Nógrád Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 151-176. szám)
2005-07-28 / 174. szám
2005. JÚLIUS 28., CSÜTÖRTÖK 3 ■IWflI.mTTSTfP Hol az önkritika? NÓGRÁD MEGYE Csörgő Balázs furcsa ember a magyar! Sok pozitívumot lehet mondani népünkről, de néha nem árt(ana) önkritikát is gyakorolni. Vegyük például a hazai közlekedési kultúránkat. Illetve vennénk, ha lenne, de nincs. * vasárnap például a salgótarjáni Lakberendezési Áruház melletti zebrához közeledtem autóval. A zebra mellett kicsi család: apu, gyerekek, anyu. A sorrend fontos, hiszen úgy írtam, ahogy hozzám képes álltak. Apu szétnéz, látja, hogy autó jön és vár, majd anyu, aki két fejjel alacsonyabb, mint apu és ráadásul ő áll a legtávolabb, a zebrától lelép és húzza magával a gyerekeket. Én kezemet széttárva fékezek és kérdőn nézek anyura, aki dühösen artikulálva mondja a magét, nekem. Pedig szerintem nem feltétlenül arra kellene tanítani a gyereket, hogy lépjenek le az autó elé és szóljanak be a fékezés sokkjából felocsúdó autósnak... alig egy nappal később a Báthori-szobornál lévő kereszteződésből hajt ki elém az utolsó pillanatban egy jó 40-es férfi egy Zas- tavával. Kéz széttár, kérdő tekintet - nem dudálva, nem mutogatva, csak a kéz széttárva és szemmel feltéve a kérdés:... „ezt most miért kellett?” -, ő pedig ingerülten mutatja az egyezményes jelet: vagyis az ökölbe szorított kézből kinyújtott középső ujját. hát, ez igen. Csak gratulálni tudok az ilyen fajta aberrált viselkedéshez. Persze a lelki megnyugvás érdekében mindent, ha őt, őket ez teszi boldoggá. Csak aztán nehogy úgy járjanak, mint azok az autósok, akiket a hétvégén a szabálytalankodásukat követően helybenhagytak. Persze az sem megoldás, mint ahogy a mutogatás, dudálás vagy a káromkodás sem. na, ezért mondom, hogy kellene némi önkritika. Mert ugye tisztelt említettek, mikor önök elé lépnek le, hajtanak ki, akkor ugye nincs önöknél felháborodottabb ember?! Tíz országra szól a X. folklórfesztivál Pénz és iratok A Salgótarjáni Rendőrkapitányság lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. Egy bátonyterenyei férfi tett arról bejelentést, hogy ismeretlen tettes július 25-én Salgótarjánban, az egyik áruházban eltulajdonította őrizetlenül hagyott táskájából a pénztárcáját 68 ezer forint készpénzzel. A tárca a sértett nevére kiállított okiratokat is tartalmazott. Ipolytarnóci falunap Deák Norbert IpolytamÓC. Július 31-én a település falunapot rendez. A Szent Anna-napi búcsúhoz kapcsolódó eseménnyel Ipolytarnóc ön- kormányzata a korábbi évek hagyományát igyekszik követni - adta hírül Szabó Tibor polgár- mester. A színes programkínálat első pontjaként ünnepi szabadtéri szentmisét tartanak 11 órától, ezt követően kerül sor az „Öregfiúk nemzetközi labdarúgó-mérkőzés” címet viselő sporteseményre. A kultúrházban festmény- és fotókiállítást tartanak, majd Ipolytarnóc zászlajának és címerének avatásán vehetnek részt az érdeklődők. A szabadtéri színpad kulturális programra ad lehetőséget, a gyermekek pedig aszfaltrajzversenyre nevezhetnek be. Lesz sörivóverseny, tombola és büfé, a Pollák Vidámpark pedig fényjátékkal, felnőtt és meseország körhintával, céllövöldével, csúszdával várja minden kikapcsolódásra vágyó vendégét. A várható