Nógrád Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 151-176. szám)
2005-07-25 / 171. szám
FOTÓ: GÓCS ÉVA N OGRAD MEGYE 2005. JULIUS 25., HÉTFŐ Sci-fkajongók találkoztak (Folytatás az 1. oldalról) A HungaroCon-rendezvényt több mint húsz évvel ezelőtt a Vega Egyesület szervezte meg először. A találkozó évről évre más városban került megrendezésre. Salgótarján városa 1992- ben kapta meg a rendezési jogot, és a Vega megszűnte után a rendezvény eggyé forrt a város nevével, amelyet Bódi Ildikó révén a Balassi Bálint Asztaltársaság vett át. 1998-ban a tudományos-fantasztikus műfajban alkotó és tevékenyen résztvevő emberek kezdeményezésére Zsoldos Péter nevével fémjelezve létrejött az Avana Egyesület, ebben az évben adták át először a Zsoldosdíjat. Az idei találkozó július 21-étől 24-éig tartott és nagyon sokan vettek rajta részt. A rendezvényt megtisztelte többek között Nemere István és Leslie L. Lawrence is. Mellettük számos író és sci-fi-ra- jongó tartott előadást a kitalált történetekből. Vasárnap az Avana Egyesület pályázatainak eredményét is kihirdették. Idén a Zsoldos Péterdíjat novella kategóriában Nemere István: Mindenből csak egy című könyvével nyerte. A regény kategóriában pedig Szélesi Sándor (Anthony Sheenard): Sötétség előtt című könyve aratott sikert. A 2005. évi, Preyer Hugo emlékére novellapályázat első helyezettje Nándor Gábor lett. Az idei képzőművészeti pályázat első helyéért járó díjat Lőrinczy Judit vihette haza. A 2005. évi HungaroCon előadói pályázat első helyezettje a salgótarjáni Juhász Szilvia lett. Ezúttal Leslie L. Lawrence-ként érkezett Salgótarjánba Lőrincz L. László PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében és megbízásából a SALGÓ VAGYON Kft. (3100 Salgótarján, Munkásotthon tér 1.) nyilvános pályázat útján kívánja értékesíteni az alábbi ingatlanokat: Medves krt. Medves krt. Zemlinszky út 11. sz. Csokonai út Frigyes krt. ÉVI II. parkolóház Kassai sor 18. 2717 hrsz.-ú 2707 hrsz.-ú 1218 hrsz.-ú 6069/1 hrsz.-ú 6677/21 hrsz.-ú 6677/22 hrsz.-ú 6677/23 hrsz.-ú 3754/1 hrsz. 1818 hrsz.-ú épület 1670 m2 beépítetlen terület, 942 m2 beépítetlen terület, 1406 m2 terület, 1 ha 3729 m2 beépítetlen terület, 1978 m2, 2164 m2, 2153 m2 csoportos beépítésre alkalmas építési telkek. 1335 m2-es telekkel j A kiíró a pályázati ajánlatok elkészítéséhez részletes dokumentációt bocsát rendelkezésre, amely a kiíró székhelyén 2005. augusztus 1. napján, 10.00 órától átvehető. A pályázati ajánlatok beadási határideje: 2005. augusztus 25., 15.00 óra. A pályázatokkal kapcsolatban információ a kiíró székhelyén személyesen, vagy telefonon a 06 (32) 521-340-es számon kérhető. EC/MC: komoly növekedés T. N. L. Budapest. A MasterCard Europe a tavalyi évet követően ismét erőteljes, kétszámjegyű forgalomnövekedésről számolt be mind hazánkban, mind világszerte. Magyarországon a kibocsátott kártyák száma jelentősen gyarapodott: az év első három hónapjának végén 1,31 millió Eurocard/MasterCard emblé- májú és 2,77 millió Maestro plasztik volt forgalomban. Búcsú és falunap Színpadra lépett az Adrenalin tánccsoport is juhász A. pásztó-hasznos. Szent Magdolna ünnepe tiszteletére búcsút és falunapot rendeztek július 23- án és 24-én Hasznoson. A pásztói településrészen megtartott programok között voltak labdarúgó-mérkőzések, rendőrségi, tűzoltó és kutyás bemutatók, gyerekeknek ügyességi versenyek és kulturális műsor is. Szombat este bál volt, ahol Hege és Karcsi zenélt. Vasárnap reggel a zenés ébresztő után ünnepi szentmisét tartottak a templomban és délután újra kezdetét vette a falunap. A szabadtéri színpadon számos együttes lépett