Nógrád Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 151-176. szám)
2005-07-23 / 170. szám
2005. JÚLIUS 23., SZOMBAT 11 SPORTTÜKÖR Szívügyének tekinti Magyargéc labdarúgását Rácz István a labdarúgásért kifejtett tevékenységéért emlékplakettet kapott az MLSZ-től Magyargécen 1993-ban alakult újjá a labdarúgócsapat, melynek alapítója Rácz István volt. A sportember azóta az egyesület elnöke, támogatója, s irányítása alatt sok sikert értek el. A megyei III. osztály Salgótarjáni csoportjából az NB III-ig jutottak, ahol már két évadot játszottak a Mátra-csoportban. A minap a kisebbségi és helyi labdarúgásért kifejtett tevékenysége elismeréseként emlékplakettet kapott a Magyar Labdarúgó Szövetségtől. Rácz István 1967. december 31-én született Salgótarjánban. Tősgyökeres magyargéci lakos. Mivel a községben nem volt labdarúgócsapat, így 1982-ben Nógrádmegyerben, az ifiben kezdte el a játékot. A megyei I. osztályban szereplő felnőtt csapatba 1984-be került be, s jobb oldali védőt játszott. Az edzője, édesapja, Rácz István volt, aki hosszú évekig meghatározó játékosa volt a nógrádmegyeri együttesnek. Az 1984-85-ös bajnoki évad végén búcsúztak az osztálytól, mely után Rácz István abbahagyta a labdarúgást. Ezt követően Nógrádmegyer a megyei II. osztály Nyugati csoportjában indult, de 1986 tavaszán kizárták a bajnokságból, mert több alkalommal nem álltak ki. Pár év szünet után 1991- ben alakultak újjá két csapattal: a Nógrádmegyer SE és Nógrádmegyeri Romano. Az utóbbiban két évet játszott Rácz István, aki elhatározta, hogy Magyargécen újra feléleszti a futballt.- A Nógrádmegyeri Romano csapatában voltunk páran magyargéciek, és úgy gondoltam, hogy miért ne éleszthetnénk fel újra a községünk fut- ballját - eleveníti fel a múltat Rácz István. - Tehát 1993 nyarán megkerestem az akkori magyargéci polgármestert, Szerémi Nándort, aki maximálisan támogatta az elképzelésemet. Megalakítottuk az egyesületet, melynek az elnöke én lettem, míg a játékoskeretet helyiek alakították ki. Közben rendbe tettük a pályát, melyből a falu lakossága is kivette a részét, hiszen köztudott, hogy imádják a futballt. Beneveztünk a megyei III. osztály Salgótarjáni csoportjába, ahol az első évadban a harmadik helyen zártunk. Aztán 1994-95-ben ötödik, 1995-96-ban nyolcadik, 1996-97- ben hetedik, majd 1997-98-ban második lett a csapat, mellyel sikerült feljutniuk a megyei II. osztály Keleti csoportjába. Rácz István eddig játékosként is erősítette a csapatot.- Az 1998-99-es évadban 14. helyen zártunk, mellyel kiestünk, akkor úgy döntöttem, komolyabban kell venni a dolgot' Rácz István a kitüntetéssel hogy színvonalas futball legyen Magyargécen - folytatta. - Az 1999-2000-es bajnoki évadban első helyen végeztünk a megyei III. osztály Salgótarjáni csoportjában. Ezt követően kerestem meg Oláh Bélát, aki azzal a feltétellel vállalta el az edzőséget, ha komoly célkitűzéseket támasztunk a csapat elé. A 2000-2001-es szezonban a hatodik helyen zártak a megye II. osztály Keleti csoportjában, majd erősítések után a 2001-2002-es bajnoki évadban már a bajnoki címüket ünnepelhették. A sikersorozat tovább folytatódott a megyei I. osztályban is, hiszen a 20022003-as évadot is az első helyen fejezték be. Az egyesület történelmet írt, hiszen négy év alatt három bajnoki aranyérmet szereztek és feljutottak a Nemzeti Bajnokságba.