Nógrád Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 151-176. szám)
2005-07-19 / 166. szám
4 2005. JÚLIUS 19., KEDD NÓGRÁD MEGYE SALGÓTARJÁN NEVELTE Élete a játék, a sport Minden korban akartak jobbá lenni az emberek a sport által. A salgótarjáni Szabó Tamás életét e szenvedély övezi, tisztává, nemessé érleli testét, lelkét, szellemét. Fejleszti jellemét a játék, ami munka, a munka, ami játék, pedig ez valóban csak egy szó: sport. Három évtized gondoskodás Születésnapot tartottak a bátonyterenyei, Bolyoki úti Gondozási Központban, úgy is mondhatnánk: ünnepeltek a kastélyban július elsején. Harminc évvel ezelőtt ezen a napon nyitották meg az addig üresen álló épületben az öregek napközi otthonát. Visszatekintő, méltató, kicsit nosztalgiázó, tiszteletadó, emlékező, a megannyi változást felelevenítő, s főleg a közös együttlét- nek örülő esemény volt ez a különös hangulatú, kicsit megható, majd jókedvbe torkolló összejövetel.- Mi életed első emléke?- Édesanyám szavaiból tudom, hogy egy-két évesen a porszívócsővel játszottam.- Milyen közösségbe jártál ele szőr?- Óvodáskori barátom: Vilim Tamás, valamint egy kedves óvó néni felügyelt ránk...- Mikor kezdtél sportolni?- Óvodásként már tornáztam Oravecz Gézánál. Csodáltam őt. Heti két alkalommal másfél óráig tartott az edzés - rendszerint jól elfáradtam.- Hogyan gondolsz az általános iskoládra?- Első osztálytól jártam sítáborba, Szlovákiába Kovács Zoltánnal, aki a legjobb barátom volt. Majlik Ágnes tanított első osztálytól negyedikig, másodiktól pedig kézilabdáztam édesapámnál, Szabó Attilánál. Az edzések heti háromszor másfél órát vettek igénybe.- Milyen változást hozott a negyedik osztály?- Úszni kezdtem Kovács Dé- nesnél. Minden úszásnemet használva négy-öt kilométert úsztunk egy-egy edzésen. Édesapám lett az osztályfőnököm. ló osztályközösségünk volt, rendszeresen jártunk tornaversenyekre, országos döntőn is voltam egy hatfős csapat tagjaként, szerepeltünk a diákolimpián, a győri Balázs Kupán, Palotáson többször vettem részt kajaktáborban.- Hogyan alakult a sportszere teted felső tagozatban?- Ebihal-úszóversenyeken álltam rajthoz, ahol dobogós helyezést értem el. Atlétikaversenyen (csoportban) és (egyéniben) kis- labda-dobásban indultam. Országos versenyen is kipróbáltam tudásomat, s lassan körvonalazódott életcélom: a sport.- Milyen volt a folytatás, melyik középiskolát választottad?- A Kerék Utcai Általános Iskola és Gimnázium emelt szintű német tagozatára jártam. Ez heti öt-hat német órát jelentett. Ma is jól emlékszem: nagyon szigorú osztályfőnökünk volt. Heti ötször másfél órát kézilabdáztunk, valamint a budapesti Elektromos SE serdülőcsapatba igazoltam. Heti két meccsünk volt, szombaton és szerdán. A serdülőbajnokságon országos negyedik helyezést értünk el '99-ben. Diákolimpiára is eljutottam az iskolai csapattal, a- mely 2000-ben második lett. Itt megkaptam a legjobb mezőny- játékos címet.- További eredmények?- 2001-ben negyedik, 2002- ben ötödik helyen végeztünk a diákolimpián. Szintén ebben a két évben érte el az NB I-es ifjúsági kézilabdacsapat a hatodik, illetve az ötödik helyet. Ebben az évben már a felnőtt csapatban is bemutatkozhattam. Itt Kovács Mihály (válogatott) volt az edzőm. Egy évig Pestszentlőrincen folytattam a kézilabdát ifjúsági és felnőtt csapatban.- Lehetett ezek után kérdéses a továbbtanulás?- A Testnevelési Egyetem sporttudományi karára jelentkeztem.- Mi volt a felvételi követelmény?- Úszás, torna, atlétika, labdajáték, küzdősport és biológia voltak a megmérettetés tárgyai.- Mi történt veled eddig az egye térni évek alatt?- Két félév volt egy-egy labdajáték. Az első félévben tenisz, majd labdarúgás, röplabda, kosárlabda követte egymást. A harmadik évben torna, atlétika volt soron. Hatvan percig tartottak a gyakorlati, nyolcvan percig az elméleti órák, mint az anatómia, pedagógia, élettan, biokémia.- Hányán, milyen felosztásban sportoltatok az egyetemen?