Nógrád Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 151-176. szám)
2005-07-20 / 167. szám
2 2005. JULIUS 20., SZERDA REGIONÁLIS NAPLÓ - PÁSZTÓ Ot orvosnak tizenegy szakképesítés A pásztói kórház osztályainak bemutatását a szülészet-nőgyógyászat munkájával folytatjuk. Az osztály életének ismertetésére dr. Berze István vezető főorvost, szülész-nőgyógyászt, egészségügyi menedzsert kértük. nőgyógyászati osztállyá szervezte. Munkássága országosan elismertté vált. Jelentős szerepe volt a nőgyógyászati rákszűrés elfogadtatásában és szélesebb körben történő alkalmazásában. Örökét dr Farkas András vette át 1963-ban, aki betegei, beosztottai körében nagy tiszteletnek örvendett és az osztály jelenlegi orvosainak többsége a szakma alapjait tőle sajátította el. A későbbiekben, 1965- ben új pavilonok épültek és ebben nyert elhelyezést a nőgyógyászat, majd az új rendelőintézetben nőgyógyászati szakrendelés és terhestanácsadó kezdte meg munkáját. A szülészet-nőgyógyászati ellátásban 2000 augusztusában a rekonstrukció befejeztével új fejezet kezdődött. A gyógyító tevékenység jelenleg az épület két szintjén, 20 ágyon, valamint 4 postoperativ ágyon folyik korszerű szülőszobai és műtéti háttérrel. Kerekes L.- Főorvos úr! A bemutatást kezdjük a múlttal, hogyan is kezdődött?- 1928.-ra kell visszatekinteni, akkor bővítésre került sor a kórházban és szülőotthon is létesült. Első főorvosa dr Nemes János volt, aki a szülőotthoni tevékenységet önálló szülészetDr. Berze István főorvos- A múlt után beszéljünk arról, milyen a jelen.- Az osztályon jelenleg dolgozó öt orvosnak tizenegy szakképesítése van, ebből három egészségügyi menedzser, dr Eles János, aki egyben a kórház- igazgatói teendőket is ellátja, szülész-nőgyógyász, anaesthesiológus és egészség- ügyi menedzseri végzettséggel rendelkezik. Rajtunk kívül még két szakorvos, dr Khatib Abdalla szülész-nőgyógyász, neonatológus főorvos, dr Takáts Szabolcs szülész-nőgyógyász szakorvos, egészségügyi menedzser és félállásban dr Petrás Barnabás szülész-nőgyógyász, anaesthesiológus főorvos dolgozik az osztályon. A szakszemélyzet hét tagja rendelkezik szülésznői képesítéssel, nagy részük több szakképesítéssel, akik mind a szülőszobai, mind pedig az osztályos ellátásban részt vesznek. Szeretném kiemelni, hogy a szervezett szakdolgozói állások betöltöttségi és a szakképzettségi aránya 100 százalékos.- Milyenek most a körülmények?- A kórház-rekonstrukciót követően kialakításra került a korszerűen felszerelt szülőszobai egység. Ezen belül hét helyiség áll rendelkezésre a szakmai, illetve kiszolgáló tevékenységek kivitelezésére. Rendelkezünk egy hagyományos, kétágyas szülőszobával, amelyhez egy háromágyas vajúdószoba illeszkedik, valamint egy egyágyas szülőszobával is. A férj, vagy más közeli hozzátartozó jelenléte mind a vajúdás, mind a szülés teljes időtartama alatt biztosított. A szülőszobához kapcsolódva külön műtőben végezzük el a császármetszéseket, valamint a szülészeti kis műtéteket. Valamennyi szülőágyunk átalakítható szülőszékké, ezzel lehetőséget adva az ülve szüléshez. Egyéb alternatív szülési módok biztosítása az elkövetkezendő időszak tervei között szerepel. Intézményünk koraszülött részleggel nem rendelkezik, a lehetőség szerint a 36. terhességi hét vagy 2500 grammos súlyhatár fölött vezetünk szüléseket.- Hogyan alakult a szülésszám az elmúlt időszakban?- Az elmúlt öt évben a szülésszám évi 250-300 között ingadozott. Örömünkre szolgál, hogy 2003-ban az ország azon kevés szülészeti osztályai közé sorolhatjuk magunkat, ahol ez a szám emelkedett - több mint 15 százalékkal -, szemben az országos tendenciával, ami évről évre csökkenést mutat.- Milyen mutatója van a terhesség-megszakításnak?- Sajnos, ez a mutató aggodalomra adhat okot, hiszen a terhesség-megszakítások éves szinten a szülésszám 60-70 százalékát teszik ki, ebből mintegy 10 százalék a 18 év alatti nők köre. Emellett az utolsó öt évet figyelembe véve átlagosan évente 350-400 nőgyógyászati műtét elvégzésére kerül sor, amely a kiterjedt onkológiai műtétek kivételével a nőgyógyászati műtétek csaknem teljes skáláját felöleli. Az utóbbi években a hysteroscopos és laparoscopos beavatkozások aránya jelentősen emelkedett. Az intézmény radiológiai osztályától elkülönült nőgyógyászati ultrahangvizsgáló működik korszerű készülékekkel, amely hasi, hüvelyi és color Doppler áramlási vizsgálatok elvégzésére egyaránt alkalmas. A szülőszobai tevékenységet külön ultrahangkészülék segíti.