fel, de volt divatbemutató, rétessütő és töltöttkáposzta-főző verseny is. Muzsikált az erdő A kiskunlacházi fúvósegyüttes műsora zárta a programot J. Anita bátonyterenye A „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvénysorozat záró akkordjai vasárnap délutáncsendültek fel - szó szerint - Fenyvespusztán, az erdő közepén. A záró rendezvényen köszöntőt mondott Ormos Balázs, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára és Balázs Ottó, a megyei közgyűlés alelnöke is. Erdei koncertet adott a kiskunlacházai fúvószenekar. A közel kéthetes program alatt számtalan rendezvényt tartottak, amelyen nem csak koncertek voltak, hanem előadások is. A záró ünnepségen - amelyen több százan vettek részt - Szabó Lajos erdőmérnök azt mondta, hogy amikor július 16-án elkezdődtek a mátrai művészeti napok, olyan érzése volt, mintha ünnep- napok kezdődnének. Ormos Balázs szerint az emberek szeretik az erdőt Érzik, hogy jó „itt” lenni. Az erdő érték, a fö pedig - amely egyben „a világ legnagyobb napeleme is” - a legkörnyezetbarátabb anyag. Balázs Ottó elismerően beszélt az elmúlt napok eseményeiről és néhány emléket is felidézett. Például elmondta, hogy utoljára körülbelül negyed évszázada járt Fenyvespusztán és nem hitte volna, hogy ilyen szép és rendezett környezet fogadja. A záró rendezvényre - amely sötétedésig tartott - az ország különböző részeiből érkeztek vendégek. Önzetlenül segítenek a mentősök J. A. BERCEL. Május 10-e a mentők napja. Az országos ünnepséget követően a megyei szervezetek maguk dönthették el, hogy mikor szeretnék a saját, a megyei mentősök napját megrendezni. A nógrádiak az elmúlt hétvége mellett döntöttek és családtagjaikkal együtt Bercelre mentek. Persze nem lehetett mindenki ott a rendezvényen, hiszen nagyon sok mentős dolgozott a hétvégén is. Nekik nem számít, hogy szombat, vasárnap, ünnep vagy egyszerű hétköznap, szinte megszállottként azon vannak, hogy másokon önzetlenül segítsenek. A rendezvényre dr. Takács Zoltán, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója is ellátogatott, aki egy defibrillátorral lepte meg a berceli mentőállomást.- Héhalomban szeretnénk még mentőállomást létesíteni, amivel Nógrád megye minden te- le])ülése teljes egészében, 15 percen belül lefedhető lesz - mondta dr. Takács Zoltán. - Ha ez megvalósul, akkor bátran kimondhait- juk, hogy az első olyan megyéje lesz Magyarországnak Nógrád, ahol a 15 percen belüli elérhetőséget a mentőszolgálat szinte száz százalékban tudja majd biztosítani. Nyüván ez akkor igaz, ha a területen egy időben nincs több mentőesemény.- Új eszközök, jármüvek várhatóak?- Igen, jönnek új Ford mentőautók, hiszen már a több százezer küométert futottakat ideje lecserélni. Egyébként ebben is (a Fordok arányában) a legjobban áll Nógrád megye - utalt rá az OMSZ főigazgatója. A rendezvényen köszöntőt mondott Borenszki Ervin, a megyei közgyűlés alelnöke, aki arról beszélt, hogy olyan világban élünk, ahol minden a pénz körül forog. Jó érzés, hogy vannak olyan emberek, akik önzetlenül is segítenek másokon. Ilyenek a mentősök is, akik annyi élet megmentéséért sem várnak el ellenszolgáltatást. Az alelnök a megye minden lakójának nevében tiszteletét és köszönetét fejezte ki a mentősöknek és dr. Tamási Gyula vezető mentőtisztnek. Dr. Tamási Gyula kollégái nevében köszönetét fejezte ki a családtagoknak, akik támogatása, megértése nélkül „nem menne a munka”. Az ünnepi köszöntő után a programok játékos vetélkedőkkel folytatódtak és estig tartottak. Tamási Gyula megyei vezető mentőtiszt (jobbra) vette át a defibrillátort dr. Takács Zoltántól FOTÓ: GÓCS ÉVA FOTÓ: GÓCS ÉVA