- Évfolyamonként hat csoportban (30 fő), a lányok és fiúk három-három csapatban játszottak. Az új barátok, Horváth Csaba és Pálfi Gábor mellett salgótarjániak is voltak Csonka Ádám és Dombi Artúr személyében.- Milyen teljesítményt mutattatok fel?- Az első évfolyam felnőtt csapata a hatodik helyet érdemelte ki, a kézilabdázók országos bajnokságon, második osztályban, negyedikek lettek. A 2002/2003-as év említésre érdemes történése számomra az, hogy kettős játékengedéllyel kézilabdáztam a Salgótarjáni Háromkő KC csapatában. 2003- ban hazaigazoltam. Mindennap volt edzés az NBI B-s bajnokság Keleti csoportjában. 2003/2004- ben második lett az együttesünk, idén pedig ötödik.- Hol pihensz a nyáron?- Augusztusban vízitáborba megyek a Dunához, valamint a nyár szeletkéjét Hollandiában töltöm a barátnőmmel. ■ G. Sz. P. Bátonyterenye. Simon istvánné, szakmai körökben s az idős emberek körében „csak” Jutka, szeretettel és tisztelettel köszöntötte „övéit”, a meghívott vendégeket, s a három évtized hiteles felelevenítésével (hiszen maga is kis híján ennyi időt töltött itt) élték újra az elszaladt időt. A maga sok-sok változásával, ami nem csak az otthont adó kastély megújulásában, de főleg az itt életük szinte utolsó éveit töltő emberek távozásában, érkezésében, más-más sorsok megismerésében, segítésében, életük részévé válásában nyilvánult, nyilvánul meg. Harminc éve az akkori tanácsi vezetés döntését furán fogadták az érintettek. Szinte toborozni kellett azokat a alacsony jövedelmű, kis nyugdíjjal rendelkező, a közösséget szerető idős embereket, akik még el tudtak sétálni az otthonba, s szívesen töltötték ott idejüket. Hihetetlennek tűnt, hogy van olyan hely, ahol - mint az óvodában a gyerekeket - féltve őrzik, lesik gondolatukat, segítenek, gondoskodnak róluk, ha kell, fizikai állapotukról, ha kell, szórakoztatásukról, egyáltalán a szép, tartalmas öregség biztosításáról. A romantikus környezet ugyan tényleg szép volt, de a sok lépcső, az otthon megközelítése gondot okozott, annak ellenére, hogy például a harisnyagyár autóbusza is segített szállítani az idős embereket. A létszám egyre fogyott, mígnem 1979-ben társadalmi összefogás révén - megfelelő belső átalakítással az intézet „hetesített” formát öltött, hétfőtől péntekig bennlakást biztosított 10 főnek. Az épület átalakítási munkálatainál, az udvar, a kert rendezésénél nagy szerepe volt a település akkori üzemeinek, mint például a Pentamer, a Fűtőber, a Szénbányák Vállalatának Gépüzeme, az ingatlankezelő vállalat, s sorolhatnánk tovább. A gépüzem segítségével jutottak telefonhoz, az ebédet a Fekete Gyémánt étteremből kapták, a reggelit és vacsorát helyben készítették el. Majd a közigazgatási átszervezéssel párhuzamosan, 1984-től az intézet Szállást Biztosító Idősek Klubja lett, folyamatos működéssel. Az országban a főváros után itt volt elsőként az átmeneti elhelyezés megvalósítva, 26 főnek. A férőhely-növekedéssel értelemszerűen fejleszteni kellett a tárgyi és személyi feltételeket is. A szűkös költségvetés mellett a patronálóknak jutott ugyancsak nagy szerep, kétkezi munkájukkal segítették a ház gyarapodását, szépülését. Az ország több pontjáról jártak itt tapasztalatcserén, hasonló otthonok kialakítását tervezve. A rendszer- váltás után, még inkább az 1993- as szociális törvény megszületése után a szociális intézetek hálózatának változásai a bátonyi otthont is érintették. Az alap- és szakellátás integrálásával Gondozási Központ jött létre, aminek ez az intézmény adott helyt. (Ide tartozik a kisterenyei Segítőkéz Idősek Klubja, a roma klub, a házi gondozás és szociális étkeztetést is innen „irányítják”.) Ekkor kapták jelenlegi nevüket: Idősek Gondozóháza. Most 25 idős ember napi gondozását végzik itt, fizikai, egészségügyi, mentális, jogi és érdek- képviseleti területen, hat szakember és három technikai dolgozó. Orvosuk: dr. Borbély Éva, valamint munkatársai