- Mit hozhat a jövő?- A jövőben fontosnak tartjuk az alternatív szülésvezetési módok kiterjesztését a betegek általi igények figyelembevételével. Szakmai fejlesztés***** Dr. Khatib Abdalla főorvos ként a laparoscopos műtétek számarányának növelése a célunk. Elkötelezettek vagyunk a meglévő, működő minőségügyi rendszerünk folyamatos fejlesztése iránt, aminek követ kezményeként az ellátás hatékonysága és színvonala betegeink megelégedését szolgálja. Az eddigiekhez hasonlóan a jövőben is szeretnénk mindent megtenni betegeink szakszerű, humánus és biztonságos ellátása érdekében a közel 100 éves hagyományokhoz híven, kórházunk jó hírnevének megtartása érdekében. KAPÁSOM VAN! - HORGÁSZSAROK Palotáson járt a horgászszerencse A dobogón persze senki sem szomorkodott A Palotás Big Carp Kupa Nemzetközi Bojlis Horgászverseny júAz első három, valamint a legnagyobb halat fogó csapat, (21,8 kg) komoly pénzjutalomban részesült Az utánuk következő csapatok egészen a 10 helyezésig szintén értékes tárgyjutalmakban részesültek. A palotási egyesület tagjaiként induló csapatok közül a legjobbat, a palotási önkormányzat polgármestere különdíjjal jutalmazta. A csapatok az ebédet és a díjátadást követően kissé fáradtan, de egy élménynyel gazdagabban és a viszontlátás reményében köszöntek el. Pacsó Pál két legnagyobb fogása 20,5 kiló (balra) illetve 17,35 kg Katona József 19,1 kg-os fogása lius 17-én reggel kilenc órakor befejeződött. Végig kiélezett küzdelem jellemezte a versenyt A csapatok nem lehettek nyugodtak, hisz nap mint nap változott a verseny állása az utolsó pillanatig. Kivételt képezett a végig jó teljesítményt nyújtó első helyezet SBS Szi ko Team, aki már a verseny elejétől fogva tartotta és meg is tudta őrizni az első helyet A csapatok versengését végig a sportszerűség jellemezte. A többi helyezés sorsa az utolsó pillanatig kétséges volt A végeredmény: 1. SBS Sziko Team Kovács Zoltán -Szigetvári András 513,4 pont 2. Pme Fisching Team Kovács Krisztián - Szabó Zsolt 403,5 pont 3. Carp Fix - mmero 1. Team Fehérvári Gábor - Erdei Norbert 381,4 pont A legeredményesebb megyei csapat: 7. Kvacsál Ferenc - Uhrin János 301,1 pont A teljes eredmény 4330 kg, természetesen a kifogott halakat mérlegelés után visszaengedték. Sikeres a templomkórus A pásztói Szent Lőrinc-plébánia kórusa 1992-ben alakult, azóta is sikerrel lépnek fel nemcsak Pásztón, hanem különféle meghívásoknak eleget téve is. A kórus tevékenységéről az alapító és a titkár Nagyné Angyal Ágnes tájékoztatta lapunkat. esla A jelenleg tizennégy fős, igen heterogén korösszetételű csoport vezetője dr Gajdics Gábor kántor, aki a vegyes karra írt műveket betanítja, vezényli és orgonán kíséri. Megalakulásunk óta több alkalommal vettünk részt kórustalálkozón, valamint a Vácott és Salgótarjánban megrendezett egyházzenei találkozókon. 2004- ben meghívást kaptunk az országos gregorián-találkozóra, melyet a Mátyás-templomban rendeztek. Két alkalommal a Magyar Rádió, majd egy alkalommal az MTV1 által közvetített misén szintén felcsendültek a kórus énekei. A kórustalálkozókon kívül leggyakrabban Pásztón és a környező településeken éneklünk, de távolabbi egyházmegyék ünnepségeire, valamint esküvőkre is kapunk meghívást és felkérést Szívesen szerepelünk világi rendezvényeken is. Mindezeket folyamatos és szorgalmas készülés előzi meg. Fennállásunk óta többször szerepeltünk a szlovákiai Zelicen, 2000.-ben pedig Lengyelországban Zukowo városának meghívását fogadta el a csoportunk. A nyár két hónapos szünetét kivéve hetente egy alkalommal, pénteki napokon tartunk próbát. Ez évben a nyári szereplések lerövidítik a szünetet, mivel július 6-ától 10-éig Ausztriába, Tirolba vittük el Kodály, Liszt, Eszterházi és Bárdos Lajos műveit. Az Innsbruckot átölelő gyönyörű hegyek látványa áhítattal is megtelt, amikor a magyar műveket Weerberg lakossága állva tapsolta meg. A zarándoklattal összekötött ausztriai út nagy részét a kórustagok maguk finanszírozták, de kaptunk támogatást az egyházközségtől, valamint a pásztói önkormányzat civil szervezetek részére kiírt pályázatán nyert összege is segítette a megvalósítást. Köszönet illeti a Fabogár Kft.-t, akiknek a gyönyörű ajándékait is megcsodálhatták. A kórustagok szeretnék, ha a létszámunk gyarapodna, ha minél többen jönnének énekelni, fiatalok és idősebbek, nők és férfiak egyaránt. Pénteki napokon 18-20 óra között várjuk azokat, akik kedvet éreznek az énekléshez. Emlékkép az ausztriai turnéról