Nógrád Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 151-176. szám)
2005-07-21 / 168. szám
12 SPORTTÜKÖR 2005. JÚLIUS 21, CSÜTÖRTÖK Következhet a rájátszás Kispályás labdarúgás Mivel már az előző játéknapon kialakult a rájátszás párosítása, így lényegében tét nélkül zajlottak le az alapszakasz záró fordulójának mérkőzései a szécsényi Paszkál 96 Kupa kispályás labdarúgóbajnokságban. Igaz, a Prison United csapatának még volt haio- vány matematikai esélye a négy közé kerülésre, de ehhez mindkét hátralévő mérkőzésüket magabiztosan kellett volna nyerniük. Elődöntős álmaik azonban már az első találkozón szertefoszlottak, hiszen sima vereséget szenvedtek az így rájátszásba kerülő - s annak elődöntőjében a címvédő Banettel találkozó - Over the Toptól, majd a nap záró összecsapásán az alapszakasz-győztes Banettel szemben is fejet hajtottak. Utóbbi együttesre szintén két mérkőzés várt Először a játékoshiány miatt az egész mérkőzést létszámhátrányban játszó Nagykerót iskolázták le, majd a már említett Prison United elleni mérkőzésen ellenfelük védelmi hibáit kihasználva gyűjtötték be a három pontot Az alapszakasz végeredményét így egyedül a Kőnyulak - Paszkál 96 Kft. összecsapás változtathatta meg, ugyanakkor a második helyért folyó csatának a presztízsen kívül mégsem volt különösebb tétje, mert a rájátszás elődöntőjében mindenképp egymással mérkőznek meg a riválisok. A Kőnyulak csapata végig uralta a játékot, na- gyobbnál nagyobb lehetőségeiből azonban csak egyet sikerült kihasználnia. Ahogy lenni szokott, a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát, s a lefújás előtt fél perccel a Paszkálnak egy szerencsés körülmények között esett góllal sikerült kiegyenlítenie. Eredmények Banett - Nagykeró és a Fekete Sereg 18-2 (8-1). GL: Kolosi Zs. (10), Stayer L (3), Kiss L (2), Virág Zs. (2), Csábi J., ill. Mihály A. (2). Prison United - Over the Top 2-6 (0-3). GL: Kopcsányi I., Gáspár A., ill. Vaskor J. (2), Csókási Z. (2), Várszögi A., Várszögi B. Kőnyulak - Paszkál 96 Kft 1-1 (1-0). GL: Kelecsényi G. ül. Kurucz K. Banett - Prison United 5-3 (4-1 ). GL: Kolosi Zs. (4), Végh F., ill. dr. Budai (2), Csabák P. Az alapszakasz végeredménye L Banett 1080159-2227 2 Paszkál 96 Kft 10 6 2 2 42-19 20 3. tömtek Mi 1061339-1919 4, (tette Top 10 5 0 5 30-2015 5. Prison United 102081544 6 6.NagkenS 1001913-74 1 ■ H.P. Boros Anna győzelme tájfutás Veszprémkupa Ajka-Kab-hegy térségében bonyolította le a Veszprémi Tájfutó Szövetség a Veszprém kupa háromnapos nemzetközi rangsoroló tájfutó viadalt, melyen nyolc nemzet közel hétszáz versenyzője küzdött a helyezésekért. Az első futam küzdelmeire Ajka belvárosában került sor, majd a további két napon már a közeli Kab-hegy adott nehéz technikai feladatot a versenyzők számára. A rangos viadalon megyénkből a salgótarjáni Dornyay tájfutói közül Boros Anna nagy küzdelem után egy igen értékes kategória győzelmet aratott a felnőtt nők II. osztályú versenyszámában, míg a férfiaknál a formába lendülő Nagy Ákos futott fel a dobogó harmadik fokára. Fiatal lányoknál Goldmann Dóra is a bronzérmes helyen végzett. Nógrádi eredmények. WW D kategória (11 induló):-6. Goldmann Júlia 119:30. W12 C (14):3. Goldmann Dóra 81:08. W21B (29): 1. Boros Anna 112:58, ll.NagyÁkosné 128:15. M21B (36): 3. Nagy Ákos 156:06 14, Goldmann Róbert 195:40 (mindanynyian