szinte napra készen őrködnek az idős emberek egészségi állapota fölött, a segítés „mestereivel", a mentőszolgálat dolgozóival. A szórakozás, kirándulás, jeles napok megünneplése is mindig jelen volt. A mostani ünnepségen is zenélő Farkas Dénes már évek óta biztosítja a talpalávalót, mint ahogy a Gabora-zenekar, a környékbeli pávakörök asszonyai, az óvodás és iskolás gyerekek szeretettel előadott, jókedvet, derűt hozó műsorai is emlékezetesek. Az uniós csatlakozás újabb követelmények teljesítését jelentette, amit megint csak a jól bevált összefogással, ésszerű, rugalmas feladatvégzéssel, sok-sok ötlettel és munkával sikerül folyamatosan megoldani. Az évtizedek során sokan elmentek - örökre. Az ünnepségen néma főhajtással emlékeztek meg valamennyiükről, különösen a 17 évig vezetőjükként dolgozó, s a közelmúltban elhunyt vezetőnőről: Kispál Gábornéról. Két dolgozó: Orosz Györgyné és Szőke Ferencné a kezdetek óta itt dolgozik. Ezen az ünnepségen köszöntötték nyugdíjas dolgozóikat is. A múlt felidézését a jelen örömteli megélése követte, terülj-terülj asztalkám, torta, fagyi, rétes, pogácsa, sok finomság, jó zene szolgálta a közös szórakozást, a kastélyi vigasságot.-ónéNyugdíjasklub-találkozó Salgóbányán V. G. Salgótarján. Színpompás népviseletben álltak közönségük elé a zagyvarónai asszonyok. Daloltak, az életből „ellesett” tréfás jelenetekkel szórakoztatták őket Salgóbányán, a Várkapu idősklubban a hét végén. A találkozó résztvevőit - a zagyvarónai, a salgótarjáni, a salgóbányai nyugdíjasokat - Ozsvár Istvánné, a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviseletének elnöke köszöntötte. A találkozó céljáról elmondotta, hogy a képviseletnek ma már több mint hatvan tagszervezete van és arra törekszenek, hogy a szervezetek tagjai megismerjék egymást, Érdeklődő asszonyok gyűrűjében Dóra Ottó, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke Hasznos eszmecsere alakult ki a résztvevők között hasznos együttműködés, baráti kapcsolat alakuljon ki közöttük. Eljött a nyugdíjasklubok találkozójára Dóm Ottó, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke és tájékoztatta a résztvevőket azokról az intézkedésekről, amelyeket a megye lakossága, köztük az idős emberek érdekében tesznek. A négyéves program egyik legfontosabb részeként említette az idős emberek szociális, egészségügyi ellátásnak folyamatos javítását. Ezt szolgálja a megyei kórház rekonstrukciója és a járóbeteg-ellátás javítása a rendelőintézet felújításával, amely szeptemberben A szintetizátornál Kuris Sándor derítette jobb kedvre a jelenlévőket befej eződik. A kórház-rekonstrukció folytatásaként további osztályt újítanak fel és tervezik egy ápolási osztály kialakítását is, amely elsősorban az idős, beteg, gondozás nélkül maradt emberek ellátását szolgálja. Ugyancsak az idős emberek ellátását segíti a bátonyterenyei idősotthon, az Ezüstfenyő, s ennek „telephelyei”, a salgótarjáni és a mizserfai otthonok. A megyei közgyűlés elnöke elmondotta azt is, hogy a tervek szerint 2006 végére, 2007 elejére elkészül Baglyasalján egy 150 férőhelyes, általános szintű idősotthon. Ez mérsékli majd a több mint hatszáz várakozó számát, akik ma elsősorban Salgótarján és Bátonyterenye környékén várnak idősotthoni elhelyezésre. S azzal, hogy munkalehetőséget is teremt, a munkanélküliek számát is. A továbbiakban a szécsényi Forgách-kastély felújításáról és a megye idegenforgalmának fejlesztéséről esett szó. Arról, hogy a megye természeti szépségei mellett szükség van a szolgáltatások, az úthálózat erőteljesebb fejlesztésére is. A közös ebéd után zenéléssel és jó hangulatú baráti beszélgetéssel fejeződött be a találkozó. Az összejövetelt a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Képviselete szervezte. Salgótarján Egészségügyi -Szociális Központját Kojnok Sándomé vezető szervező gondozónő képviselte. írásunk Nógrád Megye Önkormányzata Közgyűlése támogatásával készült