programok közt szerepel egy szabadtéri bál is, amelyhez az ipolytarnúci MEW zenekar szolgáltatja majd a muzsikát. A napot tűzijáték zárja. Az önkormányzat és a település erre a napra egyaránt hazavárja az Ipolytarnócról elszármazottakat. Forró hangulatú, ünnepélyes nyitánnyal, hegyi pásztorkürt dallamaival, himnuszokkal, szívélyes vendégvárással, köszöntőkkel tegnap délután megkezdődött, az immár tíz országra szóló nógrádi nemzetközi folklórfesztivál. Eresztvényben, a madárpark szomszédságában megújult nemrég a Várberek-patak hídja, valamint a természetvédelmi oktatás céljait szolgáló kis park kerítése is. A szükséges faanyagot és a kivitelezéshez szükséges munkaerőt az Ipoly Erdő Rt. salgótarjáni erdészete biztosította. Az erre a célra legkiválóbb keményfaanyagot, a lábon száradt akácfát például mintegy három kilométerről vontatta ide egy munkagép. Amint a meder iszaplerakódásain is látható, időnként elég nagy víz folyik itt, alámosva a part éger-, gyertyán- és bükkfáit, sőt néhány éve egy helyen még a part menti ösvény is mederbe szakadt. Aki figyelmesen megnézi a patak medrét az alkalmas helyeken, széndarabokat találhat benne, bizonyítva, hogy a közelben találták az első olyan Salgótarján környéki széntelepet, amelyikről hitelt érdemlő feljegyzés is született. Erre emlékeztet a madárparkban egy emléktábla, a régi táró helyén pedig egy rácscsal védett bányavágat, ami a patak közelében áll, s nemrégiben ugyancsak felújították. Hasznosi vigadalom Igazi europikniknek, a jubileumi megnyitóünnepségnek adott helyet a somoskői Váralja tér, ahol többek közt magyar, szlovák, lengyel, bolgár, svéd, horvát, német és mexikói szó keveredett. Színpompás népviseletbe öltözött együttesek sorakoztak fel, majd megszólaltak a hegyi pásztorkürtök, pár perc múlva pedig magyar, szlovák és angol nyelven a köszöntők hangzottak el. Dóra Ottó, a megyei közgyűlés elnöke egyebek mellett azt fogalmazta meg, a folklór- fesztivál eddigi pályája igazolni látszik a megyei közgyűlés korábbi döntését, ami úgy szólt: akkor szolgálják leginkább a hagyományápolás ügyét, ha csokorba kötik, s így támogatják az érintett rendezvényeket. Az elA csoportok felvonulásával vette kezdetét a színes folklórkavalkád nők elismeréssel szólt a nemzetközivé szélesedett folklórünnepről, amely mára földrajzi értelemben is szinte a teljes palóc kultúrát felöleli. Milan Morcok, a Besztercebányai Kerületi Ön- kormányzat elnöke minden jelen lévő náció képviselőit üdvözölte, majd arra emlékeztetett, hogy a tíz év alatt négy kontinens harminc államának hagyományápolói daloltak, táncoltak a nógrádi folklórnapokon. Külön elismeréssel szólt a rendező Nógrád Megyei Pedagógiai és Közművelődési Intézet, az intézményelőd, nem utolsósorban a fesztiváligazgató, dr. Egyedné Baránek Ruzsenka munkájáról.