Nógrád Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 151-176. szám)

2005-07-18 / 165. szám

4 NÓGRÁD MEGYE 2005. JÚLIUS 18., HÉTFŐ Egymásra talált Oroszi és Oroszka V.J. Régen látott az egykori nagy­oroszi helyőrségi klub ilyen sok­színű programot, mint a közel­múltban megszervezett civil szer­vezetek napján. A rendező Nyug­állományú Légvédelmi Tüzérek tai csoportokat. A határon túliak ellátogattak Horpácsra is, hogy tiszteletüket tegvék a ..nagy pa­lóc”, Mikszáth Kálmán emléke­zete előtt. A kirándulás jelentősé­gét növelte, hogy körvonalazódni látszik egy testvértelepülési kap­csolat Horpács és Csata között, a állt. Hornyák Endre polgármes­ter mutatta be a települést, majd szlovák és magyar népdalcsok­rot adott elő a csatai „Rózsa” népdalkor. A lőrinci hagyo­mányőrző kórus és citerazene- kar ez alkalommal is igazolta, hogy megérdemelten szerzett immár két alkalommal is ezüst minősítést az országos megmé­rettetésen. A szadai együttes egy farsangi lakodalmas össze­állítást mutatott be, az igazi es­küvői hangulatot, s az eredeti népszokásokat jóízű humorral fűszerezve. A házigazdákat a helyi roma együttes képviselte. A Baranyi Andrásáé vezette tánccsoport hangulatos ízelítőt adott repertoárjukból. Az elő­adások jó hangulata nem ért vé­get a színpadi produkciók sorá­val, hiszen a vendéglátás egész időszakát jellemezte a jókedv, az énekszó, a tánc. Az egész napos rendezvényt hagyományteremtő szándékkal hívták életre, melynek folytatá­saként máris szervezik a részt­vevők viszontlátogatását. Sokszínű volt a program a civil szervezetek napján Bajtársi Egyesülete nevében Csal­lóközi Józsefköszöntötte a résztve­vőket, köztük a szomszédos Szlo­vákiából érkező oroszkai és csa­Betörőnők rendőrkézen Betöréssorozat zavarta meg a Nagyorosziban élők nyugalmát az elmúlt két hónapban. Az első bejelentés május közepén érkezett a rétsági rend­őrkapitányságra, hogy Nagyorosziban a Petőfi úti vegyesboltba ismeretlen tettesek az éjszaka folya­mán betörtek. Az elkövetők kivágták a kerítést, majd kifeszítették a bolt ajtaját: az üzletből do­hányárut, édességet és szeszesitalt vittek el mint­egy 130 ezer forint értékben. A betörés bátor elkö­vetőkre utalt, mert a telken két nagytestű és egy kisebb kutya is őrizte a területet. Alig telt el két hét, amikor a Felszabadulás úti sörözőt látogatták meg ismeretlenek: az ablaküve­get betörve váltópénzt és édességeket tulajdonít­va el ötezer forint értékben. Június közepén egy hétvégi ház volt a kiszemelt célpont: az ajtót kife­szítve műszaki cikkeket és konyhafelszerelési tár­gyakat vittek el 100 ezer forint értékben. Egy nap­pal később újra a Petőfi út égyik családi házában bukkantak fel, a módszer azonos volt az első be­törés heh színén alkalmazott módszerrel: a kerí­tést kivágva, az ajtót kifeszítve ékszereket és kész­pénzt tulajdonítottak el, mintegy 120 ezer forint kárt okozva. A nyomozás során begyűjtött adatok arra utaltak, hogy az elkövetők jó helyismerettel rendelkeznek, de ellenőrizték a sértettek kapcsolatrendszerében meg­található személyeket is. A rétsági rendőrök nagy megdöbbenésére egy huszonéves helyi fiatal nőre te­relődött a gyanú. A házkutatás során lefoglalták az eltulajdonított értékek jelentős részét is. A tárgyi bi­zonyítékok magukért beszéltek. Hasonló korú bűn­társnője pár nap múlva szintén rendőrkézre került. Az eljárás során kiderült, a bűncselekmények­re az elkövetők előre felkészültek, az első bűncse­lekmény elkövetésekor a kutyák figyelmét otthon­ról hozott eledellel terelték el. A két gyanúsított tet­téért akár három