St. Megjárták a mennyet és a poklot kézilabda NB I/B, Keleti csoport, férfiak - Mérlegen az SKC A Salgótarjáni KC NB I/B-s férfi kézilabdacsapata az ötödik helyen zárta a 2004-2005-ös bajnoki évadot. A megerősített csapat az őszi szezonban az elvárásoknak megfelelően szerepelt, s másodikként zártak. A Magyar kupában pedig a legjobb 16 csapat közé kerültek, ahol az NB I középmezőnyébe tartozó Győri Tento ETO KC gárdája állta útjukat. A főszponzor elvesztése teljesen átrendezte az együttes életét és célkitűzéseit, szinte napról napra sokasodtak az anyagi gondok, ami miatt több meghatározó játékos távozott az együttesből, aminek az eredménye a gyengébb tavaszi szereplés lett. A bajnoki évadról Molnár Ferenc szakmai igazgatót kérdeztük. Molnár Ferenc- A mennyország és a pokol, így is kifejezhetném röviden az egész évi teljesítményünket - kezdte Molnár Ferenc. - Augusztusban még olyan csapatunk volt, amellyel vígan megnyerhettük volna a bajnokságot és most örömtáncot járva készülhetnénk az NB I-re. Ehelyett egy megtört, motiválatlan, kilátástalannak tűnő sportegyesületet hagytunk magunk mögött a bajnokság végén. Az ötödik hely mindent megmagyaráz, nagyon sok olyan dolog történt, amiről utólag okosnak lenni nagyon köny- nyű. Az őszi szezont fölösleges értékelni, hiszen a számadatok önmagukért beszélnek, az a társaság teljesen megérett arra, hogy Salgótarjánba nívós kézilabdasportot hozzon létre. Sajnos, a főszponzor elvesztésével minden reményünk elszállt, több meghatározó játékosunk távozott. Hatalmas anyagi problémákkal küzdöttünk. A saját pénzünket is be kellett tenni ahhoz, hogy a bajnokságot becsületesen be tudjuk fejezni.- Miként értékeli a játékosok teljesítményét?- A kialakult körülmények után nagyon nehéz értékelni, hiszen a játékosok szinte kedve- szegetten játszották végig a tavaszi szezont. Egy biztos, a Gyöngyösön mellőzött Barta Dávid bontogatta a szárnyait. Nagy József egy meghatározó játékosunk, rá a jövőben is számítunk. Az alapembereket - Papp, Fejes, de sorolhatnék mindenkit - szeretnénk megtartani.- Mi a helyzet az anyagiakkal?- Az anyagiakat természetesen át kell gondolni, vissza kell fogni, sőt azt mondom, hogy szinte egy kicsit reformizálni kell. Minden elismerésem a csapaté, a vezetőké, azoké az embereké, akik segítséget nyújtottak. Itt elsősorban a Vízműre, Boldvai László országgyűlési képviselőre, Kovácsáé Czene Csilla alpolgármesterre gondolok, akik teljes odaadással dolgoznak azért, hogy legyen Salgótarjánban kézilabda. Én bizakodom és reménykedem, hogy ez így is lesz. ■ Mulicza Ferenc A számok tükrében őszi végeredmény 2. Salgótarjáni KC 12 9 1 2 369- 309 19 Végeredmény 5. Salgótarjáni KC 24 14 1 9 755- 691 29 Mérkőzésről mérkőzésre 1. forduló: Makó KC (otthon) 40-22 (1. hely/2 pont), 2.: Mezőkövesdi KC (i) 34-24 (2/4), 3.: Gyöngyös FKK (o.) 27-19 (1/6), 4.: Every Day Orosháza (i) 30-26 (1/8), 5.: Kiskunhalasi KC (o) 39-18 - a mérkőzés eredménye törölve lett, mert a Kiskunhalas a tavaszi szezonra visszalépett, 6.: Békési FKC (i) 26 -27 (2/8), 7.: Ózdi KC (o) 30-26 (2/10), 8.: Nyírbátori KC (i) 30-29 (2/12), 9.: Ceglédi KKSE (o) 32-24 (2/14), 10.: Fehérgyarmat (i) 26-27 (3/14), 11.: Szeged KKSE (o) 32-24 (2/16), 12.: Tiszaföldvár (i) 29-29 (2/17), 13.: Váci KSE (i) 29-28 (2/19), 14.: Makó KC (i) 24-28 (2/19), 15.: Mezőkövesdi KC (o) 35-30 (2/21), 16.: Gyöngyösi FK(i) 25-29 (2/21), 17.: Every Day Orosháza (o) 41-33 (2/23), 18.: szabadnapos. 