felhők kö­zül. Az első rajt során az újonc- és gyermekváltók csobbantak vízbe - még nem bajnoki aranyakért. Köztük ott volt a gyarmati Kiss Árpád VDSE lány- és fiúcsapata. A fiúknál az első ember, Hegedűs Csa­ba még eléggé hátul „kászálódott ki” a habokból, de a futás után már a harmadik helyen indította tár­sát, Szalai Bencét, aki a hárompróbás körökben tar­totta a lépést a vetélytársakkal. Sőt a negyedik he­lyezettet annyira lerázta, hogy az utolsó csapattag, az úszótudásban gyengébb, de kiválóan tekerő Ró­zsa Balázs megőrizte ezt az előnyt, így az újoncok kategóriájában a harmadik helyen ért célba a gyar­mati váltó. A lányok még ezen is túltettek, hiszen a Király Kinga, Schreiter Virág, Hargitai Nikoletta hármas második lett. Nem sokkal később rajtoltak a serdülők, benne a Kiss Árpád VDSE reményteljes alakulata, a tavaly a gyermekkorcsoportban ugyanitt aranyat „szállító” Szalai Gergő, Palotai Péter, Béla Attila trió. Gergő sem­mit sem bízott a véletlenre, még az edző papa, Szalai Tamás is hüledezve nézte, mennyit kockáztat a fiú, de megérte: alig huszonöt másodperccel a vezető nyíregyházi Délceg Máté mögött ért be. Péter úszás­ban már közvetlenül az élboly mögött haladt, ám ke­rékpáron kissé lemaradt, így a dobogós pozíciótól tá­vol, negyedikként váltott. Attilát az úszásban ugyan még ketten megelőzték, ám így is sikerült a pontszer­ző, hatodik helyre befutnia. Mire a felnőttek indultak, már javában ömlött az eső, így Horváth László, az egykori öttusázó olimpiai bronzérmes, az ÚTÉ edzője is a büfé napernyői alól követte tanítványai szereplését Ebben a mezőnyben is találtunk nógrádi csapatot, hiszen a Szarvas Tamás, Ozsvárt Henrik, Szuhán Attila salgótarjáni hármas igyekezett minél jobb pozícióba jutni. Ők nem tudtak beleszólni a végső küzdelembe, amit a Debreceni Sportcentrum váltója nyert meg, míg a hölgyeknél a bajai Mogyi SE győzött. A Palóc triatlon zárásaként a hagyományos én-te- ő váltóban - én úszom, te kerékpározol, ő fut - szá­mos alkalmi megyei trió vett részt Eredmények. Révész László váltó ob. Férfi felnőtt: 1. Debreceni Sportcentrum (Pocsai Balázs, Lipták Tamás, Kovács Dávid) 1:13,58, 2. TVK Mali (Benocs, Balogh, Török) 1:14,11,3. Team Miskolc (Kuttor, Kis, Rendes) 1:14,42... 16. Sportalpintrist Salgótarján (Szarvas, Ozsvárt, Szuhán) 1:38,14. Női felnőtt: 1. Mogyi SE Baja (Koch Renáta, Poros Tímea, Arany Ágnes) 1:25,13, 2. Team Miskolc (Szomjas, Gellér, Svéd) 1:27,36, 3. Debreceni Sportcentrum (Csáthy, Szabó, Berke) 1:28,04. Ju­nior fiú: 1. TVK Mali 1:16,14, 2. Budafoki MTE 1:19,46,3. Vitái TSC Kaposvár 1:20,33.Junior női: l.ProformPécs 1:28,28,2. Budaörsi TKE 1:29,13, 3. Mogyi SE Baja 1:36,40. Ifjúsági fiw 1. Lőrinc 2000 SE Budapest 42:23, 2. Győri Vízisport SE 42:26, 3. Vitái TSC Kaposvár 43:01. Ifjúsági lány: 1. ÚTÉ 46:55, 2. ORTRI Oroszlány 47:11, 3. Kistarcsai UTK 48:36. Serdülő fiú: 1. Dabasi SZSE 45:00,2. Triaktiv Nyíregyháza 46:03,3. Vitái TSC Kaposvár 46:33... 6. Kiss Árpád VDSE (Szalai, Pa­lotai, Béla) 48:20. Serdülő lány: 1. Győri Vízisport SE 46:43, 2. Esztergomi TC 48:30, 3.-TVK Mali 52:44. Gyermek fiú: 1. Mogyi SE 47:42; 2. Győri Vízisport SE 49:11, Debreceni SC 49:36. Gyermek lány: 1. Győri Vízisport SE 48:36,2. Fani Dynamic Szekszárd 51:23, 3. Mogyi SE 51:54. Újonc fiú: 1. Villám SC Budapest 55:32; 2. TVK Mali 57:28; 3. Kiss Árpád VDSE (Hegedűs, Szalai, Rózsa) 58:27. Újonc lány: 1. Villám SC 53:53, 2. Kiss Árpád VDSE (Király, Hargitai, Schreiter) 54:52,3. Dabasi SZSE 1:01:47. Ralis közönségtalálkozó Több mint százan vettek részt azon a közönségtalálkozón, amelyet Répás Zoltán szerve­zett az autósport iránt érdeklő­dőknek szombaton a mátrano- váki Szűcs Udvarházba. A ven­dégek közt Kiss Ferenc (felső képünkön), Penderik László, Percze Nándor, Somogyi Pál, Matics Mihály, Magda Aliz, Molnár Ferenc és Liska Attila mesélt a ralival való kapcsolatá­ról, a versenyekről, a technikai háttérről, s persze rengeteg au­togramot is kiosztottak. ■ FOTÓ: A. Á. Második nekifutás Látványosabb verseny várható Immár második alkalommal rendez autóversenyt az Országút 21 Egyesület, ezúttal a szorospataki úton, jú­lius 30-31-én. Vasárnap immár 12. alkalom­mal rendezik meg Fonyódon a középtávú triatlon országos baj­nokságot, amely 2,5 km úszás­ból, 80 km kerékpározásból és 20 km futásból áll. A budapesti sajtótájékoztatón a szervezők el­árulták, hogy à megszokott pá­lyán ezúttal a közönség jobb ki­szolgálása és a látványosabb ver­seny érdekében változtattak. Az első számot természetesen a Ba­latonban rendezik, míg a kerék­pározás során az eddigi egy kör­rel szemben ezúttal kettőt tesz­nek meg, azaz a nézők nem csak az elején és a végén láthatják, hogy ki vezet a versenyben, ha­nem fél távnál is. Ugyanezen ok­nál fogva a futás három helyett négykörös lesz. A viadal népsze­rűségét jól mutatja, hogy már több mint 200-an adták le neve­zésüket. A rallye-sprint jellegű versenyt Bátonyterenye és Szorospatak kö­zött, jó minőségű, 2,8 kilométeres aszfaltcsíkon bonyolítják le. A négy gyorsasági szakasz össz- távja 11,8 kilométer. A versenyre előnevezéssel lehet jelentkezni (információ: www. orszagut21. freeweb.hu). A program: szomba­ton edzés, vasárnap futam - a gépátvétel után (amitől nem kell nagyon megijedni: lényeg, hogy az autó olyan legyen, amely bizto­san viseli a megpróbáltatásokat). A szervezők szálláslehetőséggel, számos látványossággal, s hangu­latos versennyel várják az érdek­lődőket. Utóbbira garancia első rendezvényük sikere, melyet ak­kor valamennyi résztvevő pozití­van értékelt A rendezvénynek várhatóan vendége lesz ifjabb Tóth János is, aki előreláthatólag egy Ladát fog tesztelni. SPORTTURMIX Sikereket remél Iker Casillas, a Real Madrid vá­logatott kapusa azt mondta, hogy a következő idényben há­rom trófeát gyűjt be a gárda. „Rendkívül szerencsétlen dolog lenne, ha egymás után három évben sem nyernék semmit Ez elképzelhetetlen számunkra” - nyilatkozta. Casillas kifejtette: nincs nyomás rajtuk, de a követ­kező szezonban már nem ma­radhatnak el a sikerek. A kapus már alig várja, hogy mikor kötik meg vele az újabb szerződést Tavasszal szóba került, hogy a futballista esetleg más csapat­hoz igazol, de a találgatásokból végül nem lett semmi. Saviola érkezhet Angol lapértesülés szerint a West Bromwich Albion labdarú­gója lehet lavier Saviola. Az ar­gentin csatár hivatalosan még az FC Barcelona játékosa, de a Barca szakmai stábja már nem számít rá. Saviola a legutóbbi szezonban a Monacóban futbal­lozott Gera Zoltán klubja, a West Brom bízik abban, hogy a klasszis beleegyezik fizetése csökkentésébe, hiszen barcelo­nai éves keresetét, a 3,5 millió fontnak megfelelő összeget nem tudnák felajánlani. A birmin­ghamiek szerint a kölcsönszer­ződés is megoldás lehet Hiddink ingázik Brit lapértesülés szerint Guus Hiddink egyszerre lesz a PSV Eindhoven edzője és az ausztrál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A Sun-Herald című lap úgy tudja, hogy az 58 éves tréner szerződésében van egy olyan záradék, mely szerint klubcsapatnál és nemzeti együt­tesnél is dolgozhat egy időben. Az újság szerint Hiddink az elő­szezont a holland együttessel tölti el, utána elutazik Ausztráli­ába, hivatalosan bemutatják, majd újra visszatér Eindhovenbe. Tour De France Hosszú szökés után a dán Michael Rasmussen nyerte a Tour de France országúti kerék­páros körverseny kilencedik szakaszát, amely után az ezút­tal harmadikként célba érkező német lens Voigt összetettben átvette a vezetést a hatszoros győztes amerikai Lance Armstrongtól. Bodrogi László a győzteshez képest 20:51 perc hátránnyal a 169. helyen ért cél­ba, összetettben pedig 14 helyet visszacsúszva a 117. 1. Charleroi- Tampere Utd 0-flx 2. Beitar Jerusalem-Libérée 1-22 3. Dubnica-Ankaraspor 0-12 4. Buducnost Pödgor. - Deportivo 2-11 5. Xamax-St Etienne 1-22 6. Young Boys - Lokeren 2-11 7. Gloria Bistrita - Slaven Belupo 0-12 8. Sturm Graz - Wolfsburg 1-32 9.1nterTuricu-Varteks 2-2 x 10. Lech Poznan - Lens 0-12 11. Fogon Szczecin - Olomouc 0-0 x 12. Zlín - Gent 0-0x 13. Pobeda - Hamburg 1-42 14. Göteborg-Lombard-Pápa 1-01 Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a 27. fogadási heti totó és góltotó nyereményei a jö­vedelemadó levonása után a kö­vetkezők: Totó: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 1 205 414 forint. 11 találatos szelvény 35 darab, nye­reményük egyenként 68 881 fo­rint. 10 találatos szelvény 382 darab, nyereményük egyenként 10 518 forint. Góltotó: 6 találatos szelvény nem volt. 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény 7 darab, nyereményük egyenként 10 414 forint. HA NYERÜNK, FELEZÜNK! A múlt pénteken Bocsa Pál ipolyszögi lakos­nak kedvezett Fortuna istenasszony, az ő tipp­jeit játszottuk meg. Játékosunk 6 találatot értei Reméljük, az elkövetkezendőkben szeren­csésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lé­nyegét. Minden hét keddjén lapunkban meg­jelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mér­kőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk cí­mére az adott hét péntek déli 12 óráig eljut­tatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények kö­zött. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1-es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvé­nyek közül minden héten sorsolás útján vá­lasztjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játéko­sok nevében szerkesztőségünk a Szerencsejá­ték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos ne­vét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a fel­adott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer fo­rint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvé­nyen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! NÓGI 28. IÁD JL HÍRLAP hét ÄS Sor­szám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. Göteborg Wolfsburg Intertotó 2. CFR Cluj St-Stienne 3. Deportivo S. Belupo 4. Dortmund Olomouc 5. Egaleo Zalgiris Vilnius 6. Gent Valnecia 7. Varteks Lens 8. Lazio Tampere Utd. 9. Leiria Hamburg 10 Young Boys Marseille 11 Roda Libérée 12. Helsingborg Örgryte Svéd 13 FF Malmö Halmstad +1 mérkőzés 14. Dubnica Newcastle intertotó PÓTf 1. Hammarby 2. AlKStockh 3. Öster 4. GAIS Név: ............. C ím:............... M ÉRKŐZÉSEK- Landskrona Svéd olm - Trelleborg Svéd 2- Degerfors- Brommapojkarna A pótmérkőzésekre tippelni nem kell, törlés esetén ered­ménymegállapításra szolgálnak. föíeTTT^ 64. db

Next

/
Oldalképek
Tartalom