Nógrád Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 151-176. szám)
2005-07-08 / 157. szám
2 2005. JÚLIUS 8, PENTEK NÓGRÁD MEGYE Ismét sörfesztivál „Emelt fővel távoztam” kapitányváltás Juhász István egészséges nyugdíjas akart lenni Harmincévnyi rendőri szolgálat után június 30-án nyugdíjba vonult Juhász István ezredes, a salgótarjáni rendőrkapitányság vezetője. Három és fél évig irányította a megyeszékhely kapitányságát, sok nehéz feladatot kellett megoldania, esetenként népszerűtlen döntéseket is kénytelen volt meghozni. A nyugdíjasévekben sem akar elvonultan élni: három évtizedes rendőri múlt nem múlik el nyomtalanul. Hegedűs Erzsébet Salgótarján. - Tervezgettem már a nyugdíjazást, mert jogszabály- változást helyeztek kilátásba, jelenleg még járnak a rendőrségnél bizonyos kedvezmények - mondja Juhász István. - A harmincéves rendőri szolgálat most telt le, ebből az alkalomból a belügyminiszter dicséretben és jutalomban részesített. Most adódott a lehetőség, hogy közel any- nyi nyugdíjat kapok, mint amennyi a fizetésem volt. Motivált az is, hogy az utóbbi időben sok olyan dolog történt, ami az ember idegállapotát nem pozitív irányba befolyásolta. A családommal már régen eldöntöttem: egészségesen akarok nyugdíjba menni, s hosszú éveket otthon tölteni - mondta el a leköszönő kapitány. Három és fél évet töltött el a salgótarjáni rendőrkapitányság élén: nehéz időszak volt. Mint mondta, amikor átvette a kapitányságot, rengeteg feladat várt rá. Az a váltás is gyorsan jött, hiszen a bátonyterenyei kapitányság vezetőjéből három-négy nap leforgása alatt lett a megyeszékhely kapitányságának vezetője. Nem volt ismeretlen számára a terület, kapitányságvezető-helyettesként, bűnügyi osztályvezetőként már dolgozott itt, de a feladat más volt: több mint 200 fő fölötti állományt kellett irányítania a bátonyi kapitányság hatvanfős állományával szemben. Salgótarján kiemelt kapitányság, a nagyvárosi bűnözés teljesen más feladatok elé állította. Új vezetőket kellett találnia, hiszen a régiek közül sokan nyugállományba vonultak, fiatalokat kellett a helyükre találni. Most fejeződött be a kapitányság szerkezetátalakítása a modern kor követelményeinek megfelelően. Tavaly végrehajtották az átszervezést, amely nem ment zökkenőmentesen: jó szakemberek hagyták el a rendőrséget, mert nem vállalták az átszervezés folyamán az új beosztást.- Úgy érzem, sikerült jól megoldanom a feladatokat, a közvélemény is sikeresnek minősítette ténykedésünket - mondja az ezredes. - A kérdőíves felmérés alapján a mi kapitányságunk érte el a legjobb eredményt a 4,25- ös minősítéssel, sok köszönőleJuhász István velet, elismerő telefont kaptunk. De említhetném a bűn- és baleset-megelőzés új formáit, a különféle projekteket, amelyeket a nevemhez, illetve vezetőkollégáim nevéhez kötöttek: a kölyök- zsaruprogram, az életé az elsőbbség, vagy a halálos balesetek helyszínére a táblakihelyezések, autó- és motorverseny szervezése, hogy ott mutassák meg tudásukat, ne a közutakon. Ezek mind olyan új dolgok, amelyek eddig még nem voltak, s ezekre én büszke is vagyok, hiszen az ország különböző részeiről érdeklődnek, és elkérik ezeket a projekteket, mert máshol is szeretnék megvalósítani. Új típusú közbiztonsági bizottságot hoztunk létre, a kisebbséggel való kapcsolatunk példaértékű, vagy a szlovák rendőri szervekkel való folyamatos kapcsolattartás. Kétségtelen, hogy az eredményekben voltak ingadozások, de most olyan emelkedő pályán van a kapitányság, hogy az elmúlt öt év legjobb eredményét mondhatja magáénak az első fél évben: a több mint ötven százalék fölötti nyomozáseredményesség, a bíróságok elé állítások, a tettenérések száma megsokszorozódott, a rendőrök intézkedési aktivitása igen magas annak ellenére, hogy jelentős létszámhiánnyal küzdenek. Június közepén jött az utasítás, hogy csökkenteni kell a költségvetést, tehát újra meg kell húzni a nadrágszíjat, s ennek ellenére a kapitányság kiemelkedő munkát végez. Most pihen egy ideig, gyermekei is itthon vannak az egyetemről. Felesége kicsit bánatos, hogy még kilenc évig dolgoznia kell, mire eléri a nyugdíjkorhatárt. Juhász István a lakás körül tesz-vesz, kiélheti kertészkedé- si hobbiját, és a jövő zenéje, hogy mit csinál majd. Egy biztos: nem fog ölbe tett kézzel ülni, ha mást nem, akkor megírja emlékiratait, de valószínűbb, hogy valami konkrét munkát végez majd. Egyelőre még nem tudja, hogy önállóan kezd valamibe, vagy esetleg elmegy tanácsadónak valamelyik céghez, majd elválik. Egy dolgot biztosan tud: a rendőrségtől nem szakad el, ezt megígérte az állománygyűlésen is, hiszen ha valaki 30 évet eltölt ezen a pályán, ragaszkodik ahhoz, hogy belül maradjon. Reméli, akad munka a bűnmegelőzési bizottságban, a kapitányság közbiztonsági alapítványában is, s bízik abban is, hogy lesz, aki igényli három évtizedes tapasztalatát. Mindenképpen ténykedni fog a nyugdíjasbizottságban is, eljár a rendezvényekre.- Emelt fővel távoztam - zárja gondolatait Juhász István. - Éltem a helyzet kínálta lehetőséggel. Az állománytól, kollégáimtól is tisztességgel búcsúztam. Sokan megkérdezték tőlem, változik-e valami: amikor ezredes lettem, akkor is azt mondtam, hogy kicserélik az igazolványt és a névtáblát. Most is ennyi változik: kicserélték az igazolványt, nyugdíjas-igazolványt kaptam, de ettől függetlenül én Juhász Pista maradtam, és így is fognak emlegetni: a kis Juhász. Nem hagyott el a humorom sem, ezt a harminc év sem ölte ki belőlem. S annyi változott még: az egyenruha a szekrénybe került, majd ha olyan alkalom adódik, előveszem, mert viselésére jogosult vagyok, vagy legfeljebb beöltözök majd az unokáimnak... Szabó A. Balassagyarmat. Július li-tői 17- ig rendezik meg a IX. sörfesztivált a balassagyarmati ipari parkban. Az első napon 19 órakor nyit a fesztivál, 20 órakor a Time zenekar előadása, 21 órától a Nox együttes élő koncertje, majd „egy kis éji zene” következik. Kedden 17 órakor kezdődnek a rendezvények, sörivóversenyekre, vetélkedőkre kerül sor, 19 órától Gáspár Győző és a Romantic lép színre. Este nyolc órától Fekete Pákó, 21 órától Bódi Guszti és a nagyecsedi Fekete Szemek szórakoztatja a közönséget, utána éjszakáig mulathatnak a nézők. Szerdán 18 órakor nyit a sörsátor, 19 órától a Megasztár második generációja, a 12 döntős lép fel, ezt követi a sörivóverseny, 21 órától pedig a Fiesta koncertje, s természetesen ismét mulatás következik éjfélig. A csütörtöki napon 17 órától látogathat a közönség a helyszínre, 18 órától Márió, a harmo- nikás ad elő, majd a vetélkedőket követően 19.30-kor Gáspár László koncertje, 21 órától pedig a TNT „búcsúkoncertje” következik. Ezután a slágerzenét kedvelők szórakozhatnak. Pénteken már 16 órától nyit a sörfesztivál, versenyekre kerül sor Kapitány János vezetésével, 17.30- tól pedig a rodeóbika-ver- seny elődöntőit tartják. Este hat órakor a The Rock Band lép színre, majd a Mups Kontra Bánat szórakoztatja a nagyérdeműt. A Sid előzenekar produkcióját követően 21 órától a Bikini együttes élő koncertje következik, 22.30- tól a P-Unicum zenél, 23.30-tól a dancemix partit a Dance4ever, valamint Erős vs. Spigiboy tartja. Szombaton egész napos véradásra nyílik lehetőség, 16 órától játékos vetélkedők, 17 órától a V-Tech, 19 órától a Club 54,21 órától a Back II Black zenél. Egész éjjel táncolhatnak a vendégek Dj Balage-zsal. Vasárnap 15 órakor bohócműsorok, vetélkedők, kézműves-játszóház várják a gyerekeket Öt órakor a Four Fathers lép fel, 18 órától a rodeóbika-verseny döntője következik, majd bajor sramlizenét hallhatnak a Sramli Kingstől. Fél nyolctól az Inflagranti ad koncertet, 20.30-tól a sörfesztivál utolsó sörivó versenyére kerül sor - nyereményekkel. Kilenc órától az Irigy Hónaljmirigy ad másfél órás műsort, s éjfélkor zárja kapuit a sörfesztivál. Alkotótábor hét művésszel Susán A. Szanda. A szandai táj szépsége már több művészt megihletett korábban, s ezen okból rendeznek alkotótábort június 8-tól 17-ig a településen. Tarcsányi Ottíliatáborvezető irányításával - akinek már több alkalommal volt kiállítása a községben - hét művész vendégeskedik majd ez időszak alatt a faluban, akik az önkormányzat vendégházában szállnak meg. A művészek alkotásait várhatóan a környező településeken állítják majd ki. r r MEGEMLEKEZES AZ ÉVFORDULÓN AII. világháborúban a keleti fronton zajlott hadműveletekben részt vevő losonci 23. gyalogezred salgótarjáni zászlóaljának frontra indulása évfordulóján a Donhoz kivonult magyar katonákra emlékeztek tegnap délelőtt a