év börtönt is kaphat. Ritka horgászszerencse érte a közelmúltban Pásztor Győzőt és Mester Imrét a szécsényi Petőfi Horgászegyesület tagjait. Míg az előbbi 17, az utóbbi 15 kg-os harcsát fogott az egye­sület kezelésében lévő tavon. Képünkön Pásztor Győző látha­tó a kifogott harcsával, amely 17 kg súlyú, 140 cm hosszú és 55 cm átmérőjű. Együtt a mozgáskorlátozottakért Együd Vivien A Nógrád Megyei Mozgáskorlátozottak Egyesülete salgótarjáni központú, de iro­dái vannak Balassagyarmaton és Bátony- terenyén is. 1992-ben alakult a szervezet, aminek mintegy 7000 tagja van. Mind­egyik egyesület saját költségvetéssel ren­delkezik, jellemző rájuk, hogy együttmű­ködnek, de nem függenek egymástól. Bár­ki tag lehet, aki az évi 500 forintos tagsági díjat befizeti, de támogatást csak azok kap­hatnak, akik orvosi szakvéleménnyel ren­delkeznek. A tagok részesülhetnek gépko­csiszerzési és lakásátalakítási támogatás­ban, utóbbi állampolgári jogon illeti meg őket. Gépkocsira hétévenként kérhetnek támogatást, de az igénylést minden évben meg kell újítani, amennyiben nem kapták meg a 300 ezer forintos támogatást az ál­lamtól. Lakásátalakítás során az akadály- mentesítésre fektetik a nagyobb hangsúlyt Ezen kívül segítséget kaphatnak a gyó­gyászati segédeszközök kölcsönzéséhez is, például kerekesszék vagy úgynevezett kád­befordító esetén. Üdülési támogatást pályá­zat alapján nyerhetnek a tagok, amit az egyesület nyaralóiban használhatnak fel az ország egész területén. A legnagyobb problémát az okozza, hogy a magyarorszá­gi középületek túlnyomó része gyakran lá- togathatatlan egy mozgássérült számára. Akadálymentesíteni kellene még több in­tézményt, szórakoztató, kulturális és ide­genforgalmi létesítményt, hogy megköny- nyítsék életvitelüket Hová tűnt a Memory? Az együttes tagjai (balról jobbra): Kicsi, Pearcy, Dani, Szila és James Első koncertjüket 2004 decemberében adták Salgó­tarjánban, nem kis sikerrel. Saját számaikon kívül feldolgozásokat is játszottak. Az együttes fiatalossá­ga, dinamizmusa és ritmusos zenéje mára irigylésre méltó rajongótábort toborzott... Susán Andrea Salgótarján. A modern metál- zenét játszó Memory együttes­ről az őket kedvelők már ápri­lisban olvashattak. Akkor az egyik bandatag nyilatkozott személyes tapasztalatairól, és a zenekar történetéről, ami 2003-ra vezethető vissza. A csapatot Szummer James " Csa­ba (dob) és Magyar „Kicsi” Ba­lázs (szólógitár, vokál) alapítot­ták korábbi zenekaraik felosz­lása után. A komoly próbák és a számok írásának időszaka Kovács „Dany” Dániel (ritmus­gitár) csatlakozásakor vette kezdetét. Útjuk innentől felfe­lé ívelt. Dombi „Pearcy” Arthur énekes, és Tari „Szila” Szilárd basszusgitáros érkezésével tel­jessé vált a csapat. Ismerik és a bulikon velük éneklik szerzeményeik szöve­gét. Azóta már számos helyen szerepeltek, többek között Hat­vanban, Egerben és szerte a me­gyében. Nem véletlen, hogy a nyári hó­napokban a banda látszólag „el­tűnt”. Jelenleg a kevésbé látvá­nyos zeneszerzéssel foglalkoz­nak, de munkájuk várhatóan au­gusztusra meghozza gyümöl­csét. A tervek szerint öt új szám­mal bővül a repertoáruk, köztük a Tükrök foglya, a Fire és az Ima címűekkel. Augusztusi program­jaik között szerepel még a Vidám vásáron való fellépés, amellyel kapcsolatban a tárgyalások folya­matban vannak és az augusztus 27-i gyöngyösi tehetségkutató fesztiválon való részvétel. Új számaival a Memory szíve­sen vár nyári szerepléseire min­denkit, aki már látta őket, és azo­kat is aki még nem. Az együttes életével kapcsolatban további in­formációkat és a koncertek