- Csodáknak lehetünk itt szemtanúi. Hiszen valóságos csoda, hogy a néptánc, a népzene elkötelezettjei tizedik alkalommal adnak egymásnak találkát ezen a szép tájon, vár tövében, várak közelségében, az ösz- szetartozás kifejezésével - fogalmazott megnyitó beszédében dr. Harsányi László, a Nemzeti Kulturális Alapprogram elnöke. Ezután a fesztivál himnuszát szólaltatták meg három nyelven, az elkövetkezendő percekben pedig a látványos várjátékokban gyönyörködhettek a jelenlévők. A nyitóünnepség további részében a vendég együttesek ismerkedtek egymással, végül - csárdásritmusban - táncházzal zárult a fesztivál nyitónapja. Ma a szomszédolással tölti idejét a rendezvény, a csoportok Szügyben, Kazáron, a szlovákiai Ragyolcon és a salgótarjáni Fő téren lépnek fel. Hídépítés, akácoszlop A sportversenyeken kicsik és nagyok is összemérhették tudásukat Pásztó-Hasznos. Összemérhette erejét, tudását, ügyességét a településrész apraja-nagyja a hétvégi vigadalmon, ahol két nap alatt több ezren is megfordultak. Rétes, töltött káposzta, halászlé, sport, fellépők, tűzijáték garantálta a hangulatot a vendégek számára. A rétessütő verseny hét indulójából Kanyó Jánosáé \itte el a legjobb sütinek járó díjat, a töl- töttkáposzta-főző versenyen pedig Sánta Kálmánné főztje bizonyult a legjobbnak. A „Halászlé, vagy amit akartok” elnevezésű megmérettetésen pedig Nagy Attila és csapata remekelt. Az „Utcák harcában” a Várútalja vitte el a pálmát, s jutalmul lakói négy közterületi virágtartót - virággal együtt - elhelyezhetnek a győztes utcasoron. A sportversenyeken az „öregfiúk”, az ifjak és a gyermekek versenyeztek, s idén egy különlegességgel egészült ki a program: terepjáró- és quad- bemutatót, valamint ezen járművek szépségversenyét tartották. A megye számos részéről érkezett gépek és vezetőik közül díjat kapott a legsárosabb és a legsármosabb „pilóta”, valamint a „Hasznoson legtöbb kárt okozó autó” is. Az esti bálon a városrész kedvencei, a K&H Band zenélt, a tűzijátékot pedig idén is az egyik fő támogató, Nagy Zsolt szervezte. A pásztói önkormányzat, a hasznosi sportegyesület, a szabadidő egyesület és a Teleki László Könyvtár és Művelődési Ház szervezésében valósult meg a búcsú és falunap a településen, amelynek támogatói ez alkalommal sem változtak: Nagy Zsolt és Tóth Sándomé helyi vállalkozók, Sánta Kálmánné, a településrész képviselője, Sisák Imre országgyűlési képviselő, Pásztó polgármestere, Bujákról pedig Szarvas Sándomé. Sok volt a helybeli „falunapozó”, de vendégekből is bőven akadt Százszorszép volt... adási ár 40 millió forint plusz áfa. Funkciója a területre vonatkozó szabályozási tervnek megfelelően lehet lakás, kereskedelmi és szolgáltatási célú iroda, tehát elég széles körű a lehetőség. Az eladás nyilvános verseny- tárgyalás alapján történik, a hirdetések erről a napokban jelentek meg.- Pedagógus berkekben vetődöttfel: az egykori óvodában esetleg helyet kaphatna a Váczi Gyula Művészeti Iskola - szétszórtan működő - képzőművészeti tagozata. Tehát a ház ismét gyerekeké, fiataloké lehetne, humán célokat szolgálna.- Nem tudok erről, de gondolom ennek nincs is valós alapja, hiszen mint jeleztem, a közgyűlés határozott az értékesítésről. (Folytatás az 1. oldalról.)- Bérbeadás és értékesítés volt a cél, a felhívás azonban nem volt eredményes.- Mi lehetett ennek az oka?- Érdeklődők jelentkeztek, az érintettek álláspontja szerint azonban jelentős beruházás kellett volna ahhoz, hogy bizonyos elképzelések szerint használható legyen az ingatlan.- Idén ismét született a szóban forgó ügyben közgyűlési döntés, aminek mi is a lényege?- Az épület értékesítéséről határoztak, eszerint a minimális el|hCh.t FOTÓK: GÓCS