- Az NB III-ba olyan játékosokat sikerült igazolni, akikkel a bennmaradást, illetve a középmezőny elérését tűztük ki célul - mondta az elnök. - Végül a nyolcadik helyen zártunk a 2003 2004-es évadban. A legutóbbi, vagyis a 2004-2005-ös szezonban az erősítés a csapat gyengülését okozta, mely meg is mutatkozott a tizedik helyezésünkkel. Viszont a Magyar Kupában egymás után harmadszor kerültünk fel az országos táblára. Bízom benne, hogy újra el tudunk hozni majd egy első osztályú csapatot (a 2004-2005-ös sorozatban az MTK-val játszottak a legjobb 32 közé jutásért - szerk.) Rácz István ez évben két meccsen pályára is lépett az imádott zöld-fehér színű csapatában. Ménkesi Bányász elleni idegenbeli Magyar Kupa-mérkőzésen, ahol 9- 1-re nyertek, majd az utolsó bajnokin, hazai pályán a Túra ellen (1-1). Bajnokin tíz percet játszottam, elmondhatom, hogy NB III-as játékos voltam és a csúcson fejeztem be - emelte ki. Mint mondta, az eddigi sikerszériában van pár játékos, akik tisztelték és mindent megtettek a jó szereplés érdekében. Az önkormányzat a kezdetektől, míg a környékbeli vállalkozók 2000-től vannak a csapat mellett.- A kapusunk, Oláh I. Tibor, továbbá Mátyás Zsolt, Ökrös István, Pingiczer Tamás, Kecskés Attila, Fischer Pál és Duró József sokat tett a csapatért. Köszönettel tartozom Oláh Béla edzőnek, akivel öt éve dolgozom együtt, s remélem, még sok sikert fogunk elérni. Továbbá Szoó József gyúrónak és Radies Tibor szertárosnak. Köszönet a helyi önkormányzatnak, ezen belül Velki Róbert polgármesternek, hogy segítik a csapat működését. Aztán a falu szurkolóinak, akik idegenbe is elkísérik az együttest. A sikerek elérésében nagy szerepe van támogatóinknak is, akik a következők: Gáspár Győző, Bangó Nándor, Bangó János, Botos Attila, Botos Nándor, Botos József, Rácz Gyula, Rácz Jenő és Gáspár László. Rácz István a minap a kisebbségi és helyi labdarúgásért kifejtett tevékenysége elismeréseként emlékplakettet kapott a Magyar Labdarúgó Szövetségtől.- Úgy érzem, hogy érdemes volt dolgozni - hangsúlyozta ki - Nagy megtiszteltetés volt Ferencz Gyulától, a Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség elnökétől átvenni az emlékplakettet. Ez a továbbiakban erőt ad a munkámhoz és újabb célokat tűzhetek ki magam elé, hiszen szívügyemnek tekintem Magyargéc labdarúgását. Az elkövetkező évadban jobban szeretnénk szerepelni, bár tudjuk, hogy nem lesz könnyű feladat. Hogy mit szól a sportsze- retetemhez a család? - kérdez vissza végezetül. - Tizenkilenc éve élek boldog házasságban, a feleségem, Melinda mindenben a segítségemben van. Tudja, hogy a család után a futball a mindenem. Két gyermekünk van, Roland 17, míg István 10 éves, szeretik a focit, igaz, versenyszerűen nem űzik. A kisebbik az én nyomdokaimba szeretne lépni, vagyis egyszer szeretné majd átvenni a stafétabotot. ■ Balogh Tibor Salgótarján harmadik lett a pontversenyben 42. émász-sportnapok Közel ötszáz versenyző indult Az elmúlt hétvégén - július 15-17. között - immár 42. alkalommal rendezték meg az Émász-sportnapokat. A salgótarjáni eseményen hét sportágban közel ötszázan mérettették meg magukat. Az összesített pontversenyben Salgótarján csapata a harmadik helyen végzett. Az esemény a megyeszékhelyünkről indult el 1964- ben, s azóta minden évben máshol Lakatos Zoltán, az rendezik Emász Rt. salgó- meg( jeg. tarjáni régiójának utóbb 1997. régióvezetője ben volt Sal_ gótarján a házigazda. A rendezvény mára már kinőtte magát. A mostanin, az Émász Rt. salgótarjáni régiója által rendezett sportnapokon kilenc csapat - ISC, Miskolc, Sárospatak, Gyöngyös, Rt. központ, GA Mo, Eger, TESSAG, Salgótarján - indult közel ötszáz versenyzővel, s mellettük mintegy száz meghívott vendég volt. A résztvevők hét sportágban - atlétika, kispályás labdarúgás, lábtenisz, sakk, valamint női és férfi asztalitenisz, lövészet és tájfutás - mérték öszsze erejüket. Valamennyi versenyző a tudása legjavát adta a minél jobb szereplés érdekében. A házigazda Salgótarján csapata több dobogós helyet szerzett, s összetett pontversenyben harmadikként zártak. Az ünnepélyes eredményhirdetés vasárnap délelőtt volt a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban, ahol a díjakat Gembiczki Tibor, az Émász Rt. szakszervezeti bizottságának elnöke és Lakatos Zoltán, az Émász Rt. salgótarjáni régiójának régióvezetője adta át a versenyzőknek és a csapatoknak. Különdíjat kapott az esemény két alapítója, az akkori salgótarjáni Émász-igazgatóságnál dolgozó Földi László és Mihalik Ferenc. A folytatásban Szepesi István, az Émász Rt. miskolci régiójának régióvezetője megköszönte a házigazdáknak a remek szervezést, vendéglátást, majd meghívta a résztvevőket a 43. sportnapokra, melynek ők lesznek a rendezői. Zárszóként Lakatos Zoltán köszönetét mondott a versenyzőknek a helytállásukért, a salgótarjáni Létesítmény és Sport Kht.-nek a sikeres lebonyolításban nyújtott segítségért, majd sok siker kívánt mindenkinek. ■ Balogh Tibor A résztvevő csapatok Dobogós helyezések ATLÉTIKA Helyszín: Borbély Lajos szakközépiskola. 100 m- es síkfutás: 1. Hochvárt Imre (Sárospatak), 2. Kaknics László (Eger), 3. Izményi László (ISC). 800 m-es síkfutás: 1. Sánta Tibor (Sárospatak), 2. Hochvárt Imre (Sárospatak), 3. Fraskó Tamás (Miskolc). Távolugrás: 1. Osvát Imre (Sárospatak), 2. Kaposvári István (Rt központ), 3. Bartal János (Miskolc). Súlylökés: I. Karanyicz Balázs (ISC), 2. Kántor Károly (Sárospatak), 3. Marosvári István (Gyöngyös). Gránátdobás: 1. Erdei József (TESSAG), 2. Suhajda Csaba (GA Mo), 3. Rák Zsolt (Sárospatak). Magasugrás: 1. Sánta Tibor (Sárospatak), 2. Marosvári István (Gyöngyös), 3. Kaknics László (Eger). Csapatversenyben: 1. Sárospatak 168 pont, 2. Gyöngyös 124,5,3. ISC lló pont ASZTALITENISZ Helyszín: Salgótarjáni Városi Sportcsarnok Női egyént-1. Bardóczi Gáborné (Gyöngyös), 2. Marton Adrien (ISC), 3. Varró Ágnes (TESSAG), 3. Naár Gabriella (Sárospatak). Csapatversenyben: 1. TESSAG, 2. Gyöngyös, 3. Salgótarján. Férfi egyéni verseny: 1. Szabó András (ISC), 2. Pianét Alajos (Miskolc), 3. Gyöngyösi Géza (Sárospatak), 3. Sütő Andor (TESSAG). Csapatversenyben: 1. Sárospatak, 2. Miskolc, 3. Gyöngyös. SAKK Helyszín: Salgótarjáni Városi Sportcsarnok Egyéniben: 1. Sütő Gábor (ISC), 2. Káló József (Rt. Központ), 3. Merényi János (Sárospatak): Csapatban: 1. Sárospatak, 2. ISC, 3. Eger. LÖVÉSZET Helyszín: Dolinka. Női egyént 1. Dormán Csilla (GA Mo), 2. Szentpéteri Andrea (Salgótarján), 3. Bardóczi Gáborné (Gyöngyös). Csapatversenyben: 1. Gyöngyös, 2. Salgótarján, 3. Sárospatak. Férfi egyént 1. Kaknics László (Eger), 2. Holló Zsolt (Gyöngyös), 3. Sándor Péter (Salgótarján). Csapatversenyben: 1. Gyöngyös, 2. Salgótarján, 3. Sárospatak. TÁJFUTÁS Helyszín: Karancs-Medves hg. Női csapa verseny időeredmények alapján: 1. Gyöngyös, 2. Rt. Központ, 3. ISC. Csapatverseny pontverseny alapján: 1. ISC, 2. Sárospatak, 3. Gyöngyös. .. Férfi egyénit. Nagy Zsolt (GA Mo), 2. Tórák Pál (Salgótarján), 3. Négyesi Lajos (Rt Központ). Csapatversenyben-1. Rt Központ, 2. Sárospatak, 3. Salgótarján. LABDARÚGÁS Helyszín Salgótarjáni Városi Sportcentrum. Vég eredmény: 1. Sárospatak, 2. GA Mo, 3. Salgótarján. Legjobb mezőnyjátékos: Rák Zsolt (Sárospatak). Legjobb kapus: Homyák János (GA Mo). Gólkirály: Sánta Tibor (Sárospatak). LÁBTENISZ Helyszín Salgótarjáni Városi Sportcentrum. Csapatversenyben 1. Sárospatak, 2. Gyöngyös, 3. GA Mo). Összesített csapatverseny végeredménye: 1. Sárospatak 85 pont, 2. Gyöngyös 67, 3. Salgótarján 54, 4. ISC 48 pont, 5. Rt. Központ 47 pont, 6. TESSAG Kft. 42, 7. GA Mo Kft 42, 8. Eger 36, 9. Miskolc 30. BETÉTPROGRAMOK Kispályás labdarúgó-mérkőzések Férfiak- Kelet válogatott öregfiúk - Nyugat válogatott öregfiúk 1-5. Nők Salgótarján - Régiós válogatott 2-1. Darts egyéni verseny a meghívott vendégek részére. Nők 1. Szepesi Istvánná, 2. Scheller Katalin, 3. Gaál Emese. Férfiak 1. dr. Konrad Mussenbrock, 2. Jakab Árpád, 3. Majoross László.