19.: Békési FKC (o) 32-33 (4/23), 20.: Ózdi KC (i) 28-33 (4/23), 21.: Nyírbátori KC (o) 41-32 (4/25), 22.: Ceglédi KKSE (i) 42-35 (4/27), 23.: Fehérgyarmat (o) 39-26 (4/29), 24.: Szeged KKSE (i) 23-37 (5-29), 25.: Tiszaföldvár (o) 25-30 (5/29), 26.: Váci KSE (o) 31 -36 (5/29). A Kiskunhalasi KC a tavaszi szezon kezdetekor visszalépett, az őszi szezon eredményeit törölték. Gólszerzők 101 gólos: Papp Gábor. 89 gólos: Patócskai Krisztián. 84 gólos: Oláh Gábor. 82 gólos: Fejes Endre. 77 gólos: Nagy József. 76 gólos: Szabó Tamás. 57 gólos: Nigrínyi Tibor. 51 gólos: Barta Dávid. 35 gólos: Jakab Zsolt. 31 gólos: Szabó Gábor. 22 gólos: Junier Noris. 20 gólos: Habuczki Tamás. 11 gólos: Gulyás István. 9 gólos: Búzás Norbert. 6 gólos: Tamás Gábor. 2 gólos: Forgács Péter. 1 gólos: Jakab Norbert. Berta Sándor Ki hányszor játszott? 24 mérkőzés: Jakab István. 23: Papp Gábor, Szabó Tamás, Szabó Gábor. 21: Fejes Endre. 17: Forgács Péter. 16: Berta Sándor. 14: Habuczki Tamás, Nigrínyi Tibor, Patócskai Krisztián. 12: Búzás Norbert, Oláh Gábor, Oross Attila. 11: Jakab Norbert, Nagy József, Nagy Levente. 10: Barta Dávid, Jakab Zsolt. 9: Gulyás István. 7: Letovai Szabolcs. 6: Junier Noris. 4: Tamás Gábor. 2: Fürjész Ádám. □lovasok: Afész, BASE-Big Fish, Elán, Pole-Trade labdarúgás Városi kispályás bajnokság, Salgótarján A közelmúltban véget értek a salgótarjáni városi kispályás labdarúgó-bajnokság tavaszi idényének küzdelmei. A csapatok többsége túljutott mérkőzései felén - az elmaradt találkozókat az őszi nyitány előtt pótolják -, s az így kialakult sorrendből már nagy biztonsággal lehet következtetni arra, hogy melyik együttesek lesznek harcban a bajnoki címekért, a sportcsarnokba jutásért, illetve a kiesés elkerüléséért. Az élvonalban továbbra is az előző évek „örök másodikja”, vagyis az Áfész- Ring-Sungárd áll az élen, amelynek legkitartóbb üldözője a kétszeres címvédő Vízmű SE. Mivel az osztályból csupán az utolsó két helyezett nem tagja automatikusan a téli teremtorna mezőnyének, így leginkább a Buborék Boys és a Csak Úgy gárdáinak kell csipkednie magát. Egy szinttel lejjebb várhatóan a mezőny leggólerősebb csapata, a pillanatnyilag vezető BASE-Big Fish, a Főiskola és a Salgóvíz együttesei között dőlhet el az aranyérem sorsa, míg a kiesés legfőbb várományosai az egyaránt nulla ponttal szerénykedő Murányi és Szuperinfó-Janker. A harmadik vonal A-csoportjában a mindössze egyszer veszítő Elán - ugyancsak itt szerepel a mezőny leggyengébb csapata, a tizenötből tizenötször zakózó Mátra Work -, a B-ben a még mindig vereüen Polc-Trade, az öregfiúknál pedig az előbbi gárdához hasonlóan csupán egyszer ikszelő Áfész-Pécsi Szalon Sör tett szert utcahossznyi előnyre az augusztus végén esedékes folytatás előtt. I. osztály 1. forduló: Big Fish-Baglyas - Buborék Boys 6-5. 2. forduló: Nógrád Volán - Big Fish-Baglyas 5-5.3. forduló: Hetek - Villmex 2-0. 