hely­színeit a www.memoryrock.ini.hu honlapon találhatják meg az ér­deklődők. Játékra hívjuk kedves olvasóinkat. A zenekar felajánlásából nyerhetnek egy három számot tartal­mazó Memory-CD-t. Ehhez mindössze egy kérdésre kell helye­sen válaszolniuk:- Milyen műfajt képvisel a Memory? A megfejtéseket levélben várjuk a lapunk címére: Nógrád Megyei Hírlap, 3100 Salgótarján. Erzsébet tér 6. A borítékra mindenképpen írják rá: Memory-játék Országos matek-eszmecsere A hagyományoknak megfelelően a Bolyai János Matemati­kai Társulat ezen a nyáron is megrendezte a matematikata­nárok gyűlését, a Rácz László vándorgyűlést. Ez évben júli­us első hetében Salgótarján volt a helyszíne a matematikát tanító pedagógusok 45. találkozójának. A névadó, Rácz László elsősor­ban a szakmabeliek körében is­mert, de tanítványai - így Neu­mann János és Wigner Jenő - vi­lághírűek. A vándorgyűlésnek ál­talában olyan városok adnak ott­hont, ahol felsőfokú oktatási intézmény is van, így az elmúlt években például Szombathelyen, Nyíregyházán, Kiskunfélegyhá­zán tartották azt A Bolyai János Matematikai Tár­sulás 1951-ben „Beke Manó-em- lékdíj” néven évenként kiosztásra kerülő kitüntetést alapított az eredményes matematikaoktatás vagy népszerűsítő munka jutal­mazására. Lezáiják vagy felújítják? Cered. A Kossuth út és a Vörös­marty út között található egy fa­híd. Ennek felújítására már több éve készül az önkormányzat, de mivel milliós tételről van szó, így önerőből aligha lehetne megolda­ni a teljes helyreállítását Éppen ezért pályázatot adtak be, amely­hez csatoltak egy vizsgálati ered­ményt is, az életveszélyessé vált építményről. A nagy esőzések után a híd állapota még tovább romlott, ezért kérték szakérők vé­leményét. A katasztrófavédelem szerint sürgősen helyre kell állíta­ni a hidat ellenkező esetben le kell zárni. Az önkormányzattól meg­tudtuk: remélik, hogy nyernek rá pályázati pénzt, de ha nem, akkor is megjavítják a hidat, mivel nem szeretnék azt lezárni. ■ J.A. Nógrád megyének négy Beke Manó-díjazottja van: először 1980-ban DanyiIstvánná, a Pető­fi Sándor Általános Iskola akko­ri tanára, majd az ezredfordu­lón dr. Peák István, 2003-ban Marosszéky Gábor, 2004-ben pe­dig Antal Gábor - mindhárman a salgótarjáni Bolyai János Gim­názium pedagógusai - érdemel­ték ki a kitüntetett címeket. A vándorgyűlés helyi szer­vezését Marosszéky Gábor vál­lalta, s mint elmondta, mint­egy 300 résztvevője volt a programnak. A megnyitó ple­náris ülést a József Attila Mű­velődési Központban rendez­ték meg, ahol Hajnal András akadémikus, a Bolyai János Matematikai Társulat tisztelet­beli elnöke köszöntötte a meg­jelenteket majd adta át a Beke Manó-emlékdíjakat. A szakmai előadások, szemi­náriumok, bemutatók a Buda­pesti Gazdasági Főiskola Pénz­ügyi és Számviteli Főiskolai Ka­ra Salgótarjáni Intézete termei­ben folytak, ahol magas színvo­nalú, matematikai és mód­szertani ismeretre tehettek szert a hallgatóság tagjai. Akad­tak előadók, akik hosszú évek kutatási eredményeit, tanítási módszereiket osztották meg kol­légáikkal. Sajnálatos azonban, hogy egyetlen Nógrád megyei előadója sem volt a rendezvény­nek. Mint megtudtuk, jövőre Kaposváron rendezik meg a vándorgyűlést. VIRÁGZIK A FALU Buják. Virágosítja, szépíti a falu szívét a helyi önkormányzat a la­kossággal karöltve: új fákat ültetnek, új parkot és ivókutat létesí­tenek. A Bujákért Közalapítvány társadalmi munkában segédkezik a falu szebbétételében, amelynek anyagi vonzatát az önkormány­zat saját erőből finanszírozza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom