Nógrád Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 151-176. szám)
2005-07-25 / 171. szám
FOTÓ: GÓCS ÉVA 1 2 SPORTTÜKÖR 2005. JÚLIUS 25., HÉTFŐ Héhalom egységes csapatként működött labdarúgás. Mérlegen Kriston Sport megyei I. osztályú csapataink A megyei I. osztályban szereplő Héhalom labdarúgó- csapata az őszi tizenegyedik hely után a tizedikként zárta a 2004-2005-ös bajnoki évadot. Újoncként egységes volt a csapat, s egy kicsit több szerencsével még előrébb is végezhettek volna. A szereplésről Szilágyi Albert edzőt kérdeztük, aki 1968-tól kisebb megszakításokkal 23 éve van a csapat mellett.- Mi volt a célkitűzés?- A megyei II. osztály Déli cso- portjának megnyerése után úgy Szilágyi Albert gondoltuk, etiz° hogy adottak a megyei I. osztályú szereplés feltételei, ezért vállaltuk a megmérettetést. Újonc csapatként célként a biztos bent maradást tűztük ki, melyet becsülettel teljesítettünk.- Miként értékeli a bajnoki évadot?- Játékosaink a „szélrózsa” minden irányában dolgoznak. Éppen ezért az edzéslátogatottság mindössze 52 százalékos volt. A legjobbak 90 százalékot meghaladóan vettek részt a munkában és voltak, akik a lehetőségek mindössze egynegyedét használták ki. Ennek ellenére egységes csapat tudtak lenni, bár nálunk is akadtak feszültségek, amelyeket kezelni kellett. Úgy érzem, hogy sportszerű és egyben méltó partnerei voltunk ellenfeleinknek. Többségében jó színvonalú mérkőzéseket játszottunk, amelyet a megyei átlagot meghaladó nézőszám is visszaigazol. Talán egy kis szerencsével, jobb helyzetkihasználással előkelőbb helyen is végezhettünk volna. Sportszerűségi versenyben elért dobogós helyünk - egyetlen kiállításunk sem volt - , jó színvonalú játékkal elért győzelmeink, az élmezőnyhöz tartozó csapatokkal szembeni tisztes helytállásunk bizonyítja, hogy a megyei I. osztályú mezőnyben van a helyünk. Jól szerepeltünk a Magyar Kupában is, hiszen egymás után második alkalommal kerültünk az országos táblára.- Mit nyújtottak az egyes csapatrészek?- A védelmünk összetétele többször változott, éppen ezért is értékes a pozitív gólarányunk. A középpályásaink rö- vidpasszos játéka, látványos megoldásaik, munkabírásuk méltán váltott ki elismerést. Támadóink gólképessége változó. A legtöbb gólt Lőrincz Csaba ért el, szám szerint 21-et, amellyel a ranglista harmadik helyezettje lett. Összjátékban, fegyelmezettségben és gólhelyzet-kihasználásban kell javulnunk.- Egyénileg voltak-e kiemelkedő teljesítmények?- Minden játékosnak volt jó és kevésbe jó teljesítménye. Összességében elégedett vagyok a csapat produkciójával. Egy-egy játékos kiemelését nem tartom indokoltnak, mert a csapatsportágakban a közösség egészének eredményessége a döntő.- Milyen tanulságokat von le a nyújtóitokból?- Az évad során sok tapasztalatot gyűjtöttünk. A bajnokságban eltérő szervezettségű, összetételű, anyagi helyzetű csapatok vesznek részt. Eredményességüket helyzetük nagy mértékben meghatározza. Sokszínű a megyei játékvezetői testület is. Saját teljesítményünk attól is függ, hogyan tudunk mindezekhez alkalmazkodni. Régen felismert, de nálunk is t-HMRff Héhalom csapata (álló sor, balról): Csintalan Gergő, Száraz Róbert, Kiss Csaba, Soltész Miklós, Demcsák Tamás, Podobén József, Szilágyi Albert edző, Smid János. Guggolnak: Juhász Jácint, Gerhát Viktor, Jakus Máté, Fekete Róbert, Lőrincz Csaba, Farkas Ferenc. A számok tükrében Az őszi végeredmény 11.Héhalom 15 447 31-24 16 Végeredmény 10. Héhalom 30 10 8 12 57-44 38 Mérkőzésről mérkőzésre 1. forduló: Szügy (otthon) 0-0,2.: Érsekvadkert (idegenben) 1-1, 3.: Szécsény (o) 6-0,4.: Romhány (i) 0-3,5.: Mátranovák (o) 2-3, 6.: Nagybátony (i) 0-1,7.: Kazár (o) 8-0,8.: Palotás (i) 1-1,9.: Hasznos (o) 0-3,10.:Kisterenye (i) 3-4,11.: Berkenye (o) 1-2,12.: Zagyvaróna (i) 1-1,13.: Karancslapujtő (o) 2-1,14.: Karancsberény (i) 5-2, 15.: Kisbágyon-Karton (o) 1-2, 16.: Szügy (i) 0-1, 17.: Érsekvadkert (o) 4-1,18.: Szécsény (i) 0-0,19.: Romhány (o) 2-2, 20.: Mátranovák (i) 1 -2,21.: Nagybátony (o) 1 -0,22.: Kazár (i) 2-0, 23.: Palotás (o) 2-2, 24.: Hasznos (i) 0-1, 25.: Kisterenye (o) 4-2, 26.: Berkenye (i) 1-0,27.: Zagyvaróna (o) 1-1,28.: Karancslapujtő (i) 0-2,29.: Karancsberény (o) 6-1,30.: Kisbágyon-Karton (i) 2-5. A csapat gólszerzői 21 gólos: Lőrincz (a góllövőlista harmadik helyezettje). 7 gólos: Nagy, Jakus P. 6 gólos: Juhász J. 5 gólos: Szabó G. 3 gólos: Gerhát, Száraz, Fekete. 1 gólos: Deme, Horváth Z. Akik a bajnoki évadban a pályára léptek Őri Tamás, Farkas Ferenc (kapusok), Horváth Zoltán, Fekete Róbert, Podobén József, Soltész Miklós, Szabó Gábor, Szénási István, Gerhát Viktor, Kiss Csaba, Jakus Péter, Lőrincz Csaba, Nagy József, Varga Balázs, Deme Miklós, Smid János, Molnár Tamás, Komáromi Péter, Száraz Róbert, Juhász Jácint, Demcsák Tamás, CsintaJan Gergő, Jakus Máté (mezőnyjátékosok). csak részben megvalósított gondolat, hogy tartósan jó eredményt elérni csak rendszeres edzésmunkával lehet. Ebben javulnunk kell.- Kik voltak a segítők?- Szerencsére fiatal, ambiciózus sportvezetőink vannak, Szűcs Csaba, az egyesület elnöke, Bakos József szakosztályvezető, aki egyben a csapat szponzora is. Jelentős szerepük van az egyesületi élet szervezésében, a feltételek megteremtésében. Önkormányzatunk kiemelt szerepet tulajdonít a sportnak, az egészséges életmódnak és nem csak szavakban. Támogatásuk nélkülözhetetlen. De szerencsére sokan vannak, akik segítenek. Felnőtt, ifi, serdülő csapatok munkáját irányítják, segítik, vállalják a főrendezői, rendezői feladatokat, karbantartják a pályát, öltözőket. Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek a támogatását, bíztatását, szerepvállalását, nem utolsósorban a labdarúgók hozzáállását, áldozatvállalását, játékát.- Hogyan tovább?- A felkészülést július 12-én kezdtük el heti három edzéssel. Több változás van a játékosállományban. Az elkövetkező évadban szeretnénk középcsapattá válni, vagyis a 8-10. hely megszerzése a cél. Készülünk a Magyar Kupa mérkőzésre, ahol az ellenfelünk az NB Il-es BKV Előre lesz. Bízunk tisztes helytállásban. ■ Balogh Tibor Az egyik döntős hely már elkelt 5. Buborék Bár - Nyári Kupa, kispályás labdarúgótorna, Salgótarján Az alapszakasz végéhez közeledve egyre élesedik a küzdelem az ötödik alkalommal kiírt salgótarjáni nyári kispályás labdarúgótornán, melynek egyik döntős helye már el is kelt. A B-csoport rangadóján a teljes mezőny egyetlen százszázalékos együttese a Buborék Boys ugyanis némi meglepetésre alapos okításban részesítette legnagyobb riválisát, a címvédő GA Magyarországot, s így két fordulóval a csoportmérkőzések zárása előtt biztossá tette elsőségét A másik hatosban továbbra is tartja