7. forduló: URSA - Villmex 4-8. A bajnokság állása 1. Áfész-Ring-S. 2. Vízmű SE 1191153-2228 10 7 2 1 49-2623 a NOgrafl voian 4. Big Rsfi-B. 114 4 3 434116 94 1 427-2913 5.T-NÜÓ-MÓ 104 1 532-3513 6. Hetek 114 1 629-3813 7. URSA 10 4 0 6 434812 8. Villmex 113 1 737-3510 9. Buborék Boys 9 2 2 5 2845 8 10. Csak Ú® 82 1 514-36 7 B. osztály 1. forduló: Rallye - Speciál-X 6-3, Murányi - GA Magyarország 3-13, FRSZ - Szuperinfó-Janker 6-1.2. forduló: Szilaj - FRSZ 3-5, Somos - Plató Junior 3-1.15. forduló: FRSZ - Szilaj 4-7, Plató Junior - Somos 2-0.16. forduló: GA Magyarország - Főiskola 5-3.17. forduló: Somos - FRSZ 1-4, BASE-Big Fish - Szilaj 9-3, Lendület - Salgóvíz 1 -2.18. forduló: GA Magyarország - Lendület 6-3, Szilaj - Főiskola 3-6, Plató Junior - BASE-Big Fish 1-11, FRSZ - Murányi 5-3, Salgóvíz - Speciál- X 6-2, La-ver - Somos 4-5. A bajnokság állása 1. BASE-Big F. 17142 1133-5044 2. Főiskola 17 112 4 71-49 35 3. Salgóvíz 15111 3 61-3934 4. RSZ 1710 0 7 59-6330 5. Rallye 14 92 3 644129 6. Plató Junior 18 8 3 7 69-56 27 7.SpedáFX 17 7 3 7 58-6624 8 Somos 16 7 2 7 55-5223 9.IMT 16 63 7 404921 10. GA Magara. 17 53 9 708118 lLSzáaj 16 6 010 56-8318 12. Lendület 15 51 9 40-5716 13 Murányi 14 1013 2073 0* 14. Szuperinfö-J. 13 0 013 21-83 0 Megjegyzés: a Murányi csapatától három büntetőpont levonva. nj/A-osztály 1. forduló: Mátra Work - Elán 2-10, Tankina Lízing - Tesco 2-6. 15. forduló: Fort Bau - URSA IL 1-2, Rózsaszín Párduc- Juventus 1-3.16. forduló: St. Raktech - Police Team 12-2, Juventus - Botos Bt. 8-2, URSA II. - Rózsaszín Párduc 1-2, Tesco - Fort Bau 7-5, Tankina Lízing - Fenstherm 1 -8.17. forduló: Runner Holding - Fenstherm 5-1, Fort Bau - Tankina Lízing 2-4, Rózsaszín Párduc - Tesco 3-3, Botos Bt. - URSA II. 8-4, Mátra Work - Juventus 1-16, Police Team - Saci Bár 5-7, Elán - St. Raktech 4-3. 18. forduló: Juventus - Police Team 10-1, URSA IL - Mátra Work 3-1, Tesco - Botos Bt. 7-4, Tankina Lízing - Rózsaszín Párduc 5-5, Fenstherm- Fort Bau 4-2, St. Raktech - Runner Holding 6-0. A bajnokság állása 1. Bán 17160 1127-3946 Z St Raktech 1512 0 3129-3736 3. Juventus 14111 290-3134 4. Runner H. 15110 4805733 5. Tesco MN 14 82 4706126 6. Botos Bt 14 70 7707721 7. üensttienn 14 70 7504418* 8. Sad Bár 14 71 6706316* 9.URSAIL HMMi 15 5 01051-7415 10. Rózsaszín P. 14 4 2 8 50-69 14 11. Tankina lízing 12 Police Team 16 4111408213 15 3 3 9 47-83 12 12 Fort Bau 14 22104079 8 14. Mátra Work 15 0 01522-1760 Megjegyzés: a Saci Bártól hat, a Fensthermtől három büntetőpont levonva. , UJ/B-osztály 1. forduló: Fa-Héj - Allianz Hungária 3-3, Tryblex - Ad- Astra 13-4, Határőrség - Dunaferr-Dunex 2-11, Polc Trade - Tarjánhő 8-2, Bokafogó - Áfész-Pécsi Szalon Sör 5-11.3. forduló: VGÜ - Háromkő 1 -4.4. forduló: Határőrség - Áfész- Pécsi Szalon Sör 2-5.5. forduló: Bokafogó - Háromkő 2-0. 13. forduló: Áfész-Pécsi Szalon Sör - Tarjánhő 2-3. 18. forduló: Határőrség - PSZF 3-5, KGYV- Beton - Áfész-Pécsi Szalon Sör 7-3. A bajnokság állása L Polc Trade 151410702043 2. KGW-Beton 149 1 479-5028 3.Dunaferr 159 1 567-4228 4. Allianz H. 1481 5604525 5. Fa-HáfMNNi 14 7 4 3 51-3925 6. PSZF 1472 5504623 7.Á&Z-PSZS 14 6 2 6 62-5620 8. Háromkő 1762 9407120 9.TiyHaflNNÜ 1252 541-3617 10. Ad-Astra 14 5 2 7 44-5617 11. Bokafogó 14 4 2 8 37-5514 12.VGÜ 16421044-7514 13. Tarjánhő 1551 9405613* 14. Határőrség 16111427-93 4 Megjegyzés: a Tarjánhőtől három büntetőpont levonva. Szenior-csoport 13. forduló: T-Niki-Pikoló Old- boys - Áfész-Pécsi Szalon Sör 2-14, Főiskola Öregfiúk - EuroEx Bau Senior 5-6. A bajnokság állása LÁfcz-PSZS 98 1 079-2425 2. Euro-Ex Bau S. 8 5 0 3 34-3915 3.f&Wafl. 8404303612 U-NiküM 8 1 1 623-54 4 5. Macskajaj 71061040 3 ■ H.P.