salgótarjáni egyes számú posta falán elhelyezett emléktáblánál. A megemlékezés koszorúját a megyei hadkiegészítő parancsnokság nevében Gáspár M. levente százados, a Magyar Tartalékosok Szövetsége Nógrád Megyei Szervezete nevében Kovács Gábor alezredes, titkár és Csánk Csaba hadnagy, elnök helyezték el. Szécsényi álviták - Varga és Borenszki után A választások felé közeledve mind több pártemberben feléled a kényszeres vágy, hogy a választóinak vélt közegben számot adjon szűkebb pátriájának sorsa felett érzett aggodalmairól. A rohamszerűen ismétlődő, a választási harc jelen szakaszában általában újságcikkekbe torkolló eseményekben az a közös, hogy ama bizonyos szűkebb pátria jövőjét, illetve jósorsát egyetlen komor felleg fenyegető árnya borítja be a nyilatkozó szerint: a másik politikai oldal puszta léte - áll abban az állásfoglalásban, amelyet Frisch Oszkár, a Magyar Demokrata Fórum megyei vezetőségének tagja juttatott el szerkesztőségünkbe. Bimbózó demokráciánk szép eredménye, hogy a vitába keveredő felek ilyenkor felfedik a választók előtt saját csapataik múltbeli hősi tetteit, amelyeket azokban a szép időkben vitézkedtek végig, amikor az égiek, a kormányzat és az önkormányzat erői népünk boldogulását az ő kezükbe tette - folytatódik a nyilatkozat. Természetszerűleg felsorolják azokat a csapásokat is, amelyeket a boldogtalan (választási vereségük esetében természetesen: megtévesztett) lakosság kényszerűen elszenvedett akkor, amikor a másik fél ballépésekben gazdag erői álltak a kormányrúd mellé. Az eljárás jellegéből fakad a magamutogatás és a saját tevékenységnek olyan láttatása, bemutatása, amely meggyőzni hivatott a kétkedőt, hogy ebben a politikusban van a győzelem záloga. Az állatvilágban számos lényegi hasonlat, példa van a hasonló bemutatókra, ilyen például a dürgés, vagy a szarvasbőgés. Nem elhanyagolható különbség van azonban a fent említett hasonlat végkifejletében. A termékeny nász, amely az állatvilágban a nyertesek kiválasztása után következik - nos ez a mi kis városunkban már nem az állatvilág, hanem a 'Homo politicus (amatoeriensis szécsényi) szabályai szerint alakul. Tüd- niillik: eddig mindig elmaradt a termékeny nász, merthogy nincs még egy olyan város megyénkben, amely kevesebb sikert halmozott volna fel a rendszerváltoztatást követően, mint Szé- csény. Ez a megkerülhetetlen lényeg. Kinek- kinek vérmérséklete szerint mókás, vagy önuralmat igénylő feladat a korábbi választások ígéretzuhatagát újraolvasni. ígéret volt itt dögivei. Felidézem, ami minden későbbi győztes erő ígéreteiben közös: munkahely ezerszámra. Uszoda. Fejlődés, életkörülmények javítása. Vállalkozásösztönzés. Kistérségi központi szerep növelése - jó viszony a környező falvakkal. Pénzügyi helyzet javítása. Intézmények fantasztikusan hatékony működtetése. Adósságállomány csökkentése. Minden politikusgárda úttörő (cserkész) becsületszavát adta a választások előtt, hogy illedelmes lesz, nyílt, őszinte, barátságos, átsegíti a vakokat az utcán és öreganyámnak szólítja a rőzse- szedő néniket. A mostani vita a Fidesz és az MSZP harcos képviselői között viszont arról szól, hogy ebben a mezőnyben ki teljesített gyengébben. Nehéz a választás. Adósság van, uszoda nincs, háromszor ünnepeltük a pöstényi híd újraépítését, oszt’ az sincs. Sokadik mélyponton áll a kapcsolat a környező falvakkal. Munkahely hiányban stabil megyei sereghajtók voltunk-vagyunk. Az igazsághoz tartozik az is, hogy napjainkra tisztább lett a város, több a virág. Ellent kell mondanom a fideszes küzdőnek: igenis van olyan ígéret, amit maradéktalanul teljesített az MSZP-s városvezetés. Kinyírták a tizennegyedik évfolyamába lépő „MDF- közeli” Szécsényi Újságot, amint azt megígérték. A tanulság a városlakóké kell, hogy legyen. Az a naiv hit, hogy az önkormányzati választáson a kormányzó politikai erő jelöltje segít a városon - nos ez nem igazolódott be. A rendszerváltás óta minden arra mutat, hogy az elhivatottság és a képesség fontosabb, mint az eminens politikai szolgálatra való alkalmasság. Ha ezt a vezetést nem találjuk meg, nem alakul meg valódi lokálpatrióta összefogás, a városban az a folyamat uralkodik el, ami most beindulni látszik: politikai kiskakasok harca - zárul Frisch Oszkár levele.