remek formáját a legutóbbi három találkozóját összességében huszonhárom gólos (!) különbséggel megnyerő Csak Úgy, valamint az St Raktech elleni derbin kiütéses győzelmet arató Polc- Trade. Hatalmas csatára van tehát kilátás a felek záró fordulóbeli, csoportdöntőnek is beülő ösz- szecsapásán, melynek győztese megőrzi esélyét a vándorkupa eL hódítására, míg vesztese a bronzmérkőzésen vigasztalódhat A-csoport 7. forduló. Csak Úgy - Juventus 6-0. GL: Rigó (3), Ornyik P., Kovács V., Karnis. Speciál-X - Polo-Trade 0-3 (játék nélkül). St Raktech - Dunaferr 6-4. GL: Bonivárt Zs. (2), Váradi I. (2), Kegye V, Kegye Cs., ill. Tóth-Békés Á. (2), Hegedűs Á., Hegedűs P. 8. forduló. Dunaferr - Juventus 2-3. GL: Túrái, Pap T., ill. Girtl (2), Kosztrián. Polc-Trade - St Raktech 8-1. GL: Molnár P. (4), Horváth P. (2), Mrázik, Székely, ill. Kegye Cs. Csak Úgy - Speci- áLX 16-2. Gl.: Márton (5), Kiss P. (4), Karnis (2), Rigó (2), Kovács V., Boskó, Bozó, ill. Egeresi (2). 9. forduló. Polc-Trade - Juventus 4-2. GL: Molnár P. (2), Székely J., Rácz M., ill. Cserényi Zs., Isdinszki G. Csak Úgy - Dunaferr 3-0 (játék nélkül). A csoport állása 1. Csákiig 870156-921 2 Polc-Trade 8 7 0 1 40-2021 3. St Raktech 750238-2815 4. Juventus 811616-424 5. Speciál-X 711515-464 6. DunafefT 810723423 B-csoport 7. forduló. GA Magyarország - Fahéj 6-2. GL: Orosz T., Nagy Gy., Baranyi, Orosz Cs., Oláh L, Kurucz, ill. Juhász L., Puporka. Buborék Boys - KGYV-Beton 7-4. GL: Hakkel (3), Tábori (2), Sándor A., Novák, ill. Radies G. (2), Jánosi (2). Fort Bau - Háromkő 0-3 (játék nélkül). 8. forduló. Fahéj - Fort Bau 3-0 (játék nélkül). Buborék Boys - GA Magyarország 12-2. GL: Hakkel (4), Sándor A. (3) , Szternácsik (2), Barna (2), Janusek, ill. Kobolák, Petró. KGYV-Beton - Háromkő4-0. GL: Radies, Fodor, Szojka, Tőkés. 9. forduló. Buborék Boys - Háromkő 4-3. GL: Csáki K. (3), Barna, ül. Pelyhe D. (2), Turányi. Fahéj - KGYV-Beton 10-5. GL: Boros B. (4) , Radvánszky (3), Prezenszki (2), Csáki, ül. Radies (3), Szabó I., Jánosi. GA Magyarország - Fort Bau 3-0 (játék nélkül). A csoport állása t ButmékBoys 880052-2124 2 GA Magerő. 8 6 0 2 43-2518 3. KGYV-Beton 8 3 0 5 41-47 9 4. Fah^ 8 3 0 5 29-37 9 5. Háromkő 83052542 9 6. Fort Bau 810717-35 3 A góllövőlista élcsoportja. 15 gólos: Orosz Cs. (GA Magyarország), 14 gólos: Hegedűs M. (Polc-Trade), 13 gólos: Radies G. (KGYV-Beton), 12 gólos: Váradi G., Bonivárt Zs. (mindketten St Raktech), Márton Sz. (Csak Úgy), 11 gólos: Tábori (Buborék Boys), 9 gólos: Hakkel S. (Buborék Boys), Turányi I. (Háromkő), 8 gólos: Sándor A. (Buborék Boys), Kiss P. (Csak Úgy), Molnár P. (Polc-Trade), 7 gólos: Kovács P. (KGYV-Beton), Orosz T. (GA Magyarország), Barna L (Buborék Boys), Boros B. (Fa-héj), 6 gólos: Tóth Zs. (Polc-Trade), Molnár V. (Háromkő), Jenei I., Girtl G. (mindketten Juventus), Karnis T. (Csak Úgy), Oláh L (GA Magyarország), Csáki K. (Buborék Boys), Radvánszky (Fa-héj). ■ H. P. TOTOEREDMÉNYEK 1. Bremen - Lwedoisen 1-01» 8. Slaved Belupo - Deportivo 0-32 2. Hamburg - Leiria »11 9. St Etienne-CFRQuj lapz.után ätMMft 4-11 10. Tampere Utd. - Lazio 1-1X 4. Libera-Roda l-li licencia-Gent Ml 2-01 5. MaiseOe - Young Boys 2-11 12. Wolfsburg-Göteborg 2-01 6. Newcastle - Dubraca »11 13. Zagris Virus-Egaleo 2-32 7. Otomouc-Dortmund O-Ox 14 HefthaBSC-VIB Stuttgart O-Ox